Máté, a pézsmapocok

Kocsis Máté nem buzeráns. E szofisztikált kifejezést tőle hallottuk, amikor Ungár Klára állította róla, hogy ő, meleg. Nem lévén szexuálpszichológusok, nem is értékelnénk a reakciót. (Alkotmányozó Szájer Józsefről is ugyanezt állította Ungár, de utóbbi nem reagált.)

Az elesettek, a kisebbségek, a menekültek jogi és verbális rugdosásáról elhíresült nyóckeri polgármester most perben kétmilliót követel a liberális politikustól, mert „jó hírnevét és emberi méltóságát” sértette meg. Korszakos ítélet lesz, ha lesz. Tudniillik, hogy rögzíti-e a bíróság: jó hírneve, méltósága sérül annak, akiről úgy vélik: meleg. Hírnévtelen, méltóságtalan a homoszexuális? Bűn a melegség? Ha nem, bűn-e ennek vélelme? (A lassan visszaköszönő 40-es években ezen akár élet és halál múlott.) Ha az efféle mátéi igazság kimondathatik, sérelemdíjat kérhetek, mert valakik azt állították, hogy szeretem a paradicsomos káposztát?

És, hogy mi a becsületsértés, jelen korunkban hadd forduljak a klasszikus Švejkhez. „Az élőlényeknek igen sok fajtáját és csoportját a természet tökéletesen megfosztotta az intelligenciától, hallotta már azt a kifejezést, hogy emberi butaság? Ha levágják a csillagjait, akkor maga egy nulla, akit teljesen érdektelenül agyonlőnek minden lövészárokban, minden fronton. Maga egy elsorvadt velőstekercs. Még sok ilyen szó van, ami egyáltalában nem büntetendő. Például, ha magának azt mondanák, hogy pézsmapocok. Azért már megharagudhatna miránk?”

Máté úr, pácban tetszik lenni…

Szerző
Veress Jenő

Orbáni hungarikum

Azt mondja Orbán Viktor a minap nyilvánosságra került márciusi, zártkörű beszélgetésen, hogy, idézem: "az új pártfinanszírozási törvény szerint a pártok már nem szorulnak rá befolyásos gazdasági érdekcsoportokra, de van olyan érdekcsoport vagy médiatulajdonos, amely ezt nem könnyen veszi tudomásul, és mindent megtesz befolyása fenntartása érdekében".

Ne vesszünk el a részletekben, ne firtassuk, hogy milyen új pártfinanszírozási törvényről beszél a kormányfő – mert nem ismerünk ilyet -, és abba se bonyolódjunk bele, hogy milyen eufemisztikus megfogalmazást talált a Simicska elleni bosszúhadjárat indoklására. Maradjunk csak az orbáni mondat alaptételénél, miszerint a pártok már nem szorulnak rá befolyásos gazdasági érdekcsoportokra. Itt ugyanis maximális igazságot fektet le a pártelnök: pontosan úgy van, ahogy mondja. A Fidesz – az Orbán vezette Fidesz – valóban jelentős fordulatot vitt véghez; lényegében kiszorította a pártfinanszírozásból azokat az érdekcsoportokat, amelyek korábban a kezükben tartották szinte a teljes politikai osztályt, de legalábbis a döntéshozókat. Legendás történeteket lehetett hallani arról, miként tett zsebre politikusokat egy-egy vállalkozó és vált ily módon oligarchává. A politikai folklór Mr. 10 százalék, Boríték-király és egyéb neveket biggyesztett azon szereplők nevét helyettesítendő, akikről az volt a közvélekedés, hogy megvásárolhatóak.

Nos, semmi kétség: Orbán és csapata felszámolta ezt a rendszert. Hurrá – mondhatnánk, ha nem állította volna elő az ellenkezőjét. Ha ismerném más országok szokásait – korrupció természetesen mindenhol van -, akkor nyugodtan kijelenthetném: a magyar szisztéma világszabadalom. Mert míg korábban – ahogy ezt eddig ecseteltük – a befolyásos gazdasági érdekcsoportok szippantották be, gyűrték maguk alá a pártokat, Orbánék megfordították a rendszert. Immár a pártok szippantják be a gazdasági vállalkozásokat és nevelnek, neveznek ki köpönyegükből kibújó oligarchákat. (A többes szám – azaz pártok – használata feltehetően teljesen indokolatlan.) Aki erről a know how-ról kicsit bővebbet szeretne tudni, kérdezze meg Andy Vajnát, Mészáros Lőrincet, Rogán Antalt, Lázár Jánost, L. Simon Lászlót, Kósa Lajost, vagy Uram bocsá’, magát Orbán Viktort.

Szerző

A politika erkölcse

Megbukhat-e Angela Merkel? Meg. Megbukik-e a német kancellár? Azt még nem tudni.

Megbukhat, mert a németek optimista és befogadó hangulata változik, foszlik Merkel népszerűsége. Hogy valami nem kerek, azt hetilaphoz méltó cinizmussal a Der Spiegel szeptember 19-i címlapja mutatta meg, amelyen Teréz anya - a „Muttiból” Mutter Angela - lett. Politikusból jótét lélek. A vezető cikk pedig arról szólt, hogy Merkel a teljes bizalmi tőkéjét feltette a menekültkérdésre, miközben az európai partnerek lázadoznak tervei ellen, saját pártjában pedig mind többen úgy látják, elvesztette a realitásérzékét. Az már más kérdés, hogy a címlapból plakát lett a Pegida (Európai Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen) mozgalom drezdai tüntetésén.

Merkel éppen megbukhat, mert egy evangélikus lelkipásztor lánya, aki élete felét a berlini fal, egy kerítés mögé zárva élte le, s nem hajlandó felejteni, hogy – főként a 21. században - sem egy országot, sem egy földrészt nem lehet tartósan a világtól elzárni, anélkül, hogy az emberek boldogtalanok ne lennének. Megbukhat, mert az erkölcsi fogalmaktól átitatott közbeszédet beszéli. Megbukhat, mert túl jóindulatúan politizál, s mert elnézte (elnézi?), hogy az Európai Néppártban Orbán Viktor tekintélyelvű illiberalizmusa fertőzni kezdhessen.

Hogy megbukik-e, még nem tudni, mert - kvantum-kémiai doktorátusa van - realista (is). Szigorítja a menekülttörvényeket, a védelemre nem szoruló menedékkérőket hamarosan gyorsított eljárással küldik vissza a hazájukba, felülvizsgálja a menedékkérők szociális ellátását, amit még a német szociális rendszer sem bír el. De közben nem akar változtatni Németország humánus arculatán. Nem a romló népszerűségi adatokkal foglalkozik, mert „az én mércém a feladat, amelyet kancellárként meg kell oldanom”, mondja a Bildnek. Európa szolidaritását noszogatja, megint több Európát akarna, hogy bizonyos nemzetállami hatásköröket uniós szintre emeljenek, globális erőfeszítést sürget. Mi sem jellemzőbb, mint hogy arra a kérdésre, befogadna-e otthonába menekülteket, azt mondja, ezt a mostani helyzetben nem tartja elképzelhetőnek, de „szerintem az a feladatom, hogy mindent megtegyek, hogy ezt a feladatot, amennyire csak lehet, az állam lássa el”. Tapasztalat: a filantrópia nem pótolja a közösségi etikát.

Merkel mégis megbukhat, mert az európai kormányokra egyre nagyobb nyomás nehezedik a nacionalista-populista pártok és a befogadást ellenző társadalmi többség részéről. Ami Németországot illeti, Horst Seehofer bajor miniszterelnök – Orbán Viktor nagy híve, a Merkel vezette CDU testvérpártjának, a CSU-nak az elnöke - után a nagykoalícióban kormányzó SPD két meghatározó vezetője, Sigmar Gabriel pártelnök, alkancellár és Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter is megszólalt a Der Spiegelben. Azt mondták, erősíteni kell a „realizmust”, mert társadalmi szakadást idézhet elő, ha mindig csak a médiában erőteljesen megjelenő két álláspont, a Merkel-féle „sikerülni fog” és a menekült- és idegenellenes erők jelszavaként számon tartott „a hajó megtelt” körüli térben zajlik a vita a válságról. Inkább „őszinte vitát” kellene indítani „a folyamatok alakításának valós lehetőségeiről”, és a (merkeli) „bizakodás mellett realizmusra" is szükség van. Európa válaszúthoz érkezett – írták -, kialakulhat belőle egy kontinens, amelyen „ismét elválasztják egymástól az embereket a határsorompók, a kerítések és a nemzeti egoizmusok”, de egy olyan földrész is, amely szakít az illúziókkal, és közösen birkózik meg a kihívásokkal. A két politikus ingaóra-érvelésének oka: azon német tartományok többségét, amelyeknek a menekültekről gondosodniuk kell, szocdemek kormányozzák.

Merkel múlt szerdán Strasbourgban, néppárti zárt körben, szomorúan mondta, hogy épp azok akarnak teljesen kimaradni a globalizáció bizonyos fejleményeiből, akik megélhették a hidegháború végét. Az európai vezetők elvesztenék a hitelességüket, ha vallási alapon különbséget tennének a migránsok között. Mert miként védenék meg világszerte a keresztényeket, ha nem hajlandók mohamedánokat, illetve mecsetet látni országukban. Itt Európa hitelessége forog kockán, mondta, mert ez esetben a földrész nehezen tudna érvelni minden ember méltósága mellett. Ez az európai felvilágosodás hangja, amelyet sokan már túlérettnek gondolnak.

A másik oldal? A Fidesz prominensei követik vezérüket. Gulyás Gergely frakcióvezető-helyettes egyenesen azt jövendöli, hogy a menekültügyi krízis véget vethet Európában a politikai korrektségnek. Sőt annak az elitnek is, amely úgy tesz, mintha a szavazók nevében járna el, miközben két évtizeden át sok kérdésben szembehelyezkedett a polgárok többségének álláspontjával. Új pártok jutnak majd hatalomra az olyan országokban, amelyekben a régi néppártok figyelmen kívül hagyják a többség szándékát. (Orbán ezt megoldotta: „Magyarországon az elmúlt időszakban a demokratikus kultúra részévé vált a nemzeti konzultációs rendszer, az ország stratégiai érdekeit érintő fontos döntések előtt is hallható, milyen irányú fejlődést látna szívesen a társadalom”.) Mikola István külügyi államtitkár az egységes uniós identitás kialakulását hiányolja. Európának az a baja, hogy szekularizálódik, identitásválság van. Ami a politikát illeti: a tömegekkel együtt kellene haladni. A nagy európai pártok zsákutcába jutottak.

A remény, hogy Orbán a „megújult”, jobboldali Európa vezére lehet, láthatóan virulens. Hitlerrel a nyúltagyukban 1949-től olyan kereszténydemokraták-szociáldemokraták irányították Nyugat-Németországot, mint Adenauer, Erhard, Kiesinger, Willy Brandt, Helmut Schmidt, Kohl és Schröder. És most Angela Merkel. A parlamentáris demokrácia, az egységes Európa elkötelezettjei. Azé a parlamentarizmusé, amely a tőke és a középosztály kiegyezésének nyomán gazdasági felvirágzást és békét hozott. Ha Merkel megbukik, jöhet helyette egy kevésbé „muttis”, politikus. Könnyen megnyílhat az út egy másmilyen Európa előtt, ahol a "tömegeket követő" politikusok elfelejtik mérlegelni, mi a helyes, a méltányos, a pártatlan, az igazságos, mi viszi előre a társadalmat, mi teszi jobbá az embereket, a világot.

Egy olyan Európa előtt, amely a maga zárt, embertelenül pragmatista önzésével szerethetetlenül elviselhetetlen lesz.

Szerző