Előfizetés

Második helyre jött fel a Podemos

Egyelőre a Podemos a legnagyobb nyertese a kormányalakítási huzavonának Spanyolországban: ha most tartanák a választásokat, akkor a radikális baloldali tömörülés a második helyen végezne, lekörözve a szocialistákat (PSOE). Az előzőleg kormányzó konzervatív Néppárt (PP) támogatottsága december óta szinte nem változott, jelenleg 28,8 százalékon áll (28,7-ről). A Podemos viszont növelte támogatottságát: míg decemberben a választók 20,7 százaléka szavazott Pablo Iglesias pártjára, most 21,9-re nőtt a támogatottságuk. 

A PSOE, amelynek vezetője, Pedro Sánchez kedden kormányalakítási megbízást kapott VI. Fülöp királytól, a harmadik helyre csúcsott vissza, 22-ről 20,5 százalékra csökkent a népszerűsége. A katalán középpárt, a Ciudadanos sem tudott javítani, 13,3 százalékon áll (13,9-ről). A CIS közvéleménykutatása még az év elején készült, s az El País című lap tette közzé.

Pedro Sánchez első tárgyalásai egyébként nem hoztak előrelépést: noha a Ciudadanos vezetőjével, Albert Riverával abban egyeztek meg, hogy a két tárgyalódelegáció megpróbálja összecsiszolni az álláspontokat az érdemi kérdésekben, de a leglényegesebb ponton nem látszik közeledés. Rivera továbbra sem hajlandó olyan kormányba belépni, amelynek tagja a Podemos, sőt még tartózkodással sem támogatná egy, a PSOE, a Podemos és kisebb pártok alkotta koalíció beiktatását. A szocialisták viszont ódzkodnak a PP-vel kötendő hármas pártszövetségtől, mivel ez esetben a Podemos maradna az egyetlen „igazi” ellenzéki erő, míg a PSOE vélhetőleg további szavazókat veszíthetne. Sánchez szerint a 2011 óta kormányzó konzervatív Néppártnak mindenképpen ellenzékbe kellene vonulnia, csak így alakulhatna meg „a változás koalíciója”.

Támogatás Rubio szenátornak

Marco Rubio floridai szenátor támogatására szólította fel híveit Rick Santorum. „Rubio rendkívül tehetséges fiatalember, született vezető” – mondta a volt pennsylvaniai szenátor, aki a hétfői iowai erőpróba után visszalépett a republikánus elnökjelöltségért folyó versenyből.

Santorum 2012-ben indult először, s noha akkor nyert Iowa államban, végül mégsem ő, hanem Mitt Romney lett az elnökjelölt. Most, négy év múltán másodszor is próbálkozott, de kevés figyelmet sikerült keltenie, sereghajtóként, utolsónak futott be az iowai caucuson, mindössze 1 százalékot ért el. Gyenge támogatottsága miatt csak a másodvonalbeli tévévitákra kapott meghívást. Még az sem segített a volt szenátoron, hogy Iowa előtt a milliárdos Donald Trump árnyékában sütkérezett, amikor Trump bojkottálta a tévévitát, s helyette veteránok számára gyűjtött adományokat egy ellenrendezvényen – Santorum kiséretében.

Santorum egyébként 2006-ig szolgált a szenátusban, a hétgyerekes politikus a Republikánus Párt vallásos, konzervatív szárnyához tartozik. Santorum mellett már két másik induló, Mike Huckabee és Rand Paul is búcsúzott a 2016-os republikánus küzdelemtől. Iowa után így hármas verseny látszik kibontakozni, Ted Cruz, Donald Trump és Marco Rubio között.
Rubio számára komoly anyagi előnyt jelenthet Santorum támogatása. Rubio kampánya ugyanis a CBS News értesülései szerint már jó ideje megpróbálta elcsábítani Santorum fő pénzügyi támogatóját, Foster Friess üzletembert. Friess evangéliumi keresztény, bőkezűen támogat különböző konzervatív célokat, például az abortusz, s a fogamzásgátló tabletta elleni fellépést.

Megkínozták a holtan talált olasz diákot

Feszültséget keltett Róma és Kairó viszonyában az egyiptomi fővárosban eltűnt, majd kínzásról tanúskodó jelekkel a testén holtan megtalált olasz diák ügye; az olasz diplomácia bizonyítékokat vár arra vonatkozóan, hogy az egyiptomi rendőrségnek nincs köze a történtekhez - jelentette pénteken az egyiptomi sajtó.

A Hoszni Mubarak rendszerének véget vető 2011-es forradalom ötödik évfordulóján, január 25-én a belvárosban eltűnt Giulio Regeni holttestét tíz nappal később találták meg Kairó peremén. Ügyészségi és egészségügyi források szerint a 28 éves diák teste elnyomott cigarettacsikkek, erős ütések és éles tárggyal okozott vágások nyomait viselte. Az előzetes vizsgálatok szerint Regeni lassú és fájdalmas halált halt.

Az évfordulóra tervezett tüntetések megelőzése érdekében már hónapokkal korábban megkezdődtek a biztonsági intézkedések. Potenciális forradalmárként számon tartott fiatalokat vettek őrizetbe, külföldieket figyeltek meg. A média által jelentősen befolyásolt egyiptomi közvélemény rendszerint ellenséges külföldi érdekeket okol az országot érő csapásokért, sokak szerint a 2011-es felkelés mögött is külföldi összeesküvés állt.

Az al-Jóm asz-Szábe című napilap szerint a gízai tartományi nyomozóhatóság igazgatója, Háled Salabi úgy véli: közúti baleset okozhatta az olasz diák halálát. Az al-Maszri al-Jóm című újság viszont arról adott hírt, hogy a tábornok elrendelte az országban tevékenykedő iszlám szélsőségesek esetleges szerepének kivizsgálását is az ügyben. Tavaly nyáron ugyancsak a főváros peremén raboltak el dzsihadisták egy horvát állampolgárt, akit később megöltek.

Giulio Regeni a Cambridge egyetem doktorandusza volt, szeptember óta élt Kairóban, ahol a rendszerellenes tömeges megmozdulásokban jelentős szerepet játszó egyiptomi munkásszövetségeket kutatta. Családja szerint néhány nappal eltűnése előtt lánytestvérével beszélt telefonon, akinek felháborodva mesélt az egyiptomi politikai aktivisták letartóztatásairól.

Az ügyészség eközben elrendelte annak kivizsgálását is, hogy a meztelen alsótesttel megtalált Regeni szexuális támadás áldozatává vált-e. Egyik barátja az al-Maszri al-Jómnak cáfolta azokat a feltevéseket, hogy Regeni meleg lett volna. Külön kiemelte, hogy nemrég tért vissza Kairóba hazájából, ahol a barátnőjét látogatta. Amr Aszaad azt is elmondta, hogy a biztonsági szervek kihallgatták, és egyebek mellett Regeni politikai nézeteiről és tevékenységeiről kérdezték.

Félő, hogy negatív hatással lesz a két ország kapcsolatára, ha bebizonyosodik, hogy a rendőrségnek köze van a gyilkossághoz - mondta az al-Bavvába című napilapnak a kairói olasz nagykövetség egyik meg nem nevezett tisztségviselője, hangsúlyozva: Kairónak világosan és nyíltan kell kezelnie és meg kell osztania Rómával a tragédiával kapcsolatos nyomozás eredményeit. Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök telefonon biztosította az olasz miniszterelnököt Kairó teljes körű együttműködéséről.

Pénteken fokozott biztonsági jelenlét mellett temetési szertartást tartottak egy kairói olasz templomban Regeni családtagjainak és barátainak részvételével. A misét bemutató pap hangsúlyozta: Regeni az igazságot kereste.