VW-botrány - Kiállnak a dízelmotorok mellett

Publikálás dátuma
2015.12.01. 17:32
FOTÓ: Getty Images
A dízelmotorok környezetvédelmi előnyeit méltatta a német autóipar szakmai képviseleti szervezete, a VDA éves beszámolóján Berlinben a szervezet elnöke.

A Volkswagen emissziós botránya nemcsak az érintett vállalattal szemben ingatta meg az ügyfelek bizalmát, hanem az egész ágazattal, valamint a dízeltechnológiával szemben is - jelentette ki Matthias Wissmann, a VDA (Verband der Automobilindustrie e.V.) elnöke, hangsúlyozva, hogy a szervezet mindent meg fog tenni az iparággal és a dízeltechnológiával szembeni kételyek eloszlatása érdekében. Rámutatott, hogy a Volkswagen a maga részéről a bizalmi válság transzparens és gyors rendezésére tett ígéretet.

A VDA elnöke külön kiemelte, hogy a dízeltechnológiát nem lehet idejétmúltnak tekinteni, hanem éppen ellenkezőleg, az egyik legfontosabb eleme lehet a kitűzött szén-dioxid-kibocsátás csökkentési célok elérésének. A dízelmotorok 20 százalékkal kevesebb üzemanyagot fogyasztanak, mint a benzinmotorok, szén-dioxid-kibocsátásuk pedig 10 százalékkal alacsonyabb - jegyezte meg.

Az viszont tény, hogy a NEFC (New European Driving Cycle) emissziós szint mérési szabvány felett eljárt az idő. A VDA ezért is szorgalmazza a valós járműhasználati körülményeket jobban tükröző WLTP (Worldwide harmonized Light vehicles Test Procedures) mérési eljárás bevezetését - mondta. A laboratóriumi mérések és a tényleges utcai kibocsátási értékek közötti eltérést azonban fizikai és technikai okokból soha nem lehet majd teljes mértékben kiküszöbölni - hangsúlyozta. 

Matthias Wissmann üdvözölte az Európai Bizottság döntését az RDE (Real Driving Emissions) teszteljárás bevezetéséről, amelynek keretében 2017-től laboratóriumi mérések mellett utcai körülmények között is ellenőriznék a járművek emissziós értékeit. Hangsúlyozta azonban, hogy fontos a keretfeltételek megfelelő meghatározása, mivel azok kissé ambiciózusak tűnnek.

A német autóipar piacvezető a dízeltechnológiában - mutatott rá. A nyugat-európai piacon eladott autókból minden második dízel, és minden második eladott dízelmotor német gyártótól származik. A dízelmotoroknál alkalmazott legmodernebb károsanyag-kibocsátás csökkentő technológia a legszigorúbb előírásoknak is megfelel. Környezetvédelmi és klímapolitikai szempontból tehát nagy hiba lenne tétlenül szemlélni a dízelmotorok hitelrontását. Klímavédelmi szempontból éppen az Euró-6-os dízelmotorok mihamarabbi elterjesztése az egyik legjobb megoldás - mutatott rá a VDA elnöke.

Szerző

Kgfb-díj - Nem kedvezhetnek az új ügyfeleknek a régiek rovására

Az Országgyűlés kedden a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvény módosításával arra kötelezte a biztosítókat, hogy meglévő ügyfeleiknek jövőre már nem kínálhatnak az új ügyfeleknek kínáltnál hátrányosabb díjtarifát.

A képviselők 136 igen szavazattal, 4 nem ellenében és 34 tartózkodás mellett fogadták el a Fidesz változtatási javaslatát, amely a kihirdetést követő kilencvenedik napon lép hatályba. A Ház döntése alapján a biztosítók ekkortól már csak korábbi ügyfeleik hűségét tudják elismerni díjtarifájukban.

Kormánypárti politikusok ezt azért tartották szükségesnek szabályozni, mert egyes biztosítók az elmúlt években csak az új ügyfeleknek tettek kedvezőbb ajánlatot a következő biztosítási időszakra, míg a régi ügyfeleik szerződése az újakhoz képest rosszabb feltételekkel módosult. 

A parlament arra is kötelezte a biztosítókat, hogy honlapjukon és az ügyfélfogadásra nyitva álló helyiségeikben folyamatosan tüntessék fel ezt a változást. A pénzintézeteknek emellett figyelemfelhívásra alkalmas módon értesíteniük kell ügyfeleiket az évforduló előtt arról, hogy a díjtarifa a már meglévő ügyfeleknek nem lehet hátrányosabb, továbbá arról is, miként módosul a szerződés a régi ügyfél javára az új szabályozás eredményeként.

Az Országgyűlés döntéseit ide kattintva találhatja!

Szerző

Székely zászlóval "gyalázták meg" a nemzeti ünnepet

Sajnálatos incidensnek nevezte kedden Vasile Dancu román miniszterelnök-helyettes, hogy egy nappal korábban ismeretlen személyek Sepsiszentgyörgyön egy köztéri román nemzeti lobogót székely zászlóra cseréltek.

Dancu, aki a Dacian Ciolos vezette román kormány közigazgatási és regionális fejlesztési minisztere is, kedden részt vett Gyulafehérváron a Románia nemzeti ünnepe alkalmából szervezett ünnepségeken. Dancu az Agerpres hírügynökség szerint azt mondta, hogy a magyar többségű településeken tetten érhető néha a konfliktusgerjesztési szándék a román nemzeti jelképek megsértése révén, de ez nem általános jelenség. Úgy vélte, hogy nem a zászlós incidens határozza meg a románok és a romániai magyar kisebbség viszonyát.

Hétfőn reggel ismeretlenek levették a sepsiszentgyörgyi román katona szobra melletti zászlórúdról a román lobogót, és a székely zászlót vonták fel helyette. A Kovászna megyei prefektus hivatala közleményben tudatta, hogy a történteket a román nemzeti lobogó, és a december 1-jei román nemzeti ünnep meggyalázásának tekinti.

A miniszterelnök-helyettes a Magyar Polgári Párt (MPP) által szombaton szervezett csíkszeredai tüntetésről is nyilatkozott, amelyen a résztvevők az erdélyi románok 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozatában tett ígéretek betartását, és a magyarság jogainak alkotmányos elismerését követelték.

Dancu szerint valamennyi román állampolgárnak meg kell értenie, hogy a román alkotmányt és a törvényeket tiszteletben kell tartani. Hozzátette: nincs veszélyben Románia nemzetbiztonsága és függetlensége még akkor is, ha egyesek időnként túllépik a törvényesség határát. Hozzátette: a román államnak erőszakmentesen megoldásokat kell találnia, hogy szuverenitását tiszteletben tartsák egész területén.

Dancu szerint Romániának sikerült "korrekt" törvényeket kidolgoznia kisebbségei számára, és ezek a jogszabályok lehetővé teszik, hogy kifejezzék etnikai, kisebbségi önazonosságukat. "Továbbra is védeni kell a nemzeti kisebbségeket, még akkor is, ha részükről a tisztelet nem mindig kölcsönös, mert a többségnek bölcsnek és nagyvonalúnak kell lennie - mondta Dancu.

Szerző