Előfizetés

MSZP: a Nemzetbiztonsági Kabinet nem dönthet a határzárról

Az MSZP szerint a horvát határzárral kapcsolatban a kormánynak tisztáznia kell, hogy ki és mi alapján hozta meg a döntést.

Harangozó Tamás, a párt frakcióvezetője, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának alelnöke szerint a nemzetbiztonsági kabinetnek a magyar törvények alapján nincs jogosultsága a határzárról döntést hozni, mert az csupán a kormány tanácsadó, véleményező testülete. Jogilag nem létező döntést pedig a rendőrség és a honvédség nem hajthat végre.
Álláspontja szerint, ha a kormány a lépésről nem egyeztetett, csak egyoldalúan közölte döntését a környező országokkal, akkor egyedül a kabinetet fogja terhelni minden felelősség, ha a következő napokban a határ mentén elszabadul a káosz és az erőszak.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken sajtótájékoztatón jelentette be, hogy éjféltől Magyarország lezárja a magyar-horvát zöldhatárt. Közölte: a határátkelőhelyek - szigorított ellenőrzéssel - továbbra is működnek a magyar-horvát határon.

Gyurcsány: Európa bajban van

 Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök szerint Európa pár éve már bajban van, hiányzik egy vízió, ami megmozgatná az embereket.

A Demokratikus Koalíció elnöke az Otthon Európában, otthon a világban című, a Új Köztársaságért Alapítvány és a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége Európai Parlamenti Képviselőcsoportjának budapesti konferenciájának megnyitóján azt mondta, az európaiak többsége annak is örül, hogy a korábbi életszínvonalát meg tudta őrizni, és félnek, ilyenkor pedig ellenségeket keresnek. Hozzáfűzte: nem az 500 milliós Európa iszlamizálódik, hanem a muszlimok szekularizálódnak. A jézusi szeretet nem tesz különbséget - mondta Gyurcsány Ferenc, majd azt mondta, akik ma keresztény Európáról beszélnek, azok nacionalista, klerikális Európáról beszélnek.

Elmondta azt is, hogy van egy nagy kulturális választóvonal: elsősorban emberek vagyunk vagy vallásosak? - tette fel a kérdést, majd úgy válaszolt: ő elsősorban ember, másodsorban demokrata, és harmadsorban magyar, vagy bármilyen politikai nézet, vallás elkötelezettje.

Ezzel kapcsolatban közölte, hogy Orbán Viktor szerint azért kell nemzeti hatáskörben cselekedni a menekültkérdésben, mert Európa nem eléggé cselekvőképes. Holott pont Orbán Viktor az, aki nemzetállamokat akarna az unión belül, pedig az EU-nak inkább hatékony kormányra és döntéshozatali rendszerre lenne szüksége, és akkor inkább hasonlítana az Amerikai Egyesült Államokra, mint most. Megjegyezte, hogy a DK ezzel az uniós jövőképpel kampányolt az uniós parlamenti választáson is.
A konferencián Gyurcsány Ferenc nyitóbeszéde után felszólalt Niedermüller Péter EP-képviselő, a DK alelnöke, Banai Károly volt ENSZ-nagykövet, a Gyurcsány-kormányok külpolitikai főtanácsadója, valamint Kerék-Bárczy Szabolcs, a DK elnökségi tagja.