Előfizetés

Érem nélkül a cselgáncs-vb-n

A +100 kilós Bor Barnának sem sikerült az éremszerzés az asztanai olimpiai kvalifikációs cselgáncs-világbajnokságon, így a magyar küldöttség nem állhatott a dobogóra a kazahsztáni viadalon.

A paksi dzsúdós az ecuadori Freddy Figueroa és az egyiptomi Iszlam el-Sehab elleni meccse után, a negyeddöntőben bokasérülést szenvedett és kikapott a dél-koreai Kim Szung Mintől. Később kiderült, hogy Bor valószínűleg bokaszalag-szakadást szenvedett, s végül nem vállalta a meccset a vigaszágon a német Andre Breitbarth ellen, így a hetedik helyen végzett. A dobogó legtetejére Teddy Riner állhatott. A francia nehézsúlyú pályafutása nyolcadik aranyérmét nyerte, ezzel, no meg az olimpiai és négy Európa-bajnoki elsőségével a dzsúdótörténelem legsikeresebb versenyzője lett.

„Előzetesen három érmet vártam a csapattól, közte egy aranyat is, most idáig jutottunk el” – kezdte értékelését az MTI-nek Tóth László, a Magyar Judo Szövetség (MJSZ) elnöke. - Nem vagyok elkeseredve, csak kicsit szomorú, és sajnálom a versenyzőket, akiknek egy pici kellett volna csak az éremhez. Ez egy nagyon komoly figyelmeztetés a számunkra az olimpia előtt, ugyanakkor a pekingi játékokat megelőző riói vb-ről 2007-ben a világ nagy bámulatára négy bronzéremmel jöttünk haza, amiből az olimpiára négy hetedik hely lett. Most azt remélem, hogy ezek a hetedik helyek átfordulnak majd Rióban érembe, és szerintem lesznek aranyesélyeseink. Nem kell vészharangot kongatni, egységes a csapat, és oda kell figyelni a hátralévő versenyekre" – fogalmazott a sportvezető.

A 16 fős magyar válogatott Csernoviczki Éva (48 kg), Karakas Hedvig (57), Ungvári Miklós (73), Tóth Krisztián (90) és Bor Barna (+100) révén öt hetedik hellyel zárta az asztanai vb-t.

Usain Bolt triplázott a pekingi atlétika-vb-n

Publikálás dátuma
2015.08.31. 07:56
Bolt 4x100-on is győzelemre vezette Jamaicát FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/IAN WALTON
Egy világcsúcs még jutott a pekingi atlétikai világbajnokság végére. Az amerikai olimpiai bajnok Ashton Eaton 9405 pontot gyűjtött tízpróbában, ezzel megdöntötte az eddigi 9039 pontos rekordot, amit ugyanő állított fel még 2012-ben. Győzelméhez nem férhetett kétség. Különösen futásban tarolt. 100 méteren figyelemre méltó 10,23 másodpercet ért el, amire még nem volt példa tízpróbában a vb-k történetében. De a 400 méteres eredménye – pontosan 45 másodperc – is önmagáért beszél. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IIAF) 100 ezer dolláros prémiumot adott Eatonnak a világcsúcsért.

Női magasugrásban mindegyik dobogós 201 centiméteres eredményt ért el, így a legkevesebbet rontó orosz, a 22 éves Marina Kucsina végzett az első helyen. Második lett a horvátok örökös bajnoka, Blanka Vlasic, aki néhány éve uralta még a magasugrást, de sérülései miatt az utóbbi esztendőkben alig versenyzett. Vlasic utolsó ugrása után könnyek között hagyta el a pályát, maga sem gondolta, hogy ezüstéremmel lesz képes visszatérni.

Női 800 méteren a fehéroroszok Európa-bajnoka, Marina Arzamaszova végzett az élen. Második helyen a kanadai Melissa Bishop futott be, s csak harmadik lett a címvédő kenyai, Einice Sum, aki sokáig vezetett ugyan, de mindketten lehajrázták. Lengyel aranyérem született férfi diszkoszvetésben: Piotr Malachowski győzött, aki a 2009-es és a 2013-as világbajnokságon is ezüstérmet szerzett.

Megszerezte a moszkvai vb-n harmadik aranyát is Usain Bolt, miután a 4x100-as férfi váltót Jamaica csapata nyerte meg. Összességében ez volt a csodafutó 11., világbajnoki aranya. A Bolt, Nesta Carter, Asafa Powell és Nickel Ashmeade által alkotott kvartett 37,36 másodperces eredményre volt képes. Az amerikaiakat – jó szokásukhoz híven – rossz váltás miatt kizárták, így az ezüstöt meglepetésre a házigazda kínaiak szerezték meg. Jamaica nyerte meg a 4x400-as férfi váltót is egy izgalmas hajrában, az Egyesült Államok ezúttal is második lett, s most nem vették el az ezüstöt tőlük.

Rendkívül izgalmas volt a női maratoni befutója. Az etióp Mare Dibaba egyetlen másodperces előnnyel előzte meg a kenyai Helah Kipropot. A győztes eredménye 2:27:35 másodperc volt, ami az idei év eddigi legjobb eredménye a számban. A harmadik helyen is kenyai születésű atléta végzett, igaz, Eunice Kirwa Bahrein színeiben szerepelt. Dibaba 2014-ben azután nyerte meg a chicagói maratoni versenyt, hogy az első helyen célba érkező kenyai Rita Jeptoót dopping miatt kizárták.

A kenyaiak számára nagy csalódást keltett a nagy favoritnak kikiáltott Edna Kiplagat szereplése, aki 2011-ben és 2013-ban is aranyérmet szerzett a világbajnokságon. Ezúttal azonban csak az ötödik helyen ért célba. Etióp arany született a női 5000 méteren is: Almaz Ayana honfitársát, Genzebe Dibabát előzte meg, aki korábban 1500 méteren már bezsebelt egy aranyat. A férfi 1500-on kenyai diadal született Asbel Kiprop révén. Férfi magasugrásban a kanadai Derek Drouin végzett az élen 234 centiméterrel. Női gerelyhajításban német aranyéremnek tapsolhattak Pekingben: Katharina Molitor 67,69 méterre dobta a gerelyt.