Megetették volna a honatyákat a szocialisták

 Tojáslevest és zöldborsófőzeléket kóstoltatott a szocialista Bangóné Borbély Ildikó és Heringes Anita az országgyűlési képviselőkkel hétfőn a Parlamentben. Az ellenzéki politikusok célja, hogy a képviselők megtapasztalják, milyen a bírált menzareform.

Bangóné Borbély Ildikó, az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista tagja újságíróknak úgy fogalmazott: céljuk, hogy a képviselők megtapasztalják, milyen hatása van azoknak a törvényeknek, jogszabályoknak, amiket hoznak.

Emlékeztetett arra, hogy szeptember 1-jén lépett életbe a gyerekek egészségesebb táplálkozását célzó menzarendelet. Nem múlik el úgy hét, hogy ne lenne botrány - fogalmazott, hozzátéve, olyan jelzéseket kapnak, hogy ehetetlen az étel, amit a bölcsődések, óvodások, iskolások kapnak.

Heringes Anita országgyűlési képviselő elmondta, attól a képviselőtől, akinek ízlik a menü, azt fogják kérni, írja alá kezdeményezésüket, hogy a parlamenti menzán is a menzareform receptjei szerint főzzenek.

A két képviselő a saját maga által, a menzarendelet alapján készített ételekről elmondta, hogy azok a megszokottnál jóval kevesebb fűszert tartalmaznak. A tojásleves csak nyomokban tartalmaz köményt - mondta Heringes Anita. Bangóné Borbély Ildikó arra hívta fel a figyelmet, hogy míg a zöldborsófőzelék mellé kínált fasírtba teljes kiőrlésű lisztből készült Graham-kenyeret kell tenni, addig a főzelékbe fehérlisztet.

A Parlament főlépcsőjének tetején tartott "ételkóstolón" a KDNP-s Firtl Mátyás a főzelékről úgy nyilatkozott, kitűnő, a levest nem minősítette. Ugyancsak megkóstolta a szocialista képviselők főztjét az LMP-s Ikotity István és Sallai R. Benedek, aki a levesről azt mondta, nagyon rossz.

Szerző

Elvis Presley ismét a toplista élén

Publikálás dátuma
2015.11.09. 12:28
FOTÓ: Getty Images, Hannelore Forester
Negyven évvel halála után ismét, immár 12. alkalommal vezeti a brit lemeztoplistát Elvis Presley, a rock and roll királya, akinek If I Can Dream címmel jelent meg válogatásalbuma a Royal Filharmonikus Zenekar közreműködésével.

Egyetlen férfi előadó sem dicsekedhet ennyi toplista csúcsára jutott lemezzel. Az Elvis-korongot csaknem nyolcvanezren vásárolták meg. Idén csak Noel Gallagher Chasing Yesterday című albuma fogyott nagyobb ütemben - emlékeztet a BBC News.
Elvis képviseletében a sztár volt felesége, Priscilla Presley az OfficalCharts.com honlapnak elmondta: ez az a lemez, amelyet Elvis mindig el akart készíteni és ha élne, nagyon büszke lenne rá, hogy rajongói továbbra is szeretik a zenéjét. "Ezt az albumot a legrátermettebb csapat rakta össze és ezzel segített valóra váltani egy be nem teljesült álmot" - fogalmazott.

Elvis mögött Rod Stewart Another Country című lemeze a második a ranglistán, az Elbow frontembere, Guy Garvey pedig a harmadik helyen áll Courting The Squall című első szólólemezével.

A hivatalos brit lemezlistán Adele Hello című száma továbbra is az első helyen trónol a kislemezek mezőnyében. Az énekesnőt másodikként Justin Bieber követi a sorban Sorry című számával, a dobogó harmadik helyén pedig az eladások alapján Sam Smith Bond-dala, a Writing's On the Wall áll.