Előfizetés

Játszótér épül fogyatékkal élőknek

Publikálás dátuma
2015.12.14. 06:12
Az első játszótér Újpesten épül FOTÓ: NÉPSZAVA
Öt hazai város játszóterein játszhatnak együtt magyar anyukák ötlete alapján fejlesztett játékokkal fogyatékkal élő és egészséges gyerekek. Az egyedülálló, integrált játszótéri játékokat a General Electric pályázaton nyert támogatással telepíti Budapesten, Kisvárdán, Hajdúböszörményben, Nagykanizsán és Zalaegerszegen. Az idehaza fejlesztett speciális eszközöket 2016. október végéig helyezik ki a cég önkénteseinek segítségével.

Több tízezer fogyatékkal élő gyermeket nevelnek jelenleg Magyarországon, sokuk számára nehézséget okoz, hogy igénybe vegyék a játszótéri játékokat, beilleszkedjenek a közösségükbe. A probléma megszüntetésére öt édesanya által alapított MagikMe nevű hazai vállalkozás olyan játszótéri eszközöket tervez, amelyeken a fogyatékkal élő gyerekek együtt tudnak játszani egészséges társaikkal.

„Minden huszadik családban találunk egy fogyatékkal élő gyermeket. Az integrált játszótéri játékok lehetőséget adnak arra, hogy a fogyatékkal élő és egészséges gyerekek, illetve családjaik megtalálják az együttjátszás, valamint az együttműködés örömét először a játszótéren, később az élet más-más területén.” – fejtette ki Harsányi Eszter, a MagikMe egyik alapítója. Az első játszóteret 2016. április 7-én Újpesten bővítik ki a fogyatékkal élő gyermekek számára is használható „Pillangó” fantázianevű játékkal. A speciális négylábú libikókán két fogyatékkal élő gyerek hason fekve és két egészséges ülő gyerek játszhat közösen.

Búvárkarácsony a bányatóban

Publikálás dátuma
2015.12.14. 06:10
MTI Fotó: Krizsán Csba

A hegyeshalmi bányatóban rendezték meg a búvárok hagyományos karácsonyi ünnepségét. A nemzetközi találkozó magyar,
osztrák és szlovák résztvevői feldíszített fenyőfákat helyeztek el a víz alatt.

Módosítják az alaptörvényt

A terrorveszély kezelése érdekében valószínűleg módosítani kell az alaptörvényt, hogy a jogrendünkben legyen erre vonatkozó minősített helyzet. A rendőrségnél és a honvédségnél is az állomány folyamatos feltöltése és felkészítése szükséges. A megelőzéshez a terrorelhárítás, a hatóságok és a titkosszolgálatok napi szintű együttműködésére van szükség, nemcsak egymás között, hanem a külföldi társszervezetekkel is - nyilatkozta Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője a Magyar időknek adott szombaton megjelent interjújában.

Kósa további részletekkel nem szolgált, viszont erősen támogatta az ötletet az M1 szombati műsorában Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója. Szerinte is hasznos lenne tiszta és világos jogi helyzetet teremteni a terrorfenyegetettség vagy egy esetleges terrorhelyzet időszakára. Egy ilyen új minősített időszak bevezetése megfelelő mozgásteret adna a rendvédelmi, a honvédelmi alakulatoknak és az egész kormányzatnak. Bakondi emlékeztetett, hogy hasonló, speciális jogrendet jelentő minősített időszak már létezik elemi csapás, ipari szerencsétlenség vagy háborús fenyegetettség idejére. Terrorhelyzetre vonatkozóan ilyen fokozat nincs, holott az élet azt mutatja, hogy ilyen időszakok bekövetkezhetnek – tette hozzá.

A parlament szeptember 4-én fogadta el a kormány menekültügyi törvénycsomagjának azt a részét, amely szerint a kabinet kihirdetheti a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet. Ki is hirdette: Magyarországon ma is is hat megyében van válsághelyzet, miközben menekült már gyakorlatilag nem érkezik Magyarországra. A kormányzati válasz, amit ez irányú kérdésünkre kapunk, rendszerint az: migránshullám lepi el Európát. Jogvédők szerint meglehetősen aggályos az alaptörvény újabb szigorítása, mert a terrorveszélyere hivatkozva újabb lehetőséget teremthet az emberi jogok korlátozására.