Előfizetés

A szocialistáknál a labda

E.É.
Publikálás dátuma
2016.02.04. 06:36
Pedro Sánchez 2014 júliusában lett a PSOE főtitkára FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/CARLOS ALVAREZ
Pedro Sánchez, a spanyol szocialisták vezetője tegnap már meg is kezdte a tárgyalásokat a parlamenti pártokkal, miután kedden este VI. Fülöp király Patxi López, házelnök révén tudatta, a PSOE főtitkárának ad kormányalakítási megbízást. Mariano Rajoytól a szocialistákhoz került a labda, ám a konzervatívok kétségbe vonják, összehozható-e működőképes koalíció Madridban.

Elsőként két kanári-szigeteki kis párt, a CC és az NC, illetve a kommunistákat is magában foglaló Egyesült Baloldallal (IU), s a valenciai Compromís vezetőivel tárgyalt Pedro Sánchez. A szocialista miniszterelnök-jelölt közölte, valamennyi bal- és jobboldali párt vezetőivel konzultálni kíván, az elszakadáspárti nacionalista tömörülésekkel is, velük legfőképpen azért, hogy tudassa velük, az ország egysége megőrzésének a híve. Koalíciós ajánlatot azonban csak „a változás erőinek” tesz, az eddig kormányzó konzervatív Néppártnak (PP) nem. Sánchez kedd esti sajtóértekezletén megköszönte az uralkodónak, hogy belé helyezte a bizalmat, s jelezte, vállalja a felelősséget. Közölte, hogy „a változás koalícióját”, progresszív, reformista kabinetet akar felállítani.

Az eddigi kormányfő, Mariano Rajoy másodszorra sem tudott semmit felmutatni, VI. Fülöppel folytatott tárgyalásai után közölte, nem kapott az uralkodótól kormányalakítási megbízást. A Néppárt (PP) vezetője kifejezetten nem mondott le erről a jogáról, de pártjában is bírálják, mivel „még a telefont sem emelte fel”, nem folytatott komoly tárgyalásokat egy potenciális partnerrel sem. Rajoy olvasatában azonban úgy áll a helyzet, hogy Pedro Sánchez torpedózta meg az egyetlen stabil alternatíva, a PP, a PSOE és a középjobb katalán Ciudadanos nagykoalíciójának megalakítását, sőt, a szocialista vezető azt is közölte, hogy nem is tartózkodnának, nemmel szavazna pártja Rajoy beiktatására. A PP-vel az összefogást első menetben a Ciudadanos vezetője, Albert Rivera is elutasította.

Sánchez három hetet-egy hónapot kért a pártokkal való egyeztetések lebonyolítására, a főtitkár azt ígérte, a koalíciós megállapodást a PSOE tagsága elé terjeszti jóváhagyásra. Ezzel elvileg kikerülheti a szocialista pártvezetés vétóját, a történelmi vezetők közül többen is jelezték, nem helyeslik, hogy Sánchez minden áron miniszterelnök szeretne lenni, s kevesebb, mint 90 mandátum birtokában vállalta fel a kormányalakítást. A 350 tagú képviselőházban legalább 176 voks kell az abszolút többséghez, s a PSOE 89 és a koalíciós partnerként ajánlkozó radikális baloldali Podemos 69 mandátuma együttesen is kevés.

Tagja lehetne a baloldali koalíciónak az IU, ez további 5 mandátumot jelent. A kabinet beiktatásához azonban szükség lenne a kis nacionalista pártok legalább külső támogatására. A legstabilabb a PSOE, a Podemos és a Ciudadanos koalíciója lenne, de utóbbi kettő között áthidalhatatlan ellentétek húzódnak. A PSOE és a Ciudadanos is ellenezné, hogy népszavazást írjanak ki Katalónia elszakadásáról, a Podemosnak viszont ez volt a legfontosabb választási ígérete. De fényévnyi távolságra vannak a gazdasági programjaik is.

Pablo Iglesias, a Podemos vezetője a szocialisták kormányalakítási megbízásának hallatán ezért is jelentette ki: „Sánchez olyasmit árul, ami nincs is a zsebében”. A Podemos nem akarná bevenni a Ciudadanost, szerinte vagy baloldali vagy jobboldali koalícióra van lehetőség. Még arra sem lenne hajlandó, hogy tartózkodással támogassa egy PSOE-Ciudadanos kormány beiktatását. Iglesias eleve egy sor követeléssel állt elő, ami meg a szocialistáknak nem tetszik, magának miniszterelnök-helyettesi posztot, pártjának pedig a tárcák majdnem felét követelné, közük stratégiai minisztériumokat is. Sánchez Twitteren jelezte is: nem posztokról, hanem programokról akar tárgyalni.

Menetrend

Március 2-án szavazhatna először a törvényhozás a szocialisták vezette kormány beiktatásáról, az első szavazásnál abszolút többséget kell felmutatni, másodszorra elegendő a relatív többség is a beiktatáshoz. Ha az első szavazáshoz képest két hónapon belül nem sikerül beiktatni az új kabinetet, május 2-án a király feloszlatná a parlamentet, s kiírnák az előrehozott választásokat. Erre június vége táján kerülhetne sor.



Azerbajdzsán az olajár fogságában

Rónay Tamás
Publikálás dátuma
2016.02.04. 06:34
Tetemes összegeket költöttek az olajmezők kiépítésére FOTÓ: SZALMÁS PÉTER
Komoly gazdasági gondokkal küzd Magyarország nagy barátja, Azerbajdzsán. Az alacsony olajár miatt jelentősen csökkentek az állami bevételek, megrendült a nemzeti valuta árfolyama, emiatt emelni kellett egy sor élelmiszer árát. Januárban tüntettek is a magasabb árak ellen, a vezetés azonban továbbra is kemény kézzel lép fel mindazok ellen, akik bírálni merészelik a kabinet munkáját.

Azerbajdzsán virágzó gazdasága a közép-európai országok, elsődlegesen Magyarország érdeklődését is felkeltette. Budapest 2012-ben szabadon engedte a baltás gyilkos Ramil Szafarovot, aki 2004-ben, a Budapesten rendezett NATO-tanfolyamon baltával végzett örmény társával, Gurgen Margarijannal. A budapesti lépés után fagypontra került a magyar-örmény viszony, Jereván megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Magyarországgal. 2014 novemberében aztán, amikor munkalátogatásra a magyar fővárosba érkezett Ilham Aliyev elnök, Budapest és Baki „stratégiai megállapodást” kötött egymással, ami a két állam közötti viszony további javítását, a kereskedelmi kapcsolatok elmélyítését jelentette.

A keleti nyitás egyik fő célpontja Azerbajdzsán volt, amit az ország jelentős nyersanyagkészletével indokoltak. Tény, 2005-ben még 26,4 százalékos volt a GDP emelkedés, amit abban az évben csak az afrikai Egyenlítői Guinea tudott túlszárnyalni. 2006-ban ezt is felülmúlták 36,4 százalékos emelkedéssel, ami 2008-ra 10,8, 2009-re 9,3 százalékra esett vissza. Az igazán drámai csökkenés ezután történt, amikor 0,1 százalékos volt már csak az emelkedés. Sokan arra számítottak, hogy ideiglenes a visszaesés, ami, úgy tűnt, igazolódik is, hiszen 2014-ben már újfent 4,5 százalékkal nőtt a GDP. Az azeri gazdaság állapota az olajvállalatoknak sem mellékes, hiszen az AIOC konzorcium, illetve a BP brit olajvállalat több mint 60 milliárd dollárt fektetett be a nyersanyagszektorba.

Az ország Grúzián keresztül Törökországba exportál olajat, s a Déli Áramlat gázvezeték legfőbb ellátója lett volna, ezeket a terveket azonban végül elvetették. Azerbajdzsán hatalmas összegeket költött azért, hogy imázsa javuljon a világban, s a Kaukázus Svájcaként tekintsenek rá. Rendeztek itt Eurovíziós Dalfesztivált (bár 2013-ban állítólag csaltak a szavazás során), egy ideig az ország neve szerepelt a spanyol fociklub, az Atlético Madrid mezén, s Bakiba invitálták a kalandvágyó turistákat a CNN-en sugárzott reklámkampányban. Az ország meg akart szabadulni az „exszovjet” bélyegtől.

Mostanság nem éppen az ottani sikerről, csillogásról hallani. Az ország gazdasága ugyanis rendkívüli mértékben függ az olaj árától. A 2014-es GDP-bevétel fele származott a nyersanyagtól, az importnak pedig több mint a 90 százaléka. Az olaj ára 15 hónap alatt a hordónkénti 31 dollárra csökkent, ez 70 százalékos apadásnak felel meg. Drámai mértékben vesztett értékéből az ország valutája, a manat is. A múlt év elején az árfolyam nagyjából megegyezett az euróéval, 2015 februárjában azonban le kellett értékelni. 2015 decemberében megszüntették a nemzeti valuta dollárhoz kötését, ennek következtében azonban elszabadultak az árak. Ezt elsősorban az alacsony jövedelmű családok érezték meg, valamint azok, akik hitelre vásároltak lakást vagy gépkocsit.

Annyira azért még messze nem erős az azeri gazdaság, hogy egykönnyen átvészelje a nyersanyag huzamosabb ideig tartó alacsony árszínvonalát. A kormány ezért kemény intézkedéseket hozott. Egy sor termék ára emelkedett jelentősebb mértékben, többet kell fizetni az élelmiszerért, miután emelték a gabona, a kenyér, a liszt áfáját. Bár sok árut helyben állítanak elő, számos alapanyagból importra szorul az ország, ami a nemzeti valuta árfolyamának esése miatt nagyon érzékenyen érintette a vásárlókat. A jegybank a nemzeti valuta védelmében elrendelte ugyan, hogy manatért nem lehet váltani devizát, az intézkedés hatásai azonban elenyészőek.

Január közepén a fővárosban sokan vonultak az utcákra a megemelkedett árak ellen tiltakozva. A rendőrség 55 személyt vett őrizetbe, a kormány pedig azt állította, a megmozdulásokat az ellenzék szervezte. Azerbajdzsán lényegében ugyanazt az utat járja végig, mint Moszkva. Korábban Oroszországot is számos alkalommal figyelmeztették arra, súlyos következményekkel jár, ha csak az olajtól függ. Mivel a nyersanyag ára éveken át magasan volt, s csak a 2008-as válság után volt tapasztalható visszaesés, ezért elmulasztották a gazdaság új alapokra helyezését. Ugyanez történt Azerbajdzsán esetében is. Hiába figyelmeztették Bakit a nemzetközi gazdasági szereplők arra, nem lesz jó vége, ha csak az olaj árára hagyatkozik a gazdasági bevételek tervezésénél, fütyültek az intelemre.

A BBC elemzése szerint az azeri gazdasági gondok nem kizárólag az alacsony nyersanyagárra vezethetőek vissza, habár nyilvánvalóan döntő szerepe van ennek. A kisvállalkozások azonban már az elmúlt években is sokat szenvedtek a korrupció miatt. Az országban általános gyakorlat a különféle hivatalnokok lefizetése. Az országban a demokratikus szabadságjogokat illetően is komoly bajok vannak, az ország médiáját a kormány irányítja a kritikus hangokat elhallgattatják, az ellenzéki újságírókat bebörtönözték. A korrupciót feltáró újságíró, Khadija Iszmajilova, aki az Alijev-család nem éppen törvényes ügyleteire világított rá, nemrégiben kezdte meg hétéves börtöntüntetését. A cégek működése nem nyilvános, így nagyon nehéz információt szerezni arról, hogy ki áll az egyes tranzakciók mögött.

A gazdaság szárnyalása idején azonban a szólás- és véleményszabadság hiánya nem különösebben érdekelte az embereket, saját életszínvonaluk javulása sokkal inkább foglalkoztatta őket. A WikiLeaks dokumentumaiban azt írták, hogy az ország egy középkori feudális rendszerhez hasonlít. Bár a kormány több intézkedést kénytelen volt visszavonni, az eladósodás elkerülhetetlennek tűnik. A kormány ugyanis a Nemzetközi Valutaalaptól kíván segítséget kérni, s az IMF küldöttsége már meg is érkezett az országba, hogy felmérje a valós pénzügyi helyzetet – közölte hétfőn a Financial Times. Egy négymilliárdos hitel folyósításáról lehet majd szó. Az azeri pénzügyminisztérium viszont azt állította, nincs szükség „sürgős” segítségre. A kormány az utolsó pillanatig szeretné elkerülni a hitelfelvételt, mert ha az IMF-nek valóban közbe kell lépnie, akkor a valutaalap kemény feltételeket támaszthat a pénz folyósítása fejében.

A kormány ráadásul a költekezés politikáját választja. A kabinet infrastrukturális beruházásokat hirdetett meg, Ilham Alijev elnök pedig bejelentette, hogy harminc százalékkal emelik a közalkalmazottak bérét, valamint a nyugdíjakat. Ezzel együtt hároméves reformprogramot is közzétettek. Az Azernews közlése szerint ennek célja az, hogy ne függjön az ország gazdaság a túlzott mértékben a nyersanyagtól. A meglehetősen derűlátó program része a privatizáció felgyorsítása, a munkahelyek teremtése, ezáltal „jelentős összegek áramlanak a költségvetésbe” – írta az Azernews.

A növekvő bevételekről szóló hírek egyelőre inkább csak vágyálomnak tűnnek. Egyelőre éppen az a gond, hogy mind kevesebb a bevétel, emiatt aztán a kabinet megcsapolta az olajalapot, ez azonban nem kiapadhatatlan forrás, hiszen vagyona 2015 óta kilenc százalékkal csökkent. A befektetők azonban egyre kevésbé bíznak Baki válságkezelésében. A Standard & Poor’s rontotta az ország osztályzatát. A hitelminősítő becslése szerint 2016-ban egy százalékkal csökken a GDP, a manat rögzített árfolyamának megszüntetése után pedig az infláció elérheti majd a 15 százalékot. Ez óriási emelkedés, mivel a korábbi években a drágulás mértéke két százalék körüli volt. Az adat arra is utal, hogy az idei évben tovább esik az életszínvonal, s az Alijev-klánnak újabb tüntetésekkel kell majd szembenéznie.

Kapcsolódó
EBESZ-bojkott Azerbajdzsánban

Háborúk indulhatnak a vízért

Szakértők figyelmeztetnek arra, hogy egyre többször a víz elosztása miatt alakulhatnak ki konfliktusok a világban. Különösen Közép-Ázsiában használják a vizet politikai fegyverként. A legutóbbi példa erre az orosz-kirgiz konfliktus.

Kirgizisztán a legszegényebb államok közé tartozik a világon, de gazdag nyersanyagkészleteinek köszönhetően Közép-Ázsia Svájcának is nevezik. Legfeljebb még annyi a hasonlóság a két állam között, hogy Kirgizisztánban is fontos szerepet játszanak a vízierőművek az energiatermelésnél. Olyannyira, hogy ennek aránya az összes megtermelt energiához viszonyítva 93 százalékos. Ettől függetlenül stabilnak éppen nem lehet nevezni az energiatermelést, az infrastruktúra ugyanis túl régi, gyakoriak az üzemzavarok. Bár becslések szerint évente 140-160 milliárd kilowattórát lehetne előállítani, ennek csak tíz százalékát aknázzák ki – emlékeztetett a Neue Zürcher Zeitung. Ezért nem ritkák az áramkimaradások, Biskek ráadásul energiaimportra szorul Üzbegisztántól, Tádzsikisztántól és Kazahsztántól.

Almaszbek Atambajev elnök célja az energiaszektor stabilabbá tétele, s az, hogy az energiatermelés tekintetében országa lényegében önellátóvá váljék. Ezt a törekvését azonban komoly veszély fenyegeti, miután az ország parlamentje felmondott egy Oroszországgal megkötött szerződést, amely egy a Narin folyónál létesülő duzzasztógát és egy sor vízierőmű építését irányozta elő. Természetesen nem önként döntöttek így, már röviddel a szerződés 2012-es aláírása után kételyek merültek fel Moszkva azon elkötelezettségét illetően, amely szerint a maga részéről valóban hajlamos lenne-e 3 milliárd dolláros beruházásra. Múlt év decemberében dőlt el a nagy kérdés: a két orosz állami cég, az InterRao és a RusHydro a nehéz gazdasági helyzetre hivatkozva lemondta a beruházást.

Újratervezték a büdzsét

Valóban ez volt a fő indok? Kétségtelen, hogy az orosz gazdaság helyzete nem valami rózsás. Az alacsony olajár és a kelet-ukrajnai lázadók támogatása miatt elrendelt nemzetközi szankciók következményeit most érzi igazán az ország, s a tavalyi 3,7 százalékos visszaesést idén a legkedvezőbb esetben is egy százalékos visszaesés követheti, legalábbis az orosz kormányzat adatai szerint. Az egész idei büdzsét újra kellett tervezni, mert a kormány 50 dolláros hordónkénti olajárból indult ki, ehelyett jelenleg ez 30 dollár körüli.

Szakértők azonban kételkednek abban, hogy csak erről lenne szó. Kirgizisztán egyfelől fontos partner Oroszország számára, katonai bázist is létesített itt, s a kirgizek 2015-ben csatlakoztak az oroszok által támogatott Eurázsiai Gazdasági Unióhoz. Ha azonban a Kreml elkötelezné magát Biskek, illetve a vízierőművek létesítése mellett, óhatatlanul is szembekerülne a térség többi államával. Bár az első munkálatok már a nyolcvanas években megkezdődtek, a folyó alsó folyásánál található országok, Üzbegisztán, Kazahsztán és Türkmenisztán attól tartanak, hogy a nagyszabású tervek megvalósulása esetén kevesebb víz érkezne az országba. Ez már évtizedek óta viták forrása ezen államok között.

Üzbegisztán tiltakozásként be is szüntette a kirgizeknek való gázszállítást. Az ország elnöke pedig egy drámai beszédében óva intett a „víz miatti háború” kitörésétől. Ez a kérdés azonban az üzbég-tádzsik viszonyban is feszültségeket kelt. Kivált a 335 méter magasra tervezett, a Dusanbétól északra megépítendő Rogun duzzasztógát tervei verték ki a biztosítékot az előbbi országban, amely 13 millió köbméter vízfolyamot mozgatna meg Tádzsikisztánban. Az üzbégek mindent elkövetnek azért, hogy megakadályozzák a tervek megvalósulását, nem engedik át az országon az építkezéshez szükséges alapanyagokat.

Bár ezen országok között létezik egy szerződés, amely a vízelosztást szabályozza, ezt nem veszik komolyan, s attól félnek, nem teljesen alaptalanul, hogy a másik ki akarja játszani őket. A víz elosztása mellett azonban más feszültségek is egymás ellen fordíthatják a térség államait. Egy etnikailag rendkívül heterogén térségről van szó, ahol határ- és területi viták teszik még rosszabbá e viszonyt. Az utóbbi időben azonban erőteljesebben figyelhető meg, hogy a vizet, a folyók kiaknázását a korábbinál jobban használják fel politikai nyomásgyakorlásra.

Nem Közép-Ázsia az egyedüli térség a világban, ahol még konfliktusokhoz vezethetnek a víz elosztásával kapcsolatos ellentétek. Az UNESCO egy 2007-es jelentése szerint a konfliktusok egy része a világban, a Közel-Keleten belül Izrael és a palesztinok között, valamint Szíriában, Irakban, Afrikán belül Egyiptomban, Etiópiában és Szudánban, továbbá Közép-Ázsiában mind a csekély mennyiségű ivóvízre vezethető vissza. 2000-ben Bolíviában is emiatt törtek ki tüntetések.

Szakértők az Iszlám Állam (IS) szíriai és iraki előretörése egyik kulcskérdésének is azt tartják, kinek a kezébe kerülnek a víztartalékok. Az IS és a kormányerők közötti harcok ezért nemcsak a városok és hadi objektumok, hanem a duzzasztógátak megkaparintásáért is zajlanak. 2014 áprilisában az IS már ízelítőt adott abból, mi történik, ha a dzsihadisták elfoglalnak egy vízierőművet. Akkor a Falludzsa melletti Nuaimaidzsah duzzasztógátat szerezték meg. Elzárták a "vízcsapot", minek következtében Kerbalában és Nedzsefben megszűnt a vízszolgáltatás, Abu Graibban viszont térdig ért a víz.

Az ENSZ adatai szerint 12 ezer család háza vált használhatatlanná. A következmények tehát súlyosak voltak, pedig ez a gát szinte jelentéktelen sok más irakihoz képest. Hasonló stratégiát követtek, miután tavaly novemberben elfoglalták Ramadi városát. Itt szintén elzárták a vízcsapot. Ez azért volt különösen súlyos következményekkel járó húzás, mert ezzel Moszul lakosságát tartották sakkban: ha nem úgy viselkednek, ahogy az iszlamisták akarják, nem lesz vizük. Szerencsére Ramadit december végén sikerült visszafoglalni a szélsőséges iszlamistáktól.

Az amerikai Stratfor intézet egy tavaly novemberben megjelent elemzésében rámutatott, hogy az IS háborút indított a vízért. Az amerikai cég rámutatott, ha nem sikerül felszabadítani azokat a területeket, amelyeken a térség legjelentősebb vízkészletei találhatóak, akkor nehéz lesz megszabadulni a szélsőséges iszlamistáktól. A Stratfor azt írta, hogy a cikk megjelenésének időpontjáig az IS összesen 20 jelentősebb támadást indított szíriai és iraki vízkészletek, illetve a vizet érintő bárminemű infrastruktúra ellen. Ez nem véletlen. A víz feletti ellenőrzéssel ugyanis a mezőgazdaságot és az energiaellátást is felügyelhetik. A moszuli duzzasztógát például Irak energiaellátásának 75 százalékát biztosítja. A kurdok 2014 augusztusában foglalták vissza az IS-től ezt a stratégiai szempontból kulcsfontosságú objektumot.

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az IS elleni harc során a kurdok is bevetették már a víz fegyverét, s elzárták ettől azokat a településeket, amelyek felett az iszlám szélsőségesek vették át az irányítást. Mint a napokban közel-keleti lapok rámutattak, a duzzasztógátak egy másik fontos célt is szolgálnak. Hírek szerint ugyanis ezen gátaknál rejtőztek el az IS legfontosabb vezetői. Legfőbb rejtekhelyük e forrás szerint a mintegy 400 méter hosszú és 180 méter magas Takba gát. Ezen objektum ellen nem mernek támadást indítani a szövetségesek, mivel ha eltalálnák, Irak nagy részét eláraszthatná a víz, Szíria keleti felében pedig nem lenne elektromos áram.