Drezda, február 14.

A magyar demokratikus közvélemény általában a budapesti ostrom február 13-i befejeződésére emlékezik ezekben a napokban. Meg szokás említeni, hogy a budapesti csata egyike volt a világtörténelem legszörnyűbb városostromainak, és ez így igaz. Jó volna, ha minél többet beszélnénk róla, válaszul mindazoknak, akik sosem látják be, hová vezethet egy felelőtlen politika, amely belpolitikai népszerűségért cserébe rettenetes külpolitikai kockázatokat vállal.

A nagyvilág azonban ilyenkor egy másik eseményről beszél: Drezda bombázásáról. A közeledő szovjet csapatok elől tömegek menekültek Németország belseje felé, így Drezda lakossága is többszörösére növekedett. Senki nem tudja pontosan, hányan tartózkodtak a városban ezen az éjszakán. Akik a szövetségeseket háborús bűnösként akarják beállítani, másfél millió emberről beszélnek, valószínű azonban, hogy ennél kisebb a szám. Az tény, hogy a pályaudvarokon, a vásárcsarnokokban, minden lehetséges helyen menekültek ezrei húzták meg magukat.

Drezda fontos vasúti csomópont volt. Jaltában Roosevelt, Churchill és Sztálin megegyeztek, hogy az angol és amerikai légierő bombázásokat hajt végre a Vörös Hadsereg előrenyomulását segítendő. És a Vörös Hadsereg akkor már közeledett Drezdához.

1945. február 14-én este 21 óra 49 perckor egy könnyű vadászbombázó kötelék repült át a város felett, és világító bombákat dobott le, hogy az éjszakában jól látható vörös izzással jelöljék a célpontokat. A náci hadvezetés ezt a berepülést nem tartotta fenyegetőnek, mert észlelték ugyan, de a Luftwaffe gépei nem kaptak felszállási parancsot. A brit bombázók 22 óra 13 perckor támadtak először. Különleges gyújtóbombákat szórtak le, s tűztengerré változtatták a várost. Tragikus módon a második támadási hullám, három órával később, akkor érkezett meg, amikor a környező településekről minden embert mozgósítottak, behívtak a tűzoltásra. Ettől kezdve gyakorlatilag folyamatosan zuhogtak a bombák a lángoló városra. A pincékbe és óvóhelyekre menekült emberek az iszonyú hőség elől felrohantak a felszínre, ahol a füst mérgező gázai ölték meg őket. Másnap amerikai gépek, úgynevezett repülő erődök jelentek meg az égen és szőnyegbombázást hajtottak végre. Összesen 3749 tonna bomba hullott Drezdára, és ennek a kétharmada gyújtóbomba volt.

Senki nem tudja, hányan haltak meg. A fényképek hullahegyeket és totálisan lerombolt várost mutatnak. A történészek becslései 35 ezer és 250 ezer között szóródnak. A történész Ránki György szerint a második világháború legnagyobb bombatámadása történt 1945 februárjában Drezda ellen. "Ebbe az ipari szempontból jelentéktelen városba a menekültek ezreit helyezték el, és a 14 órás támadás következtében 100 ezer ember pusztult el. A város nagy része teljesen leégett. A drezdai támadás borzalmas jelenetei jogosan felvetették a kérdést: vajon indokoltak-e ezek, a nagyvárosok ellen indított, több tízezer polgári halottat okozó bombatámadások.”

Ha a Hannover, Hamburg, Kassel és végül Drezda ellen végrehajtott, egyre súlyosabb légicsapások a náci birodalom kapitulációját eredményezték volna (mint ahogy Japán végül is kapitulált az atomtámadások után), könnyebb volna a válasz, az ember érvelhetne azzal, hogy bár rettenetes áldozatok árán, de sikerült megállítani a vérontást, sikerült véget vetni a háborúnak. Hogy nem így történt, az kizárólag a náci vezetés és ezen belül Adolf Hitler felelőssége, aki kijelentette, hogy „az első világháború végén Vilmos császár öt perccel éjfél előtt tette le a fegyvert. Én öt perccel éjfél utánig fogok harcolni.”

Ez irracionális döntés volt, a szövetséges hatalmak azonban a racionális magot keresték mögötte. A náci propaganda folyamatosan a „mindjárt bevethető” csodafegyverről szólt, és elkészült a V2 nevű nagy hatótávolságú rakéta is, amelyet a logika szerint aligha hagyományos robbanótöltet hordozására fejlesztettek ki, hiszen ahhoz nagyon drága volt. Ez alighanem gondolkodóba ejtette a szövetséges hatalmak vezetőit, akik pontosan tudták, milyen fegyveren dolgoznak Los Alamosban is a tudósok. Azt viszont nem tudhatták, hogy a Werner Heisenberg vezette német atomtudós-csoport hol tart a munkában.

Amikor egy ilyen, emberek ezreinek életéről határozó döntést etikai szempontokból próbálunk megítélni, a valós időből kell kiindulnunk. Abból, hogy a döntéshozók akkor mit tudhattak, milyen alternatívák közül választhattak? Az antiszemiták és a náci birodalom mentegetői szeretik Drezda kapcsán a szövetségeseket embertelennek beállítani. Talán helyesebb, ha azt mondjuk: háború volt, élethalál-harc, és senki nem tudhatta előre, milyen következményekkel jár egy-egy ilyen lépés. A logika azt sugallta, Drezda bombázása véget vethet a világháborúnak. Nem így történt.

A német nép, az egyszerű emberek, a lakosság iszonyatos árat fizetett azért, hogy támogatta Hitlert. Biztos, hogy az áldozatok között nagyon sok olyan akadt, aki nem volt náci, és az is biztos, hogy még a náci érzelműek sem felelősek mindannyian a hitleri állam szörnyűségeiért. De hajlandóak voltak lemondani a demokráciáról, hajlandóak voltak beállni egy uszító vezér mögé, megtették, amit tettek, és végül elégtek azon a máglyán, amit saját maguk raktak.

Egy rettenetes történet tanulsága ez.

Szerző
Szunyogh Szabolcs újságíró

Nagy magyar lagzi

Figyelem a reklámokat, most az a gyerek tetszik legjobban, aki pelenkában ül némán, önfeledten, de a másik felével ugyancsak önfeledten - gondolkodik. Lehet olyan nyolc hónapos. Előtte egy "számítógép", azon tereli apró ujjaival a golyókat, az arcán kirajzolódik a "felfedezés" utáni vágy: hogy az isten csodájában van, hogy a dróton egyetlen mozdulatomtól megindulnak a golyók. Mit törődik azzal, hogy mi történik a pelenkában, mikor ő a tudománnyal foglalkozik...

Hát, nagyot változott a világ. Pláne, amikor eszembe jut az egykori utazás: mezőgazdász delegáció utazott Dániába, hogy ott lessük el az agrárszakma rejtelmeit. Az egyik kolléga Békés megye küldötte volt, reményteljes tsz elnököt csináltak volna belőle, mert a kommunikációhoz nagyon értett, igazi "ellenmondást nem tűrő ember" volt. Hanem ezen az úton jól megjárta: alig várta, hogy a szállodai szobában elhelyezzék, máris szaladt a legkisebb helyiségbe: "volt ott két vécé is - mesélte aztán -, az egyikre azonnal ráhuppantam"... Megváltás volt neki. Hanem addig még nem hallott a bidéről, és éppen arra huppant rá. Kereste a lehúzót, aztán egy órát töltött el azzal, hogy átrakosgassa az igazi csészébe a rakományt. De nem ezért nem lett belőle tsz elnök.

Tetszik egy másik reklám is, amikor az anyós olyan fogragasztót használ, amitől nem megy a fogak alá az étel, s ennek láthatóan az újdonsült vő örül a legjobban a "nagy magyar lagziban", ahol összejön a vidám család. Az ilyen családot meg kell védeni, nem hiába mondják a fideszesek, minden szíre-szóra, rezsicsökkentésre, terrorveszély elkerülésére, hogy a magyar családokat meg kell védeni. Németh Szilárd "mindenben biztos", meg Simicskó István honvédelmi miniszter viszont eltúlozza a dolgokat, az ő beszédükben fordul elő legtöbbször, hogy a magyar családokat meg kell védeni. Nemcsak a magyar családokat kell megvédeni, hanem az országban letelepedett, s itt lakó sváb, kínai, tót, mongol, orosz, arab, s ki tudja hány nemzetség családjait is meg kell védeni, nem is beszélve arról, hogy a belgák akik itt vannak, hova álljanak, amikor baj van... A Fidesz éppen úgy lejáratja a szép "magyar" szót, mint a "nemzeti" kifejezést is, aztán csodálkoznak, hogy ha azt a feliratot látják az utcai vécén: "nemzeti hugyolda". Csak remélni tudom, hogy a most alakuló hulladékgyűjtő céget nem "nemzeti szemétgyűjtőnek" nevezik majd el.

Azt meg nem is sejtem, hogy az ő feladatuk lesz-e megtölteni a most tervezett csepeli veszélyes hulladékgyűjtő telepet, ami ellen most megindult a csepeli lakosok tiltakozó akciója. Azt hallották ugyanis, hogy külföldről is hoznak ide veszélyes hulladékot. Szijjártó Péter külügyminiszter ünnepélyesen már meg is alapozta a raktározási terminált, csak meg ne tudja a NOB, hogy a magyar kormány ide tervezi majd a 2024-es olimpiát.

Még egy reklámról: a való életet tükrözi az a reklám, amelyben a görög istenség, meg a földi halandó a joghurtról beszélget. Mintha a kormányszóvivő vitatkozna a "bukott" baloldallal, olyan durva a beszédjük. Szelídüljenek meg, vagy inkább mindketten menjenek a görög partokra és vigyázzanak, hogy ne merüljön el a schengeni egyezmény a lecsóban, akarom mondani a joghurtba.

Szerző
Szigeti Piroska

Nincsenek kérdőjelek?

Az nem kétséges, hogy a kedves vezető mondja meg a tutit. Éppen emiatt aggódhat az immár a köznevelésért is felelős államtitkár, hiszen ellent mondott Orbán Viktornak. A kormányfő szerint ugyanis 2018 után lehet csak napirendre venni a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) szervezeti átalakítását. Palkovics László viszont többek között azzal is igyekezett indokolni a szombati tüntetés okafogyottságát, hogy a köznevelési kerekasztalon már a következő hetekben tárgyalnak a változtatásról.

Az persze nem meglepő, hogy még a Fidesz lillafüredi frakcióülésén is voltak, akik bírálták a Klik működését. Talán nem ugyanolyan élesen, mint a tiltakozó oktatási dolgozók, de azért a mindennapi problémák ismeretében. Az sem csoda, hogy az államtitkár nyugtatni próbálja az elégedetlenkedőket, hiszen az egész kerekasztal létrehozásának elsődleges célja az érintettek megosztása és leszerelése. Az meg aztán teljesen érthető, ha a kedves vezető a következő választásig már nem szeretne a gondokkal foglalkozni, mert a végén még a hívei is elhinnék, hogy akadnak azért problémák ebben a tejjel-mézzel folyó Kánaánban.

Ám a konkrét ügynél is nagyobb figyelmet érdemel Orbán Viktor távolba tekintő és rendkívül felelősségteljes véleménye. Nem kevesebbet hoz ugyanis az érdeklődők tudomására, mint hogy ő már a 2018 utáni időkre készül. A választást lényegében lejátszott partinak tekinti, olyannak, amire a demokratikus látszat megőrzéséhez szükség van ugyan, de az eredménye egy pillanatig nem lehet kétséges. A pártpreferenciákról szóló felmérések kétségkívül táplálják a hivatali optimizmust. De azért felfedezhető benne bizonyos elbizakodottság is, ami sosem jó tanácsadó.

Azt az utóbbi időkben már megszokhattuk, hogy a kedves vezető számára nincsenek kérdőjelek. Vagy ha vannak is, gyorsan felkiáltójelekké tudnak alakulni, feltehetően azt őt körülvevő udvaroncok megfelelő hozzáállásának hatására is. Bár egy kis magabiztosságért Orbán Viktornak sosem kellett másoktól segítséget kérnie. Ennek eredményeképpen sikerült is az egész országot saját képére formálnia. 2018 azonban relatíve még messze van. S hogy minden úgy marad, mint most, abban még nem lehet biztos.

Bármennyire is küzd érte.

Szerző