Előfizetés

Cementtel temették be a reaktort

Irán eleget tett a tavaly nyáron kötött, úgynevezett „atomalku” egyik fontos előírásának, s cementtel töltötte fel a vitatott araki erőmű reaktormagját, így téve lehetetlenné az esetleges ottani nukleáris tevékenységet. 

Teherán 2015 júliusában, sok éves tárgyalássorozat után állapodott meg hat világhatalom képviselőivel, hogy az ellene hozott gazdasági és pénzügyi büntetőintézkedések feloldása fejében korlátozza a külföldön gyanakvással kísért atomprogramját. Az alku célja annak megakadályozása volt, hogy az egyre ambiciózusabb urándúsítási tevékenység révén Teherán atomfegyverhez juthasson. A nehézvizes araki erőmű Teherántól 190 kilométerre található, s egyik központja volt a plutónium előállításának. Ezért ragaszkodtak a tárgyalásokon résztvevő Hatok (az Egyesült Államok, Kína, Oroszország, Nagy-Britannia, Német- és Franciaország) a reaktor kiiktatásához. Irán mindig is tagadta, hogy nukleáris fegyverek kifejlesztésére törekszik, s azt állította, hogy az urándúsítás csak békés atomenergia-programjához szükséges. Beruz Kamalvandi, az iráni atomenergia ügynökség szóvivője mostani nyilatkozatában kiemelte, hogy országa az előírt határidő előtt tett eleget vállalt kötelezettségének. Hasszan Rohani államfő pedig élő televíziós beszédében kijelentette, hogy reményei szerint ezek után napokon belül sor kerül a Teherán-ellenes szankciók feloldására.

Szájkosarat tesz minisztereire Cameron

David Cameron levelet küldött minisztereinek, arra kérve őket, hogy ne kampányoljanak a Brexit – azaz Nagy-Britannia Európai Unióból való kilépése – mellett, ameddig nem zárja le a tárgyalásokat Brüsszellel. A brit kormányfő múlt héten még úgy nyilatkozott, szabad kezet ad a tárcavezetőknek, hogy akár az egyik, akár a másik oldal mellett érveljenek a legkésőbb 2017 végéig tervezett EU-népszavazás előtt.

Cameron a mostani levélben azonban figyelmeztette a kormánytagokat: bíráló megjegyzéseikkel alááshatják brüsszeli tárgyalásainak esetleges sikerét. Az euroszkeptikus miniszterek viszont dühösek, hogy a tory kormányfő egyelőre szájkosarat tesz rájuk, s elvárja tőlük, hogy a Konzervatív Párt programjában lefektetett elvekhez tartsák magukat. Cameron leveléből az derül ki, hogy csak a tervezett referendum előtt 28 nappal készül feloldani a tilalmat. A Daily Telegraph című lapban közzétett levélből kiderül, Cameron csupán egy kérdésben kéri a kormánytagok megértését. Azt szeretné, ha nem árulnák el, a kilépés vagy a bennmaradás mellett vannak – minden más uniós ügyben szabadon elmondhatják a véleményüket. A tory kormányfő hangsúlyozza: ha az EU-tagság feltételeinek újratárgyalásában sikerrel jár , akkor a kormány a Brexit ellen, a tagság mellett fog kampányolni. Ha azonban a brit feltételeket nem tudja keresztülvinni Brüsszelben, akkor „semmit nem zár ki” – írta Cameron.