Előfizetés

Karnyújtásnyira Rio

Publikálás dátuma
2016.01.21. 06:57
Varga Dénes (jobbra) három góllal vette ki a részét a sikerből FOTÓ: MTI/KOSZTICSÁK SZILÁRD
A magyar férfi vízilabda-válogatott egy lépésre került az olimpiától, miután kedd este remek játékot bemutatva, 8-5-re legyőzte Horvátországot a belgrádi Európa-bajnokság negyeddöntőjében. A fináléba jutásért Montenegró ellen kell diadalmaskodniuk Varga Dánieléknek. Benedek Tibor szövetségi kapitány a mérkőzés után elmondta: ott lesz a csapat a döntőben.

Egy győzelem. Ennyi kell a magyar férfi vízilabda-válogatott számára, hogy elérje célját: kiharcolja a riói indulást. A „főpróba” meglehetősen jól sikerült, a csapat elsősorban a kiváló védekezésnek, illetve Nagy Viktor fantasztikus kapusteljesítményének köszönhetően 8-5-re legyőzte az olimpiai címvédő Horvátországot a belgrádi Európa-bajnokság, ezzel bejutott az elődöntőbe.

„Fegyelmezetten védekeztünk, összesen öt gólt kaptunk, ez volt a döntő" – kezdte a szövetség honlapján Benedek Tibor, a magyar csapat szövetségi kapitánya. – "Ehhez hozzátartozik a jó kapusteljesítmény, a jó blokkok, a határozott keménység, a részfeladatok végrehajtása. Még az is belefért, hogy volt egy-két hibánk támadásban, ugyanakkor a megfelelő emberelőny-kihasználással mérkőzést lehet nyerni. Minden összecsapáson van hiba, a következőn is biztosan lesz, viszont a játékosok hozzáállása, az, hogy egymásért küzdenek a vízben, akkor is döntő lesz. Egy csapat erőssége a kiélezett szituációkban mutatkozik meg, erre láttunk már jó sok példát ezen az Eb-n. Egyre magabiztosabbak és egységesek vagyunk, jó ránézni erre az együttesre, és úgy érzem, a játékosok is jól érzik magukat benne.”

A mérkőzés egyik hőse a kapus Nagy Viktor volt, aki elképesztő, 72,2 százalékos védési hatékonysággal zárt. „Úgy jöttünk ide, hogy ma győzni fogunk. Óriási akarattal és küzdéssel csobbantunk a medencébe és bármikor hibáztunk, láttam a szemekben azt, hogy nincs baj” – fogalmazott a vlv.hu-nak Nagy. A fináléba kerüléséért a magyarok Montenegróval csapnak össze. Benedek tanítványainak szép emlékei vannak a balkán országról, ugyanis 2013-ban a barcelonai világbajnokságon épp riválisunkat győztük le a döntőben, s lettünk tíz év után ismét vb-győztesek. Igaz, legutóbb a tavalyi kazanyi vb-n 10-9-es vereséget szenvedtek Nagy Viktorék, az a találkozó az ötödik helyről döntött. Az örökmérleg ugyanakkor a magyarok mellett szól. Eddig hatszor találkozott egymással a két csapat, ebből ötször hazánk diadalmaskodott.

„Ugyanilyen szellemiséggel kell Montenegróval játszani, mint ahogyan a horvátok ellen tettük. Csak a mai összecsapásra kell koncentrálnunk, hogy abban a másfél órában a legeslegjobbat nyújtsa mindenki. Ha ez sikerül, akkor egy jó meccset játszunk majd” – mondta Nagy Viktor. Benedek elmondta: csapata ott lesz a fináléban, ehhez pedig remek csapategységre és jó egyéni teljesítményekre lesz szükség. A szövetségi kapitány kiemelte az emberelőnyök fontosságát, szerinte a montenegróiak – bízva saját emberhátrányos teljesítményükben – előszeretettel mennek bele a kemény játékba.

A tét tehát óriási: győzelem esetén biztos érem és olimpiai kvóta, ám akkor sincs veszve minden, ha vereséget szenvedünk Montenegrótól. Az áprilisi Triesztben megrendezendő olimpiai kvalifikációs tornán már biztos részvevő hazánk. Az olasz városban 12 csapat küzd majd négy helyért. Azon a viadalon öt, vagy ha az óceániai térség nem képviselteti magát, akkor hat európai válogatott vehet majd részt, mégpedig a kontinensviadalon elért helyezése alapján. Ebben a sorrendben már nem szerepelnek majd azok a csapatok, amelyek előzőleg kvótát szereztek. A Montenegró–Magyarország találkozót 20.15 órától élőben közvetíti az M4 csatornája.

Elődöntőben a lányok

A magyar női válogatott 18-6-ra legyőzte a francia csapatot a belgrádi Európa-bajnokság tegnapi negyeddöntőjében, a négy közé jutással pedig biztosította helyét az olimpiai kvalifikációs tornára. Bíró Attila együttese ma 17.15-től az olaszokkal találkozik a fináléba kerülésért.

Olimpia - Hova mennek a milliók?

Gy. Z.
Publikálás dátuma
2016.01.21. 06:55
Illusztráció/Getty Images
Újabb érdekességek merültek fel a 2024-es budapesti olimpiai- és paralimpiai játékok pályázatával kapcsolatban. A megvalósíthatósági esettanulmánnyal megbízott PricewaterhouseCoopers (PwC) nevű tanácsadó cég még július közepén fejezte be a megrendezés lehetségességéről szóló 1327 oldalas beszámolót, amelynek bizonyos részeit próbálták eltitkolni. Az akkor megtartott kormányinfón Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentése szerint a megbízott akkor csupán a beszámoló 80 százalékával végzett, miközben jelentésük szerint már rég készen voltak.

A vállalat ezért a munkáért 480 millió forintot kapott a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól (NFM), ám a héten az Átlátszó írása szerint további 240 millió forint került a PwC számlájára, azért a munkáért, amit egyszer már elvégeztek. Erre a pályázatot az NFM még novemberben hirdette meg, amelyet egyedüli résztvevőként az egyszer már a munkát elvégző társaság nyert meg újfent. Az ügy színtérre kerülését követően az Együtt budapesti elnöke, Pataki Márton nyílt levélben követeli az új esettanulmány nyilvánosságra hozatalát. Mint a leírtakban elolvashattuk, az ellenzéki politikusok erről nem a kormány felől informálódtak, csupán onnan lehetett megtudni az ügy létezését, hogy megjelent az európai közbeszerzési értesítőben.

"Az Együtt szerint a szövegek kivágása a tanulmányból, és azok lefordítása nem kerülhet 240 millió forintba, ahogy nem igaz az sem, hogy csak a PwC tudja ezt elvégezni. El tudná ezt végezni bármely közepes képességű egyetemista, diákmunkában, az ár töredékéért, de talán még Schmitt Pál is" – állt a nyílt levélben. Mint elmondták, véleményük szerint az oktatásban és az egészségügyben látható mindennapos problémák mellett az országnak nemhogy olimpiára, de még pályázatra sincsen pénze, emellett nem értik, mi kerül ebben a tenderben 240 millió forintba, s egyáltalán hova megy ez a pénz.

A párosban javíthat Babos Tímea

Publikálás dátuma
2016.01.21. 06:54
Babos Tímea könnyed vereséget szenvedett FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES
Nem sikerült a bravúr Babos Tímeának az ausztrál nyílt teniszbajnokságon. Második főtáblás mérkőzése ugyanis mindössze 67 percig tartott, s sima, két szettes vereséget szenvedett a 12. helyen kiemelt, 18 éves svájci Belinda Bencictől (6:3, 6:3). Ellenfele győzelme teljesen megérdemelt volt, háromszor is elnyerte Babos adogatását.

„Sajnos ma nem ment úgy a játék, ahogyan szerettem volna. Végig próbáltam valamit kitalálni, de ma nem működött sem a szerva, sem a tenyeres, sőt még a mozgásom sem volt valami acélos. A taktika meg lett volna, de nem tudtam megvalósítani. Ez egy ilyen nap volt… Lehet belőle tanulni. Nem szabad elfelejteni az elmúlt heteket, hónapokat, amikor jól játszottam. Dolgozni kell és csinálni tovább!” – nyilatkozta Babos holnapján, a babostimea.hu oldalon a találkozót követően.

Bencic erejét mutatja, hogy tavaly augusztusban Serena Williamst is megverte Torontóban, decemberben pedig Erranit és Kuznyecovát is felülmúlta. A magyar teniszező számára azért szerencsére nincs veszve minden az Australian Openen. Ma párosban javíthat Melbourne-ben, a szlovén Katarina Srebotnikkal az oldalán. Első ellenfelük a Vera Dusevina, Katerina Siniaková orosz, cseh páros lesz. A tét a legjobb 32 közé kerülés. A tegnapi második kör a favoritok továbbjutását hozta. A férfiaknál szerb világelső, az Australian Open címvédője, Novak Djokovic a francia Quentin Halys ellen hozta a kötelező, három szettben. „Nagyszerűen játszott az ellenfelem, gratulálok neki” – nyilatkozta sportszerűen Djokovic a meccs után. Simán továbbjutott a svájci Roger Federer is.

A papírforma érvényesült a női címvédő, Serena Williams mérkőzésén a tajvani Hszie Szu-vei ellen. Az amerikai WTA-világelső 6:1, 6:2-re győzött. Maria Sarapova is továbbment. A nap meglepetését az ausztrál Daria Gavrilova szolgáltatta. A 21 éves, nemrég még orosz színekben versenyzett teniszező kiverte a hatodik helyen kiemelt Petra Kvitovát. Gavrilova eddigi legjobb eredménye az volt, hogy tavaly a második körbe jutott a francia nyílt teniszbajnokságon.

Australian Open, 2. forduló
Férfiak Djokovic (szerb, 1.)-Halys (francia) 6:1, 6:2, 7:6, Nisikori (japán, 7.)-Krajicek (amerikai) 6:3, 7:6, 6:3, Federer (svájci, 3.)–Dolgopolov (ukrán) 6:3, 7:5, 6:1 Berdych (cseh, 6.)–Basic (bosnyák) 6:4, 6:0, 6:3
Nők. S. Williams (amerikai, 1.)–Hszie Szu-vej (tajvani) 6:1, 6:2, Bencic (svájci, 12.)–Babos (magyar) 6:3, 6:3, Sarapova (orosz, 5.)–Szasznovics (fehérorosz) 6:2, 6:1, A. Radwanska (lengyel, 4.)–Bouchard (kanadai) 6:4, 6:2, Gavrilova (orosz)–Kvitová (cseh, 6.) 6:4, 6:4.