Előfizetés

Késsel támadt a kórházi ápolókra egy részeg férfi

Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság egy 22 éves férfit, aki késsel támadt egy kórházi ápolóra - tájékoztatott a Fővárosi Főügyészség pénteken.

Ibolya Tibor főügyész közölte: a férfit kedd éjjel egy fővárosi szórakozóhelyről erősen ittas állapotban szállították be a kórházba, ahol már az elhelyezésekor agresszív magatartást tanúsított. Állapotát óránként ellenőrizte egy ápoló, akit hajnali 4 óra körül a férfi minden előzmény nélkül egy magánál tartott késsel megtámadott: a hasa irányába csapott, ennek következtében a kórházi dolgozó könnyebben megsérült.

A nyomozást a XX. kerületi rendőrkapitányság folytatta le, annak nyomán a kerületi ügyészség a férfit még az őrizet ideje alatt bíróság elé állította. A bíróság a váddal egyezően állapította meg a férfi bűnösségét és közfeladatot ellátó személy elleni erőszak, valamint súlyos testi sértés kísérlete miatt egy év nyolc hónap börtönbüntetésre ítélte, amelynek a végrehajtását három évre felfüggesztette. A tárgyaláson eljáró ügyész fellebbezett az ítélet ellen, letöltendő börtönbüntetést kérve az elkövetőre - áll a közleményben.

Balog így reagált a kockás inges napra (fotók)

Publikálás dátuma
2016.02.19. 14:43
FOTÓK: Facebook/Balog Zoltán
Balog Zoltán, az emberi erőforrások miniszterei fotóval üzent az oktatás miatt tiltakozóknak. A politikus a fehér színt választotta a "frappáns" reagáláshoz. A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK!

Miközben egyre többen öltenek magukra kockás inget - kifejezve szolidaritásukat az oktatáspolitika ellen tiltakozó tanárok, diákok és szülők mellett - Balog Zoltán fehér ingben posztolt képeket saját magáról és a Nemzetközi Tudományos Diákolimpia résztvevőiről. A képaláírásba azt írta a Nemzetközi Tudományos Diákolimpikonok köszöntése alkalmából: "Ezek a fiatalok magyar iskolában tanulnak és a világ élvonalában vannak. Ide mindenki fehér ingben jött, de nem az ing számít, hanem a teljesítmény".

Balog a Parlamentben rendezett eseményen egyébként azt jelentette be, hogy 2019-ben nemzetközi tudományos diákolimpiát rendez biológiából, nemzetközi csillagászatból és asztrofizikából Magyarország.

Lásd még: Kockás inggel a Klik ellen - Fideszes is szolidaritást vállalt (fotók)