A MOB nem érti Kiss Lászlót

A Magyar Olimpiai Bizottság vezetése értetlenül áll Kiss László csütörtöki állásfoglalása előtt, amelyben az úszók szövetségi kapitánya többek között arról írt, hogy Hosszú Katinka esetében a MOB átnyúl a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) feje fölött.

A MOB a reagálásában emlékeztetett arra, hogy a legendás mesteredző a múlt héten maga fordult Borkai Zsolt MOB-elnökhöz levélben, és kérte őt: próbálja meg elérni, hogy "ez a fölösleges - minek is nevezzem? - civakodás mielőbb lezáruljon és a magyar úszó válogatott a megszokott keretek között érhesse el azokat az eredményeket, amelyekre mindeddig a Magyar Olimpiai Bizottság is büszke volt". Levelét úgy folytatta, hogy amíg ez az "áldatlan állapot" fennáll, Hosszú Katinkától és edzőjétől a versenyző edzőtábori igényeiről, a versenyzési terveiről, illetve arról szeretne tájékozódni, hogy számíthat-e rá a váltókban az áprilisi országos bajnokságon.

A MOB honlapján olvasható válaszból kiderül, Borkai Zsolt felkérte Szabó Bence MOB-főtitkárt, hogy a sportigazgatóság illetékes munkatársával közösen kérjen válaszokat Hosszú Katinkától a Kiss László által feltett kérdésekre. Szerdán megtörtént az egyeztetés, amelynek eredményéről Szabó Bence írásban tájékoztatta Kiss Lászlót.

A levélben a főtitkár egyértelművé tette, hogy először és utoljára vállalt a MOB ilyen feladatot.

"Szeretném nyomatékosítani, hogy tőlem és a Magyar Olimpiai Bizottság Irodájától a jövőben ne kérjen +közvetítő+ szerepet a Magyar Úszó Szövetség (MUSZ) és Hosszú Katinka sem" - írta Szabó Bence, hozzátéve, hogy Borkai Zsolt soha nem tett olyan nyilatkozatot, hogy ő, vagy a MOB folyamatosan közvetítene Hosszú Katinka és az úszóválogatott szövetségi kapitánya között.

Kiss László az MTI-hez csütörtökön eljuttatott állásfoglalásában úgy fogalmazott: "Már korábban levélben fordultam a MOB elnökéhez, amelyben keserűségemnek adtam hangot, hiszen ötvenéves edzői pályafutásom alatt olyannal még nem találkoztam, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság átnyúljon a szövetség feje fölött, mivel úgymond a +nyugalom+ érdekében maga kíván szakmai kérdésekben egyeztetni egy élversenyzővel. Ez ide vezetett..."

A szakvezető arra reagált ezzel, hogy a világ- és Európa-bajnok tudatta: nem indul az áprilisi országos bajnokságon, és erről a döntéséről a MOB-ot tájékoztatta.

Váltóban először a tavalyi, kazanyi világbajnokságon lehetett kiharcolni a riói részvételt - ott az első tizenkét helyen rangsorolt kvartett szerzett indulási jogot -, további négy helyet viszont a világranglistás helyezés alapján töltenek majd fel.

A szövetség és Hosszú viszonya a múlt év végén mérgesedett el. Az úszó karácsony előtt tartott sajtótájékoztatót, amelyen kifejtette, hogy elégedetlen a MÚSZ teljesítményével és hozzáállásával. Kritikáit január 6-án, ugyancsak sajtótájékoztatón megismételte, egyben kijelentette: nem fogadja el azt a szerződést, amelyet a szövetség ajánlott számára decemberben.

Erre a sajtóeseményre Kiss László is elment, ám utána hiába próbált beszélni az úszóval, Hosszú elhagyta a termet. A szövetségi kapitány az ügy folyományaként lemondott posztjáról, de három nappal később Gyárfás Tamás MÚSZ-elnök közölte, hogy a szakember meggondolta magát, és folytatja a munkát.

Szerző

Orbán szerint „külső erők” gerjesztik a tanárokat - Reagált Havasi

Publikálás dátuma
2016.02.11. 16:08
A kép a tavalyi Fidesz-kongresszuson készült Forrás: Orbán Viktor/Facebook
Kiszivárgott információk szerint Orbán Viktor Lillafüreden, a szigorúan zárt körben tartott szerdai Fidesz-frakcióülésen azt mondta a pedagógusok tiltakozásáról: külső erők gerjesztenek elégedetlenséget, de a kormány nem ijedt meg, számolnak hasonlóval az egészségügyben is - írja a nol.hu. Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője reagált a Népszabadság cikkére, szerinte olcsó provokációról van szó.

A lap információi szerint Orbán Viktor tegnap este a szigorúan zárt körben rendezett Fidesz-frakcióülésen azt mondta Lillafüreden a pedagógus tiltakozásokról: „Lássuk be, nem életszerű, hogy egy szép reggel Miskolcon Pilz Olivér felkel, rájön, hogy rendkívül elégedetlen és elkezd levelet írni, tiltakozni.”

A tanácskozásról tegnap este azért nem szivárogtak ki információk, mert a miniszterelnöki beszéd előtt a konferencia terembe belépő képviselőknek meg kellett válniuk mobiltelefonjaiktól, azokat bezárták egy széfbe. A lapnak viszont ma több jelenlévő elmondta, hogy Orbán Viktor egyértelműen külső erők által gerjesztett akciónak tartja a pedagógusok tiltakozási hullámát.

A miniszterelnök szerint ugyanis nem volt olyan konkrét ok, ami kiválthatta volna például a szombatra tervezett demonstrációt, különösen annak fényében, hogy a pedagógusbérek jelentősen emelkedtek, a 2011-es 180 ezer forintról 280-320 ezerre.

Pilz Olivér nem érti Orbán felvetését
„Nem értem a miniszterelnök úr felvetését, azt már az oktatásirányítás is több fórumon elismerte, hogy súlyos problémák vannak a közoktatásban” – reagált Orbán szavaira Pilz Olviér.
A kormány oktatáspolitikája elleni országos tiltakozást kirobbantó Miskolci Herman Ottó Gimnázium tanára lapunknak elmondta: nem külső erők, hanem azok a külső hatások késztették megmozdulásra a tanárokat, amelyeket az iskolákban nap mint nap a saját bőrükön tapasztalnak, és amelyek azt jelzik, hogy a jelenlegi közoktatási rendszer nem működik megfelelően.
„Ezekről a külső hatásokról levelünkben részletesen tájékoztattuk a kormányzatot is” – mondta. A közoktatás rendszerszintű problémáit összefoglaló levelük a tanitanek.com-on is elérhető, ez idáig több mint 32 ezren írták alá, és több mint 700 tantestület jelezte, kiállnak miskolci kollégáik mellett.

 

Az egyik résztvevő számára az derült ki, hogy Orbán Viktor sokkal veszélyesebbnek tartotta az internetadó elleni tüntetéssorozatot, mint a mostani pedagógus-tiltakozásokat. A miniszterelnök Lillafüreden egyértelművé tette: a kormány „nem ijedt meg”, a tiltakozásokat kezelni kell, és erre Palkovics László maximálisan képes is szerinte.

A teljes cikket itt olvashatja. 

Havasi: olcsó provokáció a Népszabadság cikke

A Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője olcsó provokációnak minősítette a Népszabadságban a kormányfőnek a lillafüredi Fidesz-frakcióülésen elmondott beszédével kapcsolatban megjelenteket. Szakmailag értékelhetetlen és minden ténybeli alapot nélkülöz, amit a lap művel a miniszterelnök állítólagos lillafüredi kijelentései kapcsán - írta a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője, kiemelve: ami például a pedagógusokkal kapcsolatban megjelent, egyáltalán nem is hangzott el. "Kár felülni az ilyen provokációknak" - zárta közleményét Havasi Bertalan.

Lázár János a csütörtöki kormányinfón újságírói kérdésre azt mondta: megkérdőjelezhetetlennek tartjuk azt, hogy vannak, akik politikai balhét akarnak, a tiltakozásoknak vannak szervezőik, és finanszírozóik. Szerinte az a kérdés, hogy egy szakszervezet hova áll, a politika balhé, vagy a gyerekek oldalára.

Szerző
Frissítve: 2016.02.11. 18:37

Orbán roadshow - Miskolc: 8 milliárd

Publikálás dátuma
2016.02.11. 16:01
MTI Fotó: Vajda János
Miskolc ma már nem a munkanélküliek, hanem a munkaerőt kereső vállalkozások városa - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a város polgármesterével, Kriza Ákossal (Fidesz-KDNP) közös sajtótájékoztatón, miután áttekintették a megyeszékhely fejlesztéseit.

Időarányosan halad a Modern városok program Miskolcra vonatkozó része, jó esély van a végrehajtására - közölte a kormányfő, aki annak alkalmából tárgyalt a polgármesterrel a városházán, hogy a Fidesz-KDNP-frakciószövetség Lillafüreden tartja kihelyezett ülését.

Orbán Viktor szerint a modern ipari várossá válás útján Miskolc jó ütemben halad. Megjegyezte, a pozitív oldalát nézi annak a jelenségnek is, hogy lassan munkaerőhiánnyal kell megküzdeni a városban.

A futó fejlesztések közül megemlítette a várfelújítást, a miskolctapolcai fürdő fejlesztését és az iparterület bővítését. Sürgette egyúttal, hogy a teljes városra kiterjedő kamerarendszer mihamarabb elkészüljön. Ismertette továbbá azt a kormánydöntést, amely az intermodális csomópont megépítésének 8 milliárd forintos támogatásáról szól.

Miskolcon "nagy potenciál" van, amit részben a város nagy népessége ad - mondta, majd ezzel kapcsolatban hozzátette: "azok az erőteljes fellépések, amelyek a város közrendjének, közbiztonságának megteremtése érdekében történtek, egyre inkább vonzóvá teszik a várost", még ha ez olyan városi döntéseket is igényel, amelyek "emberi jogi és egyéb szervezetek érdeklődését és kritikáját" váltják ki. Ahhoz, hogy egy ekkora városban rend legyen, bizonyos lépéseket meg kell tenni, mert egyébként a nagy népesség inkább problémát okoz, semmint előnyt jelent - fogalmazott. A kormányfő nagy lehetőségnek nevezte Miskolc ipari múltját is: a korábban ott dolgozó, képzett embereket, valamint a város egyetemét.

Orbán Viktort kérdezték az északkelet-magyarországi és kelet-lengyelországi iparvidék autópályán való összekötésére vonatkozó tervről is, amellyel kapcsolatban közölte: a kormány szerint tarthatók a Miskolc-Kassa közötti szakasz elkészülésére vonatkozó szoros határidők, ami fontos, mert e nélkül a magyar-szlovák szakasz nélkül nem lehet összekötni a magyar és a lengyel iparvidéket.

"Nem egyszerűen miskolci belügyről beszélünk, hanem egy regionális, stratégiai kérdésről, amely a magyar gazdaság jövőbeli sikerét alapvetően befolyásolja: össze kell kötnünk a lengyel iparvidéket a magyar északi iparvidékkel. Ehhez persze a mostani politikai és második világháború után kötött békeszerződések értelmében át kell haladnunk Szlovákián is. De (...) ebben az egész történetben a szlovákok teljesítettek a legjobban" - fejtette ki, kiemelve, hogy a szlovák fél jól halad az "ipartengely" létrehozásában.

Arra a kérdésre, hogy milyen újabb iparágak települhetnek Miskolcra, a miniszterelnök azt felelte: jelenleg is vannak az asztalon olyan gépjárműipari beruházások, amelyeknél két-három magyar város - köztük Miskolc - közül választanak a befektetők.

A sajtótájékoztatón - amelyen jelen volt Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter is - Kriza Ákos jelezte, hogy a Magyar Közlönyben megjelentek az idénre tervezett miskolci fejlesztési szakaszok finanszírozási oldalát biztosító rendelkezések.

Ezek a fejlesztések is abba az irányba hatnak, hogy "Miskolc végre teljesen lerázza magáról az acélváros szürke porát, és egy dinamikus, fejlődő városa legyen Északkelet-Magyarországnak" - fogalmazott a polgármester.

Szerző