Előfizetés

Új helyzetben Izrael

G.M.
Publikálás dátuma
2015.08.07. 07:31
Netanjahu tovább kampányol az iráni nukleáris megállapodás ellen FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES
Látványosan megrendült Izrael európai támogatottsága, az iráni atomalku pedig az izraeli-amerikai viszonyt taszította a mélybe. De az Iszlám Állam és az Irán jelentette fenyegetés új potenciális szövetségeseket teremtett Izrael számára az arab világban.

Barack Obama amerikai elnök nagy érdeklődéssel övezett szerdai előadásában úgy érvelt, háborúhoz vezethet, ha a kongresszus nem szavazza meg az iráni nukleáris programról szóló megállapodást. Eközben Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök internetes üzenetben buzdította az észak-amerikai zsidókat, hogy akadályozzák meg a dokumentum washingtoni elfogadását. Netanjahu úgy véli, Irán célja változatlanul Izrael elpusztítása, a megállapodás pedig nem fogja megakadályozni abban, hogy atombombát készítsen. Obama ezúttal is hangsúlyozta, hogy Izrael az egyetlen ország, amely nyilvánosan a megállapodás ellen foglalt állást.

A híres nyitva felejtett mikrofoneset óta az egész világ megtudhatta, hogy az Obama és Netanjahu közötti kapcsolat nem épp idilli. Addig sem volt titok, hogy a demokrata adminisztráció és Netanjahu jobboldali, idővel szélsőjobboldali koalíciós társak által segített kormányai közötti együttműködés nem mérhető az elődökéhez, de a csatabárd tényleges kiásására idén tavasszal került sor.

Néhány nappal a márciusi izraeli választások előtt, elfogadva a republikánus képviselőházi elnök meghívását, a Fehér Ház kifejezett rosszallása ellenére Netanjahu beszédet mondott a képviselőházban, és az akkor még formálódó iráni alku ellen emelt szót. Ez nemcsak hogy még tovább fagyasztotta a barátinak nem igen mondható viszonyt az Obama-adminisztráció és Izrael között, hanem az amerikai zsidó közösséget is megosztotta, és tovább rontotta a jeruzsálemi kormányzat támogatását.

Merthogy egyre látványosabban apad a nemzetközi támogatók köre. 2012-ben az ENSZ Közgyűlése megszavazta a "nem tag megfigyelői állam" státust Palesztina számára, tavaly a nyugat-európai parlamentek sorra fogadtak el határozatot a palesztin állam elismerésére buzdítva kormányaikat, az Európai Unió csatlakozott az izraeli termékek elleni bojkotthoz, s a nemzetközi jogvédő szervezetek egyre hevesebben bírálják a zsidó államot. E bírálatok alapján már-már úgy tűnik, hogy például a tavalyi gázai fegyveres konfliktusban az izraeli hadsereg háborús bűncselekmények sorát követte el, miközben a Hamász terrorszervezet angyalok, vagy legalábbis jogvédők és demokraták gyülekezetévé vedlett volna át.

Az Iszlám Állam előretörése és iráni alku megszületése új helyzetet teremthet, ennek első jelei már mutatkoznak. Obama abban téved, hogy csak Izraelnek nem tetszik a megállapodás Iránnal, ugyanis a szunnita arab országok, így Washington legfontosabb térségbeli szövetségesei, főképp Szaúd-Arábia, egyáltalán nem rajonganak az Irán ellenes szankciók megszüntetéséért. Ők ugyan nem Izrael létét, hanem az erőviszonyokat féltik, ami Izrael térfelére tereli őket.

A palesztin ősellenség, a Hamász, legalábbis annak politikai szárnya pedig, egyelőre még a nyilvánosság kizárásával, de már Katar és Szaúd-Arábia közvetítésével hónapok óta tárgyal Izraellel. A Hamászt elsősorban a már a szomszédban, a Sínai félszigeten is hódító Iszlám Állam aggasztja, amely elszippanthatja radikálisabb palesztin híveit. Ugyancsak az IS–nek köszönhetően vált szorosabbá a különben sem rossz egyiptomi-izraeli viszony.

Viszont egyre komolyabban felüti fejét egy új, ellenfél - a szélsőséges ortodox zsidó telepesek szervezetei. A múlt heti gyújtogatás után, amelyben egy palesztin 18 hónapos kisfiú életét vesztette, precedens nélküli lépésekre szánta el magát a Netanjahu-kormány: a szidó szélsőséges szervezeteket is terrorcsoportként kezeli, aktivistáit pedig terroristaként, az adminisztratív fogvatartást is engedélyezve esetükben. Bár Gázában és Ciszjordániában kísértetiesen hasonlít a tavalyi gázai háborút megelőző időkre, a kormány valóban komoly intézkedései valamint a formálódó új „szövetségszerűségek” a térségbeli szereplőkkel, meg fogják tudni akadályozni a helyzet elfajulását.

Átgyalogolt a Csalagúton egy menekült

Gyalog kelt át a Csatorna-alagúton Nagy-Britanniába egy menekült, akit röviddel célba érkezése előtt elfogtak a brit rendőrök.

A szigetországot és Franciaországot összekötő alagutat üzemeltető Eurotunnel csütörtökön erősítette meg az erről szóló híreket. A férfi hétfőn indult, kijátszotta a francia hatóságokat, majd nekivágott a csaknem ötven kilométeres útnak. A menekült rendkívüli veszélynek volt kitéve, az alagútban ugyanis 140-160 kilométeres sebességgel száguldanak a vonatok a társaság egyik szóvivője szerint. 

Nagy-Britanniában ráadásul így már nem is folyamodhat menekültstátusért, mert illegális úton próbált meg bejutni. A Csatorna-alagút francia oldalán, Calais-ban mintegy háromezer menekült vár a kedvező alkalomra, hogy vonatokra vagy kamionokra felkapaszkodva átjusson a brit oldalra. Az, hogy valaki gyalog vagy futva vág neki az útnak, rendkívül ritka - közölte az Eurotunnel. Néhány éve viszont egy egész csoportot tartóztattak fel.

A Calais-nál kialakult helyzet miatt mind a brit, mind a francia hatóságok jelentősen szigorították a biztonsági intézkedéseket. A brit sajtóban megjelent hírek szerint a menekültek egyre nagyobb számban adják fel a reményt, hogy sikerül átjutniuk, és inkább Franciaországban nyújtják be menedékkérelmüket.

Elmebeteg lövöldözött a Mad Max vetítésén

Paranoid skizofréniával kezelték korábban azt a férfit, akit kommandósok megöltek egy Nashville környéki moziban, miután légpisztollyal, paprikasray-vel és szekercével ment be a nézőtérre és rálőtt a vele szemben intézkedő rendőrre - közölte a rendőrség csütörtöki lapbeszámolók szerint.

Bebizonyosodott, hogy a Tennessee állambeli incidens nem újabb filmszínházi tömeggyilkossági kísérlet volt, ahogy azt az első híradásokból sejteni lehetett, a támadónál ugyanis nem tűzfegyer, hanem légpisztoly volt. A rendőrség közölte, hogy a 29 éves Vincente David Montano környékbeli hajléktalan volt (az incidensről szóló első jelentések tévesen egy 51 éves férfiról szóltak). Montanót 2004-ben tettlegesség és hatósággal való szembeszegülés miatt őrizetbe vették.

A férfi az amerikai sajtóban megjelent beszámolók szerint légpisztollyal, szekercével és parikaspray-vel felfegyverkezve ült be a Mad Max - A harag útja című film vetítésére. A nézőtérről - amelyen heten ültek - a férfit látva többen kimenekültek és segítséget kértek egy autóbaleset miatt a közelben intézkedő rendőrjárőrtől. Ennek egyik tagja belépett a moziterembe, ahol Montano rálőtt a légpisztolyból. A rendőr visszalőtt, majd az épületet elhagyva biztosította a helyszínt a kommandósok kiszállásáig.

Montano a különleges rendőri erők kiérkezésekor fújta tele a termet könnyfakasztó gázzal. A kommandósokra lőtt a légfegyveréből, akik közül öten viszonozták a tüzet. A férfi ekkor vesztette életét. A paprikaspray miatt három, a szekerce okozta könnyebb sérülés miatt egy embert ápolásban részesítettek a helyszínen. Montanónál két hátizsák is volt. Ezek közül az egyik robbanószerkezetnek tűnő tárgyat tartalmazott, amelyet tűzszerészek elővigyázatosságból felrobbantottak.