Előfizetés

Visszafordítanák Obama reformját

Teljesítették 2014 novemberi választási ígéretüket a kongresszusi republikánusok, a washingtoni szenátus után a képviselőház is megszavazta Barack Obama egészségügyi reformtörvényének visszavonatását. A képviselőházban 240 igen, 181 nem szavazattal fogadták el a törvényjavaslatot, a száz tagú szenátusban még decemberben 52 igen, 47 nem szavazattal ment át a határozat. A dolog egyetlen szépséghibája, hogy semmi esélyük a sikerre. Barack Obama egészen biztosan megvétózza az asztalára kerülő törvényt, s a kongresszus egyik házában sem lesz elég szavazat ahhoz, hogy az elnöki vétót semlegesítsék.

Paul Ryan, az új republikánus házelnök, volt alelnökjelölt jól tudja ezt, ennek ellenére, mint csütörtökre virradóra tartott sajtóértekezletén rávilágított, fontosnak tartja, hogy a republikánusok demonstrálták nemtetszésüket, s a szavazatukkal kifejezték: Obama egészségügyi reformja nem működik. Ryan bizonyítani akarja, elődjénél, John Boehnernél harciasabban száll szembe a demokratákkal. A republikánus honatyák már korábban is próbálkoztak, de ez az első alkalom, hogy a kongresszus mindkét házában sikerült megszavaztatniuk a törvényt.

Az egészségbiztosítási reform Obama elnökségének emblematikus vívmánya, amely azonban rengeteg bírálatot kapott, s e bírálatokból nőtt ki tulajdonképpen a teadélután mozgalom. Ha novemberben republikánus elnök költözik a Fehér Házba, s a republikánusok a kongresszus két házában is megőrzik többségüket, esélyük lehet a reform visszafordítására. A megfizethető egészségbiztosításról, a betegek jogainak védelméről rendelkező törvény valamennyi rendelkezése 2020-ra lépne életbe.

Harcok Líbiában

Teherautóba rejtett pokolgép robbant tegnap egy nyugat-líbiai város rendőrségi kiképző központjában. A bomba akkor lépett működésbe, amikor több százan gyülekeztek a létesítményben. Az áldozatokról szóló híradások ellentmondóak. A nemzetközileg elismert líbiai kormány ellenőrzése alatt állóhírügynökség 15 halottról és 30 sérültről, az el nem ismert kormány hírügynöksége viszont 50 halálos áldozatról és 127 sebesültről adott hírt. A Reuters 60 áldozatról számolt be.

A merénylettel párhuzamosan harcok is folynak, ugyanis harmadik napja támadják az Iszlám Állam terrorcsoport fegyveresei a legfontosabb líbiai olajtározókat Al-Szidra, Rasz Lanuf és Bregánál az ország északi felében. A Reuters szerint tegnap délelőtt legkevesebb öt tározót gyújtottak fel. Szakértők becslése szerint a lángokban álló tartályok 420.000-460.000 hordó kőolajat tartalmaznak. Az olajlétesítményt felügyelő biztonsági erők szóvivőjük révén jelezték, az olajlétesítmények mindegyikét ellenőrzésük alatt tartják a napok óta folyó ostrom dacára. A hétfői és keddi harcokban a líbiai kormányerők 9 tagja veszítette életét, 40-en megsebesültek, a terroristák 30 harcost, két tankot és több szállító járművet vesztettek.

Az amúgy is állandó válsággal küszködő Líbiában, ahol 2014 óta gyakorlatilag két kormány és két parlament működik és állandóak a fegyveres villongások, az Irakban és Szíriában kalifátust létrehozó Iszlám Állam egyre nagyobb teret nyer. Szirt városát tavaly június óta ellenőrzésük alatt tartják, a megtámadott olajlétesítmények Szirt és a Kadhafi ellenes felkelők fellegvárának tekintett Bengázi között van. Az országban eluralkodó instabilitás és az állandósuló konfliktusok menekültáradatot indított el, Líbia partjaitól indulnak a lélekvesztők Olaszország felé. Az afrikai országok közül Líbia rendelkezik a legnagyobb olajtartalékkal, mintegy 48 milliárd hordóval.

Kapcsolódó
Az IS feletti győzelem éve lesz 2016?

Iráni nagykövetséget bombázott Rijád?

Eszkalálódik az iráni-szaúdi konfliktus. Teherán tegnap azzal vádolta meg Szaúd-Arábiát, hogy szándékosan bombázta le a perzsa állam jemeni nagykövetségét.

Csütörtökön a jemeni síita lázadókat támadó szaúdi vezetésű szunnita arab koalíció egyik harci gépe ugyanis, legalábbis Teherán állítása szerint csapást mért Szanaaban az iráni diplomáciai képviseletre. Az iráni külügy azonnal jelezte, álláspontja szerint Szaúd-Arábia felelős a történtekért. "Szaúd-Arábia ezzel a szándékos akcióval megsértett minden olyan nemzetközi egyezményt, amely a diplomáciai képviseletének védelmére vonatkozik. Az Iráni Iszlám Köztársaság fenntartja magának a jogot, hogy megvédje magát ebben az ügyben" – közölte az iráni külügy.

Rijad nem foglalt állás, a szaúdi vezetésű koalíció szóvivője útján jelezte, kivizsgálják az „állítólagos esetet”. Azt elismerte, hogy a koalíció gépei súlyos csapásokat mértek a jemeni fővárosban több, a húszi lázadók kezén lévő célpontra, köztük olyanokra is, ahonnan rakétavetőkkel támadták Szaúd-Arábia területét. A szóvivő azt is hangsúlyozta, hogy a lázadók többek között nagykövetségi épületekben is felállítottak rakétavetőket. Ez nyilván burkolt vád volt az iráni vezetés felé, hiszen a jemeni konfliktus egyike azon kérdéseknek, amely feszültséget kelt a régió két legfontosabb szereplője, Szaúd-Arábia és Irán között. Az olajkirályság ugyanis nyílt háborút folytat a síita húszik ellen, akiket, ha nem is nyíltan, de támogat a síita nagyhatalom, Irán.

Az újabb incidenst követően az iráni kormány rendkívüli ülésen döntött arról, hogy betiltja minden szaúdi áru importját.

Az egyre élesedő konfliktus azt követően robbant ki, hogy Szaúd-Arábia január 3-án 47 személyt végzett ki terrorizmus vádjával, köztük egy neves síita hitszónokot. Tiltakozásképpen Teheránban tüntetők támadtak a szaúdi nagykövetségre, majd Rijad és szunnita szövetségesei megszakították a diplomáciai kapcsolatot a perzsa állammal.