VW-botrány - 40 ezer magyar jármű érintett

 Magyarországon 40 095 darab EA 189 motorkóddal szerelt jármű forgalomba helyezését kezdeményezték a Nemzeti Közlekedési Hatóság nyilvántartása szerint - közölte Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter képviselői kérdésre adott válaszában.

A parlament honlapján olvasható dokumentum szerint ez alapján értesíti majd a tulajdonosokat a visszahívási akcióról a járműforgalmazó.

A miniszter Szabó Tímea országgyűlési képviselő kérdésére adott válaszában kitér arra, hogy az európai uniós szabályozás szerint a járműgyártó a típus-jóváhagyási kérelmet egy tagállam jóváhagyó hatóságának köteles benyújtani. A Nemzeti Közlekedési Hatóság a gyártó vagy a forgalmazó kérelmére, a tagállam hatósága által kibocsátott EK típusbizonyítvány alapján, típusvizsgálat nélkül bocsátja ki a Magyarországon érvényes típusbizonyítványt. Az ügyben érintett járművek, motorok esetében a típusjóváhagyó hatóság alapvetően a német hatóság volt, a Nemzeti Közlekedési Hatóság az érintett járműtípusokon típusvizsgálatot nem végzett - hívta fel a figyelmet a miniszter válaszában. Hozzátette, hogy a Nemzeti Közlekedési Hatóság a német hatóság folyamatban lévő vizsgálata eredményének ismeretében dönthet a továbbiakban szükséges intézkedésekről.

A miniszter tájékoztatott arról is, hogy a kormányzati gépjárműflotta üzemeltetésért felelős Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) a Volkswagen és a Skoda honlapján ellenőrizhető adatok alapján megkezdte a gépjárműpark tételes vizsgálatát.

A Volkswagen konszern márkáinak magyarországi importőre, a Porsche Hungaria honlapján azt tette közzé, hogy a gyártási darabszámok, valamint az importőr és a szerződött márkakereskedések értékesítési adatai alapján végzett elemzés szerint 35 283 darab magyarországi dízelüzemű járműnél lesz szükség szervizre a károsanyag-kibocsátási jellemzők megfeleltetése érdekében. EA 189 típusú dízelmotorral van felszerelve Magyarországon 12 427 Volkswagen személyautó, 4343 Volkswagen haszonjármű, 11 964 Skoda, 6014 Audi és 535 SEAT - közölték.

A Volkswagen Csoport 11 millió járműve érintett világszerte a károsanyag-kibocsátási adatok manipulálásának ügyében.

Szerző

Biden alelnök nem indul Hillaryval szemben

Joe Biden amerikai alelnök szerdán a Fehér Ház Rózsakertjében bejelentette, mégsem száll harcba az amerikai elnökjelöltségért, Hillary Clinton ellenében. A 72 éves alelnök közölte, "bezárult az ablak", kifutottak az időből, az előválasztások kezdetéig hátralévő néhány hónap már nem elegendő arra, hogy egy sikeres kampányt felépítsenek. Biden alelnök hónapok óta lebegtette a döntést. Az alelnök idén veszítette el fiát, a 46 éves Beau Biden agydaganatban halt meg, emiatt is habozott, hogy kitegye-e családját egy hosszú kampány megpróbáltatásainak. Biden alelnök mellett ott állt felesége, Jill Biden, s Barack Obama elnök is részt vett a bejelentésen. A demokrata elnök támogatta volna alelnöke indulását.

Az elmúlt hetekben számos hír érkezett arról, hogy Biden kampánytámogatókkal folytatott tárgyalásokat, s sokan biztatták, hogy lépjen szorítóba. Árulkodó jel volt ugyanakkor, hogy az alelnök elmulasztott egy jó alkalmat, részt vehetett volna az első demokrata tévévitán, ha bejelenti, hogy mégis indul. Clinton a vitán jól szerepelt, a közvéleménykutatások szerint a volt külügyminiszter fölényesen vezeti a demokrata mezőnyt, a voksok 47,8 százalékára számíthatna a Real Clear Politics összesített adatai szerint. Bernie Sanders 25,7, Joe Biden 16,8 százalékon állt. Ha Biden mégis rászánta volna magát az indulásra, megosztotta volna a demokrata sorokat, rontva a volt First Lady esélyeit.

Az alelnök Hillary Clinton kongresszusi meghallgatásának előestéjére időzítette a bejelentését, s ez azt jelzi, hogy a Demokrata Párt úgy értékeli, a líbiai amerikai konzulátus ügyében a volt külügyminiszter nem sebezhető, nem tudnak terhelő bizonyítékokat felhozni ellene. Clintont már nem először idézték be a bengázi amerikai konzulátus elleni, 2012. szeptember 11-i dzsihadista támadás ügyében. A demokraták szerint a bengázi vizsgálat fő célja, hogy elgáncsolják Clintont, a legesélyesebb demokrata elnökaspiránst. A kongresszusi bizottság már három nyilvános és több zárt meghallgatást tartott, 54 tanút kérdezett ki, 50 ezer oldalnyi dokumentumot tekintett át. Az incidens 2012-ben fejfájást okozott az újraválasztásáért küzdő Obama elnöknek. A külügyminisztérium Susan Rice akkori ENSZ-nagykövetet bízta meg, hogy a médiában nyilatkozzon arról, elkerülhető lett volna-e a tragédia. Bengáziban dzsihadisták rohanták meg az amerikai konzulátust, életét veszítette Chris Stevens, a líbiai amerikai nagykövet és két másik amrikai. A kongresszusi demokraták tegnap hozták nyilvánosságra Clinton volt személyzeti főnöke, Cheryll Mills zárt ajtók mögötti meghallgatásának szövegét, amelyben Mills határozottan cáfolta, hogy Clinton nem törődött volna a konzulátus biztonságával. A kongresszusi bizottság magát konzervatív republikánusnak valló egyik nyomozója tiltakozásul nemrég lemondott, kifogásolva, hogy a vizsgálatot Hillary e-mail szerverének ügyére szűkítették le.

Szerző
Frissítve: 2015.10.21. 22:00