Nem adjuk a földünket! - 1626 magyar állampolgár nyilatkozata

Publikálás dátuma
2016.01.14. 09:47
Illusztráció/Thinkstock
Alulírott magyar állampolgárok, a magyar állami földek tulajdonosaiként ezúton kinyilvánítjuk, hogy az állami földek eladásához nem járulunk hozzá - szögezi le az a közlemény, amelyet Ács Sándorné, a jól ismert sorsú kishantosi biogazdaság vezetője, az Élőlánc Magyarországért elnökségi tagja juttatott el szerkesztőségünkbe.   

Továbbá kinyilvánítjuk, hogy az állami földek jelen kormány általi kezelését elfogadhatatlannak, egyenesen nemzetellenes bűnnek tartjuk. Követeljük, hogy a 2011. októbere óta zajló színlelt és törvényellenes ál-pályázati rendszer "nyerteseivel" megkötött szerződéseket semmisítsék meg, és az állami földeket a 2012-ben közmegegyezéssel elfogadott Nemzeti Vidékstratégia szerint a gazdákkal érdemi egyeztetésben kialakított, tisztességes pályázati eljárás útján az NFA törvény birtokpolitikai irányelvei szerint hasznosítsák!

Az aláírók: 

Ertsey Attila - Szentendre Ács Sándorné - Mezőfalva Dr. Ángyán József - Gödöllő Nagy Béla - Enying Meskóné K. Judit - Budapest Kocsis Csaba - Budapest Mihályfi Márta - Budapest Teichel István - Lepsény Szilágyi Domokos János - Pécsvárad Ruzsa Ágota - Remeteszőlős Bánkövi Dóra - Budapest Vajda László – Pécs Dr. Horváth Melinda - Cegléd Rozgonyi Orsolya - Szentendre Mészáros Norbert - Gödöllő Szabó Kálmán - Kőszárhegy Varjuné Szilágyi Mária Debrecen Tömöri Balázs, Óbuda Somodi Tamara Budapest Gazdálkodó Családok Egyesülete - Lepsény Buj Tímea Eszter - Salgótarján Kassai Zsolt – Debrecen Földes György – Őriszentpéter (Budapest) Balogh Judit – Budapest Varga Illés Levente – Érd Szabó Rafael – Solymár Tor János – Nyíregyháza Varga Zsuzsanna – Berkenye Halmy Péter – Budapest, Pataki Erzsébet – Tatabánya Palánkai Tibor Ince – Szeged Szemenkar Helga - Hetésforgó Csongrádi János - Budapest Gellért Ferenc – Mór Irmler Margit – Budapest Ocskó Tiborné – Budapest Reisz Tamás – Nagykáta Romano Sandro - Budapest Szilágyiné Gizi – Egyek Schwenk János – Csorna Bach Antal – Vámosgyörk Kupi Jánosné - Szombathely Dóka Bernadett – Budapest Bekk Csaba - Nagykanizsa Tarnóczi Attila - Budapest Bíró Imola - Budapest Szegedi Attila – Szeged Horváth Ede – Szeged Pakó Attila Szeged Szabó Csilla – Budapest Fodor László – Szeged Török István – Újszentiván Priska Zsolt – Szeged Vigh Vera – Budapest Nagy András – Szeged Tóth Péter – Szeged Böcsödi Gergely - Kajászó Böcsödiné Csányi Zsuzsanna – Kajászó Trautmann Tamás – Budapest Pintér István - Mezőszilas Bardóczyné Székely Emőke, Budapest Nagy B. Júlianna - Vác Gál Krisztina - Budapest Rédliné Kovács Andrea - Mezőfalva Róna Sarolta - Szeged Csillag Katalin - Budapest Dániel Attila - Győr dr. Bardóczy Lajos - Budapest Hajnal Mónika - Őrség Boris Gyöngyvér - Zengővárkony Csikós Mariann - Miskolc Juhász Gergő - Pécsvárad Lengyel Roland - Fehérgyamat Stenge Mária - Székesfehérvár Szabó András - Süttő Mirjam Csikós Mariann - Miskolc Megyeri Péterné Kondor Erika - Szigetcsép Kakas Dorottya - Pécsvárad Turul János - Budapest Keresztes Beáta - Pécs Friedrichné Selmeczi Szilvia - Hosszúhetény Eisenbeck "Toma" Tamás - Pápa Sarkadi Péter - Budapest Feid Judit - Budapest Miklós Gellért - Budapest Fidrich Róbert - Budapest Kisfali Anita - Pécs Hársné Vida Ildikó - Pécs Bíró Ica - Budapest Tandari Attila - Szeged Gayár Anita - Pécs Kheri Ildus - Pécs Boruzs Irén - Ebes Kovács Eszter - Pécsvárad Szeibert Klaudia - Villánykövesd Brabanti Balázs - Újhartyán Gódor György - Gödöllő Györgyi Balázsné Hosszúhetény Hajósy Adrienn - Budapest Farkas József - Budapest Horváth András - Budapest Dr. Szigeti Tóth János - Budapest Simon Gergely - Budapest Veres Emese Tünde - Tar Eibeck Margit - Mecseknádasd Kozsdáné Bata Mária - Gyöngyös Stregova Erzsébet - Budapest Daróczi Péter - Budapest Rapi Istvánné - Budapest Kohut Mihály - Budapest Eignerné Rákóczi Zsuzsa - Bicske Hegedűs Péter - Őrbottyán Nagy Zsombor - Budapest Görei Pap Ildikó - Budapest Korfeás Antal - Budapest Vass Zsuzsa - Budapest Kiss Mária - Budapest Nagy Júlia - Budapest Baglyosi Ferec - Piliscsaba Schuler László - Budapest Rusvainé Wéber Anna - Kunszentmiklós Császár Attila Tamás - Budapest Mitrov Zsuzsa - Budapest Barta Endre - Dunaújváros Gergár Mária - Nógrád Fónyadné Ildikó - Berettyóújfalu Nepp Anita - Szekszárd Lukács András - Budaörs Sipos Péterné Tóth Adrienn - Érd Sipos Péter - Érd Darvas Béla - Budapest Lányi András - Budapest Kovács Levente - Kiskunlacháza Markó Péter - Sárvár Both Roland - Zengővárkony Oláh István - Budajenő Kálmán Gergely - Budapest Erdélyi Annamária-Berettyóùjfalu Boross Gábor Pál - Debrecen Varga Sándor - Romhány Szakolczai György - Budapest Magyar Korrupcióellenes Szövetség Egyesület - Kecskemét Virág Zsuzsa - Dunaújváros Kuti Péter - Dunaújváros Hun Varga Sándor - Székelyudvarhely Petrovics Zsuzsa - Kóka Szentpáli Csaba - Mezőfalva Bogdán Gyula - Dunaújváros Patkós Tünde - Budapest Rózsa Gábor - Rábasebes Kövér Ilona Olga - Budapest Károlyné Kaszap Sára - Szombathely Dr. Takács Géza - Várvölgy Hurai Józsefné - Budapest Magyar Veronika - Várvölgy Kovács Krisztina - Nyíregyháza Sajtos Béla - Vác Timári Sándor - Tahitótfalu Tóth Tünde - Zánka Horváth Ildikó Emília Haás Mihály - Győr Németh Márta - Kulcs Réti János - Debrecen F. Nagy Zsuzsanna - Miskolc Szabó István - Vép Sárvári Attila - Eger Molnár Péter - Miskolc Török Miklós - Pomáz Tomsics Tibor - Badacsonytomaj Bukros Erika - Vác Hatos Istvánné - Vác Kemény András - Budapest Palicz Ildikó- Nyíregyháza Szendi Gábor - Esztergom Horváth János - Mezőfalva Gáspárné Sándor Andrea - Érd Truczkai András - Esztár Soós László - Salzburg Vajnáné Madarassy Anikó - Budapest Komlós Klára - Felcsút Lengyel Roland - Kömörő Jung Ildikó - Budapest Óvári Gábor - Újpetre Papp Mihály - Nyíregyháza-Oros Forintos Nikolett - Dunakeszi Antal Bálint - Dunakeszi Szerepi Andrea - Szabadegyháza Dercsár Edit - Kőszeg Nagy Ágnes - Budapest Szabadkai Zsuzsa - Hegyfalu Háncs Péter - Budapest Háncsné Koroncai Ildikó - Budapest Dömötör Tibor - Érd Németh Mária - Budapest Macza Richárd Dániel- Budapest Nagy Márta - Mezőfalva Kovácsné Betti - Nyíregyháza Barják László - Tatabánya Hargitai István - Budapest Dr. Vajna Tamás - Budapest Dr. Gyarmati Éva - Budapest Szalóki Viktor- Debrecen Aggné Németh Rozália - Őrség Mellár Tamás - Zengővárkony Weiser Irisz Vica - Zelemér Nagy István - Szolnok Tőgyi Balázs - Egerszalók Zöldi Miklós - Pécs Demeter Ágnes - Budapest Földházi András - Budapest Wéber Péter - Budapest Horváth Tibor - Szeged Holl Tamás - Budapest Bágyi István Sándor - Pécs Lehoczki Katalin - Eger Szalay Zsuzsanna - Budapest Mangel Gyöngyi - Érd Dietrich János - Kisfüzes Gulyás János - Budapest Gódor András - Dány Temesi Csaba - Siklós dr.Hajnal Klára Phd - Pécs Hingyi Sándor - Budapest Csapó Gyuláné Budapest Varga Imréné - Baja Szigeti Ferenc - Győr Miklóssy Endre - Budapest Kindl Jánosné - Budapest Lados Balázs - Budapest Király Marianna - Budapest Varga Éva - Budapest dr. Beöthy - Molnár András - Csobánka Istvánffy Sándor - Érd Dr. Szász Gábor - Budapest Bayer Andor - Pécs Guy Turchany - Egyek Janó Józsefné - Budapest Pintér Borbála - Zalaegerszeg Majorosné Kovács Lívia - Eger Beliczay László - Budapest Nagy János - Budapest Robinek Ferenc - Budapest Vicze Csilla - Pécs Hajdú József - Budapest Szántóné Hermányos Mária - Csömör Pék Jánosné - Budapest Hajdú Józsefné - Budapest Kátai Nóra - Pécs Varga Ilona Budapest Makray Bálint - Budapest Varga Tamás - Miskolc Csizmadia Judit Rita - Noszvaj Varga Gábor - Székesfehérvár Surján Ildikó - Budapest Máté Tóth Mária - Kiskunhalas Molnár Gizella - Budapest Szuhánszki Erika- Nyíregyháza Zseni Annamária - Tápiószecső Dobrováné Balogh Éva - Budapest Pálfi Margit - Székesfehérvár Varga János - Békéscsaba Dr. Ángyán Józsefné - Gödöllő Károvits Tamás - Pusztazámor Dr Svébisné Gombkötő Gizella Molnár Mária - Budapest Gosztonyi Bence - Budapest Vidéki Péter - Szeremle Varga Adél - Budapest Végh Attila - Budapest Dr. Szalánczi Emőke - Budapest Novák Előd - Budapest dr. Hossó Andrea - Budapest Aradi Imre - Szeged Temesiné Tari Gabriella - Budapest Hernádiné Hengl Erzsébet - Budapest Csigi Attila - Leányfalu Bödők Sándor - Budapest Bátori Lászóné - Budapest Dr Kovács Tibor - Budapest Fekete Sándor - Budapest Ambrus Réka - Baja Ambrus Tibor - Baja Ambrusné Kőhalmi Mária - Baja Bögös Gyuláné - Eger Nagy Ferenc - Bakonybél Vásárhelyi Csenge - Budajenő dr Kőrösmezey Ákos Miklós - Budapest Laczkovich Béla - Debrecen Jassó Viktor - Mezőfalva Herbelné Gulyás Eliza - Nagykanizsa Pusztai Arpad - Badacsonytördemic Bardocz Zsuzsa -Badacsonytördemic Hajas Pál - Hortobágy Kócziás György - Bajna Vágányik Julianna -Debrecen Mester Éva - Budapest Bertáné Szöllő - Mária Piliscsaba Dr. Kapy Jenő - Budapest Szabó Éva - Solymár Berta Julianna - Budapest Berta Lujza Boglárka - Budapest Berta Tibor - Budapest idősb. Szölő János - Veszprém Szöllő Jánosné - Veszprém Tamás Ernő - Tahitótfalu Tamásné S. Mária - Tahitótfalu Tamás Zoltán - Tahitótfalu Hrivnák Mihályné - Leányfalu Szalay Istvánné - Budapest Petersné Balázs Ildiko - Bazsi Engelhardt Zoltán - Szabadkígyós Szűcs Tamás - Debrecen Dankó Zsuzsanna - Mohács Kalmár István - Debrecen Kalmár Istvánné - Debrecen Gábor Mária - Százhalombatta Hegedüs Ákos Gábor - Budapest Muszti Zsuzsanna - Mohács Huszai Gábor - Veresegyház Hasulyó Péter - Tata Oláh Nóra - Makó Székely Gyöngyi - Vecsés Szűcs Nikoletta - Gyöngyös Csépány Zsolt - Nagyréde Karácsony Marianna - Berettyóújfalu Bólyi László - Egerág Balog Károly - Budapest Endiné Pál Mária - Zagyvaszántó Vass Miklós - Budapest Tóth Imre - Kecskemét Tóth Henrietta - Eger Lukovics László - Göd Gőcze Zsolt- Keszthely Dunkl Dániel - Sárosd Tanka Dezső - Budapest id.Dienes György -Budapest Balla Zoltán - Budapest Dr. Fekete Zsuzsanna, Budapest Géringer Gyula - Vérteskethely Szebedy Ottó - Budapest Buday Zsuzsanna - Bogyiszló Wass Péter - Vác Pallér István Imre - Szabadkígyós Gombos Sándor - Gödöllő Horváth Tünde - Horány Molnár Enikő - Budapest Kormos Ildikó - Budapest Négyesi Erika - Bócsa Lábadi Krisztián - Veszprém Deák Sándorné - Mátraterenye Kereskedő Izabella - Baja Bernáth Imre - Nagytálya Bartus Áron - Tatabánya Bálint József - Tiszalúc id. Bana József - Adács Géczi Sándor - Bolzano Petra József - Budapest Lipták Béla - Komoró Gergely Zoltán - Göd Drávucz Zoltán - Jászberény Cserényi Zsuzsanna - Szeged Tóth Anna - Kaposszegcső Takács Zoltán - Kecskemét Merkovics István - Budapest Szabó Sándor - Budapest Kocsis Zsolt - Páka Pelejtei Prihoda András - Esztergom Vass Márta - Baja Kállai József - Emőd Réder Mónika - Székesfehérvár Seres György - Debrecen Toma Krisztina - Szár Kelemen Gábor - Hajdúszoboszló Varga Csaba - Balatonalmádi Erőss Gábor-Komló Péterfainé Fehér Margit - Varászló dr.Murányi László Rajkovits Ede -Pécs Erdélyi Barnabás - Budapest Körözsi Mónika - Monor Steiner Györgyi - Budapest Kovács Árpád - Budapest Csúthy György - Budapest Horváth Tünde - Budapest Csákabonyi György - Gyula Fekete Attila József - Kazincbarcika Szabó Rebeka - Budapest Blascsák Gyöngyi - Budapest Id. Neszveda Péter - Budakalász Csikós István - Csopak Haga László - Tatabánya Szabó Edgár Levente Szíjártó Csilla - Szeged Ruszti Zsombor - Leányfalu Imre Balázs - Budapest Kurucsai Dénes - Tatbánya Berta Jolán - Fonyód Duró Júlia - Berettyóújfalu Fazekas Máté - Abaújvár Milla Tamás - Nagykarácsony Trója Katalin - Jászszentlászló Petri Sándor - Sarkadkeresztúr Hegedűs László - Kunbaracs Szűcs János - Újfehértó Bácsi István - Hajdúböszörmény Kovács Zoltán - Hajdúböszörmény Kiss Lajos - Püspökladány Hurai Ágnes - Budapest Bordásné Baracsi Ibolya - Tuzsér Varga József - Biatorbágy Sztankó József - Komárom Szabóné Kapási Éva - Balmazújváros Schlützmayer Ferenc - Harta Juhász Imre - Hortobágy Széles János István - Balmazújváros Andorkó Róza - Hajdúböszörmény Dr. Cser Ferenc, Queanbeyan, Ausztrália Sóti Edit - Dunaújváros Csinger Marianna - Jánoshida Borossné Pázmándi Rózsa, Debrecen Czímerné Magdolna - Székesfehérvár Boros György - Komárom Magyar Balázs - Ózd Hajdú Éva - Fertőszentmiklós Stánicz Katalin - Törökbálint Szilágyi Pálné - Vásárosbéc Molnár Pál - Vác v. Horváth Antal - Budapest Kéner Zoltán - Taliándörögd Rácz Éva - Budapest Kerekes Ákos - Budapest Pratzner Győző - Budapest Zednik Frigyes - Budapest Giczy Gyula - Budapest Kenyeres Sándor - Budapest Horváth Margit - Budapest Németh Ferenc - Budapest Róth György - Budapest Rózsa Éva - Budapest Spreitzer Anna - Budapest Süveges Imréné -Budapest Újvári Henrietta - Budapest Vékásy József - Budapest Virág Mihály - Budapest Urbán Péter - Budapest Rácz László - Budapest Farkas Mihály -Budapest Bíró Viktor -Budapest Barna Erzsébet -Budapest Balogh Mária -Budapest Becz Rudolf -Budapest Bereczkyné Érchegyi Ildikó - Budapest Krizsán László -Budapest Ungár György -Budapest Náray-Szabó Gézáné - Budapest Rönky Fruzsina - Budapest Boros-Nagy Melinda - Komárom Zavaczki Andrea - Budapest Mészáros Vera Ausztrália Szeifert Erika- Hortobágy Niederkirchner Éva - Budapest Partos-Kovács Marika - Marcoussis FR Kecskés István - Hortobágy Tomanovics László - Tápiószőlős Királyhalmi Manuel - Budapest Juhász Nóra - Rétság Bényei Tamás - Szentpéterszeg Lévay Klára - Nagyszentjános Varga Rita - Eger Ásvány Judit - Pécs Váczi Piroska - Szombathely - Sümeg Tömöri Ádám - Hajdúböszörmény Sóti László - Kulcs Fási Konrád - Hortobágy Szeredi Mónika - Füzesabony Batánovics Angéla - Pécs Geszti Dániel- Budapest Balogh Katalin - Hajdúszoboszló Kamecker Beáta - Annavölgy Andrássy Gábor - Sopron Szuhánszki Tibor -Nyírszőlős Ács Éva - Budapest Szuhi Jolán - Sarasota, Florida Macsotai Attila - Celldömölk Rózsássyné Zs. Csilla - Budapest Katona Csaba - Grávacsepely Friedrich Zsuzsa - Hosszúhetény Gazda Attila - Bonyhád Frájter Zsolt - Hajdúböszörmény Kun Kálmán - Budapest Gléz Dezső - Budapest Glézné Réger Mária - Nagykörű Szózat folyóirat szerkesztősége Cságoly Péterfia Béla - Pomáz Péterfia Béláné - Pomáz Péterfia Mária - Pomáz
Drábik János - Budapest
Deér Amália - Martonfa Orbán Éva - Budapest Kun Gyula - Ajka Marxer Anna - Maráza Bohák Endre - Tura Zentai-Dénes Anna - Zalavár Szatlószki Ildikó - Nyíregyháza Petrovics Gábor - Pécsvárad Pecze János - Debrecen Kapási Tamás - Balmazújváros Kucskár Mihály - Debrecen Oláh Zsolt - Debrecen Leiterné Lajter Mária - Balmazújváros Kocsis Erika - Dabas Kiss János - Kaba Böszörményi Sándor - Kunmadaras Varga Dalma - Pécs Id. Pekár László - Pereked Juhász Mónika - Eger Kovács Anita - Nyíregyháza Mihalkó Gyula - Balmazújváros Tokai Barbara - Dunapataj Fajta János - Tiszacsege Minion János - Budapest Leiterné Júlia - Balmazújváros Molnár Zoltán - Szetgáloskér Farkas János - Pécs Lantos Tamás, Markóc, Fő u. 10. Lantosné Gedő Ibolya - Markóc Reiner Péter - Budapest Bulkainé Ádámosi Margit - Budapest Bulkai Tamás - Budapest Taliga Zoltán - Alattyán Csovcsics Erika - Pécs Burján Erzsébet-Budapest Szécsi Anikó - Nyíregyháza Séthy Viktor - Kerepes Deák-Szabó Szabina - Dörgicse Nagy Anikó - Balmazújváros Korpás Barnabás - Debrecen Juhász Péter - Budapest Érdiné Szekeres Rozália - Budapest Varga Erzsébet - Pécsvárad Szőllősi Zsolt - Debrecen Sári Edit - Pécs Varró Éva - Polgár Molnár Beáta - Balmazújváros Bartus Csaba - Eger Kordás József - Balmazújváros Szeifert Ernő - Hortobágy Szeifert Alexandra - Hortobágy Patkas Anikó Maria - Sarkadkeresztúr Hatos Istvánné - Miskolc Dunka Béla - Achenkirch, Tirol, Austria Vona Tóth Tímea - Egyek Dr.Bucsy László - Gödöllő Ónodi Gábor - Jászszentlászló Dr. Jakab Attila - Budapest Melczer Lajos - Dunaújváros Pozmann András - Budapest Hajnal Klára - Pécs Szücs István - Pécsvárad Major Tiborné Éva - Kállósemjén Szőnyi Bianka - Budapest Kardos Erzsébet Éva - Nyíregyháza Szilágyi Zoltán - Tiszaföldvár Fülöp Ildikó - Pécs Varju Gyula - Gyula Varju Gyuláné - Gyula Petrovics László - Balmazújváros Bak Zoltán - Miskolc Kardos Lajos - Pécs Gáspár Ferenc - Szombathely Gáspár Ferencné - Szombathely Kohajda László - Kecskemét Varga Péter Ferenc- Mohács Kovács Ágnes - Mád Csoma Tamás - Budapest Joó Lajos - Budapest Janzsó Tibor - Nagyvázsony Dr. Kicsák Lóránt - Eger Dr Bizse László - Kaposvár Bodnár Lajos - Debrecen Süle Zoltán - Sárvár Dr. Török Kálmán - Budapest Bánhidi Andor - Baja Bánhidi Andorné Wahl Anna - Baja Darvas Kata - Budafok Fritsek Ágnes - Aszód Tóth Ilona - Alattyán Knapp János - Szerencs Deák János - Mosonmagyaróvár Szabó Orsolya - Pécs-Pécsvárad Pusch Kornél - Pécsvárad Kiss Sándorné - Baja Kiss Sándor - Baja Nagy József Baja Nagy Józsefné Baja Varga Károly - Balatonalmádi Varga Károlyné - Balatonalmádi Enyedi Lajos - Dunakeszi Rónai Cecilia - Budapest Pajor István - Budapest Petróczki Hédi - Budapest Nedjalkov Iván - Pécs Bojti Borbála - Budapest Karsai János - Hódmezúvásárhely Szelei Magdolna - Budapest Jézus Ház Szeretetszolgálat - Budapest Barakonyi Péter - Göd Ruzsa Gabriella - Budapest Hajba István - Barcs Varga Zsolt - Budapest Nyárfás Csaba - Pécs Berencsy Gergely - Budapest Deésy György - Budapest Magyar nemesi Rend Mozgalom - Budapest Szebeni Eszter - Budapest Kriska György - Szarvas Bédi Sándorné - Budapest Tamási Béláné - Székesfehérvár Összefogás a Magyar Földért és Vidékért Egyesület - Székesfehérvár Gazdatanácsok Szövetsége - Kajászó Halász István - Székesfehérvár Trianon Társaság Fejér megye - Székesfehérvár Dr. Boór Ferenc - Székesfehérvár Fejér MAG Egyesület -Székesfehérvár Magyarok Világszövetsége Fejér Megyei Szervezete - Székesfehérvár Sajó Victor - Székesfehérvár Fejér Szövetség - Székesfehérvár Horváth Vilmos - Sárkeresztes Rákóczi Szövetség Fejér megyei tagszervezete - Sárkeresztes Kárpáti Lajosné Cserna Ilona - Kunszentmiklós Kőrösi Bea - Fazekasboda Orsós György - Fazekasboda Orsós Margit - Fazekasboda Nagy Enikő - Fazekasboda Nagy Boglárka - Fazekasboda Tóth Andrea - Pécsvárad Sljonszkaja-Szigeti Raisza - Vác Bagi Béla - Kecskemét Márton Gabriella - Gyula Gál Imre - Tatabánya Vass Péter - Budapest Kerekes Jánosné - Budapest Szuromi Orsolya - Budapest Láng Péterné - Budapest Grafjódi László - Dunakeszi Meskó Kinga - Budapest Kassai Margit - Budapest Mészáros Pál Márk - Mohács Balogh Pál Géza - Budapest Kolics Imre - Heresznye Gál Ildikó - Budapest Krausz Márk - Pécs Szente Tibor - Pécs Szente Richárd - Pécs Jakab Adrienn - Pécsvárad Samu-Szűcs László - Bugac Hertelendy Balogh Zoltán Szenténé Baumannn Edit - Pécs - Hird Bayer Béláné - Pécsvárad Szücs Katalin - Martonfa Bayer Károlyné - Hird ifj. Kőszegi Nándor - Pécsvárad Bukta Józsefné Fikner Piroska - Nagyigmánd Rodics Katalin - Budapest Heltay Tamás - Budapest Tácsi István - Vaskút Turay Attila - Bakonybánk Ürmös Judit Eszter - Vámospércs Frankovits Ferenc - Dunaharaszti Pozsgai Attila - Pécs Fehér András - Rácalmás Róth Károlyné - Kisherend Kincses Antalné - Kisherend Farkas Ildikó - Győr Molnár József - Rácalmás Giszinger Károly - Pomáz Fiersné Reményik Zsuzsa - Budapest Matkó Ilona - Dunaharaszti Papp Sándor - Eger Major Erzsébet - Pomáz Horváth Erzsébet - Pécs Kremzer Mária - Budapest Horváth Miklós - Mohács Fórizs István - Budapest Czimer Gáborné - Székesfehrérvár Farkas Richárd - Eger Kvaka Tamás - Nagykanizsa Balogh Ádám - Los Alamos, New Mexico Komáromi Orsolya - Csomád Andrási Sándor András - Nyírkarász Dantesz István - Kecskemét Andor Csaba - Budapest. Illés László - Bogyiszló Farkas Sándor-Pécs Peha László - Vámospércs Bolyi Zsuzsanna - Pécs Zupkóné Fekete Zsuzsa - Budapest Talabér László - Tatabánya Fürj Emese - Rácalámás Nagy Gergely - Kiskunhalas Kőműves Géza - Sopron Galkó István - Budapest Ifj. Galkó István - Budapest Galkó Zsuzsanna - Budapest Németh Róbert - Zalaegerszeg Fenyvesi Béla - Pécs Csahuridisz Natasa - Budapest Vajda Miklós - Budapest Farkas Miklós - Olaszliszka Farkasné Rákó Anna - Budapest Stockwell Zita Budapest Csuri Károly - Cegléd Györök Nóra - Siófok Daróczi Etelka - Páty Ware Borbála, Hegyesd Dr. Mészáros Gyula - Budapest Balogh Zoltán - Váncsod Baloghné Tóth Andrea Váncsod Kovács Ferenc - Kecskemét Gut Ferenc - Szentes Bényei Barbara - Komló Ruzsinszky András - Komló Bodoki Józsefné Bajza Margit - Szentendre Nagy Józsefné Valéria - Andornaktálya Tölgyesi Éva - Budapest Biró Zsanett - Csávoly Talló Lászlóné - Pécsvárad Németh Kornélia - Pécsvárad Molnár Huba - Pécs Kiss Istvánné - Szombathely Czene Péter - Cered Fogarasi Márta - Székesfehérvár Szűr Krisztina - Budapest Szabó Dóra - Budapest Aranyosi Tímea - Pécs Rozendaal-Pandur Zsanett - Pécs Rózsáné Nagy Jolán - Úrhida Bagi László - Debrecen Dr. Téglásy Imre - Budapest Fadgyas Lóránt - Székesfehérvár Nagy Lajos - Pákozd Bernáth Attila János - Rácalmás Dr Pócs Alfréd - Eger Garai Sándorné - Budapest Siklósi Ildikó - Pécs Kerekes Erzsébet - Vereb Wennesz István - Szihalom Marozsán Bernadett-Nyíregyháza Mezei Imre -Debrecen Marozsán András-Nyíregyháza Marozsán Andrásné-Nyíregyháza Herdicsné Kertész Viktória - Nagyvenyim Horváth János - Székesfehérvár Horváth Ádám - Székesfehérvár Tóth Róbert Károly - Székesfehérvár Lévay Vilmos - Budapest Federics Péter - Dorog Horváth-Varga Sándor - Makó Pavlovné Kalász Ibolya - Érd Nagy Jánosné - Budapest Nagy János Péter - Budapest Nagy Krisztina - Budapest Ádámné Juliánna Katalin - Hortobágy Kovács Tamás - Székesfehérvár Szabó Kata - Verőce és Budapest Balogh Attila - Mindszentkálla Balogh-Cseuscsák Nóra - Mindszentkálla Szabóné Buzai Ágnes - Debrecen Barta József - Eger Sághy Erna - Szentendre Hornok László Tibor -Budapest Csondor Timea -Budapest Kósa Gyula - Budapest Ladányi Krisztina - Eger Juhász Szabolcs - Eger Bodoki Margit - Szentendre Bakler Gyöngyi - Pécs Kovács László - Dunaharaszti Németh Jenő Lajos - Celldömölk Sajó Mária - Székesfehérvár Várhegyi Katalin - Budapest Bolya István - Budapest Rezes Molnár Hilda - Budapest Bezeczky Éva - Szada Dorogi Éva - Tatabánya Kerekes Kornél - Pécs Fekete Ildikó - Budapest Németh Zsolt - Budapest Szentirmai Ferenc - Tatabánya Sztancsik Ildikó - Szarvas Dr Kiss Gy Nándor - Nyíregyháza Varga-Szabó Lilla Gabriella - Pécs Varga Ferenc - Pécs Vaderna Margit - Győr Deák Ferenc - Nagykálló Horváth Gábor - Pécs Mitró Bia - Sárospatak Szabó Klaudia - Sátoraljaújhely ifj. Gottlóz Tibor - Aba Kajati Andrea - Györgytarló Kiss Bernadett - Budapest Kovács Árpádné - Budapest Szepesi Hajnal - Budapest Nádas Péter István - Szada Pető Imre - Gyöngyös Horváth János - Siófok Gurabi Ágnes - Sóstófalva Hansághy Győző - Nyíregyháza Soósné Halmos Ágnes - Budapest Tóth Endre - Bátaszék Csépányiné Bus Ella Solymár - Budapest Soósné Halmos Ágnes - Budapest Csontosné Gabriella - Gyula Kuruczné Judit - Nyíregyháza Nagyné Erzsébet - Fazekasboda Bognárné Horváth Ildikó - Pécsvárad Nagy Ildikó - Budapest Jámbor Szilárd - Zalaegerszeg Madarász József István - Tiszaszentimre Gyurgyevác Ferenc - Nagykanizsa Hajner József - Miskolc Gombos Krisztina - Miskolc Zivák Hajnalka - Györgytarló Szilágyi Erika - Kiskunlacháza Kern Józsefné - Judit Dobos Csaba - Budapest Takács László - Érd Vida Mónika - Székesfehérvár Németh Melinda - Budapest Ádám Tímea - Nagyrozvágy Várady Zsuzsanna - Budapest Molnárné Diószegi Hajnalka - Sárospatak Naszvadyné Vécsey Mária - Vác Lauber György - Budapest Dr. Lázár Gábor - Mezőkövesd Kalmár Ágnes - Pécel Varga Ágnes Mónika - Miskolc Nagy Mirella - Sárospatak dr. Frankovits Valéria - Dunaharaszti Kasik Mihályné Ibolya - Szarvas Szalai Krisztián - Sorkifalud Székely Valéria - Pécs Bíró Lívia - Palics Schweininger Ilona - Tatabánya Kasza Tamásné Ildikó - Pécs Kemény Hargita - Pécs Imrich Zoltán - Budapest Kós Imre - Borsodszirák Németh Tibor - Dunaújváros Cseke Sándor - Felsőörs Kissné Schraub Zsuzsa - Budapest - Erzsébet Tajti Katalin - Kiskunhalas Bodó László - Máriagyűd Krausz Melinda - Pécs Bátai Borbála Eszter Kerti Ibolya - Pécs Bogdándy Bogdy György - Siófok Kiliti Gergóné Pesti Ágnes - Körmend Fekete Zoltán - Héreg Győriné Júlia - Karcag Besenyei Virág-Monorierdő Besenyei Károly-Budapest Pap Krisztina-Monorierdő Széplaki Imre - Magfalva Török Edina - Pécs Varga Zsuzsa Éva - Nyíregyháza Tóth Gábor - Pécs Bíró Gábriel - Nagykáta Horváth Miklósné - Mohács Székely Ilona - Bátaszék Szabó Imre - Csengele Tógyerné Ibolya - Ajka Havasiné Jutka - Nagycsány Kustos Tiborné - Budapest Dirdáné Grausz Judit - Biatorbágy dr. Kenéz Zsolt - Szentgotthárd-Farkasfa Kenéz Eszter Erzsébet - Farkasfa Kenéz Zsolt - Farkasfa Marton László - Erdőkertes Bartáné Bede Nóra - Budapest Barta Imre - Budapest Barta Lili - Budapest Barta Zsófia - Budapest Lázárné Simkó Enikő Mezőkövesd Lázár Zsombor Mezőkövesd Moldván Miklós-Eger Nagy Zita - Cserkút Kiss Jánosné - Kővágószőlős. Szabó Csilla - Kecskemét Tóth Endre - Bátaszék Márton Zoltán - Crawley UK Rancsó Ida - Székesfehérvár Gász Jánosné - Budapest Kajner Péter - Őrbottyán Hoffmann Orsolya - Székesfehérvár Eckl Géza - Egerszalók Juhász Adrienn - Budapest Bartók Orsolya - Tihany Farkas Istvánné - Gyomaendrőd Nagy Mária - Budapest Takács Judit - Nyíregyháza Kovács Gergely - Armagh Kun Gábor - London Fazekas Ágnes - Budapest Simányi József - Bakonyoszlop Soltész Ágota - Dunakeszi Neszvecskó Rudolf - Csikéria Schán Zsuzsanna Katalin - Szigetvár Toro Zsuzsanna - Budapest Vernes Anikó Rita - Budapest Tari György - Budapest Bolla József - Gárdony Vinnai Attila - Szajol Varga Szilvia - Cegléd Lőrinczy Veronika - Abony Papp Krisztina - Tószeg Szász József - Nagydobos Heréb József - Ludas Somogyi Gábor - Budapest Gábriel János - Békéscsaba Gábor Miklós - Cegléd Huszár Mária - Újszilvás Juhász Ferenc - Tiszatenyő Káplár Ferenc - Jászalsószentgyörgy Palotai Sándor - Kőröstetétlen Óvári Gyula - Martfű Orbán Irén - Tápiószecső Depinyi Ildikó - Budapest Dsupin Judit - Hajdúböszörmény Gustafikné Cseh Erzsébet - Szolnok Ungi Péter Csaba - Kétpó Újházi Károly - Mende Ungvári Károly - Abony Urbán László - Monor Molnárné Zsuzsanna - Abony Zsíros Ferenc - Nagykőrös Pászti Tibor - Ajka Pásztiné Üveges Rozália - Érd Vörös Róbert - Szob Tamási Annamária - Abony Kocsis Magdolna - Anna Budapest Felvégi István - Budapest Bulinszky Niki - Budapest Kovácsné Anikó - Abony Hannl János - Fót Hreskó János - Kengyel Kovács Gabriella - Kecskemét Steinmacher Attila - Újszász Molnár Ágnes - Szarvas Tóth István - Salgótarján Farkas Irén - Tatabánya Harmos Katalin - Gyula Kovács László - Abony Kovács Klára - Budapest Barkász Éva - Debrecen Krajnyák Máté Sajólád Manner Zoltán - Budapest Végh Zsóka - Budapest Gáspár Rudolfné - Bodmér Hamvas Gábor - Solymár Wéber Panni - Kunszentmiklós Kiss Katalin - Tura Tógyerné Ibolya - Ajka Szabó Imre - Csengele Székely Ilona - Bátaszék Havasiné Jutka - Nagycsány Kiss Kálmánné Molnár Erzsébet - Siklós Kovácsné Ilona - Szarvas Vercsek László - Veresegyház Vedrődi Zsolt - Pécs Székelyné Ország Inci - Hajdúnánás Varró Istvánné Marcsi – Göd Mohai Péter – Kozármisleny Lauly Géza – Pécs Tóth Ferenc – Pécs Fülöp Ágnes – Budapest Daróczi Sándor – Hajdúnánás Dobak Viktor – Pécs Obertné Darabos Olga – Siklós Sulyok Kati - Pécs Kovács Sándor – Gyál Balog Zoltánné – Karcag Simon Zsóka – Eger Vona Zoltánné – Karcag Ungvári Zoltánné – Karcag Nagyné Zsuzsi – Karcag Zsibrita András – Békéscsaba Vadai István Zoltán – Karcag Zemka József – Karcag Kovács Zoltán – Karcag Barna Zsoltné Zsuzsa – Bükkaranyos Varga Zsuzsanna – Karcag György Zoltán – Pécs Magyar Zsuzsanna – Karcag Törzsökné Kovács Katalin – Karcag Pesti Tibor Zsolt – Karcag H Tóth János – Karcag Oláh Tibor – Körmend Hajdu Tibor – Karcag Török Tibor – Karcag Vadász Tiborné – Budapest Tóthné Kocsmár Edit – Tiszaszentimre Márkiné Tóth Eszter – Karcag Tapasztó Botond – Karcag Török Csaba – Füzesgyarmat Takács Tibor – Karcag Mihácsi Tibor – Karcag Tüdős Gézáné Magdolna – Karcag Szentesiné Tóth Veronika – Karcag Nagy Tiborné – Karcag Nagy Tiborné Mariann – Karcag Tóth Dani – Budapest Baráth Tibor Zoltán – Karcag V. Szabó Tamás – Szolnok Leleszi Tibor – Kisvárda Székely Tibor – Szeged Medve László – Nyírpazony Dedinszkiné Tóth Katalin – Karcag Toth Csaba – Karcag Frank Tibor – Kazincbarcika Takács András – Budapest Taar Attila – Göd Varga Tamás – Biatorbágy Toth Katalin – Karcag Koszi Tibor – Sopronnémeti Toldi Péter – Budapest Lázók Tímea – Karcag Nagy Tibor – Karcag Somogyi Tibor – Szolnok Tóth István – Karcag Demeter Tünde – Budapest Tarcsa Zoltán – Karcag Tyukodi Brigitta Kunmadaras Koszonits Tibor – Mosonmagyaróvár Tímár József – Karcag Tarjányi Anna – Karcag Tukarcs Sándor – Karcag Tóth Csaba – Karcag Balog Tamás – Püspökladány Mecseki Tamás – London Tothné Erzsébet – Hévíz Varga Tímea – Karcag Tóth Ferencné K. Esztike – Karcag Tilk László Géza – Budapest Farkasné Tünde – Karcag Szoboszlai Tünde – Karcag Pandur Tünde – Karcag Tasiné Mándi Éva – Karcag Törőcsik István – Karcag Tóth Lajos – Karcag Hattyár Géza – Szigetszentmiklós Tóth Mihály – Karcag Toth-Zsigáné Benke Edit – Bátonyterenye Darócziné M. Tóth Erika – Karcag Magosné Török Beáta – Karcag Tóthné Balog Erzsébet – Karcag Toldi Lajos – Püspökladány Tóth-Zsiga András – Bátonyterenye Tőkésné K. Nagy Erzsébet - Karcag Tóth – Farkas Judit – Kisújszállás Tóth Andrásné – Karcag Tassy Jusztina – Budapest Körmendi Tibor – Karcag Nagyné Tünde – Luxemburg Pesti Tiborc – Karcag Tőkés Katalin – Karcag Kiss Tiborné – Karcag Nagyné Pusztai Tünde – Karcag Tóth Mariann – Karcag Vig Tibor – Karcag Ámonné Tassi Erika – Karcag Terbócs József - Michelbach Markt Dr.Tóth Imréné - Hajdúszoboszló Berényi Imre - Budapest Magyar Gabriella - Budapest Tanka Éva - Harkány Tálas Ibolya - Karcag Kovács Gergely - Budapest Rozsáli Kata - Érd Kovács Ottó Mihály - Hajdúdorog Kovács István - Érd Kovács Istvánné - Érd Dévai Sádorné - Érd Baum Katalin Bodnárné -Tárnok Sántha Balázs - Székesfehérvár Tóthné Megyes Katalin Sülysáp Jámbor László - Jászjákóhalma Máté Tímea - Budapest Keserűné Ébner Tünde - Karcag Tüdős ildikó - Karcag Tatter Ilona - Karcag Öreg Tibor - Budapest Tolnai Lajos - Győr Müller Tihamér - Kecel Havasiné Tóth Ilona Karcag Móricz Csaba - Kótaj Krausz János - Gádoros Uhelszky Tamás - Hajdúszoboszló Molnár Norbert - Sajóbábony Tóth Eszter - Bucsa Nyitrai Tünde - Karcag Toma Piroska - Karcag Takács Anikó - Karcag Sebők Tünde _ Karcag Tóth Sándor - Budapest Haranginé Trucza Ilona - Karcag Tóth Józsefné - Berekfürdő Tóthné Zemka Júlianna - Karcag Török Imre - Karcag Sebők Tibor - Karcag Berta Terézia - Kiskunhalas Örsi Tóth István - Karcag Takács Sándorné - Karcag Tóth Violett - Karcag Szakály Tímea - Karcag Tenke János - Kaposvár Tóth Judit - Karcag Perge Tibor - Karcag Nagy Tibor - Mindszent Seres Tímea - Győr T. Szabó Anikó - Karcag Tőkés Zoltán - Karcag Töviskes Péter - Hajdúböszörmény Tóthné Ádám Judit - Karcag Tóthné-Megyes Katalin - Tápiósüly Balogh Róbertné - Fényeslitke Rapcsok Krisztina - Karcag Rózsa Erika - Karcag Nagyné Éva - Karcag László Edit - Budapest Sohajda Eszter - Karcag Csókoly Andrea - Karcag Cserés Gabriella - Karcag Czinegéné Mariann - Karcag Csőregné Eszter - Karcag Czinege Ibolya - Mosonmagyaróvár Czinege Mónika - Budapest Nagy Attila Csaba - Karcag Csanádi Béla - Hajdúszoboszló Asztalos Károlyné - Szeged Csapóné Havasi Katalin - Berekfürdő Hálóné Czigle Melinda - Karcag Molnár Sándorné Csilla - Szolnok Hoványi Norbert - Komárom Cseppentőné Mária - Karcag Csiki Bálintné - Karcag Csiki Bálint - Karcag Csallóné Oláh Éva Lichterwörth Abonyi Júlia - Miskolc Kovács Zoltánné Éva- Sellye Bajuszné Szabó Ágnes - Gyula Szarákné Mészáros Enikő György -Dávid Józsefné - Nagybajom Mészárosné Győrfi Margit - Karcag Szalmási József - Karcag Haza Pártja karcagi Csoport - Karcag Kovács József - Tiszaföldvár Molnár Imréné Eszter- Karcag Molnár Jánosné - Karcag Isztray Simon - Budapest Nádasi Franciska - Budapest Kovács Attila - Budapest Dunka Béla - Debrecen Ari Emma - Hajdúhadház Zsolt Péter - Kaposvár Orzsi Zoltán - Babócsa Hegyi Mónika - Vál Varga Mihály - Kisvárda Szabó József István - Ebes Péter Szabó Éva - Nagykereki Ehegartner Rozália - Zalaszentgrót Szabó Mária - Budapest Szili Márta - Dunakeszi Dohos Éva -Budapest Dr. Bódis József - Budapest Dr. Gera Jolán - Szentes Szőke Ida - Debrecen Csodaboga Családi Napközi - Budapest Német Lívia - Budapest Nyéki Jozefa - Komló Horváth Katalin - Alsószenterzsébet Tóth Katalin - Budapest Barta Ferencné - Budapest Ásvány Attila - Budapest Gyenes Katinka - Kazincbarcika Énekesné Maurer Ildikó - Budapest Tóth István - Zsámbok Kovácsné Kruska Teodóra - Szigetszentmiklós Tolnai Tibor - Nyíregyháza Takács Sándor - Karcag T. Szabó Pál - Karcag Medgyesi Tiborné - Karcag Tüdősné Budai Julia - Karcag Révész Gabriella - Budapest Rakóczki Dénesné - Kisvárda Rimaszombatiné Agócs Ilona - Karcag Barna Róbert - Karcag Barabás Rita - Karcag Rimaszombati Tibor - Karcag Rimaszombatiné Tóth Zsuzsanna - Karcag Matics Gáborné Rózsa - Kunszentmiklós Reszegi Miklós - Karcag Disznós Rózsa - Karcag Rabi Margit - Rákóczifalva Rácz Judit - Tiszaalpár Kovácsné Rozália - Karcag Marsiné Szendrei Róza - Karcag Millinkhoffer Rita - Karcag Regényi Zsuzsanna - Karcag Kurucz Terézia - Karcag Tóth Mihályné - Karcag Talabér Zoltán - Újszentgyörgy Flach Tibor - Karcag Prokopné Fodor Tünde - Dunakeszi Tóth Zoltánné - Edit Botos Gergely - Karcag Tóth Eszter - Budapest Kissné Török Krisztina - Debrecen Muhari Tamás - Jászberény Tóthné Katalin - Karcag Koncné Fejes Teréz - Budapest Kürti Tímea - Gyula Győriné Tóth Krisztina - Karcag Czégény Gabriella - Tatabánya Traxler Mária - Debrecen Nagy Roland - Budapest Rab Viktor - Karcag Rimaszombati Zoltán - Karcag Ruskóné Erika - Karcag Tenke Jánosné - Feldebrő Finszter-Boda Gabriella - Győr Liptákné Pataki Krisztina - Balatonkenese Rauschenberger Zoltánné - Karcag Veress István - Kővágóörs Ott Magdolna - Budapest Fodor Rita - Karcag Radványiné Éva - Karcag Mácsai Rozália - Halásztelek Deméné Torda Rozália - Hatvan Rimaszombati Andrea - Balve Rigóné Semsei Erzsébet - Karcag Rátkai Anita - Karcag Kabainé Bíró Sára Réka - Karcag Nyitrai Roland - Budapest Gálné Szilvia - Budapest Bobákné Varga Éva - Nyékládháza Kocsyné Széplábi Ildikó - Halásztelek Zsupos Zsolt - Debrecen Nagymacs Szecsey Tivadar - Karcag Rab János - Kunmadaras Rákóczi Margit - Debrecen Primné Radó Beáta - Pécs Rimaszombati Sámuelné - Karcag Rozman Zoltán - Tatabánya Rápoltiné Tóth Andrea - Karcag Rauschné Szabó Andrea - Karcag Resch Éva - Pécs Reményi Judit - Karcag Rédei József - Sheffild Emenet György - Gyula Balogh Éva - Karcag Gulyásné Szabó Edit - Karcag Csermák Erzsébet - Karcag Czinege Lajos - Karcag Czirok Györgyné - Karcag Papp Csabáné - Karcag Ráczkeviné Csíkos Ilona - Karcag Kovács Csaba - Karcag Czepán Ilona - Karcag Chrabák Sándor - Nyíregyháza Kelemen Csilla - Kartal Cséti Csaba - Karcag Cs Nagy Erzsébet Ibolya - Karcag Nagyné Czifra Zsuzsanna - Kisvárda Csombordiné Viktória - Karcag Laki Csabáné - Karcag Czinegéné Kiss Mária - Karcag Nyiri Cecília - Karcag Demjén Tiborné - Budapest Szabóné Radics Piroska - Sükösd Nagy Sándor - Debrecen Mester Klára - Pákozd Rozbora Piroska - Nagyvenyim Meleg Dániel - Budapest Lengyel Szilvia - Gödöllő Gajárszki Áron - Budapest Ferenczi István - Budapest Szalai Szabolcs - Szentgotthárd Kreitler-Sas Máté - Budapest Lendvai Gábor - Sárbogárd Bolye Ferenc - Hantos Csordásné Ilona - Karcag Török Csilla - Karcag Csontos Gabriella Marianna - Püspökladány Csetényi László - Tiszaigar Mihályné Czinege Mónika - Karcag Czinege Anikó - Budapest Szarka Csabáné - Karcag Csikesz Ilona - Csörög Csiszár Ferenc - Tatabánya Cseresznyés Éva - Debrecen Vad-Mile Gyöngyi - Karcag Czipáné Mária - Hajdúdorog Kapuvári Babi - Budapest Rácz Attila - Zára Deák György - Grantham Jakab Péter - Békés Tímár János - Magyarszék Szecsei Petra - Karcag Horváth Vivienn - Krakkó Kiss Tünde - London Jankó László - Miskolc Szombati Kristof - Budapest Ács Sándor - Budapest Kertész Erzsébet - Karcag Ábrahám Erika - Karcag Lepsényi Edit - Budapest Molnár Julianna - Kőszeg Ürmös Gábor - Pélpuszta Heltai Erzsébet - Budapest Vajda Ervin - Zalaszentiván Kaposvári Jázon - Soltvadkert Seregi Ádám - Budapest Faragó András - Salgótarján Papp András - Budapest Havrilláné Farkas Ágnes - Nyírmártonfalva Lomen Pálné Julika - Vác Lovas Tibor - Debrecen Kerekes István - Nyíregyháza Bánhegyi Viktória - Székesfehérvár Kövesdi Judit - Marosvásárhely Erdély Komonyi Orbán - Bátaszék Ábrahám Zoltán - Karcag Vass József András - Karcag Alföldi Miklós - Debrecen Bartalovics Zoltán - Pécs Munkácsi Szilvia - Debrecen Medgyesi Sámuelné - Karcag Vargáné Hermán Mária - Karcag Vegera Lajos - Debrecen Világosi Dávid - Gyula Pető Melinda - Karcag Móricz István - Debrecen Móricz Istvánné - Debrecen Miléné Bézi Margit - Karcag Boros Valéria - Kékcse Szakály György - Debrecen Németh Józsefné - Érd Major Ferenc - Siófok Tóth Krisztina - Hévízgyörk Doma László Imre - Kunmadaras Kovács Ilona - Szeged Barabásné Dr. Pólus Amália - Budapest - Budafok Antalné Kovács Katalin - Brüsszel Fógelné Deák Mária - Karcag Huszár György - Kiskunfélegyháza Keresztesi József - Gyál Jobbágy Krisztina - Karcag Palkó Judit - Tápiószele Jámbor László - Jászjákóhalma Kis Irina - Budapest Nyitrai-Kis Júlia - Budapest Disznós Andrásné Jutka - Karcag Kükedi Zsolt - Budapest Ternyák István - Siklós Bodnárné Baum Kata - Tárnok Könczey Réka - Piliscsaba Adamecz László - Tatabánya Szklenkáné Kovalcsik Enikő - Budapest Bertalan Éva - Budapest Ternyák Gyöngyi - Siklós Maxim Bori - Pécs Csiszár Melinda - Székelyudvarhely Egerszegi Tibor - Polgár Hajdú-Benkő Lilian - Székesfehérvár Kasler Sándor - Szentes Farkas Árvai Andrea - Budapest Vajna Tamás - Budapest Pápai Zsanett - Budapest Miklóssy Antal - Budapest Görgey Mária - Debrecen Körtvélyfáy Menyhért - Tatabánya Tomek Mária - Vác Kovács Péter - Karancsalja Orbán Ida - Budapest Csapó János - Lepsény Matyasovszki Gábor - Etyek Zagyvai Sándor - Romhány Havasi Ibolya - Zalaegerszeg Munkácsiné Tanka Erzsébet - Debrecen Munkácsi József - Debrecen Tanka Ferenc - Debrecen Munkácsi Angéla - Debrecen Garamvölgyi Gergely - Dublin - Szeged Sallai Róbert Benedek - Túrkeve Verbóné Balázs Anna - Budapest Borosné Magdolna - Kisvárda Vizi Gellért - Tiszasüly Havran Anikó- Nyíregyháza Baracsi Enikő- Nyíregyháza Dr Miklós Tünde- Nyíregyháza Danka- Barna Éva- Nyíregyháza Tóth Józsefné- Nagyhalász Marsalkó Gábor- Nyíregyháza Tikász László- Nyíregyháza Malmos Annamária- Nyíregyháza Tulipánné Való Anikó- Nyíregyháza Czövek Zsuzsanna- Nyíregyháza Kaposiné Jávor Katalin- Nyíregyháza Mártha Zsuzsanna- Nyíregyháza Holik Eszter- Nyíregyháza Csinka Istvánné- Nyíregyháza Balázsi Dénes- Nyíregyháza Arnótfalvy Bence-Nyíregyháza Bodó Enikő- Nyíregyháza Szalmásné Gulyás Magdolna- Nyíregyháza Augusztinyi Nikolett- Nyíregyháza Hámoriné Rudolf Irén- Nyíregyháza Sónyák Ildikó- Kállósemjén Kovács János- Nyíregyháza Kovács Jánosné- Nyíregyháza Vass Roland- Nyíregyháza Tóth Katalin- Nyíregyháza Tóth Ernő- Nyíregyháza Véghsőné cseh Erzsébet- Nyagykálló Jámbor Marietta- Újfehértó Szabó Józsefné- Nyíregyháza Fazekas Gergely-Nyíregyháza Fekete Zsuzsanna- Nyíregyháza Vetési János- Nyíregyhyáza Botos István Csaba- Nyírpazony Gulyás Edit- Nyíregyháza Tornai Beatrix- Nyíregyháza Szilvási József- Nyíregyháza Helyes Gyöngyi- Nyíregyháza Félegyházi Gábor- Nyíregyháza Félegyháziné Rusz Beáta- Nyíregyháza, Molnár Sándor- Kálmánháza Katóné Pusztai Nóra- Nyíregyháza Zalatnay László- Nyíregyháza Molnár Gábor- Nyíregyháza Muszka Gergely- Nyíregyháza Hock Mihályné- Nyíregyháza Tamás Béláné- Sóstóhegy- Nyíregyháza Horváth Zsellyke Hajnal- Nyíregyháza Dr Simon Attila- Nyíregyháza Szabó Zoltán- Nyíregyháza Polyákné Németh Ágnes- Nyíregyháza Vágvölgyi Gusztáv- Nyíregyháza Gyarmatiné Tugya Tímea- Nyíregyháza Pletyák Tibor- Nyíregyháza Dánielné bedő Katalin- Nyíregyháza Gáll Lászlóné- Nyíregyháza Gáll László- Nyíregyháza Kónyaszováti Andrea- Nyíregyháza Padlar Erzsébet- Nyíregyháza Bergyár Elekné- Nyíregyháza Molnár Edit- Nyíregyháza Tóth Ildikó- Nyíregyháza Pelyvás Csaba- Nyíregyháza Kovácsné Nagy Erzsébet- Nyíregyháza Bolyán Bea- Nyíregyháza Hegyi Ildikó- Nyíregyháza Pogácsásné Krausz Mária- Nyíregyháza Pogácsás Norbert- Nyíregyháza Palicz Péter- Nyíregyháza Bálint Zoltán- Nyíregyháza. Borics László - Jásztelek Korimné Mária - Szarvas Tamási Irén - Abod Sári Józsefné Annamária - Karcag Kalmár Zoltán - Mezőhegyes Szabó Zsófia - Kalocsa Bella Tibor György - Telekgerendás Maczkóné Kruspier Csilla - Nyíregyháza Oravecz Péter - Budapest Rákosi Judit - Budapest Ecker Kálmán - Budapest Kovács Piroska - Budapest Végh Attila - Budapest Ádám Győzőné - Budapest Kuznyecov Péter - Budapest Kuznyecov Sarolta - Budapest Sebestyén Balázs - Budapest Sebestyén Piroska - Budapest Hargitai Beáta - Budapest Hargitai Cecília - Budapest Vecsei János - Budapest Bertók Sándor - Budapest Vígné Németh Mária - Budapest Víg Sándor - Budapest Csonka Balázs - Budapest Szimonidesz József - Budapest Csépán Gyula - Budapest Antonovits Bence - Pilisborosjenő Szabó Andrásné - Bodony Dul Rita - Budapest Sámsondi Kiss Gergely - Kisecset Dr Gallowich Margit Kornélia - Budapest Ikotity István - Baja Fábián Tamás - Budapest Karazsi Ferencné - Budapest Sütő Ildikó- Sárospatak Kruták Andrásné- Nyíregyháza Erőss Fanni- Nyíregyháza Erős Péter- Nyíregyháza Lengyel Tünde- Nyíregyháza Halászné Hámori Zsuzsanna- Nyíregyháza Inantsy Pap Sándor- Nyíregyháza Németh Eliza- Nyíregyháza Lukács Attila- Nyíregyháza Csengeriné Erdőss Judit- Nyíregyháza Dandóczi Andrea- Nyíregyháza Tordai András- Lövőpetri Debreceni Csilla- Nyíregyháza Pokoraczki Mihályné- Nyíregyháza Kócs István- Nyíregyháza Mussóné Lupsa Erika- Kótaj Bordás Gyula- Tuzsér Ladányi Szabolcs Tamás- Nyíregyháza Bordásné Baracsi Ibolya- Nyíregyháza Hudák Péter- Tokaj Pap Nóra- Nyíregyháza Molnár Móni- Nyíregyháza Krupiczer Miklós- Nyíregyháza Rakonczai Krisztina- Nyíregyháza Vallikovics Ferenc- Nyíregyháza Thomason Ágnes- Nyíregyháza Gyöngy Tamás- Nyíregyháza Bednárszkyné Kovács Viktória - Nyíregyháza Bednárszky Zoltán- Nyíregyháza Poroszin Norbert- Nyíregyháza Krajnyák Jávor Andrea- Nyíregyháza Perényi Imréné- Nyíregyháza Erdei István- Nyíregyháza Csomány Imre- Nyíregyháza Gerda Lászlóné- Nyíregyháza Dr. Papp László- Nyíregyháza Ganzler Istvánné- Nyíregyháza Dr Rácz Éva- Nyíregyháza G. Tari Ágnes- Nyíregyháza Gombos Bertalanné- Nyíregyháza Véghseő Ildikó- Nyíregyháza Tisza – Késmárki Erika- Nyíregyháza Décsiné Füzessi Viktória- Nyíregyháza Dr. Kántor Faragó Márta- Nyíregyháza Venczelné Bartha Ildikó- Nyírtelek Németh Rozália- Nyíregyháza Váradi Zsuzsanna- Nyíregyháza Varga László- Nyíregyháza Hernádi Szilvia- Nyíregyháza Szegedi Éva - Mezőfalva Volkó István - Pécel Majorné Katalin - Tiszaújváros Alföldi Dániel - Gödöllő Ferenc Farkasf - Zalaegerszeg Bényei Barna - Siófok Gyüge Tibor - Szigethalom Csonka István - Kóny Rózsa János - Kiskunhalas Farkas Antalné Gizella - Szeged Szarvák Szonja - Szolnok Dr. Kovács Mónika Erika - Budapest Szombathelyi Péter - Budapest Juranovics Johanna - Ménfőcsanak, Győr Karsai László - Debrecen Kovács Mihályné - Debrecen Budaházy Katalin - Budapest Magyar Margit - Körmend Szőke Erika - Debrecen Kiss Gergely - Budapest Fabricius Erzsébet - Graasten (Dánia) / Tiszafüred Ináncsi József - Budapest Hornok László Tibor - Budapest Csondor Tímea - Budapest Kalmár Ilona Katalin - Budapest Laslau Krisztina Madolina - Budapest Klug Csaba - Szeged Ács Károly - Sásd Pär Magnus Wohn Lindahl - Szeged Sexty János - Galgahévíz Baranyi János - Budapest Halász Attila - Ózd Buda Géza - Kapolcs Vincze Valéria - Hortobágy Vári Attila - Békéscsaba Márton László - Őrbottyán Csizmadia Máté - Budapest Demeter Mihály - Jászkisér Erdei Krisztián - Salgótarján Czifrik Katalin - Százhalombatta Szuhainé Érháti Ágnes - Százhalombatta Szűcs Csilla - Jászboldogháza Tóth Lívia - Jászalsószentgyörgy Plesz Mária - Budapest Szalai Bálint - Székesfehérvár Nemcsek Mónika - Budapest Zubcsik Tardin Jullianna - Tiszakarád Szombati József Csaba - Ajka Fülöp Zsolt - Bathgate Szuhainé Érháti Ágnes - Sárospatak Élhető Jövő Mühelye - Budapest Horváth Zoltán - Diósgyőr Szücs Dóri - Pécs Szemán Katalin - Györgytarló Tömöri Zoltán - Jászberény Kövi Zsófia - Magyarszombatfa Balog Tamás - Budapest Szabó Mihály - Oroszlány Tóth Lajos - Gönc Bakosi Anna Mária - Budapest Mészáros Eszter - Budapest Király Marianna - Budapest Hoffmann György - Nemesdéd Takács Géza - Várvölgy Takács János - Budakeszi Kertész Ildikó - Budapest Kiss Sándor - Tiszavasvári Juhász Lilla - Budapest Pollák Gábor - Miskolc Majoros Pál László - Kazincbarcika Farkas Katalin - Apátvarasd Dévai Miklós - Budapest Terjéki Veronika - Jászberény Kurdi Ferenc - Kosd Nagy Zoltán - Úri

Szerző

Segítség égési sérült gyerekeknek

Publikálás dátuma
2016.01.14. 06:17
A gyermekek helyszíni ellátása, illetve szállítása egyaránt komoly felszerelést igényel FOTÓ: TÓTH GERGŐ
Világszínvonalú kötszerek beszerzéséhez nyújt segítséget az UniCredit Bank a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálatnak. Az égési sérülések okozta fájdalmakat gyorsan és hatékonyan csökkentő kötszerek nagyon drágák, de a mintegy 1,5 millió forintos adomány egy évi szükségletet fedez.

Az égési sérülés az egyik legfájdalmasabb baleset, amit, ha nem kezelnek azonnal szakszerűen, hosszas szenvedést és maradandó nyomokat okoz. A gyermekek a leginkább érintettek az efféle sérülésekben, leggyakrabban háztartási balesetek következtében égnek meg: leforrázzák magukat, vagy megérintik a forró edényeket, tűzhelyeket. A sebek ellátásában hatékonyan segít a világszínvonalú, steril géllel bevont, oldott fájdalomcsillapítót tartalmazó kötszer, ami egyszerre hűti és védi az égett területet a kiszáradástól.

A Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat Közhasznú Alapítvány Gyermekrohamkocsiját és gyermek-mentőorvosi kocsijait évente több mint háromezer esethez riasztják. A mentések 3-4 százalékát az égési sérült kisgyermekek ellátása teszi ki. A sokszor életveszélyes állapotban lévő gyermekek helyszíni ellátása, illetve szállítása egyaránt komoly felszerelést igényel. Az olyan életmentő műszereken túl, mint a lélegeztető gép, a defibrillátor, vagy a vérgáz analizátor, számos egyéb felszerelésnek is folyamatosan ott kell lennie a gyermekrohamkocsin, így például a legmodernebb színvonalat képviselő Water-Jel égési kötszernek is. Ez a gyógyító és fájdalomcsillapító eszköz nagyon sok gyermeknek hozhat megkönnyebbülést a legválságosabb pillanatokban.

Szerző

Romagyilkosságok: per az állam ellen

Publikálás dátuma
2016.01.14. 06:17
Fotó: Tóth Gergő
A romagyilkosságok ügyében hozott keddi kúriai döntés után a vádlottak és védőik elvileg kérhetik még az ügy felülvizsgálatát, az azonban szinte kizárt, hogy a Kúria felülvizsgálati eljárás keretében a mostanitól eltérő döntést hozna – írja a nol.hu. Így legfeljebb még Strasbourgban próbálkozhatnak, de az ügyben nem érintett jogászok nem sok reményt fűznek ahhoz, hogy ott bármit is megítéljenek számukra.

– Miután megkapjuk az írásba foglalt döntést, haladéktalanul beadjuk a keresetet ügyünkben érintett a vádlottak ellen – mondta a nyilatkozta a lapnak Helmeczy László ügyvéd, aki a Tiszalökön 2009-ben meggyilkolt Kóka Jenő özvegyét képviseli. Az ügyvéd úgy véli, a rabkeresményükből az évek alatt csak sikerül levonni, amit majd a bíróság megítél, vagy legalább annak egy részét. Hozzátette: nemcsak Kóka gyilkosait perelem be, perbe hívom az államot is. Ennek indoklásául Ficsor Ádám volt titokminiszter szavait idézte, aki még 2009-ben elismerte: bár a titkosszolgálatok segítették a nyomozást, követtek el olyan hibákat, amelyek nélkül hamarabb felderíthetők lettek volna a tettesek.

A Kúria harmadfokú eljárás keretében jogerősen is tényleges életfogytiglanra ítélte a romák sérelmére elkövetett gyilkosságok ügyében Kiss Árpádot, Kiss Istvánt és Pető Zsoltot. Feltételes szabadlábra helyezésükről a hatályos törvények szerint leghamarabb 40 év elteltével dönthetnek. Az biztos, hogy a három vádlott még minimum 34 évet szigorú felügyelet alatt töltenek. Negyedik társuk, Csontos István 13 éves fegyházbüntetéséből 2022 augusztusában szabadulhat.

Szerző