Előfizetés

Horgászokra csapott le a köd a Tiszán, az életükért küzdöttek

Publikálás dátuma
2015.11.07. 09:43

Két horgászpáros élete került veszélybe az élő Tiszán, amikor a leszálló ködben eltévedtek. A térségben nagyon rosszak voltak a látási viszonyok, a köd miatt néhol mindössze 3 méternyire csökkent a látótávolság a vízen - írja a police.hu. 

Két férfi a kiskörei kikötőből indult el a Tiszán az egyik csatornához horgászni, de a leszálló köd és a sötét miatt nem találtak vissza. Az egyik horgász telefonon kért segítséget a rendőrségtől, ketten a szolgálati kisgéphajóval azonnal a bajbajutottak keresésére indultak. A rendőrök telefonon adtak utasításokat két rémült embernek, akik belátták, maguk nem tudnak kikeveredni a csapdahelyzetből. A járőrök mintegy fél óra keresés után megtalálták a hidegtől átfázott egri lakosokat, akiket hajójukkal együtt a kikötőbe vittek.

Az eset után egy órával újabb munkája akadt a két vízirendőrnek, ugyanis másik két horgász is kint rekedt a Tiszán. A két férfi a tiszaderzsi kikötőből indult el motorcsónakkal horgászni Tiszanána irányába, de sötétedés után a rossz látási viszonyok miatt nem tudtak tájékozódni. A rendőrök azonnal hajóra szálltak és az eltévedtek keresésére indultak. A térségben a köd miatt néhol 3-5 méterre csökkent a látótávolság a vízen. A rendőrök folyamatosan telefonos kapcsolatban voltak a horgászokkal, akiket másfél óra kutatás után megtaláltak. A vízirendőrök ezúttal is sikeresen kimentették a bajba jutottakat, mind a négy kétségbeesett horgász átfázott, kimerült, és enyhébb sokkhatás alá került az ijedelemtől. 

Már száz kutyát ölt a piskótás gyilkos

Publikálás dátuma
2015.11.07. 06:14

Nyomravezetői díjat ajánlottak fel kutyatulajdonosok és helyi cégek Kaposváron, ahol hónapok óta valaki fagyállós babapiskótával mérgezi a kutyákat és a macskákat. Már kétszáz állat pusztult el emiatt.

 Az ügyet eddig a rendőrség azért nem nem vizsgálta, mert nem érkezett feljelentés. Szerecz Kornél kaposvári Kutyaplac Egyesület elnöke a Borsnak elmondta: a rendőrség kizárólag csak akkor fogad be feljelentést, ha a kutyatartónak bizonyítéka van a mérgezésre. Vagyis a tetemből mintát kellene venni, ami kimutatja a mérget. Egy ilyen vizsgálat több tízezer forint, amit sokan nem engedhetnek meg maguknak, ráadásul a boncolt jószág teteme veszélyes hulladéknak minősül, így azt az állatorvosnak azonnal meg kell semmisíteni. A kutyamérgezésről városszerte terjedő szóbeszéd miatt a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság most adatgyűjtésbe kezdett, ennek eredménye alapján döntenek majd arról, indul-e vizsgálat az ügyben.

Illusztráció/Thinkstock

Illusztráció/Thinkstock

Szerecz Kornél szerint viszont addig is van mitől félnie a helyieknek. Könnyen előfordulhat, hogy egy kisgyerek találja és eszi meg a fagy­állóval felitatott piskótát. A méreg életveszélyes, pár nap alatt leállítja a vese- és a májfunkciót.

Halálos gázolás Szécsénynél

Halálra gázoltak egy gyalogost Nógrád megyében, Szécsény és Ludányhalászi között pénteken, az utat teljes szélességében lezárták a helyszínelés idejére.

Egy Szécsényből Ludányhalászi felé közlekedő autó eddig ismeretlen körülmények között elütött egy férfit. A gyalogos olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. A baleset helyszínelését a rendőrök teljes útlezárás mellett végzik, a forgalmat mindkét irányból Endrefalva felé terelik.