Rövid pálya, Hosszú-siker

Publikálás dátuma
2015.12.03. 06:58
Hosszú Katinka hatalmas fölénnyel diadalmaskodott a 400 méter vegyes fi náléjában FOTÓ: MASTERPRESS/GETTY IMAGES
Remekül debütált a magyar úszóválogatott a netanyai rövidpályás Európa-bajnokságon. Hosszú Katinka – az előfutamban világcsúcsot elérve – 400 méter vegyesen diadalmaskodott, míg 100 méter háton a legjobb idővel jutott be a mai fináléba. A férfiak sem maradtak aranyérem nélkül. Bernek Péter 400 méter gyorsúszásban állhatott fel a dobogó legfelső fokára.

Már délelőtt sejteni lehetett, hogy "aranyos" nyitány vár a magyar úszókra az izraeli rövidpályás kontinenstornán. Hosszú Katinka ugyanis világcsúccsal jutott be a 400 méter vegyes fináléjába. A döntőben 29 századdal ugyan elmaradt 4:19.46 perces idejétől, ám így is több mint fél medencével diadalmaskodott a második helyen célba érő, ám utólag kizárt Jakabos Zsuzsanna előtt. A 26 éves sportolótól azért vették el az ezüstérmet, mert a mellúszó-fordulót követően három tempót delfinezett, a megengedett kettő helyett.

„Az úszással nem volt gond, megint összeállt, de pont az történt, amit délelőtt mondtam: mivel a szezon elég rövid, nem vagyok annyira ritmusban, és sajnos a gyorsúszó fordulókat elrontottam. Ez meg pont elég volt ahhoz, hogy ne tudjam tovább javítani az időmet – kezdte értékelését Hosszú. – De nehogy valaki is azt higgye, hogy emiatt nagyon bánatos vagyok – egyrészt pár tizedről beszélünk, azaz ez egy kifejezetten jól sikerült vegyes volt, másrészt mégiscsak sikerült aranyérmet nyernem!” Katinka 100 méter háton sem talált legyőzőre, így a legjobb idővel jutott be a mai döntőbe.

A legjobb eredménnyel kvalifikálta magát a 800 méter gyors fináléjába Kapás Boglárka is. Ezen a távon szintén döntőbe jutott Juhász Adél, aki ugyan eredendően csak a kilencedik időt úszta, viszont kedvezett neki az a szabály, amely szerint egy nemzet képviseletében csak a két legjobb juthat tovább, márpedig a Juhász előtt célba érők között három olasz is volt. Arról, hogy a magyar férfiak se maradjanak aranyérem nélkül a nyitányon, Bernek Péter gondoskodott. A 23 éves sportoló 400 méter gyorson nem talált legyőzőre.

A mai program
Délelőtti előfutamok (8.30): férfi 200 m gyors (Bernek Péter, Mészáros Márk), női 50 m pillangó (Szilágyi Liliána, Szokol Szonja), férfi 200 m mell (Gyurta Dániel), női 100 m gyors (Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna, Joó Sára, Molnár Flóra), férfi 100 m hát (Balog Gábor, Földházi Dávid), női 100 m vegyes (Györgyi Réka, Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna), férfi 400 m vegyes (Grátz Benjámin, Sós Dániel, Verrasztó Dávid), 4x50 méter vegyes vegyesváltó, férfi 1500 m gyors (Bernek Péter, Gyurta Gergely).
Elődöntők és finálék (16.30): női 50 m pillangó elődöntő, férfi 200 m gyors döntő, férfi 200 m mell döntő, női 100 m gyors elődöntő, férfi 400 m vegyes döntő, női 100 m hát döntő (Hosszú Katinka), férfi 100 m hát elődöntő, női 100 m vegyes elődöntő, férfi 100 m pillangó döntő (Cseh László), női 800 m gyors döntő (Juhász Adél, Kapás Boglárka), női 50 m pillangó döntő, 4x50 vegyes vegyesváltó döntő.(Az eseményről élőben közvetít az M4 Sport.)

„Úgy fest, a december az én hónapom – mondta boldogan Bernek, aki tavaly a dohai világbajnokságon állhatott fel a dobogó legfelső fokára. – Nagy öröm, hogy minden úgy sikerült, ahogy terveztem, a 3:35.46 perces idő tetszik, mert egyrészt annyi, amennyire gondoltunk, másrészt mutatja, nem vagyok csúcsformában, eggyel gyengébb a legjobbamnál – az, hogy ennyivel sikerült nyernem, ilyen állapotban, nagyszerű érzés.”

A 30. születésnapját ma ünneplő Cseh László a második legjobb idővel kvalifikálta magát a 100 méter pillangó fináléjába. „Túlságosan akartam, ez volt a gond. Megindultam jobban, nem kellett volna, nem volt annyira jó érzés, ezt az idő is mutatja egyébként. Csütörtökre rendbe rakom magam, azaz nem lesz gond” – fogalmazott Cseh.

Eredmények
Női 400 méter vegyes
1. HOSSZÚ KATINKA 4:19.75 p.
2. Hannah Miley (brit) + 7.12 mp.
3. Lara Grangeon (francia) + 7.56.
Jakabos Zsuzsannát kizárták.
Férfi 400 méter gyors
1. BERNEK PÉTER 3:35.46
2. Paul Biedermann (német) + 0.50
3. Gabriele Detti (olasz) + 1.76
Férfi 200 méter hát
1. Radoslaw Kawecki (lengyel) 1:48.33
2. Jakov Jan Tumarkin (izraeli) + 1.51
2. Simone Sabbioni (olasz) + 2.42
6. Földházi Dávid + 3.28
Férfi 4x50 méter gyorsváltó
1. Oroszország (Jevgenyij Szedov, Andrej Arbuzov, Alekszandr Kljukin, Nyikita Konovaljov) 1:23.49
2. Olaszország (Federico Bocchia, Marco Orsi, Giuseppe Guttuso, Filippo Magnini) + 0.95
3. Fehéroroszország (Jauhen Curkin, Anton Latykin, Viktar Sztaszelovics, Artyom Macsekin) + 1.52
...
6. Magyarország (Takács Krisztián, Lobanovszkij Maxim, Lavotha Oszkár, Mészáros Márk) + 1.90



Szerző

Mercedes: rezeg a léc a pilótáknál

Publikálás dátuma
2015.12.03. 06:56
Lewis Hamilton FOTÓ: EUROPRESS
Elege lett a Forma-1-es Mercedes csapatfőnökének, Toto Wolffnak abból, hogy egyre rosszabb viszony alakul ki az istálló két pilótája, Nico Rosberg és Lewis Hamilton között. Az elmúlt két szezonban a brit versenyző szerezte meg a vb-címet, csapattársa nehezen fogadta az "örök második" szerepkörét.

Másfelől Hamilton akkor is elégedetlenkedett, ha már eldőlt a javára a vb, és úgy nyert futamot Rosberg. "Sokszor szenvedtünk vasárnaponként egy győztes futam után amiatt, hogy a másik versenyző maga alatt volt" – kezdte a Motorsportnak nyilatkozva Wolff. – Három évvel ezelőtt szándékosan törekedtünk arra, hogy két egyenlő képességű versenyzőnk legyen, akik az egymás elleni csatájukkal is előreviszik az istállót. Rájöttünk azonban, hogy a jó hangulat is fontos. A csapat legnagyobb gyengesége a két pilóta közötti haragos viszony."

Hamilton szerződését nemrég írták alá a 2018-as szezon végéig, míg Rosberg kontraktusa 2016-ig szól, de a csapatnak opciós joga van az egy évvel történő meghosszabbításra. A Mercedes ászai gyakran felülírták vagy megkérdőjelezték a csapat utasításait, múlt hétvégén például a brit sztár először nem akart a futam utolsó etapjára lágy gumikat felrakatni, hanem szuperlágyakat szeretett volna, hogy legyen esélye utolérni az élen haladó csapattársát.

"Ha valamelyik versenyzőnk nincs összhangban a közös megegyezésünkkel, a csapatszellemmel és -filozófiával, talán fontolóra vesszük, hogy változtassunk a versenyzőfelállásunkon” – vetítette előre a 43 éves csapatfőnök, majd hozzátette, fontos, hogy tehetséges és gyors versenyzők üljenek az autóikban, de ezzel együtt kedves emberekkel szeretnének együtt dolgozni.

Szerző

Kínozták a müncheni vérengzés áldozatait

Évtizedek után a világ elé tárták az 1972-es müncheni olimpián meggyilkolt izraeli sportolók özvegyei, hogy a palesztin terroristák brutálisan megkínozták férjeiket - jelentette az izraeli média a The New York Times című amerikai lapban megjelentekre hivatkozva. 

A kínzások következtében törött csontokat találtak a meggyilkolt izraeli sportolók testében, és egyiküket, a támadás kezdetén ellenük harcba szálló Joszef Romano súlyemelőt kilenc megkötözött izraeli sportoló szeme láttára kasztrálta is a nyolc támadó, akik a Palesztin Felszabadítási Szervezet egyik szárnyához tartoztak - közölték az özvegyek az amerikai lappal.

A német hatóságok húsz évig tagadták, hogy léteznének olyan dokumentumok, melyek megvilágítják a sporttörténelem egyik legvéresebb tragédiájának számító terrorakció áldozatainak sorsát, de 1992-ben végül átadták az erről készített több száz oldalnyi jegyzőkönyvet és a fényképeket a bizonyítékokat akkor már két évtizede kérő özvegyeknek. A tizenegy túszul ejtett sportolóból ketten már az olimpiai faluban belehaltak sebesüléseikbe, a többiek a félresikerült mentési kísérletben vesztették életüket egy Münchenhez közeli repülőtéren.

A történtekről értesülve és a képeket látva az áldozatok özvegyei 1992-ben úgy döntöttek, hogy soha többé nem beszélnek erről, de Ilana Romano és Ankie Spitzer - két meggyilkolt túsz özvegye - végül megtörte a hallgatást, és a dokumentumokat és a fényképeket bemutatva ismertette a történteket a The New York Timesszal. Az amerikai lap annyira rettenetesnek találta a fényképeket, hogy eltekintett közlésüktől. Az özvegyek azt is elmondták, hogy jövő év elején bemutatnak egy dokumentumfilmet, amely a családtagoknak a szeretteik méltó emlékéért folytatott harcáról szól.

Szerző