Előfizetés

Agydaganata van Ferenc pápának?

Publikálás dátuma
2015.10.21. 11:04
Fotó: Mario Tama/Getty Images
A Quotidiano Nazionale olasz hírportál közölte mára virradóra, hogy Ferenc pápa jóindulatú agydaganat miatt egy japán specialistához fordult. A Szentszék azonnal cáfolta a hírt, és felelőtlenségnek nevezte annak közlését.

A Quotidiano Nazionale (QN) értesülései szerint a 78 éves Ferenc pápa Toscanában, a Pisa közeli San Rossore di Barbaricinában levő klinikán járt, ahol Fukusima Takanori japán orvosprofesszor vizsgálta meg. Az egyházfőnek jóindulatú agydaganata van, de nincs szükség műtéti beavatkozásra - írja a hírportál. 

Federico Lombardi szentszéki szóvivő azonnal reagált: alaptalannak nevezte a QN hírét, és "súlyos felelőtlenségnek" annak megjelentetését. Lombardi úgy fogalmazott: a közölt információk nem érdemelnek figyelmet.  Andrea Canigni, a QN főszerkesztője válaszában ugyanakkor megerősítette az általuk szerzett információk hitelességét, hangsúlyozva, hogy alaposan utánajártak az értesüléseknek. "Semmi kétség nem fűződik a közölt információk megalapozottságához" - írta Canigni. Hozzátette, amiként állam- vagy kormányfők esetében, a sajtónak a pápával kapcsolatban is kötelessége közölni az egészségére vonatkozó híreket.

A QN hírei nyomtatott formában az Il Resto del Carlino, az Il Giorno és a La Nazione olasz napilapokban jelennek meg.

Harrach, a megmentő

Nyugat-Európát végérvényesen megkaparintotta az iszlám. Legalábbis a KDNP frakcióvezetője szerint, aki úgy fogalmazott, hogy a Nyugat "bekebelezése" már befejezett tény, de legalább Közép-Európát mentsük meg. Harrach Pétert nem kérdezte a Nyugat, de azért szokásához híven megint nagyot akart mondani.

Tulajdonképpen nem lehet hibáztatni Harrachot, hiszen egy statisztikailag mérhetetlen - egyedül, ha reálisan nézzük, a parlament közelébe se jutó - pártnak néha meg kell mutatnia magát, hogy látszódjon. Még akkor is, ha valami teljes blődséggel akarja felhívni magára a figyelmet. A realitás viszont sajnos az, ami ebből az országból nagyon hiányzik: a KNDP-s honatya ugyanis egy bizonyos Orbán Viktornak mond ellent. Magyarország miniszterelnöke nem is olyan régen még úgy fogalmazott: „Európa határait meg kell védeni". Most akkor Nyugat-Európa már "elveszett"? Nyilván, ha hiszünk a KDNP-s eszmefuttatásnak. Kétségkívül olyan országban élünk, ahol egy nulla százalékos párt tagját is nevezhetjük kormánypárti politikusnak. De ők nem emiatt aggódnak, hanem azért, hogy Európa "eliszlámosodik".

Nem teljesen értem az okfejtést. Az iszlám megerősödése nem a keresztények, vagy bármilyen más Európában megtalálható vallás számára "veszélyes", hanem az ateistákra, akik esetleg felvehetik ezt a hitet. Azt csak félve kérdezem: vajon Harrach-ot csak az iszlám zavarja? De egy bizonyos: az „eliszlámosodott” Nyugattól kapott sokmilliárdos források nem.

Volt szerencsém Londonban járni, hagyjuk a szokásos lózungokat, hogy mennyire jó ott az élet, mennyivel könnyebb. Sok minden tetszett az ottani tartózkodásom alatt, de legjobban az fogott meg, hogy egymásra tudtak mosolyogni láthatóan két különböző felekezethez tartozó emberek. Nem tűnt úgy, hogy mindenáron azt szeretnék, hogy valaki védje meg őket. Nem gondolom, hogy ha egy országban békésen tud együtt élni két különböző világnézetű, vallású ember, azt jelentené, valaki bekebelezte a kereszténységet. Sokkal inkább azt, hogy az elvtelen gyűlölet semmire sem megoldás. Még akkor sem, ha Harrach Péter és pártja képviseli.