Előfizetés

Súlyos konfliktus fenyeget az USA és Irán között

Súlyos diplomáciai konfliktus fenyeget az Egyesült Államok és Irán között, miután Teherán elfogta az amerikai haditengerészet két hajóját a Perzsa-öbölben. Az iráni biztonságiak arra hivatkozva tartóztatták fel az amerikaiakat, hogy megsértették az ország felségvizeit – állította Teherán.

Bár a perzsa állam ígéretet tett arra, hogy a legénységnek nem esik bántódása, s elengedik őket, erre egyelőre nem került sor, s kihallgatták a „gyanúsítottakat”. Az amerikai védelmi minisztérium szóvivője azt közölte, olyan információkat kaptak Teherántól, amelyek szerint jól vannak a legénység tagjai. Összesen tíz amerikai katonáról van szó. Egy magas rangú amerikai kormányzati illetékes igyekezett enyhíteni a feszültséget, mert mint mondta, nincs jele annak, hogy Irán „ellenséges cselekményt” hajtott volna végre. Ben Rhodes, nemzetbiztonsági tanácsadó helyettes szintén reményét fejezte ki, hogy az ügy mihamarabb megoldódik. Peter Cook, a Pentagon szóvivője azt közölte, mindkét hajó a Perzsa-öbölben járt, s éppen Kuvaitból haladtak Bahrein felé, amikor iráni felségvizekre tévedtek. Ennek oka az lehetett, hogy az egyik hajónak technikai gondjai lehettek. Ezután iráni katonák foglalták el a hajókat. Az indidens Farszi iráni sziget környezetében történt. E szigeten egy hadtengerészeti bázis található. 

Tudhatott az isztambuli merényletről a rendőrség

Publikálás dátuma
2016.01.13. 10:01
FOTÓ: Can Erok/Getty Images
A török titkosszolgálat előzőleg figyelmeztette a rendőrséget a küszöbön álló keddi terrorakcióra. A MIT egy december 7-én, majd 4-én született feljegyzése szerint diplomáciai képviseletek, a NATI irodája, nemzetközi szervezetek épületei, valamint turistacsoportok lehetnek az Iszlám Állam merénylőinek célpontjai – írta a Hürriyet. 

A rendőrség egy magas rangú illetékese is megerősítette, hogy figyelmeztetés érkezett be hozzájuk. A titkosszolgálat arra figyelmeztetett, hogy a merényleteket városokban hajthatják végre, különösen Ankara és Isztambul veszélyeztetett. A Hürriyet szerint az itteni rendőrségek, valamint a határszakaszon lévő rendődőrsök is tudtak a fenyegető veszélyről.

A második figyelmeztetésben gyanúsítottakat nevét is megjelölték, akik török területen lehetnek. Kilenc szíriai nő és tíz férfi szerepelt a török terrorlistán. Őket továbbra is nagy erőkkel keresik.

Német biztonsági körök úgy tudják, hogy a török titkosszolgálatnak, a MIT-nek nagyon jó ismeretei vannak az Iszlám Állam tevékenységéről. „Jó információs hálózatot alakítottak ki mind Törökországban, mind pedig Irakban és Szíriában” – fogalmazott egy német biztonsági szakember. A törökök Németországot, sőt a november 13-i párizsi merényletek előtt Franciaországot is figyelmeztették a küszöbön álló terrortámadásra. Török értesülés szerint szilveszterkor hat országban egyidejűleg akartak merényletet véghezvinni. Münchenben betiltották a szilveszteri ünnepségeket terrortámadástól tartva. Máig nem világos, mennyire volt szó konkrét fenyegetésről.

Január 4-én aztán a török MIT újabb országokat figyelmeztetett merényletek lehetőségére, köztük Németországot, Hollandiát és Franciaországot. A titkosszolgálat át is adta 13 potenciális öngyilkos merénylő nevét ezeknek az államoknak. Az információra az Iszlám Állam két tagjának kihallgatása során tettek szert, akiket Ankarában vettek őrizetbe.

Októberben a MIT négy feltételezett IS-terroristára adott ki körözést, köztük egy német útlevéllel rendelkező nőre. Akkor azt közölték, hogy a négy Szíriából érkezett személy „látványos” terrorakciót akarnak végrehajtani, például az isztambuli metrónál. December elején valóban robbantottak is az egyik metróállomásnál, de csak egy személy sérült meg.

Németországban azt közölték, rendkívül komolyan veszik a MIT minden figyelmeztetését, s szorosan együttműködnek az ankarai illetékesekkel már csak azért is, mert a novemberi terrorcselekmények óta gyakorta éri az a vád a francia titkosszolgálatot, hogy nem tett meg mindent a vérfürdő elkerüléséért, mert fittyet hányt a török figyelmeztetésre. Ankara közlése szerint kétszer is megosztottak információt Párizzsal az egyik bataclani merénylő, Ismael Omar Mostefai tartózkodási helyéről.

Törökország elismeri, hogy továbbra is jelentős a merényletek esélye, a helyiek azonban attól tartanak, hogy így egyre kevesebb és kevesebb turista érkezik majd az országba. Márpedig ez a szektor igen jelentős bevételi forrás.

Azok a németek, akiket a keddi merénylet során gyilkoltak meg Isztambulban, egy három államot érintő körutazáson vettek részt. A turistacsoportnak 33 tagja volt. Nem mindegyikük vett részt a törökországi városnézésen, egy részük szabad programot választott. Ezután Dubajba akartak továbbutazni. 

Így reagáltak a republikánusok Obama évértékelőjére

Az Egyesült Államoknak új irányvonalra, új vezetésre szüksége - jelentette ki Nikki Haley dél-karolinai kormányzó, aki a Republikánus Párt nevében reagált Barack Obama amerikai elnöknek az ország állapotáról szóló keddi beszédére.

Az amerikai elnöki évértékelők után hagyományosan az ellenzékben lévő párt egyik felkért politikusa fejti ki a párt hivatalos álláspontját. Haley asszony sokakat meglepett azzal, hogy bírálta a saját pártja egyes politikusainak kampányában alkalmazott retorikát is. 

A kormányzó megpróbált gyors istenhozzádot mondani Barack Obamának, és azt állította, hogy az elnök nem teljesítette ígéreteit, és szerinte Amerikának "meglesz az esélye arra, hogy új irányba forduljon". Nikki Haley, akit pártja emelkedő csillagaként tartanak számon, azt mondta, hogy ha a republikánusok volnának hatalmon, akkor most a dolgozó családok adóterhei kisebbek volnának, valamint a republikánusok gátat vetettek volna a mértéktelen költségvetési költekezésnek is, ami által a költségvetési hiány jóval alacsonyabb lenne.

Haley, akinek a beszédét a dél-karolinai főváros, Columbus képviselőházából közvetítették, fontosnak tartotta, hogy kitérjen a saját élettörténetére is. Ő maga ugyanis indiai bevándorlók gyermeke, s elmondása szerint élete az Egyesült Államokba érkezett bevándorlók milliónak élettörténete is. "Nemzedékeken keresztül érkeztek Amerikába bevándorlók, hogy megvalósítsák az amerikai álmot, és senkinek, aki keményen akar dolgozni és tiszteletben tartja törvényeinket, senkinek nem szabad azt éreznie, hogy nem látják szívesen ebben az országban" - mondta a politikus. Felszólította honfitársait, hogy álljanak ellen "a legcsábítóbb szirénhangoknak", utalva ezzel Donald Trump elnökjelölt-aspiránsnak a Republikánus Pártban is jórészt ellenérzéssel fogadott muszlimellenes és bevándorlásellenes retorikájára. 

A kormányzó asszony önkritikusan szólt saját pártjáról: "Nekünk, republikánusoknak is, el kell fogadnunk, hogy volt szerepünk abban, hogy a kormányzat miért és hogyan jutott ide. És ezt rendbe kell hoznunk. Nagy döntések várnak ránk" - mondta Nikki Haley, akit újabban egyre gyakrabban emlegetnek esetleges alelnök-jelöltként.