Hirosima és Nagaszaki – hetven éve dobták le az atombombát

Publikálás dátuma
2015.08.06. 07:40
Minden évben tömegek emlékeznek a háború szörnyűségére FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/BUDDHIKA WEERASINGHE
Hét évtizeddel ezelőtt a világ belépett a nukleáris pusztítás korszakába: az Egyesült Államok 1945. augusztus 6-án, illetve 9-én atombombát dobott le két japán városra, Hirosimára és Nagaszakira. A katonai szakértők és történészek napjainkig vitatják, csakugyan elkerülhetetlenül szükség volt-e a két nukleáris csapásra. Háborúban azóta nem vetettek be atombombát, de a nukleáris fegyvertől mentes világ talán megvalósíthatatlan álom marad.

A második világháború már véget ért az európai hadszíntéren 1945 nyarára, de Ázsiában még nem. Japán hallani sem akart a megadásról, a háttérben teljesíthetetlen feltételeket szabott a fegyverletételre. Az Egyesült Államok haditervei elkészültek a távol-keleti szigetország lerohanására, s vállalt kötelezettségének megfelelően a Szovjetunió is készen állt harcba szállni az ázsiai fronton. Amerikában attól tartottak, hogy hatalmas véráldozattal, egyes becslések szerint akár egymilliós emberveszteséggel járt volna a Japán elleni szárazföldi invázió, s akár hosszú évekig is elhúzódhattak volna a harcok.

Washington kezében viszont már ott volt a félelmetes hatóerejű, új fegyver, s ezt vetették be a japán militarizmus megfékezésére, a háború lerövidítésére. A Fehér Házban Harry S. Truman hozta meg a végső döntést. Az elnök utólag is mindig úgy nyilatkozott, hogy nem bánta meg, amit tett, s hasonló körülmények között ismét ugyanúgy cselekedne. Hirosima és Nagaszaki azonban szörnyű árat fizetett. Máig örök mementóként szolgálnak, a békevágy, a háborús pusztítás elutasítását jelképező városokká váltak.

Az első kísérleti nukleáris robbantást 1945. július 16-án hajtották végre Új-Mexikóban, az Alamogordo melletti Trinitiben. A Manhattan-tervként ismert atomprogram működött, a Los Alamos-i titkos laboratóriumban Robert Oppenheimer és csapata (köztük legendás magyar tudósok) teljesítette küldetését. Nem sokkal a főpróba után a nukleáris fegyvert élesben vetették be. A hirosimai és a nagaszaki atomcsapás ugyanakkor a maga nemében szintén kockázatos kísérlet volt, a két bombának – Kisfiú (Little Boy) és Kövér ember (Fat Man) néven vonultak be a világtörténelembe – első alkalommal kellett nagy magasságban, a levegőben felrobbannia. Két különböző töltetet, két különböző technikát alkalmaztak. A Hirosimára ledobott bomba 235-ös dúsított urániumot tartalmazott, maghasadásból nyerte hatalmas energiáját, míg a Nagaszakira ledobott magfúziós bomba töltete 239-es plutónium volt.

Komoly kihívást jelentett már a bombák célba juttatása is. Az amerikai légierőnél 1944 végén hozták létre Utahban, a Wendover légibázison az 519-es harci csoportot, azzal a megbízatással, hogy dolgozzák ki az atombombák szállításának és ledobásának módját. Paul W. Tibbets ezredes vezette a csoportot, legalább ötven próbabombázást hajtottak végre Utah és Idaho elhagyatott vidékein. Végül a csendes-óceáni Tinian szigetéről szálltak fel a B-29-es bombázók. Tibbets volt a pilótája az első gépnek, amely Hirosima fölé repült, a repülőt édesanyjáról nevezte el. Az Enola Gay bombázót csupán öt évtized elteltével állították ki először a washingtoni Air and Space múzeumban. Nagaszakira a Bockscar nevű gépről dobták le a bombát.

Eredetileg öt japán várost választottak ki. Truman, aki Fraklin D. Roosevelt elnöktől „örökölte” a Manhattan-tervet, kifejezetten azt kérte, hogy a célpontok kimondotan katonai jellegűek, hadiipari jelentőségű települések legyenek. Az amerikai hadvezetés maximalizálni akarta a minden korábbinál pusztítóbb, új fegyver okozta sokkhatást, így – miközben a hagyományos légicsapások előtt szórólapokon szólították fel a helyi lakosságot a városok elhagyására – a két atombomba ledobása előtt szándékosan elmaradt az evakulási felhívás. Az öt célpont közé került egyébkét Japán régi fővárosa is. A visszaemlékezések szerint Kiotót pompás épületegyütteseivel, kertjeivel, történelmi emlékeivel egy hadügyi államtitkár, Henry L. Stimson mentette meg. Stimson Kiotóban töltötte a nászútját, s azóta csodálta pagodái szépségét.

Egészen Truman elnökig elment, hogy közbenjárjon, vegyék le a várost a listáról. Az időjárásnak köszönhette megmenekülését a másodikként kiválasztott célpont, Kokura. A városnál ugyanis augusztus 9-én épp felhős volt az idő, ráadásul a helyi acélművek dolgozói pakurát égettek, így sűrű füst borította az eget. A bombázó különítmény – több gép is kísérte a beélesített robbanószerkezetet – ezért továbbrepült a pótlólagos célpont, Nagaszaki felé.

Hirosima várában parancsnoki központ működött, onnan irányították a Japán déli részét védő, mintegy 400 ezres hadsereget, emellett utánpótlási bázisként, jelentős kikötőként, kommunikációs központként is szolgált a háború előtt mintegy 380 ezres iparváros. Tinian szigetéről hat óra hosszat tartott odáig az út. Az Enola Gay két másik repülő kíséretében érkezett, jó látási viszonyok között. Helyi idő szerint reggel 8 óra 15 perckor dobták le a mintegy 64 kilónyi urániumot tartalmazó, négy tonnás bombát 9400 méterről. 44 másodperc zuhanás után, mintegy 600 méter magasságban következett be a detonáció, az amerikai bombázó addigra már több mint 18 kilométer távolságban járt.

Vakító fényjelenségről számoltak be a szemtanúk, kékesfehér tűzgolyóról, néhány másodperc elteltével erős lökéshullámok követték a detonációt. A robbanás 16 kilotonna TNT erejének felelt meg. Mintegy másfél-két kilométeres körben szinte minden megsemmisült. 70-80 ezer ember azonnal életét veszítette, közülük 20 ezren lehettek katonák, ám az áldozatok többsége civil volt. 1945 végéig a sugárfertőzés miatt mintegy 140 ezerre nőtt a halálos áldozatok száma (1985-ig további 65 ezren haltak meg az atomtámadáshoz köthető betegségekben). Hirosima épületeinek 70 százaléka összeomlott, leégett, csak néhány földrengésbiztos betonépület váza maradt épségben, így a nagy iparcsarnoké, amely alig 150 méterre állt a robbanás epicentrumától. Ma ez a hirosimai békepark szimbolikus központja, az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította.

Nagaszaki, Japán déli részének legnagyobb kikötővárosa korábban már több kisebb amerikai bombázást átvészelt. Négy nagy ipari üzem, hajógyárak, fegyvergyár, acélmű foglalkoztatta a lakosság 90 százalékát. Mintegy 260 ezren tartózkodhattak a városban a plutóniumbomba ledobásakor. Tinianból hajnalban indultak a gépek, Kokura felől helyi idő szerint 10 óra 53 körül értek Nagaszaki fölé, 11 óra 01-kor oldották ki a bombát. A Fat Man 47 másodperc elteltével, mintegy 1600 méter magasságban robbant. A plutóniumrobbanást nem követte tűzgolyó, ám a detonáció az Urakami-völgy térségében mérhetetlen pusztítást végzett, noha a hegyek a település nagyobbik részét megvédték a legrosszabbtól.

A robbanás 21 kilotonna TNT-nek megfelelő erejű volt. A bombát szállító Bockscar repülőnek már alig volt üzemanyaga, éppen csak elért az akkor már amerikai kézben lévő Okinava szigetéig. Nagaszakiban 39 ezren azonnal életüket veszítették, 1945 végéig mintegy 70 ezren, 1985-ig további 24 ezren haltak meg. Hat nappal később, augusztus 15-én Hirohito császár rádióbeszédben jelentette be, hogy Japán feltétel nélkül leteszi a fegyvert, a megadásról szóló hivatalos okmányt Sigemicu Mamoru japán külügyminiszter írta alá a USS Missouri anyahajó fedélzetén 1945. szeptember 2-án.

Tokió német hírszerzési forrásokból egyébként tudhatott az amerikai atombomba létezéséről, sőt Japán maga is folytatott kezdetleges atomkutatásokat, ám közelébe sem jutottak a maghasadás megoldásának. Jónéhány történész úgy véli, hogy az amerikai hadvezetés a két atomfegyver bevetésével – persze Tokió legyőzésének szándéka mellett – az akkor még szövetséges Szovjetuniónak is demonstrálni akarta katonai erejét. Az oroszok pár év késéssel, 1949 augusztusában hajtották végre első kísérleti atomrobbantásukat, ezzel elkezdődött a nukleáris fegyverkezési verseny. A világ nukleáris készletei jelenleg mintegy 150 ezer hirosimai bomba robbanóerejét teszik ki.

Hirosima és Nagaszaki tragédiája korántsem csupán történelem, hatása máig él, s nagyban befolyásolja, hogy a japán közvélemény nyugtalansággal szemléli, hogy Abe Sinzo kormányfő a második világháború után született japán békealkotmány átírására törekszik. Abe lezárná ezt a korszakot, s az a célja, hogy hazája fegyveres erői a jövőben vállaljanak hangsúlyosabb szerepet nemzetközi katonai akciókban. Abe idén a washingtoni kongresszus két háza előtt mondott beszédében igyekezett eloszlatni a szomszédállamok aggodalmait is, „mély sajnálkozását” fejezte ki azért, amit Japán a második világháború idején az ázsiai népek ellen elkövetett, de a Kína és Dél-Korea által várt kifejezett bocsánatkérés elmaradt.

Az Egyesült Államok és Japán ma stratégiai szövetségesek, s sokan úgy gondolják, eljött az ideje, hogy amerikai elnök is ellátogasson Hirosimába és Nagaszakiba. A mostani évforduló előtt több mint tízezren sürgették ezt Barack Obamához küldött e-mail üzenetben. Néhány éve Jimmy Carter - már volt elnökként - fejet hajtott az atomtámadások áldozatai előtt. Tavaly a volt elnök, John F. Kennedy lánya, Caroline, a jelenlegi tokiói amerikai nagykövet vett részt a hirosimai emlékünepségen. Barack Obama még 2009-ben, a nukleáris fegyverektől mentes világ vízióját felvázoló prágai beszédében ígéretet tett arra, hogy felkeresi Hirosimát és Nagaszakit, s bár ez eddig elmaradt, Abe idei washingtoni útja kapcsán a Fehér Ház jelezte: Obama második hivatali idejében még sor kerülhet a látogatásra.

A túlélők felelőssége
Hibakusa – így nevezik Japánban az atomtámadás túlélőit és gyermekeiket. Nehéz sors várt rájuk, hisz sokáig mindenki azt hitte, a sugárfertőzöttek maguk is fertőznek, így megbélyegzettnek tekintették még a leszármazottaikat is. Létszámuk 1980-ban volt a legmagasabb, több mint 372 ezer, a 65. évforduló idején még 235 ezren voltak, idén július 1-én a tokiói egészségügyi minisztérium által közzétett adatok szerint 183 519-en élnek még közülük – jelentette az Aszahi című lap.
Először 1957-ben kaptak a japán kormánytól támogatást egészségügyi költségeikhez. Hirosimában jelenleg 59 ezer túlélőt tartanak számon, Nagaszakiban még 34 ezer hibakusa él. Átlagéletkoruk idén első alkalommal 80 év fölé emelkedett, 2001-ben 70 év körül volt. 2010-ben, 93 éves korában halt meg Jamagucsi Cutomu, az első olyan hibakusa, akiről bizonyítottan kiderült, hogy mindkét atomtámadásnál jelen volt.
Az ENSZ-ben is bemutattak egy megrázó dokumentumfilmet, 165 hozzá hasonló „dupla-hibakusa” vallott a szenvedésekről, amelyeken keresztülmentek.Hirosima városának kezdeményezésére a túlélők skype-on szívesen elmondják történetüket, s válaszolnak kérdésekre. Az egykori szemtanúk úgy érzik, az ő felelősségük is, hogy eltántorítsák a következő korosztályokat az atombomba bevetésétől, s hozzájáruljanak egy atomfegyver-mentes világ megteremtéséhez.
Általában iskolák, templomok jelentkeznek, de például a brit parlament képviselői is szerveztek ilyen internetes beszélgetést: a most 84 éves Kadzsimoto Josiko történetét hallgatták meg. Josiko 14 éves volt, amikor városát az atomcsapás érte, egy fegyvergyárban dolgozott, 2,3 kilométerre tartózkodott a robbanás epicentrumától.



Szerző

Megnyitják az építészet csodáját

Publikálás dátuma
2015.08.06. 07:39
Az új szakasz 72 kilométer hosszú, ebből 37 a mai kiszélesítésével jött létre, a 35 kilométeren teljesen új csatornát építettek
Ma nyitják meg Egyiptomban a Szuezi-csatorna kibővített szakaszát. A kairói kormány azt reméli, hogy megduplázza a csatornából származó bevételt. Többen úgy vélik, ez a szakasz a pénz helyett sokkal inkább az egyiptomi nemzeti büszkeségről szól.

Jelentős változások történhetnek a vízi közlekedésben azt követően, hogy ma megnyitják a Szuezi-csatorna új szakaszát. Az áthaladási idő 20 óráról 11 órára csökken, s az eddigi 49 helyett 97 óceánjáró is keresztülhaladhat a szoroson. A csatorna kapacitása körülbelül megkétszereződik, ami azért fontos, mert itt bonyolódik le a világ tengeri kereskedelmének nyolc százaléka. Abdel Fattah-el Sziszi egyiptomi elnök a bővítést „az egyiptomi nép világnak adott ajándékának” nevezte.

Az egyiptomi hatóságok szerint az átépítés utáni bevételek 5 milliárd dollárról 2023-ig több mint 13 milliárd dollárra emelkednek. Ugyanakkor a csatorna mellett fekvő települések is jól járhatnak, mert több befektetésre számíthatnak – remélik Kairóban. Több új kikötőt, ipari zónát, valamint turisztikai létesítményt építhetnek 2030-ig, ezzel a helyi közlések szerint egymillió munkahelyet teremthetnek. Az építési költségek monumentális terhet róttak az egyiptomi költségvetésre. A kairói kormányzat számára presztízs volt ugyanis, hogy a szükséges anyagi hátteret kizárólag hazai forrásokból finanszírozzák. Nemcsak 17 egyiptomi cég vett részt a munkálatokban, hanem az egyiptomi hadsereg is.

Az új szakasz 72 kilométer hosszúságú. 37 kilométer a jelenlegi kiszélesítésével jött létre, míg 35 kilométeren teljesen új csatornát építettek. A mostani munkálatok azért békésebben zajlottak, mint az eredeti csatornáé, amelyen 1869. február 7-én haladhatott át az első hajó. Akkor körülbelül másfélmillió ember, jórészt egyiptomiak vettek részt az építkezésben, s máig sem tudni, hányan vesztették életüket a művelet során. Ezzel kapcsolatban a becslések egymástól teljesen különböznek, a legvadabb feltételezések szerint a halottak száma a 125 ezret (!) is elérte.

A mostani építkezést megelőzően értékpapírt adott ki a kairói kormányzat. Hogy a helyiek mekkora üzletet reméltek a bővítéstől, mi sem bizonyítja jobban: mindössze nyolc nap alatt kapkodták el ezeket az állampapírokat. Ez a gyorsaság azért érhette meglepetésként a kairói kabinetet, mert az egyiptomiak igencsak kételkednek minden olyan beruházásban, amit kizárólag egyiptomi finanszírozásból valósítanak meg. Közismert ugyanis az országban, hogy az építkezéseknél a legnagyobb a korrupció. Az értékpapírokat egyébként kizárólag egyiptomi állampolgárok vásárolhatták fel.

A 19. században valóban forradalmi változásokat hozott a kereskedelmi hajózásban a Szuezi-csatorna megnyitása. Nemcsak építészeti szempontból volt mesteri teljesítmény, hanem lehetővé tette a hajók számára, hogy feleannyi idő alatt tegyék meg a London és Bombay közötti távot. Akkor anyagi szempontból is óriási reményeket fűztek a csatorna megépítéséhez. Egyiptom azonban a globális gazdasági válság áldozata lett: Kairó nem tudta visszafizetni az építkezésekre felvett hitelt sem, így csődöt kellett jelentenie.

Ez talán egyfajta jelzés azok számára, akik valóságos pénzügyi csodát várnak a mostani új szakasztól. Nagy különbség persze, hogy Egyiptom akkor ki volt szolgáltatva a gyarmatosító országoknak, amelyek átvették a teljes ellenőrzést a kereskedelmi útvonalak felett. 1956-ban aztán Nasszer elnök államosította a csatornát. Franciaország, Nagy-Britannia és Izrael támadást is intézett az ország ellen, de az ENSZ Biztonsági Tanácsa az Egyesült Államok indítványára visszaparancsolta a nemzetközi csapatokat.

Sokan nincsenek meggyőződve arról, hogy a mostani beruházás valóban olyan nyereséget termel, amilyet a kormányzat állít. Szerintük a munkálatokkal csak kidobták a pénzt az ablakon. A globális kereskedelem ugyanis túl alacsony ahhoz, hogy tényleg megkétszereződjék a forgalom. Egyes vélekedések szerint többet ért volna az ország azzal, ha azt a 8 milliárd dollárt, amit Szuezi-csatorna kiépítésére fordítottak, az egyiptomi infrastruktúra fejlesztésére költötték volna.

Szerző

Előremenekül Ciprasz?

Tegnap is folytatódott az esés a görög tőzsdén. A bankrendszer helyzete egyre aggasztóbb, miután a pénzintézetek részvényindexe a hétfői, majd a keddi 30 százalékos csökkenés után tegnap további 25 százalékkal zuhant, ezzel nagyjából a 2007-es értékre esett vissza – írta a Reuters. Az Alpha és a Pireus Bank esetében a zuhanás megállíthatatlannak tűnik. Mindkét bank indexe majdnem 30 százalékkal esett vissza. A National Bank of Greece viszonylag „jól” szerepelt a 11,8 százalékos visszaeséssel. Összességében a tőzsdeindex mintegy négy százalékos csökkenést mutatott.

Jean-Claude Juncker derűlátóan ítélte meg a hitelezők és a görög kormány közötti tárgyalásokat. Utalt arra, hogy Athén semmiképpen sem marad pénz nélkül. Ha ugyanis augusztus 20-ig nem születne megállapodás, akkor az ország számára ismét megnyitnák az európai pénzügyi és stabilitási mechanizmus pénzcsapját. (E napon kellene Görögországnak 3,2 milliárd eurót visszafizetnie az Európai Központi Banknak.)

Euklid Cakalotosz görög pénzügyminiszter közölte, egyik fél sem akarja, hogy e dátum utánig húzódjanak a megbeszélések. Szerinte minden a tervek szerint halad. Úgy vélte, ezért áthidaló finanszírozásra sem lesz szükség. Valószínűleg előrehozott választást rendeznek az országban - jelentette be tegnap a kormányszóvivő.

Előzőleg Panajotisz Lafazanisz, a kormánypárt, a Sziriza baloldali platformjának vezetője felszólította a párt illetékeseit arra, szabotálják a tárgyalásokat. Szakértők mindazonáltal kételkednek abban, hogy egy idő előtti voksolással meg lehetne akadályozni a Sziriza szétszakadását.

Szerző