Az Uber kitart

Publikálás dátuma
2016.02.19. 06:12
Nem hagyják cserben a 17 ezer petícióaláírót FOTÓ: MTI/BALOGH ZOLTÁN
Budapestet nem blokkolni kell, hanem mozgásba hozni – mondta tegnapi sajtótájékoztatóján Fekete Zoltán, az Uber Hungary Kft. operatív vezetője. Az eseményt azért tartották, mert ahogyan arról korábban beszámoltunk: a kormány korábbi ígéretével ellentétben még múlthét szerdán elfogadta a taxis személyszállításról szóló, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) által benyújtott jogszabály-tervezetet. Eszerint az ellenőrzést végző hatósági személyek az uberes sofőrök engedélyét és a járművek rendszámát a helyszínen elvehetik.

Fekete Zoltán kijelentette: nem terveznek meghátrálni, az Uber továbbra is folytatja hazai működését. - Nem hagyjuk cserben azt a 17 ezer aláírót, aki a petíciónk aláírásával jelezte, hogy szeretné, ha az Uber tovább működne a fővárosban - mondta. Újságírói kérdésre, hogy mi lesz azokkal a sofőrökkel, akiknek rendszámát elveszik, azt mondta: az Uber továbbra is a sofőrök mellett áll. Megjegyezte, a jogkövetés érdekében a sofőrök folyamatosan váltják ki engedélyeiket, így jelenleg már nincs senki, akinek nincs folyamatban az engedélykérelme. Megemlítette továbbá, hogy az év végéig az eddig 1200-as sofőrszámot jelentősen növelnék, így kétezer embert foglalkoztatnának.

Megírtuk: a fővárosi lakosság döntő többsége támogatja az Ubert egy frissen készült felmérés szerint. Az IPSOS kutatása alapján a budapestiek háromnegyede úgy látja, hogy a jelenleg hatályos törvények módosítására van szükség annak érdekében, hogy megfeleljenek a közösségi gazdaság és az új digitális technológiák teremtette feltételeknek, és így lehetővé tegyék az innovatív szolgáltatások terjedését. Fekete ezt kiegészítve elmondta, az Uber felhasználóinak 96 százaléka elégedett elégedett a szolgáltatással.

A megkérdezettek 86 százaléka csak nagyon ritkán, 55 százalékuk pedig egyáltalán nem használ taxit. Az Uber támogatottsága kiemelkedően magas a fiatalabb, 18-39 év közöttiek körében, de minden második ötven évnél idősebb válaszadó is egyetértett azzal, hogy továbbra is szükség van az Uber szolgáltatásaira Budapesten.

Szerző
Frissítve: 2016.02.18. 22:25

Berlinale - A menekültválságról szól a kritikusok kedvence

Publikálás dátuma
2016.02.18. 22:12
Németország, Berlin - A "Tűz a tengeren" (Fuocoammare) premierje a 66. Berlinale Nemzetközi Filmfesztiválon - a főszereplők: P
Az európai menekültválság egyik legfontosabb helyszíneként számon tartott Lampedusa világát egy kisfiú szemén keresztül bemutató dokumentumfilm a kritikusok kedvence a 66. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon (Berlinale) a szemle háromnegyedéig, csütörtökig bemutatott versenyfilmek közül.

Az Észak-Afrika felől a Földközi-tengeren keresztül Európába igyekvő menekültek útvonalán fekvő szigetről szóló olasz-francia alkotás elragadtatta a kritikusokat, a Screen International brit filmes szaklap által felkért - amerikai, brit, német, svéd és orosz - szakírók véleményének összesítése alapján a Tűz a tengeren (Fuocoammare) című film 3,3 csillaggal vezeti az eddig bemutatkozott versenyfilmek listáját, messze maga mögé utasítva a teljes mezőnyt.

Az Olaszországhoz tartozó, Tunézia és Szicília között nagyjából félúton fekvő szigetet bemutató dokumentumfilmről a német lapok is rendre szinte rajongó kritikákat közöltek. A műbírálatok visszatérő eleme, hogy a 108 perces alkotás második fele, az olasz parti őrség munkáját bemutató rész lélegzetelállító és szívszorító felvételekkel mutatja be a menekültválságot, és míg a filmművészet általában véve lassan követi a valóságot, a dokumentumfilm révén be lehet hozni a lemaradást, ezért a műfajnak van helye a nagy nemzetközi filmfesztiválok közül az aktuális társadalmi kérdésekre leginkább fogékony Berlinale versenyprogramjában.

A Tűz a tengeren rendezője Gianfranco Rosi, aki legutóbbi munkájával, a Róma körüli autópálya mellett élő emberekről szóló Sacro GRA című dokumentumfilmmel 2013-ban a velencei filmfesztiválon elnyerte a legjobb alkotásnak járó Arany Oroszlánt. Új filmjéhez egy éven keresztül követte Lampedusa életét, és a Berlinale katalógusának ismertetője szerint megmutatja, hogy Lampedusa lakói ugyan nap mint nap szemtanúi a "jelenkor legnagyobb humanitárius tragédiájának", de világuk és a menekültek világa alig-alig érintkezik.

A legjobb filmnek járó Arany Medvéért és a főbb alkotói kategóriákban kiosztandó Ezüst Medvékért 18 alkotás pályázik. Jó kritikákat kapott a menekültválsággal összefüggő másik versenyfilm is, az Inhebbek Hedi című tunéziai munka, Mohamed Ben Attia első nagyjátékfilmje, amely egy kényszerházasság elől menekülő fiatalember történetét meséli el, és az amerikai Jeff Nichols Midnight Special című sci-fi drámája, amelynek főszereplője Kirsten Dunst és Adam Driver.

A német fővároshoz leginkább kapcsolódó filmnek a kritikusok szerint nincs sok esélye a Meryl Streep vezette zsűrinél. Ez az Alone in Berlin című dráma Emma Thompson, Brendan Gleeson és Daniel Brühl főszereplésével. A film alapja Hans Fallada Halálodra magad maradsz című világhírű regénye, amely egy idős berlini pár nácizmussal szembeni ellenállásáról szól. A svájci Vincent Pereznek a legtöbb kritika szerint nem sikerült Fallada nyomába érnie, rendezése unalmas, és a főszereplők a náci tisztet alakító Daniel Brühl kivételével gyengék.

Vegyes kritikai fogadtatása volt a nagyjátékfilmes mezőny egyetlen hazai alkotásának, Zohra Nerrached fiatal német rendező 24 Wochen című drámájának, amely arról szól, hogy miként birkózik meg egy házaspár azzal a hírrel, hogy születendő gyermekük Down-kóros.

A Berlinale a cannes-i és a velencei mellett a legjelentősebb az A-kategóriás filmfesztiválok sorában. A vasárnapig tartó szemlén 436 filmet mutatnak be. A díjakat szombaton adják át. A fesztiválra két magyar alkotást hívtak meg, Bucsi Réka LOVE című animációs filmje a rövidfilmes versenyprogramban debütált, Fliegauf Bence Liliom ösvény című játékfilmjének világpremierjét a formabontó, kísérleti alkotásokat bemutató Forum nevű szekcióban tartották.

Szerző

Hol lehet tiltakozni? Marad a ború

Publikálás dátuma
2016.02.18. 20:50
Illusztráció/Thinktsock
Túlnyomóan borult lesz az ég, csak pénteken délután a Dunántúlon lehet szakadozottabb a felhőzet. Kezdetben többfelé, később főként keleten valószínű eső, zápor, a késő délutáni, esti órákban a hegyekben havas eső, hó is lehet. Helyenként jelentősebb mennyiségű csapadék is lehullhat. Eleinte a Kisalföldön, majd fokozatosan másutt is északnyugatira fordul a szél, és több helyen megerősödik. Hajnalban 3-8, pénteken napközben 5-10 fok között alakul a hőmérséklet .

SZOMBAT
Eleinte időnként, majd többször megnövekszik a felhőzet. Eső előfordulhat. A nyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik. Hajnalban 2, napközben 8 fok körül alakul a hőmérséklet.
VASÁRNAP
Eleinte többnyire erősen, majd változóan felhős idő várható. Eső is lehet. A nyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 2, a legmagasabb nappali 12 fok körül alakul.

Szerző
Témák
időjárás