Ezek lettek az év legjobb szálláshelyei

Publikálás dátuma
2015.11.26. 21:26
Illusztráció/Thinkstock
Kiosztották az Év szállása 2015 verseny díjait: több mint 300 ezer vendégértékelés és 60 ezer szavazat, valamint a szakmai zsűri véleménye alapján az idén a négycsillagos superior Hotel Kapitány Sümeg vehette át az Év Szállásának járó elismerést - közölte a versenyt elindító Szallas.hu portál.

Az Év turisztikai települése a verseny történetében immár második alkalommal Hajdúszoboszló lett, míg az Év Turisztikai Attrakciója címet a miskolctapolcai Avalon Park nyerte. A Szallas.hu szállásközvetítő portál immár harmadik alkalommal adta át a magyar turizmus legkiemelkedőbb minőségi díjait.

A közlemény kiemeli: az idei verseny megmutatta, hogy az évről évre bővülő belföldi turizmus előnyeit azok a szálláshelyek tudják igazán kiélvezni, amelyek programturizmusban és régiófejlesztésben is gondolkodnak. Az Év Szállása fődíjat elnyerő Hotel Kapitány Sümeg a vár üzemeltetésével a térség turisztikai menedzselésében is szerepet vállal, többletbevételt hozva ezzel az egész régiónak.

A közleményben Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezetője kifejtette: egy-egy beruházásnál tisztán kirajzolódik a foglalási statisztikákból, hogy az adott fejlesztés hogyan változtatja meg a környékre irányuló turizmust. Az Év Turisztikai Attrakciója címet elnyerő miskolctapolcai Avalon Park például komoly marketingerőt képvisel az egész Bükk környéki régió fellendülésében, a vendégek és a konferenciaszervezők figyelmét is újra ráirányította erre a térségre.

A kelet-magyarországi térség turisztikai vonzerejét mutatja, hogy 60 ezer közönségszavazat győzteseként Hajdúszoboszló 2013 után ismét elnyerte az Év Turisztikai Települése címet, és a szavazók körében legnépszerűbb 4-5 csillagos szálláshelynek is a Hotel Silver Hajdúszoboszló bizonyult. A szakértő szerint mindez iskolapéldája annak, hogy a városhoz kötődő erős turisztikai marketing rövid és hosszú távon hogyan lesz kifizetődő. A rengeteg fürdővárosi konkurens ellenére Hajdúszoboszló nem veszít lendületéből, évekre visszamenőleg a legnépszerűbb belföldi turisztikai célpont a magyarok körében, Budapesttől való jelentős távolsága ellenére ide érkezik a legtöbb foglalás - tette hozzá Szigetvári József.

Idén a szállásadó seregszemle egyik legerősebb mezőnye az apartman, vendégház kategória volt, melyben a zsűri három szakmai díjat adott át: a rusztikus stílusú mátrakeresztesi Templomvölgy Resortnak, a természet közeli Natura Hill Zebegénynek és az Év Innovatív Szálláshelyének járó különdíjat is elnyerő monoszlói Liszkay Borkúriának. A díjazott szálláshelyek kategóriái jól mutatják a vendégigények átalakulását. Az apartmanok ma már nemcsak az olcsóbb szálláshelyet kereső családok és a hátizsákos turisták célpontjai, hanem az egyedi hangulatra és miliőre vágyóké, akik a 4-5 csillagos szállodákban megszokott kifogástalan színvonalat keresik. Megjelent az újdonságnak számító luxusapartman kategória, és a jó minőséget megfizethető áron kínáló szállások száma is jelentősen megnőtt.

Nemcsak belföldi pihenéskor választják előszeretettel az apartmanokat és panziókat, hanem külföldi szálláshelykereséskor is. A legtöbb és legpozitívabb vendégértékelések alapján megválasztott Év Külföldi Szállása a marosvásárhelyi Pensiunea Doina & Jenő lett.

A Kismama magazin szakmai véleménye alapján a zala megyei 4 csillagos Kolping Hotel Spa & Family Resort kapta az Év Bababarát Szálláshelye elismerést, míg a Femina.hu olvasóinak szavazatai alapján az Év Wellness Szálláshelyének a 4 csillagos Hotel Castello Siklóst választották.

Szerző

Mondja marha... illetve hal, merthogy kampány indul

Publikálás dátuma
2015.11.26. 18:45
Illusztráció/Getty Images
Mondja, marha, mért oly bús?  Olcsóbb a hal, mint a hús –  társalgott két szarvasmarha a korabeli reklámszövegben, amit egyes források Karinthy Frigyesnek tulajdonítanak. Olcsóságról ugyan most nincs szó, de a Miniszterelnökség Agrár-vidékfejlesztési Programokért Felelős Helyettes Államtitkársága kampányt indít a halfogyasztás népszerűsítésére. 

A Kapj rá! címmel indított kampány a halételek sokféleségének és változatos ízvilágának megismertetését tűzte ki célul. A közlemény szerint az egy főre jutó éves halfogyasztás Magyarországon 5,2 kilogramm, ami nem egészen egyötöde az európai uniós átlagnak. A magyarországi lakosok 8,2 százaléka soha, közel 11,1 százaléka pedig évente csupán egyszer eszik halat vagy abból készült ételt. A heti rendszerességgel halat fogyasztók aránya 12,6 százalék, míg 31,6 százalékuk évente csak néhány alkalommal eszik halat.

Szerző
Témák
kampány hal

Németországban nem csökkentik a menekülteknek járó minimálbért

Publikálás dátuma
2015.11.26. 18:32
Németország, Potsdam - menekülteket oktatnak a német nyelvre Fotó: Sean Gallup / Getty Images
Nem csökkenti a menekültek esetében a minimálbért Németország - adja hírül az Euronews. Gazdasági szakemberek azt javasolták, hogy a 8 euró 50 centes kötelező órabért csökkentsék a képzetlen menekültek esetében, mert így könnyebben találhatnának munkát. Sigmar Gabriel gazdasági miniszter és alkancellár gazdasági szempontból megalapozottnak nevezte az ötletet, erkölcsi szempontból viszont elfogadhatatlannak.

Ezzel kijátszanánk a most érkező szegényeket azokkal a szegényekkel szemben, akik már itt vannak. Ezért nem lehet elfogadni a javaslatot – szögezte le a gazdasági miniszter. A német munkaügyi hivatal egy októberben kiszivárgott dokumentuma azt írja, hogy a menekültek csupán 8 százaléka rendelkezik felsőfokú végzettséggel, míg több mint 80 százalékuk képzetlen. A többségük 45 év alatti. A hivatal úgy számol, hogy jövőre újabb 400 ezer ember fog közülük szociális juttatásért folyamodni. A német munkaügyi hivatal (Bundesagentur für Arbeit, BA) a menekültek kérelmeinek feldolgozására körülbelül 3500 fővel kell, hogy növelje személyi állományát. Az új alkalmazottak egy része a menekültek közül kerül ki, akik koordinálják a munkát és tolmácsként dolgoznak. Ez 855 millió euróval növeli a 2016-ban előirányzott 35 milliárd eurós költségvetést. Az extra költségek között szerepel 640 millió euró a szociális juttatásokra és 65 millió euró a munkaerő növelésére. Elemzők egy része ezért a menekültügyet úgy látja, mint ami gyorsítja a munkahelyteremtést, legalábbis a hivatalban. 2013-ban Németország körülbelül 1,5 milliárd eurót költött a menekültekre, ez évi 12.500 euró volt fejenként. Ha az összeg nem változott, akkor idén a menekültek elszállásolására, étkeztetésére és nyelvtanulására Berlin legalább 10 milliárd eurót költött.

forrás: Euronews

Szerző