Előfizetés

Dárdai, a meglepetésedző

R.T.
Publikálás dátuma
2015.11.09. 06:56
Dárdai Pállal szárnyal a Hertha FOTÓ: EUROPRESS/GETTY MIMAGES/MATTHIAS KERN
Simán nyert idegenben a Hertha a Hannover otthonában a német bajnokság 12. fordulójában, így a fővárosiak továbbra is az élmezőnyben vannak. Bár nyáron Dárdai a harmadik helyen állt a bukmékerek szerint „legveszélyeztetettebb” edzők listáján, most már egyértelműen a magyar szakvezető a mezőny meglepetésedzője.

Dárdai Pál eddigi edzői pályafutása során bizonyította: remek érzéke van a szakmához. Tavaly a Hertha BSC kis híján kiesett a második vonalba, Dárdai mentette meg az együttest, bár csak az utolsó fordulóban dőlt el, hogy a fővárosiak ebben a szezonban is a Bundesliga első osztályában folytathatják. A játék erőteljesen akadozott, s Dárdai a védelmet ugyan jól összerakta, a támadásokban sok átütőerő nem volt.

Hogy mennyit változott a helyzet a 2015/16-os szezonra, azt híven bizonyítják a statisztikák. Az előző szezonban a Hertha összesen 36 gólt szerzett, ennél kevesebbet csak az utolsó helyezett Paderborn, a Hamburg és a Köln ért el. A mostani idényben azonban már eddig, tehát 12 forduló alatt 17 találatot ért el az együttes, ami egy gól híján a tavalyi góltermelés fele. Természetesen a lőtt találatok tekintetében az együttes nem kelhet versenyre a Bayernnal, amely több mint kétszer annyit ért el, mint a Hertha, s a Dortmund is e tekintetben más minőséget képvisel, de azért sokatmondó, hogy ugyanennyi találatot szerzett az a Wolfsburg, amely a előző évad ezüstérmese. A Herthánál több gólt – a két éllovason kívül – csak a tavalyi bronzérmes Mönchengladbach és a Mainz szerzett. A védekezés is önmagáért beszél. 15-ször találtak be Dárdaiék kapujába, aminél kevesebbet csak a Bayern, a Dortmund, a Schalke és az Ingolstadt kapott.

Hogy Dárdai valamihez nagyon ért, azt a Hannover elleni péntek esti találkozó is bizonyította. Egyrészt azért, mert a berliniek már tudnak esélyeshez méltó módon játszani. Simán nyertek 3-1-re a HSV otthonában úgy, hogy győzelmük még akkor sem forgott veszélyben, amikor a hazaiak 2-1-re feljöttek. Másrészt pedig azért, mert egyes játékosokon látható, milyen félelmetes fejlődésen mentek keresztül. Jellemző példája ennek Salomon Kalou. Az elefántcsontparti támadóval az előző esztendőben Dárdai többször is nagyon elégedetlen volt, aminek hangot is adott. Kalou ordító helyzetek sorát ügyetlenkedte el. Nem egyszer pedig könnyelműségével vívta ki a magyar szakvezető haragját. A 2014/15-ös szezonban összesen hat gólt szerzett 31 mérkőzésen, aminél többet vártak a 2014 augusztusában a francia Lille együttesétől érkezett támadótól.

Mostanra azonban egyszerűen megtáltosodott. A Hannover ellen mesterhármast ért el, eddig 13-szor lépett összesen pályára, s tízszer volt eredményes, hétszer a bajnokságban, háromszor a DFB kupában. Ez azt jelenti, hogy minden 96. percben betalál, tavaly ez csak átlagban minden 348. percben sikerült neki. Talán az is jót tesz neki, hogy riválist is kapott a bosnyák válogatott Ibisevic személyében, ő azonban péntek esze nem játszott, eltiltását tölti. Kalou számára különösen nagy elismerést jelenthet, hogy legnagyobb bírálója, Dárdai világklasszisnak nevezte őt. „Uraltuk a játékot. Kalou eldöntötte a találkozót, de az egész csapatot nagy elismerés illeti”. Kalou elmondta, „az előző szezonban a kiesés ellen küzdöttünk, most talán összejöhet az Európa-ligás szereplés”. Hozzátette, nem ez volt az első mesterhármasa, ez már a Feyenoordnál, a Chelsea-nál és a Lille-nél is sikerült neki.

Nem született meglepetés a Bayern-Stuttgart meccsen, a két együttes között mintha osztálykülönbség lett volna. A Bayern 4-0 arányban nyert. Ami az eredményen kívül örömet jelenthetett a tréner, Pep Guardiola számára, hogy a német válogatott védő, Holger Badstuber több mint fél év után térhetett vissza az együttesbe sérülése után. Az Arsenal elleni szerdai Bajnokok Ligája meccsen már kispados volt. A legtöbb Bayern szurkolót az foglalkoztatja, a követező szezonban is marad-e Guardiola a kispadon. Karl-Heinz Rummenigge, a bajor klub elnöke először azt közölte, 2015 nyarán legkésőbb megállapodnak vele. Ez nem történt meg, most arról beszél, hogy „karácsonyi meglepetés” lesz a szerződés meghosszabbítása.

Bundesliga, 12. forduló

Hannover-Hertha 1-3, Bayern München-VfB Stuttgart 4-0, Hoffenheim-Frankfurt 0-0, Leverkusen-1. FC Köln 1-2, Mainz-Wolfsburg 2-0, Mönchengladbach-Ingolstadt 0-0, Darmstadt-Hamburger SV 1-1, Dortmund-Schalke 3-2, Augsburg-Bremen 1-2. Az élmezőny: 1. Bayern München 34 pont, 2. Dortmund 26, 3. Wolfsburg 21.

Rossi nagyot küzdött, de Lorenzo a bajnok

ZS.J.K.
Publikálás dátuma
2015.11.09. 06:55
Valentino Rossi /Mirco Lazzari- Getty Images
Nem sikerült megcsinálni a lehetetlent Valentino Rossinak, de közel állt hozzá a gyorsaságimotoros-világbajnokság (MotoGP) idényzáró Valenciai Nagydíján: az utolsó helyről rajtolva feljött a 4. helyre a Doktornak becézett élő legenda, de csapattársa, Jorge Lorenzo megnyerte a futamot, és az idei pontverseny élén zárt.
Valentino Rossi /Mirco Lazzari- Getty Images

Valentino Rossi /Mirco Lazzari- Getty Images

Rossi a Maláj Nagydíjon összeszedett büntetőpontok – melyeket azért kapott, mert leszorította az útról Marc Márquezt, aki felborult, és feladni kényszerült a versenyt – miatt rajtolt a mezőny végéről, míg a szintén yamahás Lorenzo az első rajtkockát szerezte meg az időmérő edzésen, megelőzve Márquezt és a másik Repsol Honda-pilótát, Dani Pedrosát. A Doktor hétpontos

előnnyel várta a nagydíjat, csapattársa győzelme esetén a második helyen kellett volna végeznie, hogy övé legyen a vb-cím. A rajtot követően Rossi rögtön megkezdte a felzárkózást: az első kanyarok után már a 16. helyen fordult el. Sőt, a 9. pozícióig egészen könnyedén jött fel az olasz, az első nagyobb falatot Bradley Smith jelentette. Rossi azonban a nehezebb ellenfeleket is legyűrte, a 13. körben már a 4. helyen motorozott, azonban az előtte haladó Pedrosa jelentős, 11 másodperces előnyre tett szert. Az élen Lorenzo állt, de nem igazán tudott meglépni Márquezéktől. Két körrel a vége előtt nagyon kellett hátrafelé figyelnie a yamahásnak, ugyanis Márquez és Pedrosa óriási csatát vívott közvetlenül mögötte, de végül nem változott az élmezőny sorrendje, így három spanyolt köszönthettek a dobogón Valenciában.

"A hátsó abroncsom teljesen legyilkoltam, és azt sem tudtam, hogyan fejezem be a futamot vagy hány kör van még hátra" – mesélte könnyeivel küszködve a leintést követően a 2015-ös év bajnoka. Rossi a bokszutcában csak széttárta a karját: rajta nem múlott volna a 10. siker. Lorenzo a királykategóriában a 3., összességében pedig az 5. világbajnoki címét szerezte meg. Ugyanennyi elsőséggel a legfelsőbb kategóriában két amerikai, Kenny Roberts és Wayne Rainey rendelkezik.