Halálra gázoltak, és cserbenhagytak egy embert a 86-os főúton

Halálra gázolt egy gépjármű egy ismeretlen férfit a 86-os főúton Beled és Páli között - közölte hétfőre virradó éjjel a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu honlapon.

A jelenlegi adatok szerint a gépjármű eddig tisztázatlan körülmények között ütötte el a férfit, majd a sofőr segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt. A férfi a helyszínen életét vesztette. A helyszínelés ideje alatt hajnalban a forgalom rendőri irányítás mellett, félpályán haladt.

Szerző

Ízlik? Nem ízlik!

Olvasom a Népszavában a Zenészek a gyerekekért című tudósítást, amelyben Bangóné az MSZP országgyűlési képviselője arról beszél, hogy szerinte nem működik a kormány menza-reformja, a gyerekek éhesen mennek haza az iskolákból, a szülők tömegével mondják vissza az étkeztetést, mert az iskolások nem szeretik az ételek új "ízvilágát". Autóbusz-pályaudvarnál lakom, minden nap tanúja vagyok, ahogy reggelente a szülők megveszik a gyerekeknek az élelmiszerboltban az energiaitalt, a csokoládét, a kenyeresnél a frissen sült pizzát, hamburgert, sajtos kiflit. Tehát a gyerekek cseppet sem éhesek, mire oda jutnának, hogy megegyék az ebédet a menzán. Ami megmarad, azt megeheti a személyzet, akiknek semmi sem tiltja, hogy egy kis fűszerrel ízletesebbé tegyék a menüt. Ez is jó példa arra, hogyan működnek a kormány nagy dirrel-durral beharangozott és agyondicsért reformjai.