Bizonyíték az orosz szeparatisták bűnösségére?

Publikálás dátuma
2015.08.11. 17:48
Fotó: Europress/Getty Images
Feltételezések szerint a holland hatóságok konkrét bizonyítékot találtak arra, hogy orosz gyártású Bjuk típusú föld-levegő rakétával lőtték le tavaly júliusban a maláj légitársaság MH17-es járatát Kelet-Ukrajna felett. A gép, amelynek fedélzetén 298 ember utazott, Amszterdamból Kuala Lumpurba tartott. A tragédiát senki sem élte túl. A halálos áldozatok többsége holland volt.

Mindez komoly áttörést jelentene annak megállapításában, ki volt a felelős a gép lelövéséért. Nyugati szakértők már kezdettől fogva azt állították, hogy Bjuk típusú rakétával találták el a gépet az oroszbarát szakadárok. Ők azonban kezdettől fogva minden vádat tagadtak, Moszkva pedig erőteljesen kétes hitelességű felvételekre hivatkozva azt közölte, hogy az MH17-est valójában egy ukrán harci gép találta el. A holland nyomozók egyelőre óvatosan fogalmaznak, s nem kívánják megállapítani akár egyik, vagy akár másik fél bűnösségét, de a további vizsgálatokat nagyban segítheti a felfedezés.

Oroszország egyébként nemrégiben vétózta meg azt a határozati javaslatot az ENSZ Biztonsági Tanácsában, amely rendkívüli bíróság felállítását javasolta a tavalyi tragédia kapcsán. A testület feladata az lett volna, hogy konkrétan megállapítsa, kik voltak a gép lelövésének felelősei. Ezeket a személyeket felelősségre vonták volna. Vlagyimir Putyin orosz elnök arra hivatkozva utasította el a határozati javaslat elfogadását, hogy állítása szerint hazája nem vehetett részt az általa követelt mértékben a tragédia feltárásában. Az orosz vétó különösen az áldozatok hozzátartozói körében keltett nagy felháborodást.

Szerző

A PDSZ elutasítja az etikai kódex tervezetet

Publikálás dátuma
2015.08.11. 16:07
Fotó: Thinkstock
A PDSZ Országos Választmánya egyhangú szavazással elutasította a Nemzeti Pedagógus Kar által kidolgozott etikaikódex-tervezetet, és erre kéri a közoktatásban dolgozó más szakmai és szakmai-érdekvédelmi szervezeteket is.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezet állásfoglalása szerint a PDSZ kategorikusan elutasítja a Nemzeti Pedagógus Kar "kormány által kierőszakolt létrehozásának ötletét". A 2014 kora nyarán megalakult szervezetet és az általa összeállított etikai kódexet illegitimnek tekintik, mert nem tudja maga mögött a pedagógustársadalom túlnyomó többségének támogatását - írták. Megítélésük szerint "a nemzeti köznevelési törvény által oktrojált" Nemzeti Pedagógus Kar tevékenysége sokkal inkább "a hatalom kiszolgálásának eszköze, mint a közoktatás válságának leküzdéséért dolgozó szervezet".

A PDSZ úgy látja, a közoktatás szakmai, jogi, erkölcsi környezetének meghatározására jogszabályok vannak, és értelmetlen ezek duplikálása, hiszen a törvények lefedik a kódex által feldolgozott területet. A vitára bocsátott dokumentum tele van tetszőlegesen értelmezhető kifejezésekkel, meghatározásokkal, a személyes szabadságjogokba ütköző követelményekkel és más olyan megfogalmazásokkal, amelyek teljesítése életidegen a 21. században - fogalmaztak.

Hangsúlyozták: a kódex szellemisége a pedagógust "önálló értékrend nélküli, iránymutatásra szoruló végrehajtó vazallusnak tekinti", ami szemben áll azzal, akit alkotó értelmiséginek neveznek, és aki nélkül "nincs kilábalás a közoktatás mély válságából". A PDSZ szerint a közoktatás problémáinak megoldásához nincs szükség etikai kódexre, sokkal inkább alkalmas erre - a közoktatásban érintettek által létrehozandó - oktatáspolitikai kerekasztal, amelynek megalakítása elodázhatatlan.