Előfizetés

A józan sorrend

Eddig sem gondolhattuk, hogy ez a rezsim ésszerűen működteti az úgynevezett társadalmi ellátórendszereket, kivált a gyógyító intézményeket; és azt is pontosan tudtuk, milyen bűnös felelőtlenséggel tagadja meg az egészségügyben dolgozóktól az elvárható, méltányos javadalmazást. De úgy látszik, mindig van lejjebb.

Miközben a minisztériumi korifeusok a források szűkösségéről sajnálkoznak, folyamatosan újabb és újabb vérlázító kormányzati költekezésekről érkeznek hírek – most épp arról, hogy a Testnevelési Egyetem infrastruktúrájának fejlesztésére a következő három évben 36 milliárdot fordítanak. Mocsai Lajos, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének egyik újsütetű kegyeltje, a TE rektora szerint ebből a pénzből létrejön Európa egyik legkorszerűbb képző- és kutatóközpontja; mert jól képzett testnevelőtanárok nélkül nem lehet egészséges életmódra bírni a diákokat.

Mocsai rektor úrnak ebben bizonnyal igaza van, és persze nem az ő feladata egyszersmind arra is felhívni a közfigyelmet, hogy jól képzett orvosok és ápolók nélkül viszont nem lesz, aki meggyógyítsa a betegeket. A kormány embereinek azonban ismerniük kellene a józan fontossági sorrendet. Amikor egy szerény gazdasági eredményeket produkáló ország az alapellátástól a kórházi szolgáltatásokig minden szinten elemi gondokkal küzd, mert a szükséges anyagi fedezet híján sehol sem képes megteremteni a kielégítő technikai és személyi feltételeket, akkor nem kaphat 36 milliárdot a testnevelés mégoly fontos infrastruktúrája – ez a pénz ugyanis irdatlanul sok ahhoz képest, amennyi az egészségügyi dolgozók normális béréből hiányzik. Egyébként sok minden másra is igaz ez; már felsorolni is fárasztó, hogy a futballstadionoktól a Liget-projekten át a Miniszterelnökségnek a Budai Várba költöztetéséig mennyi, az adott viszonyok között elfogadhatatlan beruházás viszi el azokat az összegeket, amelyeknek elsődleges helyük a gyógyító ellátásban volna. A kormány százmilliárdokat áldoz a jelen helyzetben csak luxusprojekteknek tekinthető fejlesztésekre, s mindennek legfeljebb elenyésző töredékét költi az oly sokat hivatkozott „magyar emberek” gyógyítására, illetve a tarthatatlan, a betegeket naponta megalázó körülmények javítására.

Nyilván ezeket az anomáliákat ellensúlyozandó, a napokban egy Fidesz-közlemény hozta a nyilvánosság tudomására, hogy „az egészségügyben dolgozók számíthatnak a kormány támogatására”. Ami szégyenletesen üres frázis, hiszen évente néhány milliárdos toldozgatás-foltozgatással nem lehet igazán érzékelhető, minőségi változásokat elérni egy olyan rendszerben, amiből hosszú éveken át szisztematikusan vontak ki hatalmas összegeket. Mindenesetre eleddig ennek a finanszírozás-csökkentésnek a tényét a kormányoldal makacsul tagadta. Mígnem e hét szerdán egy újságírókkal folytatott, úgynevezett háttérbeszélgetés alkalmával Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára, ecsetelve némely, a fiatal orvosoknak szánt támogatási program eredményeit, egyszersmind óvatlanul azt találta mondani, hogy mára „lelassult, majd megszűnt” az egészségügyi forráskivonás. Hiába, a mindenáron erőltetett sikerpropaganda könnyen óvatlanná teheti az embert. Ónodi-Szűcs Zoltán, az egészségügyért felelős államtitkár ugyanezen a rendezvényen nagyon vigyázott is, nehogy elszólja magát, s netán végre elismerje, hogy nagyságrendekkel kellene megemelni a rábízott ágazat költségvetését. Ellenkezőleg: szerinte ugyan „senki nem gondolja, hogy a bérkérdés a helyén van”, de világos, hogy egyetlen csoport bérét nem lehet kiragadni az egészből. Tehát „toleranciára van szükség”. Vagyis az egészségügyi dolgozók értsék meg, hogy - mint az államtitkár mondja - „adott a magyar GDP és a bérrendszer is”.

Micsoda abszurditás ez? Nem az a kérdés, mekkora a GDP, azaz a nemzeti össztermék, hanem az, hogy mire fordítjuk. Hogy a költségvetés milyen belső arányokat határoz meg. Hiszen a bérrendszer ennek a függvénye. És hiába jelentik ki a rezsim emberei akárhányszor, hogy egy foglalkozási csoport avagy hivatásrend javadalmazását nem lehet kiemelni – ez egyszerűen nem igaz. Már a szóhasználat is helytelen; itt ugyanis nem valakik „kiemeléséről”, hanem a munkájuk társadalmi hasznosságának és nem utolsó sorban a piaci értékének megfelelő anyagi elismeréséről van szó. És ha ehhez a jelenlegi béreik többszörösét kell kapniuk, akkor a büdzsében ennek megfelelő keretet kell meghatározni. Ha ez nem így lesz, az orvosok és ápolók egyszerűen máshol fogják kamatoztatni a képzettségüket. Már ma is ezt teszik: a kelleténél több mint húszezer nővérrel és legalább ötezer orvossal kevesebb dolgozik Magyarországon. Ez a hiánygazdálkodás pedig tovább rontja az állapotokat; a túlterheltség a rendszerben dolgozókat, a zsúfoltság a betegeket viseli meg.

Ónodi államtitkár vagy kétségbeejtően nem érti a helyzetet, vagy – és ez a valószínűbb – hivatalnoki lojalitásától vezérelve állítja azt az ostobaságot, miszerint „nem a pénz, hanem a rend”, vagyis az intézmények saját szabályozásának kérdése, mennyit kell várni a rendelőkben az orvosra. Ugyan mit szabályozzon az egyes intézmény, kórház vagy ambulancia, ha ott fele annyian dolgoznak, mint kellene? Legfeljebb az egy főre eső ügyeletek számát növelhetik – de meddig?

Ameddig a társadalom eltűri, hogy kiszolgáltatottja legyen a rezsim politikai vakságának.

Sas-Lucifer szembeszáll

Bernáth László
Publikálás dátuma
2016.01.02. 06:47
Sas József szilveszteri kabaréjában a Tragédia nyomán összevitatkozik az „Úrral”, de azért kap egy talpalatnyi teret FOTÓ: NÉPSZ
Volt Bud Spencer meg Whoopi Goldberg, no és Hyppolit nélkül sem múlhatott évbúcsúztató, de a rég elment Schütz Ila is ott bolondozott a képernyőn, s a szilveszter kedvéért még a Szex és New York tizenöt része is lefutott egyhuzamban. A klasszikus politikai kabarét Sas József prezentálta új műsorában Zsebrepacsi – avagy a vidám botrányország címen.

Jó lenne egyszer megtudni, hogy olykor idősebb kollégák, s nyomukban még a fiatalabbak is, miért beszélnek olyan lenézően, kimondottan a rosszindulatú gyanakvás hangján azokról a régi szilveszteri televíziós műsorokról. Igaz, azokban az években csak egyetlen csatornán nézhettük (a hivatalosan engedélyezett) programot, de a fél ország ott ült a képernyők előtt és többnyire a hasát fogta nevettében. Voltak, akik úgy fogalmaztak – különösen Hofi Géza esetében -, hogy amolyan biztonsági szelep funkciója is volt ezeknek a műsoroknak.

Ezekben kiengedhették egy kicsit a lakosságra nehezedő nyomásból támadó belső nyomást. Azokban az időkben volt, aki Kellér Dezsőért lelkesedett, még korábban Salamon Béláért, akinél az utasa „Lepsénynél még megvolt”, s még inkább, aki tudta, mit jelent, mikor annyit mond: „ha én egyszer kinyitom a számat!” Rendben, azóta sok csatorna van, nem is néznek annyian televíziót szilveszterkor, mint régen, bár a nosztalgiázásra néhány csatorna most is rájátszott. Már kora délután láthattuk Bud Spencert egy 1973-as filmben, ahol még Guliano Gemma volt a partnere. Előkerült az elmaradhatatlan Whoopi Goldberg is az Apácashow második részével, de nem hiányzott a programból a legkedveltebb magyar klasszikus, a halhatatlan Hyppolit sem.

Ami azt illeti, a kimondottan humorosnak szánt összeállításokban is sok régi szám került elő. Például a Humorkoktélban, amelyben Schütz Ila, aki szegény immár 13 éve nyugszik a temetőben, szívmelengető humorral eljátssza a szöveget hangosan tanuló színésznőt, akit a háta mögött a szenesember Harsányi Gábor félreért. Most ne is beszéljünk arról, hogy az egyik kereskedelmi csatorna szilveszterre kihegyezve az ismétlést, fél öttől kezdve, megszakítás nélkül leadta a Szex és New York tizenöt részét.

Aki nemcsak nosztalgiázni akart, hanem szeretett volna valódi kabarét látni, az várta Sas Józsefet az ATV-n. Valamivel este 8 előtt kezdték és még jóval éjfél után is folytatták. Természetesen ő sem úszhatta meg, hogy korábbi műsorát is elővegyék. Az első nagyobb egység, a Hüvelyk Mutyi nem volt más, mint a tavalyi szilveszteri Sas-Fészek kabaré, ami mára is döbbenetesen érvényes poénokat tartalmazott.

Közben, ha úgy tetszik, meg kellett mérkőznie Kasza Tíborral, aki aktuális szilveszteri műsorával jelentkezett egy másik csatornán. Kasza kedves, jókedélyű énekes (és fotográfus) fickó, de természetesen nem a politikai humort részesíti előnyben. Ismert, valamint a nagyközönség számára talán nem annyira ismert sztárokkal készített interjúkat, és közben-közben humorizált. Egy állítólag már világszerte ismert, kétségtelenül csinos, női lemezlovassal beszélgetett például, de nem nagyon léptek túl a hölgy utazási tervein.

Nem volt igazán sikeres a Kis Grófo nevű roma énekessel készült beszélgetése sem. Ők ketten ugyan láthatóan jól szórakoztak egymáson, de nem biztos, hogy ez ugyanilyen szórakoztató volt a nézők számára is. Pedig még azzal is próbálkoztak, hogy a Kis Grófo eredeti – csak félig tanult – foglalkozását, a szobafestés-mázolást is bemutassák egy erre a célra behozott falon. Némi túlzással azt is mondhatnánk: Sasék elkaszálták Kaszát. Természetesen azok szemében, akik szilveszterkor mégis – még ma is -, a politikai kabarét nézik szívesen.

Sasék új, tehát az idei évre készített műsora, a Zsebrepacsi – avagy a vidám botrányország minden korábbinál keményebben ment neki a miniszterelnöknek és csapatának. Hogy milyen témában, arra a címben szereplő szóteremtmény, a zsebrepacsi világosan utal. Számtalan jó párosjelenet és monológ, például Beregi Péterrel a Hacsek és Sajó különböző változatokban, igen vicces volt. A legmeghatóbb, vagy ha úgy tetszik, a legdrámaibb jelenet Sas-Lucifer vitája volt az „Úrral”, az Ember tragédiája majdnem szó szerinti szövege alapján.

A láthatatlan hanggal vitázva kétségbe vonja a „teremtés” eredményeit, s a végén, a dráma szellemében, az Úr elátkozza Sas-Lucifert. Csak a Fészek klub talpalatnyi földjét engedélyezi neki, ahol tovább kellemetlenkedhet. Mire Sas válasza: „Egy talpalatnyi színpad elég nekem, és a világodat meg fogja dönteni.” Erős, túlzó szavak, de igen jól hangzanak és jól illenek egy kabaré rettenthetetlen Luciferéhez.

Sas-Lucifer szembeszáll

Bernáth László
Publikálás dátuma
2016.01.02. 06:47
Sas József szilveszteri kabaréjában a Tragédia nyomán összevitatkozik az „Úrral”, de azért kap egy talpalatnyi teret FOTÓ: NÉPSZ
Volt Bud Spencer meg Whoopi Goldberg, no és Hyppolit nélkül sem múlhatott évbúcsúztató, de a rég elment Schütz Ila is ott bolondozott a képernyőn, s a szilveszter kedvéért még a Szex és New York tizenöt része is lefutott egyhuzamban. A klasszikus politikai kabarét Sas József prezentálta új műsorában Zsebrepacsi – avagy a vidám botrányország címen.

Jó lenne egyszer megtudni, hogy olykor idősebb kollégák, s nyomukban még a fiatalabbak is, miért beszélnek olyan lenézően, kimondottan a rosszindulatú gyanakvás hangján azokról a régi szilveszteri televíziós műsorokról. Igaz, azokban az években csak egyetlen csatornán nézhettük (a hivatalosan engedélyezett) programot, de a fél ország ott ült a képernyők előtt és többnyire a hasát fogta nevettében. Voltak, akik úgy fogalmaztak – különösen Hofi Géza esetében -, hogy amolyan biztonsági szelep funkciója is volt ezeknek a műsoroknak.

Ezekben kiengedhették egy kicsit a lakosságra nehezedő nyomásból támadó belső nyomást. Azokban az időkben volt, aki Kellér Dezsőért lelkesedett, még korábban Salamon Béláért, akinél az utasa „Lepsénynél még megvolt”, s még inkább, aki tudta, mit jelent, mikor annyit mond: „ha én egyszer kinyitom a számat!” Rendben, azóta sok csatorna van, nem is néznek annyian televíziót szilveszterkor, mint régen, bár a nosztalgiázásra néhány csatorna most is rájátszott. Már kora délután láthattuk Bud Spencert egy 1973-as filmben, ahol még Guliano Gemma volt a partnere. Előkerült az elmaradhatatlan Whoopi Goldberg is az Apácashow második részével, de nem hiányzott a programból a legkedveltebb magyar klasszikus, a halhatatlan Hyppolit sem.

Ami azt illeti, a kimondottan humorosnak szánt összeállításokban is sok régi szám került elő. Például a Humorkoktélban, amelyben Schütz Ila, aki szegény immár 13 éve nyugszik a temetőben, szívmelengető humorral eljátssza a szöveget hangosan tanuló színésznőt, akit a háta mögött a szenesember Harsányi Gábor félreért. Most ne is beszéljünk arról, hogy az egyik kereskedelmi csatorna szilveszterre kihegyezve az ismétlést, fél öttől kezdve, megszakítás nélkül leadta a Szex és New York tizenöt részét.

Aki nemcsak nosztalgiázni akart, hanem szeretett volna valódi kabarét látni, az várta Sas Józsefet az ATV-n. Valamivel este 8 előtt kezdték és még jóval éjfél után is folytatták. Természetesen ő sem úszhatta meg, hogy korábbi műsorát is elővegyék. Az első nagyobb egység, a Hüvelyk Mutyi nem volt más, mint a tavalyi szilveszteri Sas-Fészek kabaré, ami mára is döbbenetesen érvényes poénokat tartalmazott.

Közben, ha úgy tetszik, meg kellett mérkőznie Kasza Tíborral, aki aktuális szilveszteri műsorával jelentkezett egy másik csatornán. Kasza kedves, jókedélyű énekes (és fotográfus) fickó, de természetesen nem a politikai humort részesíti előnyben. Ismert, valamint a nagyközönség számára talán nem annyira ismert sztárokkal készített interjúkat, és közben-közben humorizált. Egy állítólag már világszerte ismert, kétségtelenül csinos, női lemezlovassal beszélgetett például, de nem nagyon léptek túl a hölgy utazási tervein.

Nem volt igazán sikeres a Kis Grófo nevű roma énekessel készült beszélgetése sem. Ők ketten ugyan láthatóan jól szórakoztak egymáson, de nem biztos, hogy ez ugyanilyen szórakoztató volt a nézők számára is. Pedig még azzal is próbálkoztak, hogy a Kis Grófo eredeti – csak félig tanult – foglalkozását, a szobafestés-mázolást is bemutassák egy erre a célra behozott falon. Némi túlzással azt is mondhatnánk: Sasék elkaszálták Kaszát. Természetesen azok szemében, akik szilveszterkor mégis – még ma is -, a politikai kabarét nézik szívesen.

Sasék új, tehát az idei évre készített műsora, a Zsebrepacsi – avagy a vidám botrányország minden korábbinál keményebben ment neki a miniszterelnöknek és csapatának. Hogy milyen témában, arra a címben szereplő szóteremtmény, a zsebrepacsi világosan utal. Számtalan jó párosjelenet és monológ, például Beregi Péterrel a Hacsek és Sajó különböző változatokban, igen vicces volt. A legmeghatóbb, vagy ha úgy tetszik, a legdrámaibb jelenet Sas-Lucifer vitája volt az „Úrral”, az Ember tragédiája majdnem szó szerinti szövege alapján.

A láthatatlan hanggal vitázva kétségbe vonja a „teremtés” eredményeit, s a végén, a dráma szellemében, az Úr elátkozza Sas-Lucifert. Csak a Fészek klub talpalatnyi földjét engedélyezi neki, ahol tovább kellemetlenkedhet. Mire Sas válasza: „Egy talpalatnyi színpad elég nekem, és a világodat meg fogja dönteni.” Erős, túlzó szavak, de igen jól hangzanak és jól illenek egy kabaré rettenthetetlen Luciferéhez.