Botrány az Operaházban? 10 milliós kárt okoztak az egykori vezetők

Publikálás dátuma
2016.02.16. 10:57
FOTÓ: Népszava
Csaknem tízmillió forint kár okozásával vádolják a Magyar Állami Operaháznak két volt vezető beosztású dolgozóját, illetve egy, az intézményhez köthető alapítvány képviselőjét, ellenük jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés, illetve orgazdaság miatt indult eljárás - közölte a fővárosi főügyész kedden.

Ibolya Tibor közleménye szerint az ügy első- és másodrendű vádlottja az Operaház vezető beosztású, gazdálkodásért is felelős munkatársa, a harmadrendű vádlott pedig egy, az Operaházhoz köthető alapítvány képviselője volt. A vádirat szerint az első- és másodrendű vádlott 2008 októbere és decembere között 11 indokolatlan megbízási szerződést kötött a harmadrendű vádlottal különböző rendezvények szervezésére, kivitelezésére és az ezekhez szükséges személyzet biztosítására.

Az Operaháznál dolgozó két vádlott tisztában volt azzal, hogy az alapítvány a vállalt feladatokat nem maga végzi majd el - ehhez megfelelő állománnyal és feltételekkel sem rendelkezett -, hanem azokat egy másik vállalkozóval végezteti el, a megbízási díjnál jóval kevesebb pénzért. Az volt a céljuk, hogy az alapítványnál maradjon a két díj különbözete, vagyis hogy az alapítvány jogtalan anyagi előnyre tegyen szert - írták.

A vádlottak ezzel csaknem 10 millió forint vagyoni hátrányt okoztak az Operaháznak. A Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség az első- és másodrendű vádlottat jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével, harmadik társukat pedig orgazdaság bűntettével vádolja. Mindhármukkal szemben felfüggesztett börtönbüntetés, valamint pénzbüntetés kiszabását kezdeményezték.

Tavaly áprilisban közölték az M1 Híradójában, hogy a Fővárosi Főügyészség és a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) hűtlen kezelés miatt eljárást indított az Operaház volt főigazgatója, Vass Lajos és gazdasági helyettese ellen. Az Operaház a saját tulajdonában lévő Budapesti Operabarát Alapítványtól nyolcmillió forintért rendelte meg 2008-ban az október 23-i ünnepi előadást. A megbízást az alapítvány alvállalkozóknak adta tovább. A NAV kilenc másik szerződést is talált az Operaház 2008-as gazdálkodásában, amelyeket a pénzügyi nyomozók indokolatlannak vagy túlárazottnak tartottak.

Vass Lajos - aki a Medgyessy-, majd a Gyurcsány-kormány idején a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának államtitkára volt - 2006-ban miniszteri biztosként került az Operaház élére. 2007-től 2010-ig főigazgatóként irányította az intézményt. Az Operaház akkori gazdálkodása miatt a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal tett feljelentést 2012-ben.

Szerző

Rendőröket rugdosott a részeg apa

A Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt gyorsított eljárásban bíróság elé állított egy háromfai férfit, aki rátámadt a vele szemben intézkedő rendőrökre - írta a Somogy Megyei Főügyészség közleményében.

2015. november 29. napján a délutáni órákban a háromfai férfi élettársa rendőri segítséget kért, mivel erősen ittas élettársa a házból kizárta, azonban a lakóházban maradtak a kiskorú gyermekeik, akiknek a vádlott ittas állapota miatt nem volt biztosított a felügyelete. A helyszínre érkező, a Nagyatádi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályának állományában tartozó két rendőr – a sértettek – a lakóházban rendőri intézkedés alá vonták a vádlottat, aki azonban ittasságából eredő agresszivitása miatt a rendőröket szidalmazni kezdte, majd egyikük ruházatát megmarkolta, a combján megrúgta, illetve ököllel nyakon ütötte. A sértettek a vádlott ellenállásával szemben a rendőri intézkedést befejezték, annak azonban a vádlott folyamatosan ellenállt, megbilincselését követően is az egyik rendőr lábát megrúgta.

A Nagyatádi Járásbíróság a beismerő vallomást tevő és megbánást tanúsító, a rendőröktől bocsánatot kérő vádlottal szemben 1 év 6 hónap –2 év próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztés büntetést szabott ki, egyben elrendelte pártfogó felügyeletét. Az ítélet jogerős - írták a közleményben.

Szerző

Mentőautó borult fel, súlyosan sérült a sofőr és az ápoló

Felborult egy mentőautó kedden kora reggel Kunhegyes külterületén, vezetője és a mentőápoló súlyosan  megsérült, a helyszínelés idején teljes útzár van érvényben - közölte a katasztrófavédelem, a mentőszolgálat és a rendőrség.

S. Tóth Anikó, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője elmondta: a mentőautó beteget nem szállított.  Kardos József, az Országos Mentőszolgálat Jász-Nagykun-Szolnok megyei vezető mentőtisztje azt mondta, a balesetben a mentőautó vezetője és a mentőápoló súlyosan megsérült, mentőhelikopter tart a helyszínre.     Szabó Zita, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjének tájékoztatása szerint a főút forgalmát mindkét irányból Tomajmonostora irányába terelik.

Szerző