Előfizetés

Kaszparovot kitörölnék a sporttörténelemből

A sakk ma is rendkívül népszerű Oroszországban, ami elsősorban arra vezethető vissza, hogy a Szovjetunió évtizedeken keresztül dominálta a sportágat. A sport azonban manapság, éppen úgy, mint a szovjet érában, nehezen elválasztható a politikától.

Ezt bizonyítja egy a napokban megjelent kötet, amely a legnépszerűbb moszkvai klub, a Szpartak történetéről szól – írta a chess-news.ru honlapja. A fővárosi egyesület egyik ikonja ugyanis hiányzik az összeállításból, ráadásul nem is akárki: Garri Kaszparov, aki már életében igazi sakklegendává vált, hiszen 1980-ban nagymesteri címet szerzett, 1985-től 2000-ig pedig nem talált legyőzőre a világbajnokságokon.

A könyvben a sakkról szóló részt Jevgenyij Gik, veterán sportújságíró, szakkommentátor írta, ám nem az ő bűne, hogy Kaszparovnak se híre, se hamva, s csak a másik világhírű sakkozóról, az örmény származású Tigran Petroszjanról szóló írása maradhatott benn. Először maga a szerző lett figyelmes arra, hogy a Szpartak megalapításának 80. évfordulójára megjelent könyvben nem szerepel a Kaszparovról szóló kismonográfiája.

A szerkesztőtől megtudta, hogy az utolsó pillanatban került ki a műből ez a fejezet, arra azonban nem kapott választ, ki hozta meg a döntést. „Én is meglepődtem. Valaki felülről rendelkezett így” – idézte Gik a könyv szerkesztőjét, Jevgenyij Bogatirjovot.

Miután a szerző közzétette történetét a chess-news.ru portálján, maga az érintett, Garri Kaszparov a Twitteren jelentkezett szólásra. „Meggyőződésem, hogy Vlagyimir Putyin elnök lakájai akarják eltüntetni a nevem minden szovjet/orosz sporttörténeti könyvből. Még sok munka vár rájuk” – közölte.

Újságírók ezután a Szpartaknál is érdeklődtek arról, hogyan tűnhetett el az összeállításból a klub egyik leghíresebb sportolójáról szóló rész, de választ nem kaptak.

Garri Kaszparov 1963-ban született az azeri fővárosban, Bakuban, Garik Kimovics Weinstein néven. Hét éves volt, amikor apja meghalt, ekkor vette át örmény származású anyja nevét, a Gaszparjant, ezt alakította át Kaszparovvá. Mindig is a szovjet sakkélet fenegyerekének számított. 1985-ben, mindössze 22 esztendősen lett először világbajnok, amikor sikerült legyőznie a nagy riválist, az akkori rendszer kedvencét, Anatolij Karpovot. 2005-ben azonban felhagyott a sakkal, azóta csak a politikával foglalkozik.

Putyin elnök ádáz bírálói közé tartozik. Jelenleg az Egyesült Államokban él, innen próbálja segíteni az orosz ellenzéki mozgalmakat. 2006-ban és 2007-ben ő is részt vett a rendszerellenes moszkvai tüntetéseken, s más ellenzékiek mellett őt is őrizetbe vették.

Vértessomlón kupázik az Újpest

A honi futballszövetségben elkészítették a 2015-16-os Magyar Kupa első fordulójának párosításait. Az európai kupákban szerepelt magyar csapatok – Videoton, FTC, MTK, Debrecen – csak a harmadik fordulóban kapcsolódnak be a küzdelmekbe.

 A többi nyolc élvonalbeli együttes már augusztus 12-én pályára lép: a Honvéd például a tavasszal még NB I-es, jelenleg NB III-as Győri ETO ellen kezd az ETO Parkban.

Magyar Kupa, főtábla, 1. forduló
Győri ETO Futsal (NB III)–Bp. Honvéd
Hidasnémeti (megye II.)–Vasas
Csepel (NB III)–Békéscsaba
Maglódi TC (megye I.)–Paks
Nyúl SC (megye I.)–Szombathelyi Haladás
Sárrétudvari (megye I.)–Puskás Akadémia
Vértessomló (megye I.)–Újpest
Csorna (NB III)–Diósgyőr(Az NB I-es csapatok mérkőzései)



Álomellenfél vár a Vidire

S.T.R.
Publikálás dátuma
2015.07.22. 07:54
Filipe Oliveirától (jobbra) és a Videotontól lényegesen jobb játék kell, mint a Honvéd ellen FOTÓ: MTI/ILLYÉS TIBOR
Ennél „barátságosabb” ellenfelet nem is kívánhatott volna magának a Videoton. Az egyelőre finoman szólva is csak formálódó magyar bajnok 1-0-ás előnyből várja a labdarúgó BL-selejtező második fordulójának visszavágóját a TNS ellen. Noha a fehérváriak vészes gólínségben szenvednek, a lelkes amatőrökre emlékeztető walesiekkel szemben csakis a továbbjutás lehet elfogadható.

Méretes zakó (0-3) a Ferencváros elleni Szuperkupa-meccsen, majd 1-0-ás vereség az NB I-es rajton a Honvéd pályáján: igencsak nyögvenyelősen indult az új évad a Videoton számára. A hírek szerint évi hárommilliárd forintból gazdálkodó klub jókora vérfrissítést tartott a tavasszal megnyert bajnoki címet követően, ám a csapat és a játékosként BL-győztes francia Bernard Casoni egymásra találása egyelőre várat magára.

Bajnokok Ligája-selejtező
Második forduló, visszavágó
Videoton- The New Saints (walesi), 20:30 (tv: M4 Sport)

A két említett kudarc közt igazán üdvözítő lehetett, hogy a nemzetközi kupapremier jól sikerült – már ami az eredményt illeti. A játék olyan volt, amilyen (halovány), de legalább győzött a Vidi Walesben, pedig a magyar technikai személyzet rútul keresztbe tett azzal, hogy adminisztrációs hiba miatt nem szerzett

vízumot három fontos labdarúgónak, Danilovic és Pajovic kapusnak, illetve a támadóként szereplő Ivanovskinak. Még szerencse, hogy a The New Saints futballistái nem csaptak le az ölükbe pottyant lehetőségre, a tartalékként beugró hálóőrnek, Gábor Péternek pedig helyén volt a szíve. Ismerjük el, a walesiek nem állították túlságosan nehéz feladat elé a Videotont, amely, ha ma este is érvényesíti a papírformát, könnyedén lép tovább a Bajnokok Ligája második fordulójából.

„A walesi csapat ellen csakis a továbbjutás lehet a célunk – jelentette ki Szolnoki Roland, a fehérváriak válogatott védője a klub honlapján. – Bár egy döntetlen is elég lenne számunkra, meg sem fordult a fejünkben, hogy x-re játsszunk. Természetesen nem becsüljük le ellenfelünket, hiszen az első meccsen is bizonyította, hogy képes megnehezíteni a dolgunkat, azonban szeretnénk kettős győzelemmel, magabiztosan továbbjutni. Sajnos a Honvéd elleni bajnoki szezonnyitónk egyáltalán nem úgy sikerült, ahogy azt szerettük volna, azonban máris itt a lehetőség, hogy bebizonyítsuk magunknak és a szurkolóknak is, hogy továbbra is nagyon jó csapat a Vidi.”

Ha így lesz, a következő körben a Dundalk-BATE Boriszov ütközet győztese vár a magyar csapatra, a fehérorosz BATE 2-1-es előnnyel várja az írországi visszavágót.

Félnek a Fradi-ultráktól

Megnyerte a mérkőzést, ám elveszítette az autóját múlt csütörtökön Marijan Antolovic, a bosnyák Zeljeznicar horvát focistája. A játékos a szarajevói stadion parkolójában hagyta a járművet, amikor csapatával az FTC elleni budapesti mérkőzésre indult, s amikor hazatért, megtudta, hogy előző éjjel ellopták. A bosnyák csapatnak ugyan a Grbavica stadion a hazai pályája, de mivel az nem alkalmas nemzetközi mérkőzés megrendezésére, a Ferencvárost – 1-0-ás előnyről - másik pályán fogadja.

A holnapi találkozót egyébiránt kiemelt biztonsági kockázatúként kezelik Szarajevóban, tartva a Fradi-ultrák és a hazaiak esetleges rendbontásától. Egy hete az FK Sarajevo-Lech Poznan BL-selejtező előtti éjjel csaptak össze a bosnyák és a lengyel szurkolók: az órákig tartó összecsapásokban a huligánok jelentős károkat okoztak számos helyi étteremben, üzletben és a parkoló autókban. A verekedésben tizennyolcan sérültek meg.