Előfizetés

Justice for Kurdistan!

A közelmúlt történéseinek fényében egyáltalán nem meglepő, hogy Orbán Viktor nemrégiben példaképei között említette Recep Tayyip Erdogan Törökországát. Az iszlamista török államfő, aki egészen mostanáig a be nem avatkozás elvét alkalmazta Szíriával kapcsolatban - meg nem erősített hírek szerint logisztikai támogatást is nyújtott az Iszlám Állam nevű terrorszervezetnek -, heves légitámadásokkal demonstrálta, hogy igazi ellenségének nem az IS-t tekinti, már csak a dzsihadisták és a Kemal Atatürk örökségét felszámolni kívánó török kormánypárt, az AKP közötti ideológiai rokonság okán sem. Erdogan a zavarosban halászik. A déli határán kialakult káoszt arra használná fel, hogy leszámoljon nem csupán a Kurd Munkáspárt milicistáival, de a kurd kisebbség legális politikai érdekképviseletével is.

Merthogy Polt Péter is példát vehetne a török legfőbb ügyészségtől. A vádhatóság eljárást kezdeményezett a legutóbbi törvényhozási választások egyik nyertesének számító kurdbarát Népi Demokratikus Párt (HDP) elnöke ellen, azzal vádolva az illető politikust, hogy kapcsolatban áll a kurd lázadókkal. Az AKP ezen lépését nehezen lehet másként értelmezni, minthogy a vártnál rosszabbul szereplő török kormánypárt az igazságszolgáltatás révén próbálja parlamenti riválisa befolyását csökkenteni.

Mi, magyarok számtalanszor váltunk nagyhatalmi játszmák áldozataivá, és revizionizmusra hajló honfitársaink ezt előszeretettel hangoztatják a világ felé. Nehéz elhessegetni magunktól a gyanút, miszerint Ankara és Washington között titkos alku köttetett: az amerikai harci gépek használhatják a törökországi légitámaszpontokat az IS elleni hadműveletekhez, ennek fejében Erdogan kormánya szabad kezet kap a kurdokat illetően. Igaz, ezt a megállapodást a két fél némileg másképp értelmezi. A State Department szóvivője szerint az incirliki légibázis használata révén hatékonyabban segíthetik a Kurd Népvédelmi Egységek (YPG) harcát az Iszlám Állam ellen, Ankara ugyanakkor hallani sem akar efféle segítségnyújtásról.

Úgy tűnik, ahogyan korábban Orbán Viktor kormánya a Moszkvával szembeni fellépéssel kapcsolatban bontotta meg az észak-atlanti szövetség egységét, az IS elleni harcban Törökország a NATO leggyengébb láncszeme. A kurdok hátba támadása morálisan nem igazolható, stratégiailag pedig nem kifizetődő. Ez a nép, mely a történelem folyamán önálló állammal soha nem rendelkezett és olyan hősöket adott az iszlám világnak, mint a legendás Szaladin szultán, az általa uralt területeken szekuláris államalakulatot hozott létre, a térségben szinte egyedülálló módon. Harcosai a dzsihadisták legfélelmetesebb ellenfeleivé váltak, miközben a nyugati civilizációt védelmezik a barbárságtól. Számottevő harci sikereikre a Nyugat is felfigyelt. Néhány hónapja maga az amerikai külügyminiszter tárgyalt Maszúd Barzani kurd vezetővel az együttműködésről.

Mind Irak, mind Törökország mereven elzárkózik az önálló Kurdisztán gondolatától. Kérdés azonban, hogy közel-keleti viszonyok között akár a föderalisztikus elképzelések életképes alternatíváját jelenthetik-e egy kurd nemzetállamnak.

A média hitele

A furcsa pár szabadságra ment. Mármint Lázár János, a néhai Rapcsák András táskahordója, Hódmezővásárhely ex-polgármestere, a „mindent megmondó” főminiszter és Giró-Szász András államtitkár, a kabinet szócsőve, "századvéges" stratéga. Vagy ha nem is ők, a csütörtöki kormányzati sajtótájékoztatók "nyári szünetet" tartanak.

Már az utcán vannak a reformokról harsogó óriásplakátok, több mint félmilliárdért az adófizetők pénzéből, minek is több szót vesztegetni a sikerjelentésekre? Azokról mindenki saját szemével meggyőződhet, hogy soha az életben nem élt még ilyen jól, mint most! Aki nem hiszi: magában keresse a hibát. Járjon utána, mitől zöldebb a szomszéd rétje - akarom mondani Mészáros Lőrinc földje, vagy Tarsoly Csaba kertecskéje. (De őt akár ki is hagyhatjuk a sorból, mert ki irigyelné az ex-bróker mostani "rezidenciáját"?) A pótolhatatlannak tűnő kancelláriafőnök és a főkommunikátor távollétében ki fog a médiának újabb koncokat dobni? Ki fogja „etetni” a sajtómunkásokat? Kiktől kérdezhetnek az újdondászok - már akik kérdezhetnek persze a hatalom kedvére valót -, csakis a közszolgálatiság jegyében. Mitől lesz így hiteles a média? Az meg sehogyan nem illik bele a mai kormányzati kommunikációs "gyakorlatba", hogy ha nincs a főnök, akkor esetleg a szakminiszterek is szóhoz juthassanak a sajtó előtt. Fel sem merem tételezni, miért? Talán valami olyasmit kotyoghatnának ki a maguk területéről, amire Lázár készül majd később, vagy még rákapnának a népszerűség ízére?

Az aggodalmaskodók figyelmébe ajánlom: feltehetően a kormányzat azért mégsem engedi meg magának azt a luxust, hogy fent említett urak távollétében híréhségben szenvedjünk. A második vonal a helyén maradt, és büszkén teszi a dolgát. Kovács Zoltán államtitkár felkapott színészt megszégyenítően haknizik egyik stúdióból a másikba, ott vannak még a Rétvári Bencék, a Gulyás Gergelyek, a Tuzson Bencék és társaik is, akik vélhetően szintén mindent megtesznek majd a sajtó „kiszolgálásáért”. Ha valamiben mégis elakadnának, segít nekik Kovács szóvivő, aki mindenre tud magyarázatot adni. Még akár ugyanannak az ellenkezőjére is.

Mindenki megnyugodhat tehát: a média nem lesz híján a „hiteles” forrásoknak. A kedves vezető is kinyaralta magát és azonnal „rá is rontott nemzetére”, hol máshol, mint Tusnádfürdőn. A bálványosi szabadegyetemen lényegében kijelentette: aki nincs velük, az ellenük. Ez az ismerős közéleti társadalomfilozófia deja vu érzéseket ébreszt. Az illiberális lufi kidurrant, most a bevándorlásba kapaszkodva kellett Orbánnak valami nagyot mondania. Tette is: a baloldal nem szereti a magyarokat, így tömöríthető egy gondolatban a lényege, és a sajtó, lám, a kánikulában sem maradt téma nélkül, legfeljebb kirázza a hideg a "fogyasztóit" még a nagy melegben is.

A politikai uborkaszezon sajátos törvényei a nagykönyvben leírtak szerint működnek Magyarországon. Ha nincsen frissebb hír, akkor megteszi egy régi is: két hónappal később megtudhatjuk, Vida Ildikó már régen a felmentését kérte. Vagy egy másik gumicsont: „csak” három méter magas lesz a déli határon a drótkerítés négy helyett, sőt, november vége helyett egy hónap múlva kész is lesz az akadály. És akinek ez sem elég? Megtudhatja, hogy Simicskát mondvacsinált okokból három évre minden közbeszerzésből kizárták. Közben persze új oligarchák épülnek, kizárólag csak az új munkahelyteremtések okán, szigorúan a magyar virtusnak megfelelően, szembe menve újra és újra az Európai Unió elvárásaival.

A média pedig szorgalmasan” közvetít. Arról, hogy a kormányhoz hű választási szervek mint „verik le” az ellenzék népszavazási kezdeményezéseit, rétestésztaként nyújtva a vasárnapi boltbezárásokkal kapcsolatos beadványaik sorsát; a férfiak 40 éves szolgálati ideje utáni nyugdíjba menetelének kérdését; de folytathatnám a „végtelennek” tetsző kórházi várólistákkal, az időbeni tankönyvellátással, a felsőoktatás helyzetével, és még sorolhatnám.

A kormányzat rendre feladja a politikai magas labdákat, amiket az ellenzéknek illene lecsapnia, de nem úgy, hogy átveszi a populista, demagóg retorikát a másik oldaltól. Ehhez persze tisztázni kellene bizonyos szerepeket is. A változást akaró pártoktól okos érvelést várna a választó, a sajtótól pedig korrekt, tárgyszerű beszámolókat. Sajnos, ahogyan a pártok sem találtak még magukra, úgy az ellenzéki sajtó eszköztára is hiányos, mert a kormányoldal szűk keretek közé szorította ezt a néhány orgánumot. Az ellenzéki sajtó porba tiprása évek óta a szemünk előtt zajlik.

De miért éppen ez volna másként? Kezd „beérni” a még az előző kormányzati ciklusban elindított folyamat: a kormánypártok mindenhova a saját emberüket ültették. Így lett alig fél évtized alatt vegytisztán fideszes az Alkotmánybíróság, bankelnök Matolcsy György, főügyész Polt Péter, bírósági irányító Szájerné Handó Tünde, és sorolhatnánk. Hol van hozzájuk képest Lázár vagy Giró-Szász? Ők „csak” iránymutatók, politikai nimbuszuk soha nem sározódik be, a felelősséget párttársaikra hárítják, pedig a ferde, torzító médiatükör nekik is köszönhető.

Ezzel együtt kutatóként is hiszem, nem a média hiteltelen, hanem a politika tart elé görbe tükröt.

Cecile

Az egész világ felháborodott azon a borzalmon, amit egy amerikai fogorvos Zimbabwéban tett. Az 55 éves Walter Palmer kétgyermekes családapa 50 ezer dollárt fizetett a Hwange National Parknak, hogy vadászhasson, majd első trófeájaként Cecilt a 13 éves oroszlánt ejtette el, aki az egyik legnagyobb turisztikai látványosság volt az afrikai országban. Kicsalogatta a tekintélyt parancsoló nagymacskát a park széléhez, hogy '"legálisan" lelőhesse. Az állatot most az egész világ gyászolja, a fogorvost meg szabályszerűen üldözik, kikergetik a világból.

A hiszékeny és nyilván kissé rátarti Cecile esete napok óta kísért. Nem maga a halála - egy bőven nyugdíjas-korú oroszlánnal is előfordult már, hogy trófea lett belőle -, hanem az aljas módszer, ahogyan a halála bekövetkezett.

Ami annyira jellemző az emberre. Majdnem az írtam: a politikusra.

Cecile világbotránya nem sokkal azután történt, hogy Varga Mihály a romániai Tusványosról azt üzente haza, ha sikeres lesz a Férfi 40 referendum, akkor az azzal járhat, hogy az Alaptörvényből következően a most nyugdíjasok ellátása csökkenhet, mert annyi nyugdíjat lehet majd kifizetni, amennyi a kassza bevétele, az állam vagy kiegészíti, vagy sem. Tény, olvad a nemzet, csökken a befizetők száma, s ha ez igaz, akkor miért nem tesznek meg mindent a kivándorlás ellen? Ha a következő évtizedekben előre láthatóan mind kevesebb lesz az aktív népesség, a járulékfizető, akkor miért tették lehetővé (olcsó politikai haszonszerzésből és a létszámot alaposan elszámolva), hogy a nők negyvenéves munkaviszonnyal elmehessenek nyugdíja, a férfiak meg akkor sem, ha veszélyes munkakörökben töltöttek el évtizedeket? Az amúgy eddig higgadtságáról ismert nemzetgazdasági miniszter tehát nem apellált a józan észre, hanem zsarolt.

Amire kemény válasz érkezett a szakszervezetektől, meg a populista mezt szívesen magára öltő szocialistáktól és a Jobbiktól is. Azt kiabálták: megosztó, cinikus a Fidesz, egymásnak uszítja a generációkat. Azóta a rendszerbomlasztó népszavazás önhitt csendje.

Itt tartunk, miközben gyűlnek az aláírások ezrével, tízezrével. Magabiztosan közeledünk a park széléhez.