Előfizetés

Már 41-en az iráni atomalku mellett

Visszatért a vakációról a washingtoni kongresszus az amerikai munka ünnepe, Labor Day után. A honatyák máris újrakezdték a hadakozást az iráni atomalkuról közelgő szavazás előtt.  A képviselőház még szeptember 11. előtt napirendre tűzheti a kérdést, szeptember 17-ig pedig a szenátusnak is véleményt kell nyilvánítania. 

Harry Reid, a szenátus demokrata kisebbségi vezetője tegnap hangsúlyozta: elegendő szavazatuk lesz az iráni nukleáris program korlátozását célzó megállapodás érvénybe léptetéséhez. Bár egy újabb demokrata honatya, Joe Manchin nyugat-virginiai szenátor közölte, hogy az atomalku ellen fog szavazni, s ezzel négyre növekedett a demokrata ellenzők száma, három másik - Gary Peters, Ron Wyden és Richard Blumenthal - viszont Obama mellé állt, így a Hatok és Teherán megállapodását már 41 demokrata szenátor támogatja.

Ez pedig bőven elegendő ahhoz, hogy Barack Obama vétóját ne lehessen visszafordítani, sőt, a demokraták obstrukcióval akár meg is állíthatják a republikánusok elítélő határozatának elfogadását. Dick Cheney volt alelnök, George W. Bush egykori jobbkeze tegnap az AEI konzervatív kutatóintézetben ismét élesen bírálta a megállapodást. Szerinte ha Iránt csak a katonai fenyegetés tarthatná vissza attól, hogy folytassa nukleáris programját.

Sokaknak drágul a kazáncsere

Több mint 2,5 millió családnak lesz 650-850 ezer forinttal drágább a kazáncsere, mert egy uniós direktíva miatt szeptember 26-a után már csak modern, kondenzációs kazánokat lehet beüzemelni.

Az új EU direktíva (Erp direktíva) szerinti kondenzációs kazánokhoz új füstgázelvezetést kell kiépíteni, amihez gázterv kell, be kell szerezni a gázszolgáltató, a kéményseprők engedélyét és katasztrófavédelem is ellenőrizheti, hogy szabályszerű-e a levegőellátás. A kémény magasságától függően a teljes költség elérheti a 800 ezer – 1 millió forintot is, annak ellenére, hogy kondenzációs készüléket már akár 250 ezer forintért is lehet kapni - olvasható a Víz-, Gáz-, Fűtéstechnika szaklap cikklében.

Ma Magyarországon a gázkészülékek 90 százaléka hagyományos, nyíltégésterű berendezés. Előfordulhat, hogy nem lehet semmilyen új, gázzal működő berendezést telepíteni a tönkrement készülék helyére. A legjobb megoldás ebben az esetben a modern megújuló, ámde igencsak drága rendszerek használata, ilyen például levegős hőszivattyú - ajánlják a szakemberek.

Sokan attól is tartanak, hogy a jogszerű megoldás magas költsége fekete kazánpiacot hozhat, elszaporodhatnak a balesetek, ha ellenőrizetlen forrásból, használt vagy elavult technológiájú kazánokat szereltetnek fel, szakszerűtlenül.

Egyelőre nem egyértelmű, hogy meddig nem lehet még megvásárolni és felszereltetni a régi típusú kazánokat. Változatlanul nincs meg az a rendelet, amelyik eligazítana, mi történik szeptember 26-ig és azután. Információnk szerint a Főgáz már bekeményített és nem fogadja be a hagyományos kazánok beépítési gázterveit, míg a Tigáz még engedi. A rendelettervezethez rengeteg módosító javaslat érkezett, kezdve azzal, hogy a szakma két éves türelmi időt javasol, ami alatt a raktárkészletek kiürülnek és a kevésbé pénzes gázfogyasztók még olcsóbbra cserélhetik kazánjaikat.

Zavart okoz az is, hogy szinte minden érintett uniós állam más eljárást választ. Ahol nagyon magas a kondenzációs kazánok aránya, ott türelmi idő nélkül, szeptember 26-ai hatállyal megszüntették a nem kondenzációs készülékek használatba vételét. Ezzel szemben számos hozzánk hasonló cipőben járó országban (Csehország, Lengyelország), ahol nagyon sok a hagyományos fűtési rendszerrel rendelkező ingatlan, és emiatt a kereskedők raktárai tömve vannak kéményes kazánnal, úgy döntöttek, hogy amíg van készleten nem kondenzációs készülék, addig meg lehet venni, be lehet azokat üzemelni. A magyar kormány a rendelettervezet alapján azt tervezi, hogy csak idén december 31-ig lehet a lakosságnak nyílt égésterű kazánt vásárolni.