A kormány félrevezette a nyilvánosságot

A Párbeszéd Magyarországért (PM) felszólítja a kormányt, hogy vonja vissza azokat az állításait, amelyek szerint mindent megtesznek a gyermekéhezés felszámolásáért, és ismerjék el, hogy az ügyben félrevezették a nyilvánosságot - mondta a párt társelnöke hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján.

Szabó Tímea közölte: az Országgyűlés költségvetési bizottságában a kormánypártok képviselői nem támogatták azt a javaslatát, amelyik hárommilliárd forintot irányzott volna elő a rászoruló gyerekek étkeztetésére a téli szünet idejére. A független képviselő hangsúlyozta, hogy az állam idén a nyári gyermekétkeztetésre hárommilliárdot különített el, de a kabinet is elismerte, hogy az 550 ezer rászorulóból csak 140 ezer gyermek tudott részt venni a programban. A politikus egyúttal felszólította a kormányt, hogy támogassák az általa benyújtott javaslatot.

Kijelentette, a Magyar Államkincstárnak köszönhetően az is kiderült, hogy a kormány nem mondott igazat, amikor azt állították, hogy az elmúlt öt évben duplájára nőtt a gyermekéhezés felszámolására költött állami források nagysága. Hangsúlyozta, hogy az - mindent egybevetve - 65 milliárd forintról emelkedett 75 milliárdra, ami reálértéken számolva csak hárommilliárd forintot jelent. A menekültek ügyét "a legaljasabb dolog összekeverni a terrorizmussal" - felelte Szabó Tímea egy a párizsi terrortámadásokkal kapcsolatban feltett kérdésre.

A terroristáknak nincs bocsánat, a PM is elítélte a merényletet, a párt tagjai együttéreznek a franciákkal - mondta, hozzátéve: még tart a nyomozás, de az már kiderült, hogy a támadók nagy része francia és belga állampolgár volt. Leszögezte, a Közel-Keletről érkezők pontosan az Iszlám Állam és a terrorizmus elől menekülnek. Az iszlám nem egyenlő a terrorizmussal, a menekülteket továbbra is nemzetközi kötelezettségünk megvédeni, a terroristákat pedig ki kell szűrni - jelentette ki.

Szerző

Pedagógusok etikai kódexe - Halasztatna a PDSZ

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a hétvégén elfogadott etikai kódex életbeléptetésének elhalasztását kéri és nyilvános vitát kezdeményez a Nemzeti Pedagógus Kar vezetésével - közölte a szakszervezet elnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Mendrey László elmondta, azt fogják kérni Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől, hogy az etikai kódexet addig ne írja alá, amíg a strasbourgi bíróság vagy az Alkotmánybíróság nem hoz döntést a pedagóguskar legitimitásáról. A hétvégi döntés a pedagógusok etikai kódexének elfogadásáról minden bizonnyal szabályos, de szerintük a döntéshozatal "botrányos és etikátlan" volt.

Szerző

Távozik a XV. kerületi rendőrkapitány

Publikálás dátuma
2015.11.16. 13:42
Fotó: Népszava
Személyi változás a Budapesti Rendőr-főkapitányság XV. kerületi Rendőrkapitányságán - tájékoztatott a rendőrség honlapján.

Bucsek Gábor r. dandártábornok, Budapest rendőrfőkapitánya 2015. november 15-ei hatállyal Galambos Ferenc r. alezredesnek a Budapesti Rendőr-főkapitányság XV. kerületi Rendőrkapitányság kapitányságvezetőjének vezetői megbízását megszüntette és 2015. november 16-ai hatállyal dr. Balogh Róbert r. alezredest bízta meg a kapitányság vezetésével.

Szerző