Előfizetés

Túszul ejtette a telefonszerelőt a vérmes asszonyság

Személyi szabadság megsértésének bűntette miatt emeltek vádat egy idősebb nagykanizsai nő ellen, aki túszul ejtette lakásában egy telefonos szolgáltató szakemberét, mert az nem tudta azonnal megjavítani az elromlott készülékét.

A Zala Megyei Főügyészség szerdai tájékoztatása szerint a 60 éves nő tavaly nyáron jelentette be a szolgáltatónál, hogy nem működik a vezetékes telefonja. A helyszínre érkezett szerelő megállapította, hogy elromlott a telefonkészülék, de ezt nem tudja megjavítani, mert ő vonalellenőr. A nő ekkor bezárta a lakása bejárati ajtaját, és közölte a férfival, hogy addig nem engedi ki a lakásból, amíg a telefonját meg nem javítja. A szerelő egy darabig várt, majd mobiltelefonon értesítette a rendőrséget.

A kiérkező rendőrök először a kaputelefonon keresztül kérték az asszonytól, hogy engedje be őket, de ezt a nő nem tette meg, ezért más lakó nyitotta ki nekik a társasház bejáratát. A nő a lakásának ajtaját is csak többszöri felszólításra volt hajlandó kinyitni és kiengedni a szerelőt, aki nagyjából egy órát töltött akarata ellenére a lakásban.

A zalai főügyészség felidézte, hogy a nő 2008-ban már állt a bíróság előtt sajátos akaratérvényesítési módszerei miatt. Az akkori lakása előtt az útpadkára nyolc darab, jó tenyérnyi méretű, szeges fémlapokat rakott ki, hogy megakadályozza az ott lévő postára autóval érkezők parkolását.

A postások eltávolították a szöges akadályokat, a nő azonban nem sokkal később visszahelyezte azokat a padkára, egy autós pedig ráhajtott, és a defekt csaknem balesetet eredményezett. Az asszonyt ezért a cselekedetéért a közúti közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt a bíróság egy évre próbára bocsájtotta.

A mostani ügye kapcsán a Nagykanizsai Járási Ügyészség személyi szabadság megsértésének bűntette miatt emelt vádat a nő ellen, akit akár három évig terjedő szabadságvesztéssel is sújthat a bíróság.

Kerítésnek csapódott egy autó a XVII. kerületben

Két személyautó ütközött össze szerda reggel a fővárosban, a balesetben ketten megsérültek, a XVII. kerületi Baross utca érintett szakaszát lezárták.

Kisdi Máté elmondta: a Baross utca és a Sóska utca kereszteződésében történt a baleset. Az ütközés következtében az egyik autó egy kerítésnek csapódott, majd az oldalára borult. A mentők két embert vittek kórházba. A Baross utcát a helyszínelés és a műszaki mentés idejére teljes szélességében lezárták. A katasztrófavédelmi szóvivő elmondása szerint ez egy forgalmas útszakasz, tömegközlekedést is érintheti a korlátozás.

Prisztás-ügy: az ítélet súlyosítását kérik

Súlyosabb ítélet kiszabását kéri Prisztás József vállalkozó meggyilkolása ügyében a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség - értesült a Magyar Idők. 

A Fővárosi Ítélőtáblára benyújtott indítvány szerint a megismételt elsőfokú eljárásban elítélt Portik Tamás és H. István esetében keveslik az októberben kiszabott 10, illetve 9 évnyi fegyházbüntetést. F. Ferenc, az ügy harmadrendű vádlottjának – aki a vád szerint a gyilkosság helyszínére csalta az áldozatot – esetében pedig a bizonyítottság hiányában hozott felmentő ítélettel szemben a bűnösség megállapítását és a büntetés kiszabását tartják indokoltnak.

Az ügy vádirata szerint Portik Tamás és Prisztás József elszámolási vitába keveredett egymással, és ez vezetett a vállalkozó kivégzéséhez, amelyet H. István hajtott végre Portik utasítására. Az autójába éppen beülő vállalkozót 1996. november elsején az óbudai Ladik utcában lőtték fejbe. Az első fokon egyszer már tárgyalt büntetőperben a törvényszék Portikot 11, H.-t 10 év fegyházra ítélte, F. Ferencet azonban nem marasztalták el.