Előfizetés

Lezárhatják a magyar-horvát zöldhatárt

A kormány a következő napokban hozhat döntést a horvát zöldhatár lezárásáról, a határzárnak technikai akadálya nincs - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Lázár János tájékoztatása szerint Orbán Viktor kormányfő csütörtöki brüsszeli tárgyalásain és a következő napok egyeztetésein múlik, hogy a kormány milyen döntést fog hozni. A kormány kész és képes a zöldhatár lezárására és a jogi és élőerős védelemre a horvát szakaszon is - fogalmazott a tárcavezető, aki köszönetet mondott a kerítés építésében részvevőknek és a Visegrádi Négyeknek a határvédelemben nyújtott segítségéért. Lázár János arról is beszámolt, hogy december közepéig születhet döntés az uniós kvótákkal szembeni fellépésről.

Kilakoltatás - Megszólalt Józsefváros alpolgármestere

A Józsefvárosi Önkormányzat "nyomatékos kérésére" Sára Botond közleményét változtatás nélkül, teljes terjedelemben tesszük közé.

"A sajtóban megjelent hamis látszatot keltő állításokkal ellentétben Józsefváros önkormányzata senkit nem  akar utcára tenni. Az elmúlt napokban felkapott "kilakoltatás-ügy", egy hosszú évek óta tartó eljárás része, melyben a döntést, a több millió forintos tartozást felhalmozó családdal kapcsolatban bíróság mondta ki, nem az önkormányzat. A bírói végzésben foglaltak már két éve (!) jogerőre emelkedtek, azt a végrehajtó teljesíti, az önkormányzat ezt megakadályozni nem tudja. A család számára az elmúlt 12 évben számtalanszor ajánlotta fel a Józsefvárosi Családsegítő és Gyermekjóléti Központ a segítségét, de ezt egyetlen alkalommal sem fogadták el. Az Önkormányzat mindezzel együtt elfogadhatatlannak tartja, hogy a család egyetlen tagja is utcára kerüljön, éppen ezért a héten is többször megkereste az érintetteket, de ők továbbra sem működnek együtt. A bírósági végzés értelmében a végrehajtás alá vont ingatlant a családnak el kell hagynia, de Kocsis Máté polgármester utasította a Családsegítő Központ és az Önkormányzat vagyonkezelő cégének vezetőjét, hogy mielőbb keressenek lehetőséget arra, hogy a család együtt maradhasson. 

Az Önkormányzat levélben kérte a Magyar Szociális Fórum támogatását is, hogy a család elfogadja az Önkormányzat által felajánlott valamelyik megoldási lehetőséget, ezt azonban a szervezet nem tette meg. Ezért a szervezet tevékenységét hiteltelennek és politikai indíttatásúnak tartjuk. Ahogyan nem segíti a probléma megoldását az sem, hogy Erőss Gábor, a PM józsefvárosi képviselője össze-vissza hazudozik és mellébeszél, az ügyet önös politikai haszonszerzésre használja fel és csak médiaszereplési lehetőséget lát a nehéz helyzetbe került család ügyében. Önkormányzati képviselőként a józsefvárosiak érdekeinek képviselete lenne a feladata, ezért felszólítjuk, hogy a politikai színjáték helyett inkább támogassa azt, hogy a család elfogadja az Önkormányzat segítségét."

Fordulat! Mégis befut a korábbi RTL-vezér a TV2-höz

A Dirk Gerkenst, az RTL Klub korábbi vezetőjét kérte fel a TV2-csoport vezérigazgatójának a társaság jövőbeli tulajdonosa. 

Az új menedzserét Andrew G. Vajna személyesen mutatta be csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján, miután bejelentették: az érdekeltségébe tartozó Magyar Broadcasting Co. Kft. vásárolja fel a televíziót. 

Andrew G. Vajna a tájékoztatón közölte: a tv2-ből az ország vezető kereskedelmi televízióját kívánják létrehozni. Hozzátette, reményei szerint három héten belül megkapják a Gazdasági Versenyhivatal hozzájárulását a tranzakcióhoz. 

Beszámolt arról is: a jelenlegi menedzsment tagjai, Simon Zsolt és Yvonne Dederick az átadás levezényléséig, vagyis mintegy másfél hónapig még pozíciójukban maradnak, azt követően azonban az új vezérigazgató dönti el, kivel kíván együttdolgozni.