Tovább zuhant a görög papírok ára

Tegnap kezdett magához térni a görög tőzsde, egy nappal azután, hogy szűk öt hetes szünetet követően folytatták a kereskedést a börzén. A csökkenés már nem érte el a két százalékot. Az esés is „csak” arra vezethető vissza, hogy a görög pénzintézetek papírjai tovább száguldottak lefelé a lejtőn: az egy nappal korábbi 30 százalék után tegnap 27 százalékos esést könyvelhettek el. 

A bizonytalan helyzet addig folytatódhat, amíg nyilvánosságra nem hozzák a banki stressztesztet, amelynek során felmérik azt, pontosan milyen állapotban vannak az ország pénzintézetei. Erre azonban várhatóan csak szeptemberben kerülhet sor. A bankok tőzsdei mélyrepülése csak megerősíti azokat a szakértői véleményeket, amelyek szerint elkerülhetetlen a pénzintézetek fúziója.

A sok rossz hír mellett azért van egy jó is, ami a további tőzsdei mozgást is befolyásolhatja. Eszerint a görög bankok július 20-án történt kinyitása óta 1 milliárd eurónyi összeget tettek be a betétesek a bankokba, ami azt jelzi, hogy az emberek kezdik visszanyerni pénzintézetekbe vetett bizalmukat. Ráadásul így egyelőre nincs szükség arra, hogy az Európai Központi Bank (EKB) tovább emelje az Athén számára nyújtott sürgősségi likviditási támogatását.

Sok függ persze attól, hogyan alakulnak a további tárgyalások a hitelezőkkel. A Kathimerini című görög lap közlése szerint az athéni kabinet augusztus 18-ig kívánja lezárni a megbeszéléseket. A kormányszóvivő bejelentette, hogy a tárgyalások első szakasza kedden zárult le. A hitelmegállapodás aláírásának végső határideje augusztus 20.

Szerző

Menesztették a legfőbb ügyészt

Menesztette a német igazságügyi miniszter a szövetségi legfőbb ügyészt kedden a netzpolitik.org című hírblog cikkei miatt hazaárulás gyanújával indított eljárás miatt.

Heiko Maas igazságügyi miniszter Berlinben kedd este tett sajtónyilatkozatában elmondta: közölte Harald Range legfőbb ügyésszel, hogy a kancellári hivatallal egyetértésben még kedden kezdeményezi az államfőnél nyugállományba helyezését, mert "tartósan sérült" a munkájába vetett bizalma.

A miniszter hangsúlyozta, hogy nem felel meg a tényeknek Harald Range délelőtti kijelentése, miszerint a minisztériumtól azt az utasítást kapta, hogy vonja vissza a netzpolitik.org körüli ügyre vonatkozó független jogi szakvélemény elkészítésére szóló megbízást.

Range délelőtt azt mondta, hogy az utasításnak eleget tett, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy "elviselhetetlen beavatkozás az igazságszolgáltatás függetlenségébe, ha befolyásolnak eljárásokat, mert azok várható eredménye politikailag nem tűnik hasznosnak". Range hozzátette, hogy a szakvélemény előzetes megállapításai alátámasztották a szövetségi legfőbb ügyészség és a hírportál elleni eljárást feljelentés révén kezdeményező szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) - a belső elhárítás - álláspontját, miszerint a hírblog államtitkot sértett a kifogásolt cikkeivel.

A legfőbb ügyész állításával szemben valójában pénteken megállapodtak a főügyésszel abban, hogy még a szakvélemény előzetes megállapításairól tájékoztató jelentés beérkezése előtt visszavonja a megbízást - mondta Heiko Maas. Az államvédelmi ügyekben illetékes legmagasabb szintű vádhatóság szakmai felügyeletét ellátó igazságügyi tárca vezetője hozzátette, hogy Harald Range utódjának Peter Frank bajor tartományi főügyészt javasolja.

A digitális átalakulás jogi, politikai vonatkozásaival foglalkozó hírblog az áprilisban megjelent két cikkben a BfV-nek az online kommunikáció megfigyelésének kiterjesztéséről szóló tervéről számolt be a belső elhárítás bizalmas dokumentumait ismertetve.

A legfőbb ügyészség az előző héten csütörtökön indított eljárást hazaárulás gyanújával a netzpolitik.org ellen. Pénteken Harald Range bejelentette, hogy csupán egy külső, független szakvélemény elkészítésére adtak megbízást, és annak megérkezéséig nem tesznek semmi más intézkedést.

Pénteken Heiko Maas jelezte, hogy nem tartja helyesnek az eljárás megindítását, mert nyilvánvalóan nem merül fel az a gyanú a netzpolitik.org újságírói ellen, hogy ártanak akartak Németországnak vagy idegen hatalmat akarnak szolgálni a cikkek megjelentetésével.

Hétfőn Christiane Wirtz helyettes kormányszóvivő berlini tájékoztatóján azt mondta, hogy Angela Merkel kancellár osztja az igazságügyi a miniszter vélekedését az üggyel kapcsolatban, a sajtó- és véleményszabadságot pedig az egész kormány rendkívül fontos értéknek tartja, és nagy körültekintést javasol az azzal összefüggő ügyekben.

Szerző

"Ne hagyjátok, hogy megépüljön a tábor!" - Fotógaléria a tiltakozásról

Publikálás dátuma
2015.08.04. 22:44

Hiába tiltakoznak a helyiek, biztosan Martonfán és Sormáson lesz a két új befogadótábor. A települések polgármestereit kedden a Belügyminisztériumba hívták egyeztetésre, ott azonban már csak arról tárgyaltak velük, hogy segítenek nekik a rendőri és polgárőri jelenlét megszervezésében. A képre kattintva galéria nyílik!

FOTÓK: Vajda József/Népszava

Szerző