Ortega nem számított menesztésére

Publikálás dátuma
2015.10.01. 07:54
Carlos Ortega Perez Fotó: Sascha Steinbach/Bongarts/Getty Images
Hosszasan foglalkozik a patinás német lap, a Kicker internetes kiadása az MVM Veszprém férfi kézilabdacsapatával, illetve edzője, Carlos Ortega múlt heti kirúgásával. A Kicker emlékeztet arra, hogy Nagy László, akit hétfőn kéztöréssel műtöttek, Ortega kitessékelését követően három nappal az Instagramon ezt írta: „Ez volt a pályafutásom egyik legszomorúbb pillanata. Sok sikert Carlos, bárhová vezessen is az utad”.  A Kicker szerint a játékosok „láthatóan nem értettek egyet a vezetés döntésével”.

A Kicker szerint Ortega menesztése érzékenyen érintette eddigi segítőjét, az ideiglenes vezetőedzőnek kinevezett Javier Sabatét is, aki szoros kapcsolatokat ápolt az andalúziai szakemberrel. „Szolidaritásomat fejezem ki barátommal. Nemsokára újra együtt lehetünk. Te vagy az egyik legnagyobb” – hangzott Sabaté megnyilatkozása.

A Kicker idéz Ortega interjújából, amelyet a kézilabdával foglalkozó Handstation portáljának adott. Ebben elmondta, olyan csapatot alakított ki, amelybe mindegyik posztra két azonos erősségű játékos került. „Fájdalmas az számomra, hogy éppen ebben a helyzetben kell búcsút intenem a csapatnak” – fejtette ki Ortega, aki úgy véli, a menesztéséről szóló határozat váratlan döntés eredménye. Mint mondta, ha ez nem így lenne, akkor már rég bemutatták volna utódját.

Bár meglepte leváltása, „tudtam, hogy egyszer eljön ez a pillanat” – fejtette ki. A Kicker szerint Ortega menesztése a szurkolókat is sokként érte, amit portálja azzal támaszt alá, hogy a legutóbbi, Flensburg elleni találkozón a drukkerek a spanyol szakember nevét skandálták. Erre az együttérzésre a tréner sem számított: „hihetetlen, milyen támogatást kapok. Budapesten az utcán megállítottak az emberek, csak hogy köszönetet mondjanak nekem” – fejtette ki Carlos Ortega.

Fonyó Károly, a klub elnöke a lapunknak múlt héten adott interjújában ortega egyik legnagyobb hiányosságának azt tartotta, hogy nem tartotta kellőképpen kézben a csapatot. Ortega a Veszprémben töltött három szezonja során mindegyik kiírásban magyar bajnokságot és kupát, valamint kétszer szuperkupát nyert együttesével. Az edzőkereséssel kapcsolatban pedig kifejtette: „Nyugodtan keressük a tökéletes vezetőt erre a posztra.”

Szerző

Jön az újabb stadionépítési hullám

Publikálás dátuma
2015.10.01. 07:53
Mostanában félház is ritkán van a csaknem tizenötmilliárdból felhúzott Fradi-stadionban FOTÓ: NÉPSZAVA
A tavaly átadott három „szuperstadion” csak a kezdet, a fejlesztési program ezután pörög fel igazán. Noha idehaza értékelhetetlen tartományba zuhant a futballmeccsekre járók száma, a következő években országszerte húsznál is több arénát építenek, vagy újítanak fel: a beruházások összköltsége – a Puskás-stadionnal együtt – 160-180 milliárd forint körül mozog. A Népszava csokorba szedte a már elkészült és az új létesítményeket.

Groupama Aréna

(FTC-stadion, Budapest)

Befogadóképesség: 23 700

Költség: 14,7 milliárd forint

Átadás: 2014. augusztus 10.

Hosszas előkészítés és tárgyalássorozat után 2012 áprilisában Kubatov Gábor, az FTC klubelnöke mutatta be a Ferencváros új stadionjának látványterveit. Az építkezést Fürjes Balázs kormánybiztos felügyelte. 2013. március 28-án elkezdődött a régi Albert Flórián Stadion bontása, és lerakták az új létesítmény alapkövét. A kivitelező Market Építő Zrt. 2014. május 31-én bejelentette, hogy két és fél hónappal a határidő előtt elkészült az új stadion, amely 14,735 milliárd forintba került, és teljes mértékben az állami költségvetés finanszírozta. Bár a Fradi szurkolói és a klub legendás alakjai ragaszkodtak az Albert Flórián névhez, tavaly július 2-án kiderült, hogy a létesítmény hét évig a Groupama Aréna nevet viseli. A stadion megnyitójára 2014. augusztus 10-én került sor, a Ferencváros a Chelsea ellen játszott. A gálamérkőzésen az angol vendégcsapat győzött 2-1-re - az ünnepélyes megnyitón felszólalt Orbán Viktor miniszterelnök és Kubatov Gábor klubelnök, a Fidesz országos pártigazgatója.

Nagyerdei Stadion

(Debrecen)

Befogadóképesség: 20 340

Költség: 12,5 milliárd forint

Átadás: 2014. május 1.

2010. szeptember 23-án Kósa Lajos, Debrecen akkori polgármestere a régi stadion előtt bejelentette, hogy a létesítményt teljesen felújítják, akkor még 2012-es átadást említett. A bontási munkálatok hivatalosan 2013. január 29-én kezdődtek el, és néhány hét alatt be is fejeződtek. A Nagyerdei Stadion tavaly májusi avatási rendezvényén Orbán Viktor miniszterelnök azt mondta, hogy „A magyar szellem, a tervezők, a mérnökök, a munkások ilyen alkotásokkal teszik ismét naggyá Magyarországot”. A stadiont felszentelte Bosák Nándor katolikus püspök, Bölcskei Gusztáv református lelkész és Kocsis Fülöp görögkatolikus püspök. Fájdalom, az új stadion nem jelent több nézőt, sőt. Amíg a régiben 5000 felett volt az átlag, addig az újban alig éri el a 3000-et.

Pancho Aréna

(Felcsút)

Befogadóképesség: 3500

Költség: 3,8 milliárd forint

Átadás: 2014. április 21.

Futballberkekben óriási vihart kavart a tavaly átadott létesítmény „keresztelője”: nemcsak a Honvéd szurkolói viselték (viselik) nehezen, hogy a Puskás Akadémia kisajátította a korábbi kispesti legenda nevét. A stadion elnevezésére több változat is létezett a tervezése, építése során, az Aranycsapat Stadion, a Makovecz Stadion (Makovecz Imre stílusában épült) és a felcsúti stadion név is szóba került. Végül a Pancho változat nyert - Spanyolországban így nevezték Puskás Ferencet. A hazai politikai ellenzés szemében azóta is szálka, hogy közpénzből – noha a Puskás Akadémia mindig igyekezett úgy kommunikálni, hogy a felhasznált tao-összeg nem az – épült többmilliárdos stadion Orbán Viktor miniszterelnök felcsúti „kertjének végében”.

Százmilliók felújításra

A kiemelt stadionberuházások mellett több egyesület számíthat százmilliós nagyságrendű segítségre az államtól. Pápán, Újpesten és Pakson 800-800 millióból épül, vagy korszerűsödik stadion, míg a Pécs félmilliárd forintból gazdálkodhat. Sok pénz jut a nyíregyházi, a kecskeméti, az újpesti, sőt a győri stadion korszerűsítésére is.

Haladás Sportkomplexum

( Szombathely)

Befogadóképesség: 8656

Költség: 9,6 milliárd forint

Átadás: 2016 vége

Ez év júliusában a gazdasági és városstratégiai bizottság után a Szombathelyi képviselő-testület is elfogadta az új városi sportkomplexum terveit. A Rohonci úti létesítményben a Haladás VSE mind a 12 szakosztálya új otthonra talál majd, amelynek építésére teljes egészében rendelkezésre áll a kormányzati forrás, ám még az első kapavágás sem történt meg. A létesítményegyüttesben – melyre a magyar kormány 9,6 milliárd forintot ad – két különböző funkciót alakítanak ki: egy labdarúgó stadiont a kiegészítő helyiségeivel és egy, az egyéb sportok számára kialakított sportcsarnokot. Egyelőre megjósolhatatlan, mikorra készül el az új Haladás-bázis.

Fotó: mtk.hu

Fotó: mtk.hu

Hidegkuti Nándor Stadion

(MTK, Budapest)

Befogadóképesség: 5500

Költség: 6,5 milliárd forint

Átadás: 2016 augusztus

Deutsch Tamás klubelnök tavaly tavasszal jelentette be, hogy 6,5 milliárdból, 90 százalékban állami költségvetésből származó forintból fejlesztik az MTK sportlétesítményeit. Megújul a Hidegkuti Stadion, új klubház, klubmúzeum, MTK-shop is épül a Hungária körúton. Később a napi.hu és a 444.hu is beszámolt arról: sikerült úgy kiírni az MTK-stadion építésére a pályázatot, hogy „baráti” cég legyen a befutó. Csak olyan cég jelentkezhetett ugyanis, amely az elmúlt öt évben újított, vagy épített stadiont legalább 3 milliárdért, ill. készített UEFA-szabványnak megfelelő stadion kivitelezési terveket.

Jelenleg három olyan cég van, amely megfelel a követelményeknek: a Garancsi István által tulajdonolt, a Fradi-stadiont építő Market Zrt., a debreceni stadiont építő Hunép, valamint a Mészaros és Mészáros Kft., ami a felcsúti polgármesterhez köthető. Lapunk kérdésére az MTK Kiemelt Beruházások Projekt Igazgatósága nem volt hajlandó elárulni a nyertes nevét. Deutsch tervei szerint a hivatalos megnyitóünnepségére 2016. szeptember 21-én kerül sor, amikor a kék-fehérek 1964-es Kupagyőztesek Európa Kupa (KEK) döntős ellenfele, a portugál Sporting látogat Magyarországra.

Ide álmodott új arénát Deutsch Tamás, az MTK elnöke... FOTÓ: TÓTH GERGŐ

Ide álmodott új arénát Deutsch Tamás, az MTK elnöke... FOTÓ: TÓTH GERGŐ

Fotó: mnsk.hu

Fotó: mnsk.hu

Sóstói Stadion

(Videoton, Székesfehérvár)

Befogadóképesség: 14 000

Költség: 11 milliárd forint

Átadás: 2017 júniusa

Decemberben megkezdődnek a bontási munkálatok, 2016 áprilisában pedig indul az új, 14 ezres székesfehérvári aréna építése. A rekonstrukció nem csak a Sóstói Stadionra, hanem a környékre is vonatkozik, a sóstói természetvédelmi területen látogatóközpontot, kiállítási teret és egy harminc méter magas kilátót is építenek. Természetesen a multifunkcionalitás a stadionra is jellemző lesz, rendezvénytér és egy ötszáz fős konferenciaterem is lesz az arénán belül. Cser-Palkovics András, a város polgármestere a rangado.hu futballportálnak úgy fogalmazott: a startpisztoly a közgyűlés határozatával eldördült, a száz százalékban állami forrásból, 11 milliárd forintból készülő új beruházás építése immáron visszafordíthatatlanná vált. A munkálatok alatt a piros-kékek Felcsúton, a Pancho Arénában játsszák hazai mérkőzéseiket.

Illovszky Stadion

(Vasas, Budapest)

Befogadóképesség: 5000

Költség: nem ismert

Átadás: nem ismert

A Vasas a másodosztályból jutott fel tavasz végén. Évek óta hozzá akarnak látni a stadion felújításához, erre egymilliárdot ígértek is a klubnak. De aztán Orbán Viktor arra biztatta az angyalföldieket, hogy ne csak a főlelátót újítsák fel, hanem egy fedett lelátókkal körbezárt arénájuk legyen. Ugyanúgy ötezres, mint az MTK-é lesz majd. A piros-kék klub Illovszky Team elnevezéssel állított fel projektcsapatot, ám egyelőre minden bizonytalan a beruházás körül.

Bozsik Stadion

(Honvéd, Budapest)

Befogadóképesség: 8200

Költség: 5,5 milliárd forint

Átadás: nem ismert

A Honvédnak is ígértek új stadiont, ötmilliárdért egy 8200 férőhelyest, jövő januárban kezdődött volna a munka, de – amint azt a 444.hu megírta – a labdarúgó szövetség azt kérte a kormánytól, hogy halasszák el a Bozsik-stadion átalakítását. Mégpedig azért, mert a Vasas, az MTK és az Újpest stadionját is felújítják idén, és ha Kispesten is nekifognak a munkának, akkor aztán tényleg nem marad használható stadion Budapesten. A munkák valóban nem kezdődtek el Kispesten, a kormány elvett 500 milliót a Honvédtól az idei stadionépítési keretéből. Viszont az MTK a várható munkák miatt már átköltözött innen a Vasas-stadionba. A Honvédon kívül így senki nem használja azt a stadiont, ami egyébként alkalmas NB I-es meccsek megrendezésére. A jövő évi költségvetésben 3 milliárd szerepel a Bozsik-stadion rekonstrukciójára. Vagyis akkor a Kispest és a Vasas pályáját újítják majd fel egy időben.

Diósgyőri Stadion

(DVTK)

Befogadóképesség: 15 000

Költség: 8 milliárd forint

Átadás: 2017 tavasza

A miskolciak is új arénával büszkélkedhetnek majd a Nemzeti Stadionfejlesztési Programnak köszönhetően. Nem fogják elaprózni a dolgot, hiszen a tervek szerint 15 000 fős, de akár 20 000 fősre is bővíthető, angol stílusú stadiont kap a DVTK. A felújítás – amely már most csaknem egyéves csúszásban van – teljes költsége a tervek szerint 8 milliárd forint lesz.

Mi lesz az új Puskással?

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium júniusban adta közre az új Puskás Ferenc Stadion legfrissebb látványterveit. A jelenlegi arénát - sokadik nekifutásra - az ősszel kezdik el bontani, az új építése pedig jövőre kezdődik, és 2019-ben fejeződik be. Az új, 68 ezres létesítmény amellett, hogy labdarúgó-mérkőzéseket rendezhetnek majd benne, az ország legnagyobb koncerthelyszíne lesz – a jelenlegi számítások szerint „potom” 100-110 milliárd forintért.

 

 

 

Szerző

Orosz csapás Szíriában

Publikálás dátuma
2015.10.01. 07:38
Putyin azt közölte, a terrorizmus ellen indítottak harcot Fotó: Europress Getty Images
Egyre erőteljesebb az orosz katonai szerepvállalás Szíriában. Orosz harci gépek első ízben hajtottak végre légicsapást az országban az Iszlám Állam (IS) ellen. Előzőleg Vlagyimir Putyin kérésére az orosz parlament adott zöld utat az orosz légierőnek a beavatkozásra. A Kreml ugyanakkor folyamatosan azt hangoztatja, nem terveznek szárazföldi beavatkozást.

Első ízben hajtott végre légicsapásokat Szíriában, az Iszlám állam állásaival szemben az orosz légierő. Először amerikai illetékesek számoltak be a manőverről, később maga Vlagyimir Putyin elnök közölte, hogy így segítenek Bassár el-Aszad szíriai elnöknek, illetve fel akarnak lépni a terrorizmus ellen. A CNN közlése szerint az orosz gépek Homsz környékét támadták CNN. Szíriai források szerint három célpont került az orosz gépek célkeresztjébe. Moszkva előzőleg nem adott felvilágosítást arról Washingtonnal, hogy gépei hol tervezik a bevetést. Előzőleg Bassár el-Aszad elnök kért támogatást Moszkvától az IS elleni harchoz. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője ezzel kapcsolatban azt közölte, hogy mivel Oroszország Damaszkusz kérésének tesz eleget, ezért „az egyedüli állam, amelynek legitim joga van a légicsapásokhoz”.

A Kreml adminisztrációját vezető Szergej Ivanov, annyit közölt, hogy a „légierő bevetése természetesen nem tarthat örökké”. Arról nem tett említést, hány és milyen típusú harci gépeket vetettek be az IS ellen. Putyin egyébként már Barack Obama amerikai elnökkel folytatott hétfői tárgyalásai során kilátásba helyezte Oroszország szíriai szerepvállalásának további kiterjesztését. Az AFP amerikai illetékesre hivatkozva azt közölte, hogy John Kerry tiltakozott orosz kollégájánál, Szergej Lavrovnál a légicsapások miatt. Az orosz védelmi minisztérium szerdán azt közölte, hogy hírszerzési központot hozott létre az iraki fővárosban. A bagdadi központ segítségével koordinálják az IS elleni fellépést. A Reuters pedig arról számolt be, hogy Moszkva már katonai szakértőket is küldött a bagdadi központba. Oroszország, Irak és Irán múlt héten állapodtak meg titkosszolgálati értesüléseik cseréjében.

Franciaország háborús bűnök miatt indít eljárást Bassár el-Aszad szíriai elnök és rezsimje ellen. A 2011 és 2013 közötti rémtetteit vizsgálják. Laurent Fabius francia külügyminiszter azt közölte, fel kell lépni az emberiség értékeivel szemben tett bűncselekmények ellen. „Felelősségünk, hogy felelősségre vonjuk a gyilkosokat” – hangoztatta a francia diplomácia vezetője. Az eljárást már szeptember 15-én indították meg, de csak szerdán jelentették be. A nyomozást egy volt fotóriporter, „César” vallomása alapján kezdték meg, aki 2013 júliusában menekült el az országból, s 55 ezer fényképet készített a rémtettekről. Fabius azt közölte, a fényképeken lévő holttesteken kínzás nyomai láthatóak.

Közlések szerint Franciaország első szíriai légicsapásai során legalább harminc szélsőséges vesztette életét. Körülbelül 20 szélsőséges sérült meg. Franciaország vasárnap hajtotta végre első légicsapásait az országban. Előzőleg csak Irakban hajtott végre hasonló manővert. A Pentagon bejelentette, leállítja azt a programját, amelynek során mérsékelt szíriai lázadókat képeztek ki. Az amerikai védelmi minisztérium szóvivője, Peter Cook úgy fogalmazott, „szünetet iktatnak be”, s egyelőre nem küldenek több személyt a törökországi és jordániai kiképző táborokba. Ugyanakkor továbbra is keresnek jelölteket, mert később folytatni kívánják a kiképzéseket – tette hozzá. Washington tavasz óta képet ki lázadókat, a programra 500 millió dollárt különítettek el. A cél az volt, hogy 5000 embert képezzenek ki.

Szerző