Előfizetés

Közelebb a tűzszünethez?

Publikálás dátuma
2016.02.22. 06:36
John Kerry Ammanban Nasszer Judeh jordániai külügyminiszterrel tárgyalt FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/JORDAN PIX
John Kerry amerikai külügyminiszter vasárnap bejelentette, orosz kollégájával, Szergej Lavrovval megállapodtak egy átmeneti szíriai fegyvernyugvás feltételeiről, s az ideiglenes tűzszünetet hamarosan kihirdethetik. A szíriai mérsékelt ellenzék is pozitívan nyilatkozott, s már Bassár el-Aszad sem zárkózik el. Homszban és Damaszkuszban is gyilkos merényleteket hajtottak végre hétvégén.

A szíriai mérsékelt ellenzék beleegyezne egy két vagy három hétig tartó tűzszünetbe, ha Oroszország felfüggesztené a légicsapásokat. Bár az elmúlt hónapokban több kísérletet is tettek a fegyvernyugvásra, ezek egyikét sem koronázta siker. Most talán több esély van erre, miután Bassár el-Aszad elnök a spanyol El País című lapnak hévégén adott interjújában már nem zárkózott el ettől. Feltételként szabta azonban, hogy Törökország ne juttasson több támogatást a "terroristáknak". (A damaszkuszi rezsim mindenkit terroristának nevez, aki ellene harcol.) Aszad néhány nappal korábban még értelmetlennek nevezte a tűzszünetet. A fegyvernyugvással kapcsolatos tervek szerint az Iszlám Állam (IS) elleni katonai manőverek a fegyvernyugvás alatt is folytatódnának. Az ellenzék egyébként azt követeli Aszad rezsimjétől, bocsássa szabadon a gyermekeket és a nőket, s engedjék be a humanitárius szállítmányokat.

John Kerry és Szergej Lavrov szombaton tárgyalt egymással telefonon a szíriai fegyvernyugvás esélyeiről, a megbeszélésük eredményéről az amerikai külügyminiszter Ammanban számolt be, ahol Nasszer Judeh jordániai külügyminiszterrel, majd II. Abdullah királlyal találkozott. Kerry közölte, a megállapodást várhatóan a héten Barack Obama és Vlagyimir Putyin véglegesítheti. Kerry hangsúlyozta, közelebb kerültek a tűzszünethez, de maradtak még megoldatlan problémák. Jelezte az orosz külügyminiszternek, hogy Washingtont továbbra is aggasztják a polgári célpontok elleni orosz légitámadások. Hangsúlyozta azt is, hogy az amerikai álláspont nem változott a szíriai elnök jövőjét illetően. "Ez a háború nem végződhet úgy, hogy Aszad a helyén marad" - mutatott rá Kerry.

Az amerikai diplomácia vezetője és Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője is egyeztetett a hétvégén, az előző heti Szíria-konferencián elfogadott intézkedések bevezetéséről, a humanitárius segély eljuttatásáról. Mogherini tárgyalt Staffan de Misturával, az ENSZ szíriai különmegbízottjával is. A világszervezet becslései szerint majdnem félmillió ember él a külvilágtól szinte teljesen elszigetelt területeken, ők azonnali segítségre szorulnak. 4,6 millióra tehető azok száma, akik a harcok miatt nehezen megközelíthető régiókban rekedtek.

Miközben folytak a diplomáciai egyeztetések, több öngyilkos támadást is végrehajtottak Szíriában. Homszban két autóba rejtett pokolgépet robbantottak fel, legalább 57-en meghaltak, százan megsebesültek, főként polgári személyek, jelentette a londoni székhelyű szíriai megfigyelő csoport. Öt éve ez volt a legsúlyosabb terrortámadás a városban. Damaszkusz egyik külvárosában négy bomba robbant, legalább 30 ember veszítette életét, ezt az állami média közölte. A múlt hónapban ugyanott, a legnagyobb síita mecset közelében hatvanan haltak meg egy merényletben. A terrorakciók elkövetését még egy szervezet sem vállalta, az Iszlám Állam korábban mindkét helyen hajtott már végre öngyilkos akciókat.

Letartóztatások Törökországban

Folytatódott a letartóztatási hullám Törökországban, a szerdai véres ankarai merénylet után, amelyben 28 személy vesztette életét, s 81-en megsérültek. Ahmet Davutoglu kormányfő közlése szerint 22 embert vettek őrizetbe. A miniszterelnök állítása szerint „pontosan meghatározták”, kik tartoznak ahhoz a terrorcsoporthoz, amely a vérfürdőt végrehajtotta. Ugyan a merényletet egy, a Kurd Munkáspártból (PKK) kivált szervezet vállalta, maga a kormányfő azt állította, hogy a „terroristák többsége” a PKK, valamint a szíriai kurd Népvédelmi Egységek (YPG) tagja volt.

A török hatóságok kezdettől fogva azt sugallták, hogy a merényletet a szíriai kurdok hajtották végre. Az YPG szerint az volt ezzel a cél, hogy Ankara előkészítsen egy szárazföldi beavatkozást Szíriában az ottani kurdokkal szemben, hogy megakadályozzák a kurdok autonóm tartományának kikiáltását. Davutoglu közölte, hogy a fővárosban különleges biztonsági intézkedéseket léptetnek életbe.

GKI bizalmi index - Vegyes a kép

Februárban a januári, igen magas szinthez képest egy éve nem látott mértékben csökkent a GKI Gazdaságkutató Zrt. konjunktúraindex (szezonális hatásoktól megtisztított) értéke. Az EU támogatásával végzett felmérés szerint minden ágazatban és a fogyasztók körében is romlottak a várakozások, de így is meglehetően optimista hangulatot tükröznek.

Az üzleti bizalmi index minden ágazatban esett, de a kereskedelemben csak egészen minimálisan. Az ipari bizalmi index februári csökkenése sem nagy, de az elmúlt hónapok hullámzásai következtében értéke a tavaly tavaszi szintre került. Februárban januárhoz képest nem változott a termelési helyzet megítélése, s kissé javultak a termelési várakozások; romlott viszont a rendelésállományokról – ezen belül az exportrendelésekről - és a készletekről alkotott vélemény.

Az építőipari bizalmi index 2015 eleje óta egy szűk sávban ingadozik, a mostani csökkenés a nyári mélypont megközelítését jelenti. Februárban az előző háromhavi termelés megítélése és a rendelésállomány értékelése is számottevően romlott. A kereskedelmi bizalmi index hibahatáron belül csökkent, így továbbra is az elmúlt, immár több mint két évet jellemző, viszonylag keskeny sáv közepén maradt. Az eladási pozíció megítélése csökkenőnek érzett készletszint mellett rosszabb lett, míg a rendelések várható alakulását a januárihoz hasonlóan minősítették a válaszadók. A szolgáltatói bizalmi index a januári megugrás után februárban annál kevésbé, de érezhetően csökkent. Kedvezőtlenebbé vált az üzletmenet, az elmúlt időszaki és a várható forgalom megítélése is.

A foglalkoztatási hajlandóság az építőipar kivételével – ahol nem változott – minden ágazatban gyengült, s kissé erősödött a lakosság munkanélküliségtől való félelme is. Az áremelési szándék az iparban kissé gyengült, a többi ágazatban viszont erősödött, miként a fogyasztók inflációs várakozása is. Az építőiparban az áremelésre törekvő cégek aránya februárban hosszú idő után érdemben meghaladta az árcsökkenést valószínűsítőkét, de a többség továbbra is változatlan értékesítési árakkal kalkulál. A magyar gazdaság kilátásait minden ágazat a januárinál érezhetően kedvezőtlenebbnek látta, s kissé pesszimistább lett a lakosság is.

A GKI fogyasztói bizalmi index februárban háromhavi emelkedést követően őszi szintjére csökkent. A fogyasztók következő egy évben várható pénzügyi helyzetüket és megtakarítási képességüket sokkal kedvezőtlenebbnek ítélték, mint januárban. A lakosság a nagy értékű tartós fogyasztási cikkek jelenre vonatkozó vásárlási lehetőségét javulónak, a következő egy évre vonatkozót viszont kissé romlónak érzékelte.