Baloldal a politikában

A francia forradalom idején a Nemzeti Konventben az elnöktől jobbra ültek a nemesi előjogok, balra pedig a polgári átalakulás hívei. Később, a 19. században, a kibontakozó kapitalizmus idején a jobb- és baloldal fogalmi tartalma kibővült, a baloldal a népbarát politikával azonosította magát, a tőke és a munka konfliktusában a munka oldalára állt. Ilyen alapon nevezik az USA-ban sokan Barack Obama elnököt „szocialistának”, mert például az egészségügyi intézkedéseivel több, mint 30 millió ember számára nyitotta meg az orvosi ellátás lehetőségét. Olyan emberekről van szó, zömükben afro-amerikaiakról vagy Latin-Amerikából érkezettekről, akik nem tudják kifizetni a magas biztosítási díjakat.

Amikor azon töprengünk, miért nem képes a baloldal erőre kapni Magyarországon, az első, amibe beleütközünk, hogy a magyar baloldalt a közvélemény egyáltalán nem ezekkel a tulajdonságokkal jellemzi. Nálunk az emberek baloldaliságon – nem kis mértékben a jobboldal propagandájának felróhatóan –, a pártállami múlt örökségét, valamint a demokratikus évek tehetetlenkedő és korrupciós ügyekkel vádolt vezetőrétegét értik. Nem igazságos ez a definíció, az viszont igaz, hogy nem nagyon látni, mintha a magyar baloldal irányítói érdemben, tehát tettekkel igyekeznének ezt a képet megváltoztatni. Nem látni, hogy konkrét programokkal, szakmailag végigvitatott javaslatokkal, gondosan átgondolt és megszervezett akciókkal a klasszikus és a modern nyugati baloldal értékeinek a képviseletével kívánnának a közélethez hozzászólni. Ugyanaz a sodródás és szétesettség jellemzi őket, ami a bukásukat is okozta.

Hogy miért? Talán a jövő történészei számára ez lesz az egyik legfontosabb kutatási téma. Én azonban újabban egy egészen másféle kérdést hallok, ha ez a problémakör szóba jön, nevezetesen azt, hogy egyáltalán jó-e még ez a megnevezés? Van még baloldal egyáltalán? Sőt: legyen? Tud ez a jobboldal-baloldal felosztás a posztmodern világban használható alternatívákat nyújtani? Tömegeket mozgósító válaszokat adni, a hirdetett értékeinek megfelelő politikát gyakorolni?

Ha én alapítanék most pártot, óvakodnék attól, hogy bármilyen módon annak baloldali jellegére utaljak, függetlenül attól, hogy azok az értékek, a népbarátság, az emberjogi szemlélet, a kirekesztés-ellenesség természetesen továbbra is a legfontosabbak a számomra. De kilépnék ebből a tőke-munka vita emlékeit és terheit hordozó jobb-bal névhasználatból. Teljesen nyilvánvaló ma már, hogy a tőkét nem lehet sommásan elítélni, kizsákmányolónak, élősködőnek bélyegezni, mert nélküle nincs fejlődés, nincs életszínvonal, nincs szabadság. És az is nyilvánvaló, hogy elég volt már a messiásokból, a karizmatikus népvezérekből és hordószónokokból, a magukat vesztesnek érző embercsoportok hecceléséből. És elég volt az erőszakos, forradalmi megoldások kultuszából is. Legyen az akár jobb-, akár baloldali. Amikor az ember elutasítja a jogállamon kívüli megoldásokat, nemcsak Mussolini és Franco tábornok mai utódait utasítja el – ide ki-ki beírhat egy szép névsort mai kelet-európai politikusokból is –, hanem elutasítjuk azokat is, akik Che Guevara, Fidel Castro, Hugo Cháves eszméire rezonálnak.

Ha én ma Magyarországon pártot alapítanék, azt nem valamilyen ideológiai jelzővel minősíteném, hanem a párt által javasolt praktikus megoldásokkal. Ma már a jobboldali pártok is olyan sok elemet átvettek a valamikori baloldal eszméiből, gondoljunk csak a német kereszténydemokratákra, akik kifejezetten ügyelnek a dolgozó - vagy ahogy ma nevezzük: az alkalmazotti - néprétegek érdekeire, hogy pillanatnyilag alig találni értelmét az ideológiai megközelítésnek. Ha olyan kormánya volna Magyarországnak, mint amilyent Angela Merkel visz Németországban, a baloldali és liberális gondolkodású választópolgárok sokkal elégedettebbek volnának.

Nem szeretnék olyan pártot, mint amilyen ma hatalmon van nálunk, bár talán már ez is múlt idő, mert igazából nem a párt dönt a kormányról, hanem a pártvezetést is birtokló szűk hatalmi centrum. Olyan pártot szeretnék, amelyik valóban modernizálni akarja Magyarországot, amelyiknek van távlati koncepciója a környezetvédelemről és a leszakadó régiók felzárkóztatásáról, amelyik nem centralizál, hogy valamilyen választási ceremóniával legitimált testület döntsön a fejünk felett, rólunk, hanem hozzásegíti a lakosságot, hogy minél több kérdésben közvetlenül maga dönthessen. Amelyik együtt akar működni közeli és távolabbi szomszédainkkal, amelyik nem bomlasztja, hanem építi az Uniót, amelyik hatékonnyá teszi a közösen megtermelt javak olyan nagy elosztórendszereit, mint az oktatás vagy egészségügy. Egyszóval: amelyik úgy képviseli a felpörgő gazdaság érdekeit, hogy közben engem is képvisel, hogy nem feledkezik meg rólam, mert ugye különben mi értelme az egésznek?

Nem tudok nevet mondani, csak találgatok. Modernizáció-párt? Európa-párt? Jólét-párt? Békés együttélés-párt? Vagy kicsit régiesen, de találóan: Népbarát-párt?

De hát miért is kellene nekem azon gondolkodni, miként újuljon meg a valamikori baloldal, miként váljon érvényes erővé ismét, hiszen talán éppen erre volnának a baloldali politikusok. Erre volnának, ha volnának.

Szerző
Szunyogh Szabolcs újságíró

A csoda elmaradt

Azt mondta valamelyik nap az unokám, nem érti, miért nem lehet belelátni az emberek gondolataiba? Ha nem is pontosan erre, de valami hasonlóra jutottam magam is, amikor hallgatva egyik-másik politikusunkat, legszívesebben azt kívántam volna: valami karácsonyi csoda folytán hirtelen azok a szavak jöjjenek ki a száján, amire gondol, és ne azok, amiket betanult.

Ha ez megtörtént volna, akkor Rétvári politikai biznisz-keresztény államtitkár sem arról beszél a minap, hogy büszke lehet ez a kormányzat az elért eredményeire, hiszen sokkal kevesebben nyomorognak ebben az országban, mint korábban. Ha elsétált volna valamelyik budapesti ételosztás színhelyére, maga is láthatta volna, még soha ennyi ember nem várta fagyoskodva, ha kellett órákig sorban állva, azt az egy tál meleg levest, ami a jótékonyság kondérjából jutott neki. Akkor inkább önkritikát gyakorol, megesik „keresztényi” szíve az „út szélén hagyott” szegények panaszain. De a csoda elmaradt, karácsony küszöbén is hazugság hagyta el a száját.

Erdő Péter bíborost is megleckéztethette volna egy ilyen krisztusi csoda. Az éjféli misén – némi késői reakcióként - arra kérte a híveket, hogy gondoljanak karácsony éjszakáján azokra a gyerekekre, akik kénytelenek voltak szüleikkel együtt elmenekülni otthonaikból a háborúk és üldözések elől, és menekülttáborokban fagyoskodnak. Ám, ha a valóság szavai tolulnak az érsek ajkára, ránéz a templom első sorainak egyikében bólogató Rogán miniszterre és szemrehányással illeti őt, egész kormányával együtt. Egytől egyig megdorgálja a parlamentben bólogató, csak politikai érdekből keresztényeket, élükön az ájtatos Harrachot és Semjént, amiért szívtelenül elnézték, hogy családok ezrei, gyerekek százai étlen-szomjan, ázva-fázva, borzalmas körülmények között várják sorsuk jobbra fordulását. Onnan, a karácsonyi szószékről fedhette volna meg őket, miként a pápa is tette Rómában a rideg-szívűség bűnébe esett politikusokkal. Mea culpa, mea maxima culpa! - mondhatta volna, amiért sokáig hallgatott ő maga is. És megfeddhette volna püspökei többségét is ugyanezért.

De a csoda elmaradt.

Szerző
Somfai Péter

Orbán betilthatja a háborúkat

„Állítsuk meg mi magyarok a fegyvergyárosok, a pénzvilág tébolyult urainak ámokfutását” - áll a Honfoglalás 2000 Egyesület közleményében.

Ez a kormánypárti gittegylet tavaly például azt követelte, hogy „a köztársasági elnök a legmagasabb állami kitüntetésben részesítse Orbán Viktort, a nemzet szolgálatában, az ország fejlődésének elősegítésében, a haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában kifejtett kimagasló, példamutató tevékenysége elismerése” okán.

De ők – akik szintén sosem szíttak vigyorgófüvet, meg „drága porcukrot” - „a széles körben felmerült igény alapján” javasolták azt is, hogy a „M. Tud. Akadémia V. Putyint terjessze fel Nobel-békedíjra”. Mert ő „minden erőfeszítésével arra törekedett, hogy fenntartsa a békét és a nyugalmat saját országában, és tevékenyen hozzájárult a Földön kirobbant bármely konfliktus békés rendezéséhez.”

Mára Orbán fölébe nőhetett Vologyának, mert e bizottmány szerint „a kövér, szivarozó amerikai és orosz fegyvergyárosok” ontják a gyilkos eszközöket, emberek milliói halnak meg”.

A Honfoglalás ezért felkéri Ádert és Orbánt, kezdeményezzék, hogy a háborút mint olyat az ENSZ helyezze törvényen kívül. „Legyünk mi, magyarok e tekintetben is elsők - Európát már megvédtük a migránsáradattól, s ma mindenki bennünket követ - védjük meg a Világot a háborúk borzalmaitól!”

Hát, jó, tiltsa be Orbán a háborúkat. A nálunk szivarozó nagytőkésekről úgyis csak ezután eshet szó. Csak az a baj, hogy én speciel nem érek rá…

Szerző
Veress Jenő