Dunára idegen!

Publikálás dátuma
2015.08.30. 13:58
FOTÓ: Thinkstock
A Magyar Turizmus (MT) Zrt. adatai szerint a szállodahajók vendégforgalma folyamatosan nő: a társaság szakértői becslése szerint 2014-ben elérte a 400 ezer főt, és 2015-ben is kétszámjegyű növekedést mutat majd, a magyar főváros a folyami hajós turizmus egyik központjává vált - közölte az MT Zrt. 

Kiemelik: Budapest szerepe továbbra is kivételezett, hiszen vagy itt kezdődnek vagy itt végződnek a majd kéthetes dunai utak. Ezeknek köszönhetően több tízezer vendégéjszakát generálnak Magyarországon a főként tengerentúlról érkező, a folyami hajózás miatt ide érkező utasok. 

A közlemény idézi Glázer Tamás turisztikai vezérigazgató-helyettest, aki az Emerald Waterways ausztrál hajóstársaság két új dunai hajójának avatásán elmondta: a dunai folyami hajós turizmus egyre fontosabb szerepet tölt be Magyarország turizmusában. A több európai várost érintő folyami hajóutak vonzó állomása Budapest.

Hozzátette: a hajók éves szinten mintegy 60 ezer szobaéjszakát generálnak Budapesten, a földi turisztikai szolgáltatások összértéke pedig eléri a 7,5 millió eurót. Nem elhanyagolható a szegmens munkahelyteremtő szerepe sem: a dunai hajókon ezres nagyságrendben foglalkoztatnak magyar munkavállalókat - mondta.

A Magyar Turizmus Zrt. szorosan együttműködik a folyami hajós társaságokkal Budapest népszerűsítésében. Az Emerald Waterways által Ausztráliában kifejtett marketingtevékenység szinte egy távoli turisztikai képviselet szerepét is betölti - fogalmaz az MT közleménye.

Ezeknek az együttműködéseknek is köszönhető, hogy mindkét kiemelt tengerentúli piacról, Észak-Amerikából és Ausztráliából is évek óta dinamikus növekedést mérnek a Magyarországra irányuló beutazásban, az USA-ból érkező vendégek száma például 41 százalékkal nőtt 2010. és 2014. között - állapítja meg az MT Zrt.

Szerző

Felfutóban az internetes vásárlás

Publikálás dátuma
2015.08.30. 11:50
A kép illusztráció. FOTÓ: Thinstock
Az internetes vásárlás sokkal gyorsabban növekszik, mint "bármi más", ebben a szektorban az előző évhez képest erre az évre nagyjából 30 százalékos bővülés várható - mondta Glattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön közölte idei második becslésének adatait, amely szerint júniusban felgyorsult a kiskereskedelmi forgalom növekedése. Az egy évvel korábbihoz képest az előző havi 4,4 százalékos növekedés után júniusban 7,2 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene. Az árucikkek széles körére kiterjedő csomagküldő és internetes kiskereskedelem volumene 29,2 százalékkal emelkedett.

Glattfelder Béla azt mondta: már több mint két éve növekszik a magyarországi kiskereskedelmi forgalom. Az államtitkár szerint ez a nagymértékű vásárlói bizalommal függ össze. Az emberek bíznak abban, hogy jövedelemnövekedésük a jövőben is fennmarad, emellett Magyarországon folyamatosan nőttek a bérek, nőtt a foglalkoztatottság. Van miből vásárolniuk az embereknek - szögezte le Glattfelder Béla, aki szerint ez mind a kiskereskedelmi forgalom bűvölését segíti.

Az államtitkár kitért arra is, hogy az emberek egyre kevésbé vesznek részt személyesen a vásárlásban, az internet olyan értékesítési forma, amellyel egyre többen élnek. A számítások alapján idén nagyjából 30 százalékkal több árut vásárolnak az emberek interneten, mint egy évvel korábban. A KSH adataiból az is kiderült, hogy az előző évhez képest a könyv- és újságértékesítés 1,4 százalékkal csökkent. Az államtitkár elmondta: nem csak az árukat, a híreket is egyre többen az interneten szerzik be.

Szerző

Nem találják Geréb Ágnest

Publikálás dátuma
2015.08.29. 14:44
Egy korábbi felvétel Geréb Ágnesről. FOTÓ: Népszava
Harcba száll Geréb Ágnes, és megvédi a becsületét! Az otthon szülés élharcosa ugyanis úgy döntött, perújítást kezdeményez abban az ügyben, amelyben korábban keményen elmarasztalták. Ennek az ügynek az újraindításáról határoztak volna a tegnapi tárgyaláson, amelyen azonban a bába nem jelent meg, ezért azt decemberre el kellett halasztani – tudta meg a Blikk.

Geréb Ágnest korábban lakhelyelhagyási tilalommal sújtották, ez annyit tesz, hogy nem hagyhatja el annak a városnak a területét, ahová lakcíme be van jelentve. Azonban hiába próbálták értesíteni a tárgyalásról, nem találták már eredeti lakóhelyén. A lap szerint Geréb elköltözött, új címét pedig már nem adta meg, így a bíróságnak fogalma sem volt, merre lehet. 

A teljes cikket itt olvashatja!

Szerző