Előfizetés

Magyar torzók

Gyakorlat teszi a mestert - tartja a régi dakota mondás. A közpénzek szórását is meg kell tanulni. Orbán Viktor pedig igazán jó tanulónak bizonyult. Elsőként a Nemzeti Színház Erzsébet téri építését állította le, s maradt a helyén a mára legendássá vált Gödör. A színház helyett a "nemzeti gödörrel" azonban Orbán tényleg csak néhány milliárdot dobott ki az ablakon az adófizetők pénzéből. Ez ma már olyan kis tételnek számítana, hogy el sem érné az emberek ingerküszöbét.

Azóta jóval nagyobb tétekben játszik a miniszterelnök. Arra természetesen kevés ez a terjedelem, hogy valamennyi esetet felsoroljuk, de mindenképpen ide kívánkozik a legújabb "magyar torzó", az M4-es autópálya szakasz. Itt már nem néhány, hanem eddig 60 milliárd forintot dobott ki az ablakon az Orbán kormány. A Gödör esetében arról lehetett szó, hogy ha a szocik valahová Nemzeti Színházat akartak építeni, akkor pénz nem számít alapon, juszt sem épül ott semmilyen színház. (Helyette, az eredeti tervekhez képest jóval drágábban máshol felépült egy giccses "cukorkás doboz" több mint 10 milliárd forintért.)

Az autópálya még csak nem is politikai egész pályás letámadásnak esett áldozatul, hanem annak, hogy a két egykori kollégista társ, elvtárs és jó barát, Orbán Viktor és Simicska Lajos összevesztek cudarul. A végeredmény már ismert. Előbb felfüggesztették, majd leállították az építkezést. Ezzel mellesleg a legnagyobb kárt az állítólag támogatott magyar kisvállalkozóknak okozták, közülük sokan tönkre mentek, mert erre a beruházásra szerződve hitelekből fejlesztették gépparkjukat.

A kormány a mai napig nem számolt be arról, mi lesz az autópálya szakasz sorsa. Nem kizárt, hogy már soha nem épül meg, még csökkentett műszaki tartalommal sem. Talán majd az útépítő mérnökképzésben kap szerepet. A hallgatók ezen a torzón tanulmányozhatják az autópálya építés különböző fázisait és azt is, hogy mennyi idő alatt és hogyan megy tönkre egy ilyen létesítmény, ha félbe-szerbe hagyják.

Ha innen nézzük, még örülhetünk is, hiszen így a kormány annyit tett a felsőoktatásba, mint amennyit egy év alatt kivett onnan.

Minta mókus

Óriási felelősség nyugszik a pedagógusok vállán. Az iskolának nagy szerepe van a jövő társadalmának megformálásában; abban, hogy kapuján művelt, szabad, egészséges értékrenddel bíró és a világra nyitott fiatalokat engedjen ki. Nagyon jól tudja ezt a hatalom is, ahogy azt is, hogy a szabad és önálló gondolkodással bíró ember veszélyes. Különösen az iskolákban, beszéljünk akár a tanárokról, akár a diákokról.

Nincs is mit csodálni azon, hogy az Orbán-kormány 2010-es színre lépése óta folyamatosan dolgozik az oktatás szabadságát elősegítő folyamatok megállításán. Ami meglepő, hogy ezt nagyobb ellenállás nélkül megteheti. Nemcsak kiradírozza a korábbi, kisebb-nagyobb szépséghibákkal rendelkező, de talán mégis a jó irányba mutató terveket, hanem huszáros mozdulattal tépi ki azokat a füzetből, és kezd új sémák alkotásába a maradék, kissé megroncsolódott papírokon. Lényegében nem találnak ki semmi újat, ami most történik, mintha a történelemkönyvek lapjairól köszönne vissza. Az oktatáspolitika jelenlegi irányítói csak látszólag tekintenek előre, valójában folyamatosan a múltat fürkészik.

El szeretnék érni, hogy a gimnázium és az egyetem csak a kiváltságosok privilégiuma legyen. Az oktatási intézmények autonómiáját le kell rombolni, központi irányításra, szigorú felügyeletre van szükség. A tanároknak kerettantervek, mintatankönyvek alapján kell oktatniuk, hogy a nemzet számára tökéletes mintagyerekeket kovácsoljanak. Ehhez persze a tanárok ellenőrzésére is szükség van, ezért portfóliókat kell készíteniük, vizsgáztatni kell őket, tanfelügyelőket kell küldeni az iskolákba, az általuk küldött jelentésekből pedig világosan kitűnik majd, ki az, aki esetleg nem illik a sorba.

Ehhez jön most az etikai kódex is, amelynek egyik legnagyobb problémája, hogy – hiába mondanak mást – fölülről érkezett, nem alulról jövő kezdeményezés, amilyennek lennie kellett volna. A pedagógus társadalom 90 százalékát kihagyták annak megalkotásából. Igazuk van azoknak, akik szerint a pedagógusok megfegyelmezése zajlik. A jelenlegi kormány szerint a tanárokat betörni, a diákokat idomítani kell – tanulják meg mind, hogy sem önálló akaratuk, sem szabadságuk nincs. Nem lehet hibáztatni azokat, akik úgy érzik, a megfélemlítés, az elhallgattatás korszaka jött el. A mérget azonban ki lehet szívni, mielőtt túlságosan szétterjed. Sándor Mária nővér példája is azt mutatja, hogy talán még van választás; a tanárok is dönthetnek, hogy kerettantervekhez, propagandatankönyvekhez láncolt közönyös szalagmunkások, vagy inkább önálló, alkotó értelmiségiek szeretnének-e lenni. Csak merni, és lépni kell.

Kitartás, Horváth doktor!

Amikor Béres József még „csak” egy szabolcsi krumplinemesítő biológus volt, extrém ötletnek tűnt, hogy az akkoriban renegátnak számító Magyar Ifjúságban több oldalas riportban számoljunk be arról a reménytelennek tűnő harcáról, amit a Béres-cseppek elfogadtatásáért vívott. Akkor úgy gondolta, rákellenes szert fedezett fel, később kiderült, csak a szervezet általános állapotát javító készítmény került ki a laboratóriumából. Tudjuk, a családja mára ebből is milliárdos lett.

Olvasom a Heti Válaszban, hogy most egy Horváth István nevű biológus-szerológus professzor ellen folyik a szakmai hajsza, mert bár nem orvos, de az MTA doktora, aki immunológiából szerzett tudományos címet, s arra esküszik, hogy feltalálta az érelmeszedés elleni védőoltást. Annyira bízik a találmányában, hogy már beadta magának, sőt másoknak is, akik erre vállalkoztak. Lett is belőle nagy kalamajka, meg bírósági ügy „tiltott emberkísérlet” címén. Ahhoz, hogy megszerezze az engedélyt sok-sok pénzre lett volna szüksége, meg drága szabadalmi védettségre, ami meghaladja a lehetőségeit. Pedig a találmány nagy üzletnek ígérkezik, a fideszes segítők ígértek is a professzornak mindenféle anyagi támogatást. Az Orbán-kedvenc Hegedűs Zsuzsa is beállt a sorba, minden klappolt volna, ha a professzor hajlandó kiadni a szer titkos receptjét. Ő azonban úgy tűnik, hallott már a fideszesek másoknak adott „visszautasíthatatlan” ajánlatairól, a jól menő vállalkozásba befészkelő strómanokról, akik a segítség fejében kilopják a nyereséget a tulajdonos cégéből.

Ő inkább bíróságra jár, s vívja a maga harcát. De a receptet nem adja.