Előfizetés

Brüsszelben tüntettek a tejesgazdák

Megbénították hétfőn Brüsszel forgalmát azok a tejtermelők, akik az alacsony tejpiaci árak miatt tüntetnek az Európai Bizottság épülete előtt. Kétszáz traktorral vonultak Brüsszel EU-negyedéhez, ahol az Európai Bizottság épületében tartják rendkívüli ülésüket a tagállamok agrárminiszterei – írja az agrárszektor.hu.

A tiltakozáshoz eddig több ezer gazda csatlakozott köztük számos magyar érintett is. A gazdatüntetés résztvevői hatalmas felfordulást okoztak: rendőrökre támadtak, a hatóságok vízágyúval verték vissza a demonstrálókat az uniós negyedben. Az agrárminiszteri tanácsülésen Magyarországot Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára képviseli. A magyar piaci szereplőket tömörítő Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács augusztusban tizenkét pontos javaslatcsomagot állított össze, most pedig újabb intézkedéseket kért a kormánytól, illetve Brüsszeltől – közölte a terméktanács. Javaslataik között szerepel, hogy a tejek kerüljenek az ötszázalékos áfakörbe a jövő és elejétől. Azt is elvárják, hogy az élelmiszerlánc-felügyeleti díj mértéke maradjon a 2012 előtti szinten illetve, hogy csökkenjenek a hazai kereskedelmi láncokat sújtó terhek – írja a Világgazdaság.

Szeretnék még elérni az idei tejtermelői támogatások kifizetését még ebben a naptári évben. Az Európai Uniótól pedig azt várják el hogy a magyar tejágazatnak is nyújtson kompenzációt az orosz embargó miatti veszteségek miatt. A magyar kormánytól pedig azt kérik, hogy kezdeményezze az exporttámogatás ideiglenes bevezetését, az intervenciós ár 25 százalékos emelését, illetve a sajt, vaj és tejpor magántárolási támogatásának újranyitását az orosz embargó idejére. Európa egyéb országai is nehéz helyzetben vannak a tejesgazdák: a dán tejtermelők 86 százaléka csődközelben van, Hollandiában úgy vélik, náluk magasabbak a költségek, mint máshol. Egy litván tüntető pedig azt magyarázta, öt liter tejet kell megtermelniük ahhoz, hogy egy liter vizet megvegyenek.

Pontokat vesztettünk Belfastban

R.T.
Publikálás dátuma
2015.09.08. 00:46
FOTÓ: Getty Images, Ian Walton
A magyar labdarúgó válogatott győzelmet engedett ki a kezéből Észak-Írország elleni idegenbeli Európa-bajnoki selejtezőn: a 93. percben sikerült egyenlíteniük az emberhátrányban játszó hazaiaknak. Ezzel a harmadik hely maradt a realitás a magyar válogatott számára az F csoportban.

Történelmi győzelmet remélt Észak-Írország. Ha ugyanis a hazaiak nyerni tudtak volna a magyar válogatott ellen, első ízben jutottak volna ki valamely nemzetközi viadalra: utoljára 1986-ban a mexikói világbajnokságon szerepelhettek – éppen úgy, mint mi. Az északírek ráadásul velünk ellentétben még sosem vettek részt Európa-bajnokságon. Az Egyesült Királysághoz tartozó 1,7 milliós tartományban dúló focilázról mindent elmond, hogy a Feröer-szigetek elleni múlt pénteken győztes csapatot trénerét, Michael O’Neillt még Peter Robinson északír kormányfő is üdvözölte. Belfastban most mintha mindennél fontosabb lenne a foci, a protestánsok és a katolikusok sem egymással vannak elfoglalva, hanem együtt szurkolnak kedvenceiknek. Egyetlen bánatuk, hogy az átépítés alatt lévő Windsor Park csak 10 ezer főt képes befogadni, pedig a belépők alighanem duplája is elfogyott volna.

A mieink számára a győzelem volt az elvárás, hiszen a három ponttal még maradt volna esélyünk arra, hogy az első két hely valamelyikén jussunk tovább. A magyar válogatott összeállítása alapján azt remélhettük, kreatívabb, támadóbb focit láthatunk Bernd Storck együttesétől, mint pénteken a románok ellen. A védekező középpályán Kalmár szűrt Elek mellett, előttük pedig a középpályán Dzsudzsák társa az eltiltásából visszatért Gera és Németh Krisztián volt. A sérült Juhász Roland mellett tehát a pénteki kezdőből Stieber, Tőzsér és Nikolics is kimaradt. A 2014 szeptemberében Pintér Attila által pályára küldött együttesből, amely 2-1-re kapott ki Budapesten, mindössze Dzsudzsák maradt hírmondónak.

Hamar kiderült, hogy az északírek tipikus brit focit játszanak hosszú előreívelésekkel, bár játékosaik technikája egészen jó. Mi laposan, rövid passzokkal próbáltuk építeni a támadásokat, eleinte nem nagy sikerrel. Ami meglepetés volt, hogy Dzsudzsák a jobb, Németh a bal oldalon szerepelt. Az első félidő első részében az északírek játszottak fölényben, de egyik csapat sem tudott helyzetet kialakítani. A 22. percben Elek Ákos megsérült, a helyére a Ferencváros 20 éves tehetsége, Nagy Ádám állt be, akinek ez volt az első válogatottsága a felnőtteknél. A 24. percben egy hazai szabadrúgást hatástalanított Király. A csapatok távoli lövésekkel próbálkoztak: a felázott talaj miatt a labda időnként teljesen kiszámíthatatlanul pattogott. A 32. perben hatalmas helyzetbe került Németh Krisztián, ám a játékvezető lest jelzett. Mind többet merészkedtünk előre, s egyre többször lehetett hallani a magyar szurkolók hangját.

Az 50. percben egy beívelés után Gera fejelt jó helyzetből, de a labda messze elkerülte a kaput. Mindenesetre végre nem húzódtunk annyira hátra. Valamivel élénkebb lett a meccs is. A 66. percben Gera távoli lövése ment alig mellé. A félidő derekától mindinkább fölényben játszottunk, mintha mi bírtuk volna jobban erővel. Szerencsére ez a helyzetekben is megmutatkozott: a 72. percben Kalmár felsőléc alá tartó szabadrúgását védte a hazai kapus, McGovern.

A 74. percben aztán megszületett az áhított magyar gól: Dzsudzsák a jobb oldalról végzett el szabadrúgást, kicsúszott a kapus kezéből a labda, s Guzmics közelről a hálóba kotorta a játékszert. 1-0-ra vezetett a magyar válogatott! A 81. percben emberelőnybe került Baird kiállítása nyomán. Minden jel arra vallott, hogy rendkívül fontos győzelmet sikerül aratnunk. A játékvezető 5 percet hosszabbított. A 93. percben aztán szöglethez jutott a vendégcsapat. Úgy látszott, Királynak sikerül védenie, de Lafferty közvetlen közelről a hálóba lőtt. 1-1, s ennyi is maradt a vége. A döntetlen azt jelenti, hogy a magyar csapat számára az optimális esetben rájátszást jelentő harmadik hely a realitás a magyar válogatott számára.

ÉSZAK-ÍRORSZÁG–MAGYARORSZÁG 1-1 (0-0)
Gólszerző: Lafferty 93. ill. Guzmics 74.
Belfast, Windsor Park, 10 ezer néző. Vezette: Cakir (Duran, Eyisoy – törökök)

ÉSZAK-ÍRORSZÁG: McGovern – Baird, J. Evans, McAuley, McLaughlin – C. Evans (McGinn, 56.), Norwood (Magennis 75.), Dallas (Ferguson 84.) – Brunt, S. Davis – Lafferty. Szövetségi kapitány: Michael O’Neill
MAGYARORSZÁG: Király – Fiola, Guzmics, Kádár, Leandro – Elek Á. (Nagy Ádám, 22.), Kalmár – Dzsudzsák, Gera, Németh K. – Szalai (Priskin, 68.). Szövetségi kapitány: Bernd Storck
Kiállítva: Baird 81.

Az F csoport további eredményei
Finnország-Feröer-szigetek 1-0
Románia-Görögország 0-0

Az állás. 1. Észak-Írország 17, 2. Románia 16, 3. Magyarország 13, 4. Finnország 10, 5. Feröer-szk. 6, 6. Görögország 3.

További késő esti találkozók
D csoport
Írország-Grúzia 1-0
Lengyelország -Gibraltár 8-1
Skócia-Németország 2-3
Az állás. 1. Németország 19, 2. Lengyelország 17, 3. Írország 15, 4. Skócia 11, 5. Grúzia 6, 6. Gibraltár 0.

I csoport
Örményország-Dánia 0-0
Albánia-Portugália 0-1
Az állás. 1. Portugália 15, 2. Dánia 12 3. Albánia 11, 3., 4. Örményország 2, 5. Szerbia 1.