Népirtásnak minősíthetik az IS gyilkolását

Az Iszlám Állam gyilkosságait népirtásnak kell minősíteni. Ezt javasolta David Cameron brit miniszterelnöknek a londoni parlament hatvan képviselője. Arra sürgették a kormányfőt, hogy ebben a kérdésben jusson egyezségre az ENSZ Biztonsági Tanácsával. A BT múlt pénteken egyhangúlag fogadott el határozatot Szíria kapcsán, amely az országban való rendteremtés menetrendjét rögzíti.

A levél aláírói szerint a gyilkosságok elkövetőit bíróság elé kell állítani és meg kell büntetni. Az Iszlám Állam szisztematikusan gyilkolt meg vallási kisebbségeket, köztük iraki és szíriai keresztényeket, ezideket. Utóbbi kisebbség beszámolói alapján az ENSZ is azt gyanítja, hogy az IS népirtást hajthatott végre.

A dzsihadisták Irak és Szíria más részeit is megtisztították a kisebbségektől. A levél aláírói emlékeztettek arra, egyértelműen alátámasztható, hogy az IS egyházi vezetőket is kivégzett, tömegesen ölt és kínzott meg embereket, de a túszejtés is gyakori fegyvereseinél, amikor nagy összeget követelnek az elrabolt személyért. Gyakori az is, hogy a más vallásúakat az iszlám hitre kényszerítik. Emellett lerombolják a templomokat, kolostorokat, megsemmisítik a temetőket és más vallási objektumokat, elveszik a keresztények vagyonát. 

Szerző
Témák
David Cameron

Szlovénia a melegházasság ellen

Publikálás dátuma
2015.12.21. 09:10
Illusztráció: Thinkstock
Egyértelmű döntést hoztak Szlovéniában a melegházasság bevezetéséről. A vasárnap megrendezett népszavazáson majdnem kétharmad, pontosan 63,5 százalék voksolt az ellen, hogy az azonos neműek is házasságot köthessenek. Mindössze 36,5 százalék támogatta az erre vonatkozó javaslatot. Ha megszavazták volna az előterjesztést, akkor lehetővé vált volna a melegek számára is, hogy polgári házasságot kössenek.

A részvételi arány viszonylag alacsony, 36,5 százalékos volt, a választásra jogosult 1,7 millió szlovén állampolgárból 620 ezren járultak az urnákhoz. Ellene szavaztak 391 800-an, s mivel az elutasításhoz az összlakosság legalább húsz százalékára, azaz 342 ezer voksra volt szükség, az ellenzők ezt az akadályt is vették – derül ki a ljubljanai választási bizottság adataiból.

A népszavazáson a „Gyermekeinkről van szó” nevű konzervatív alapítvány, illetve a katolikus egyház kampányolt az elutasítás ellen. A szlovén parlamentben márciusban nyújtották be a liberális házassági szabályozást, ezt támadták meg a jobboldali csoportok. A referendumot az alkotmánybíróság is engedélyezte, minek nyomán a törvény életbe lépését is felfüggesztették.

A liberális törvény ellenzői különösen azt a paragrafust bírálták élesen, amely lehetővé tette volna gyermekek örökbe fogadását az azonos nemű párok számára. Az ellenzők a referendumot megelőző kampányban azzal érveltek, hogy ezzel teljesen felrúgnák a tradicionális családi értékeket. A törvény támogatói között voltak a szlovén kormánypártok, valamint az ország elnöke, Borut Pahor is.

Szlovénia még a jugoszláv érában is liberálisan kezelte ezt a kérdést. 1976-tól nem számított bűncselekménynek a homoszexualitás, 2006 óta pedig az azonos neműek partneri viszonyban élhetnek, ami jogilag nem azonos a házassággal. Az azonos neműek legalább két tucat európai országban köthetnek házasságot. Hollandia 2001-ben tette lehetővé számukra a házasságkötést.

Szerző

Libazsúr

A pártok kongresszusaikon,különösen,ha kormányoznak,áttekintik a két kongresszus közötti időszak politikai,gazdasági eseményeit,a megtett intézkedéseket,azoknak kedvező,vagy kevésbé sikeres hatásait,és a tapasztalatok levonásával kitűzik a célokat és azzal összhangban a szükséges feladatokat.Vitáznak,ütköztetik a véleményeket,és a többség akaratának megfelelő döntéseket hoznak,ami már mindenki számára kötelező.Ezzel szemben mit láttunk a Fidesz kongresszusán?A felsoroltakból semmit,ezért ez az összejövetel nem volt több,mint egy libazsúr. A vezér gúnár,Orbán,hatalmát fitogtatta,legfontosabb mondandója az volt,hogy ne számítson senki arra,hogy átadja a hatalmat,engedélyt ad arra,hogy ismét megválaszthassák,lehet,hogy mindjárt harminc évre. A másik öregedő gúnár,Kövér,felhívta a tojók figyelmét,hogy foglalkozzanak a tojásrakással,az a dolguk,csak ne repdessenek össze-vissza,mert megjárják. A pár éve a Fidesz libákhoz csatlakozott libacsapat vezető gúnára, Semjén,örömmel jelentette,hogy a libái tollainak színe már csaknem olyan mint a Fidesz libáié,alig lehet őket megkülönböztetni. Sikerült más országokban élő rokon libákat papíron ide csábítani,bár nem hoztak annyi szavazatot mint szerette volna,pedig még a ló hátáról is terelgette őket. A fiatalabb gúnárok közül,Lázát,óvatosan megemlítette,hogy azért nem ártana ha fiatalabb,értelmes,nem buta zsibák is feltűnnének a csapatban,bár harminc év múlva,amikor sorra kerülnének,már ők sem lesznek fiatalok,de ki tudja,hátha addig történik valami.  Kósára még annyit sem.A libazsúr libái jól érezték magukat,elvoltak egymással,követték vezér gúnarukat. Hogy mi lesz az országgal? Az úgy tűnik senkit nem érdekelt,biztos nem volt a napirendi pontok között.