Előfizetés

Sarkozy elutasította az együttműködést

Publikálás dátuma
2015.12.03. 06:31
FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES
Franciaország volt államfője, Nicolas Sarkozy az ellenzéki jobbközép Köztársaságiak (korábban Népi Mozgalom Uniója – UMP) elnöke szerdán elutasította egy közös balközép-jobbközép koalíció ötletét a franciaországi regionális választások december 6-i első, illetve 13-i második fordulóján, jelentette az AFP. 

A Europe 1 rádiónak nyilatkozva Sarkozy leszögezte, hogy mindenhol, ahol lehetőségük van rá, fenntartják a külön listákat. Négy nappal a választások előtt a közvélemény-kutatások újra kedvező hátszelet mértek a szélsőjobboldali Nemzeti Front számára. Úgy tűnik, Le Pen pártja két északi régióban biztosan nyerni tud, és jó eséllyel indul a déli Provenceben, ahol a pártelnök Marine Le Pen unokahúga, Marion vezeti a népszerűségi toplistát. Sarkozy úgy fogalmazott „nem híve a vegyes vezérkar gondolatának”, és úgy indokolta a szocialista-republikánus együttműködés elutasítását, hogy azzal a szélsőjobbnak tennének szívességet, mintegy bizonyítva, hogy a szocialistáknak egyetlen tényleges ellenzéke van, és az a Nemzeti Front.

Forrásteremtés helyett jótékony bál Pécsett

Csodás tervek, izgatott szervezés, minden erőfeszítés megtétele a tökéletes bálért. Így indult a Szemem Fénye Alapítvány II. Charity Báljának tervezése is. De sajnos a nagy álmokat néha nem sikerül végigvinni. A báli jegyek ugyanis egyáltalán nem fogytak.

Az alapítvány munkatársai számtalan céget és magánszemélyt (több ezer kérelem ment ki) invitáltak meg a bálra, a díszterem mégsem akart megtelni. Pedig a befolyt összegre karácsony előtt fokozottan szükség lenne, hiszen a gyógyíthatatlan gyermekeknek is vannak kívánságaik, amit a Szemem Fénye Alapítvány minden évben hatalmas erőfeszítésekkel valósít meg.

A bál szervezésében is minden elérhető eszközt kihasználtak, amellyel népszerűsíthetik jótékonysági eseményüket. Sokat gondolkodtak, hogy mi lehet az oka annak, hogy nem fogynak a jegyek? Többen jelezték, hogy vidéki viszonylatban túl drága a jegy, de ők mégis úgy hitték, hogy karácsony előtti támogatási összegként, továbbá egy előkelő bálért megfizethető a 30 ezer forint. Az idő azonban rádöbbentette az alapítványt arra, hogy pécsi viszonylatban a cégek, vállalkozások vagy magánszemélyek nem szeretnének, vagy nem tudnak ekkora összeget – sőt még az 50 százalékos akciós jegyárat - kiadni, még akkor sem, ha a jó cél érdekében teszik ezt.

Végül az alapítvány úgy döntött, hogy meghívják a Charity Bálba a velük kapcsolatban álló, gyógyíthatatlan gyermeket nevelő családok felnőtt tagjait, hiszen sokan közülük sosem voltak még ilyen rendezvényen és nincs is lehetőségük rá, hogy valaha is részt vegyenek egy előkelő bálon. Így lett forrásteremtő akcióból november 28-án egy szívet melengető esemény.