Előfizetés

Makra a 21. helyen zárta a vb-t

Makra Noémi a 21. helyen végzett a tornászok glasgow-i olimpiai kvalifikációs világbajnokságán az egyéni összetett döntőben. A vb legjobb magyar női versenyzője a 14. helyen jutott be a selejtezőből a 24 főt felvonultató fináléba, ahol nemzetenként csak két fő szerepelhetett. 

A magyar bajnoknő tervei között az szerepelt, hogyha hibátlan gyakorlatokat tud produkálni, akkor megtartja ezt a helyezést, vagy előrébb lép. Ez három szeren, ugrásban, felemáskorláton és talajon sikerült is, ahol magasabb pontszámokat ért el, mint a selejtezőben. A magyarok „mumusa”, a gerenda most Makrának sem jött össze, az első gyakorlat első eleménél hibázott, így végül 54.865 ponttal a 21. pozícióban zárt.

„Az első szer volt a gerenda, sajnos rögtön az első elemből, az Ónodinál leestem. Az okát nem tudom, mert az edzéseken és a melegítés során is ment. Ekkor már biztossá vált, nem tudom megvalósítani a kitűzött célomat, az álmomat, hogy a 10. hely környékén végezzek” – kezdte értékelését Makra. – "Ennek ellenére összeszedtem magam, és a többi szer jobban sikerült, mint a selejtezőben, ezt a pontszámok is tükrözik. Egyébként jól számoltam, ha meglett volna a lesés miatt levont 1 pont, akkor éppen 10. vagyok. Így is örülök, és elégedetten zárom a világbajnokságot, hiszen három héttel ezelőtt még nem is gondoltam volna, hogy mind a négy szeren el tudok indulni.” A magyarok közül a vb-n még Hidvégi Vid lesz érdekelt, ma a lólengés fináléjában.

Tuzson riogat: menekültek százezrei jöhetnek Magyarországra

Akár százezrek is érkezhetnének Magyarországra, ha bevezetnék a folyamatosan érkező migránsok EU-országok közötti szétosztásának állandósuló befogadási kvótáját - mondta péntek este Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kommunikációért felelős államtitkára.

"Mi ezt nem akarjuk, hiába akarják egyesek felgyorsítani ezt a folyamatot, ezért minden nemzetközi, minden uniós fórumon tiltakozunk ez ellen, akár bírósági úton is" - jelentette ki. Hangsúlyozta: uniós csatlakozásakor Magyarország nem tett olyan vállalást, amellyel "hozzájárulna ahhoz, hogy befogadjon nagy számban embereket, és hozzájáruljon ahhoz, hogy Magyarország esetleg emiatt megváltozzon".

A befogadást szuverenitási kérdésnek nevezve kiemelte: Magyarország nem szól bele más államok döntésébe, és ugyanezt várja el. A menekülteket be nem fogadó országok uniós forrásainak esetleges kurtításával kapcsolatos kérdésre azt mondta: ezek az összegek járnak, "azért, mert Magyarország annak idején megnyitotta a piacait, és ezért a felzárkózását támogatják". Ezt a pénzt semmilyen más feltételhez nem lehet kötni, különösen egy olyan feltételhez, amelyre semmilyen uniós szabály nem kötelezi Magyarországot - hangsúlyozta Tuzson Bence.