Előfizetés

Renzi: reális az uniós támogatások megkurtítása

Reális mérlegelés tárgya, hogy az Európai Unió a jövőben csökkentse a négy visegrádi ország támogatását, amennyiben azok továbbra is elutasítják a menekültek befogadását - mondta az olasz miniszterelnök abban az interjúban, amelyet szerdán közölt a Právo című cseh baloldali napilap.

"Nyíltan válaszolok, mert amit a tárgyalásokon elmondtam, nyugodtan megismételhetem a nyilvánosság előtt is. Nincs szó fenyegetésről, ahogy ezt valaki minősítette, hanem egy teljesen nyílt és reális mérlegelésről" - válaszolta Matteo Renzi a cseh lap római tudósítójának kérdésére.

Szerinte az uniós tagság "a közös értékek vállalásáról és a kölcsönös szolidaritásról szól. És ennek minden téren meg kell nyilvánulnia" - szögezte le az olasz politikus.

Rámutatott, hogy Olaszország évente mintegy 20 milliárd euróval járul hozzá az EU költségvetéséhez, míg vannak olyan államok, amelyek többet kapnak, mint befizetnek. Úgy véli, ez rendben is lenne, de elvárja: "Ha kimondjuk, hogy a menekültügy összeurópai probléma, és megoldása nem nehezedhet csak Görögország, Olaszország, Németország vagy Svédország vállára, akkor a megoldásba minden uniós állam bekapcsolódik, és ezt mindenki meg is érti".

Renzi bízik abban, hogy "amikor majd elkezdünk a 2020-2026-os időszak uniós alapjairól beszélni, amire rövid időn belül sor kerül, nem lesz szükség ennek a dolognak a hangsúlyozására".

Az európai baloldal helyzetét firtató kérdésre Matteo Renzi azt mondta, hogy a baloldal ma komoly problémákkal küszködik. A szélsőbaloldal soha nem volt képes megfelelően kormányozni, ezért ezektől a pártoktól és mozgalmaktól nem tart. A mai európai helyzetben sokkal inkább tart a szélsőjobboldaltól, és néha meglepődik, hogy az Európai Szocialista Párt néhány tagja "közelebb áll Orbán Viktorhoz, mint Angela Merkelhez" - jegyezte meg az olasz kormányfő az interjúban.

Hazaszállították a Líbiában megölt szerb diplomaták holttestét

Megérkezett Belgrádba az repülőgép, amelyen a líbiai nagykövetség két hivatalnokának holttestét szállították haza, jelentette a pannonrtv. com. 

A  portál tudósítása szerint Szerbia a keddről szerdára virradó éjszaka folyamán kapott engedélyt a holttestek Isztambulba szállításához. Törökországból járat szerinti repülőn érkeztek a földi maradványok Belgrádba. A Nikola Tesla reptéren a gépet az elhunytak családtagjai mellett Ivica Dacic szerb külügyminiszter és a Biztonsági Tájékoztatási Ügynökség képviselői várták.

Sladana Stankovicot és Jovica Stepicet novemberben rabolták el ismeretlenek Szabrátában, 70 kilométerre Tripolitól. A két hivatalnok egy amerikai légicsapásban halt meg, amelyet az Egyesült Államok az Iszlám Állam ellen hajtott végre múlt héten. A gyászülést csütörtökön tartják a belügyminisztérium épületében, olvasható a pannonrtv tudósításában.

 

Újabb lendületet kapott a lehallgatási botrány

Publikálás dátuma
2016.02.24. 10:28
Fotó: Europress/Getty Images/Giorgio Cosulich
Bekérette az olasz külügy az amerikai nagykövetet. Róma magyarázatot vár arra a sajtóinformációra miszerint az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) 2011-ben lehallgatta Silvio Berlusconi akkori miniszterelnök telefonhívásait.

Az amerikai lehallgatási botrány újra lendületet kapott. Kedden a WikiLeaks kiszivárogtató portál több dokumentumot adott közzé arról, hogy az NSA az jóval szorosabb megfigyelés alatt tartotta Angela Merkel német kancellárt, mint ahogy azt eddig sejteni lehetett.

A portál közleménye alapján a Merkellől szóló  anyagok között vannak úgynevezett Top-Secret/Comint-Gamma minősítésű dokumentumok, amelyek a legmagasabb titkosítású iratoknak számítanak.

A két lehallgatás összefügg, hiszen a Merkellel kapcsolatos anyagok közül az egyik arról szól, hogy    2011 októberében – az európai államadósság-válság egyik legsúlyosabb szakaszában – Angela Merkel Nicolas Sarkozy akkori francia államfővel együtt megpróbálta rávenni Silvio Berlusconi akkori olasz miniszterelnököt, hogy erélyes intézkedésekkel mutassa meg, hogy komolyan veszi az “adósságproblémát”.

A kedden kiszivárogtatott anyagban több olasz vonatkozású szerepel. Az egyik összefoglaló szerint Silvio Berlusconi 2010-ben Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő kérésére megígérte, hogy latba veti befolyását Washingtonnál a megszállt területeken folytatott izraeli telepépítések miatt feszültté vált izraeli-amerikai viszony javításáért.