Előfizetés

Együtt: fantazmagória a sorkatonaság bevezetése

Fantazmagória a sorkatonai szolgálat újbóli bevezetése, ehelyett az elsődleges megoldandó problémákkal kellene foglalkoznia a magyar kormánynak - fogalmaz vasárnapi közleményében az Együtt.

Az ellenzéki párt azt írta: Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője a napokban olyan kijelentéseket tettek, amelyekből arra lehet következtetni, hogy a Fidesz-KDNP-kormány újra bevezetné a sorkatonaságot, vagy valamilyen ahhoz hasonló kötelező szolgálatot. Az Együtt úgy véli, hogy rengeteg a tennivaló Magyarország jobbá tételéhez, a párt elsőként például azt javasolja, hogy inkább az egészségügyi vagy az oktatási rendszer bajaival foglalkozzon a Fidesz-KDNP kormány. Amikor pedig ezeket megoldották, talán elfelejtik ezt a sorkatonai fantazmagóriát - jegyezte meg közleményében az Együtt.

DK: elárulta a magyar fiatalokat a Fidesz

A Demokratikus Koalíció (DK) határozottan elutasítja a sorkötelezettség visszaállítását, és mindent el fog követni, hogy ezt megakadályozza - közölte az ellenzéki párt alelnöke vasárnap.

Vadai Ágnes emlékeztetett arra, hogy az elmúlt napokban Simicskó István KDNP-s honvédelmi miniszter, Kövér László, az országgyűlés fideszes elnöke és Kósa Lajos, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, a honvédelmi és rendészeti bizottság elnöke is a sorkötelezettség visszaállításáról beszélt. Ezzel "a Fidesz elárulta a magyar fiatalokat is" - jelentette ki.

Az ellenzéki párt határozottan elutasítja a sorkötelezettség visszaállítását - hangsúlyozta az alelnök, hozzátéve: "ha Magyarországot megtámadták, akkor mi magyarok eddig is mindig megvédtük az országot". Jelenleg semmilyen veszély sem fenyegeti az országot, csak az, hogy a Fidesz szétszakítja a magyar családokat, és kaszárnyákba űzi a magyar fiatalokat - fogalmazott Vadai Ágnes.     Rámutatott: a fiatalok tanulni, dolgozni, és élni akarnak, nem pedig egy lerobbant kaszárnyában táborozni. A DK pedig nem fegyvert és egyenruhát, hanem tudást és lehetőséget adna a fiatalok számára.