Mol-INA-ügy - Hatályon kívül helyezték a Sanader-ítéletet

Hatályon kívül helyezte a horvát alkotmánybíróság az Ivo Sanader ügyében hozott ítéletet, amellyel a volt horvát kormányfőt jogerősen nyolc és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélték a Hypo Bank- és a Mol-INA-ügyek egyesített perében.

A horvát alkotmánybíróság honlapján hétfőn megjelent indoklás szerint a testület nem azt vizsgálta, hogy a volt horvát kormányfő bűnös-e háborús nyerészkedés és korrupció vádjában, hanem azt, hogy pere során sérültek-e alkotmányos jogai. A testület megállapította, hogy Sanader számára nem biztosították a méltányos eljáráshoz szükséges - törvény által előírt - feltételeket és jogi védelmet. Az ügyet visszautalták a zágrábi megyei bírósághoz.

Az alkotmánybíróság döntése nem jelenti azt, hogy Ivo Sanader elhagyhatja a börtönt, egy másik ügyben ugyanis vizsgálati fogságba helyezték, és nem jogerősen 9 év szabadságvesztésre ítélték.

A Mol Nyrt. a horvát alkotmánybíróság döntésének hétfői nyilvánosságra kerülése után az MTI-hez eljuttatott közleményében tudatta: jóllehet a Mol soha nem volt részese a Sanader-perként ismert jogi eljárásnak, a társaság a döntés részleteinek teljes ismerete nélkül is üdvözli a horvát alkotmánybíróság határozatát.

Szerző
Frissítve: 2015.07.27. 19:40

Kövér László keresztszemes terítőt vásárolt (fotó!)

Publikálás dátuma
2015.07.27. 17:49
Az Országgyűlés elnöke dolgozószobájában fogadja a búcsúlátogatásra érkező Malay Mishrát, India távozó budapesti nagykövetét MTI
Kövér László, az Országgyűlés elnöke ma dolgozószobájában fogadta a részint bemutatkozó-, részint búcsúlátogatásra érkező nagyköveteket. 

A házelnököt felkereste Malay Mishrat, India távozó budapesti nagykövete,( ez látható a fenti felvételen) 

Tuan Csie-long, Kína új budapesti nagykövete,

MTI Fotó: Országgyűlés Sajtóirodája

MTI Fotó: Országgyűlés Sajtóirodája

valamint Verónica Chanin, Chile új budapesti nagykövete. 

MTI Fotó: Országgyűlés Sajtóirodája

MTI Fotó: Országgyűlés Sajtóirodája

És egy bónusz-fotó Kövér Lászlóról:  az Országgyűlés elnöke beregi keresztszemes kendőket vásárol a X. Paszabi szőttesnapokon 2015. július 25-én.

Ezt kérem, ni! MTI Fotó: Balázs Attila