Elutasították a görög hosszabbítási kérelmet

Az Eurócsoport elutasította azt a görög kérést, hogy a július 5-ére tervezett népszavazásra tekintettel néhány nappal hosszabbítsák meg a görög pénzügyi mentőprogram június 30-án lejáró időbeli hatályát - közölte Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszter, az euróövezet pénzügyminisztereiből álló testület elnöke, a görög adósságválságról szombaton tartott brüsszeli rendkívüli ülés utáni sajtótájékoztatóján.

"A program kedd éjjel lejár" - szögezte le Dijsselbloem. Elmondta, hogy a görög fél elutasította a nemzetközi intézmények azon javaslatait, amelyek Görögország által megvalósítandó hiteles és fenntartható szerkezeti reformokra irányultak. A görög kormány népszavazásra viszi a kérdést, mégpedig azzal, hogy a nemzetközi intézmények javaslatának az elutasítását indítványozza a görög lakosságnak - tette hozzá az Eurócsoport elnöke.

Közölte, hogy a testület szombati ülésének közös megállapításaival a görög pénzügyminiszter nem értett egyet. Az eurózóna Görögországon kívüli 18 országának pénzügyminiszterei ezután folytatják a tanácskozást.

Szerző
Frissítve: 2015.06.27. 20:18

Veszélyesek a migránsok - állítja a Fidesz bicskei képviselője

Publikálás dátuma
2015.06.27. 18:53
MTI FOTÓ: Illyés Tibor
Örülnénk neki, ha az illegális bevándorlók mozgását korlátoznák, az itt élők véleménye szerint pedig a 2012 előtti szabályok visszaállításával újra zárttá kellene tenni a migrációs táborokat – hangoztatta Tessely Zoltán (Fidesz-KDNP) Bicske országgyűlési képviselője szombati sajtótájékoztatóján.

Tessely Zoltán reményét fejezte ki, hogy a kormány - az általa is helyesnek és az egyetlen felelős döntésnek tartott - biztonsági határzár mellett további szigorú intézkedésekről fog dönteni Magyarország lakossága és a Bicskén élő emberek érdekében.
Hangsúlyozta, hogy az illegális bevándorlók veszélyt jelentenek közbiztonsági szempontból, márpedig a Fejér megyei városban is működik évtizedek óta egy migrációs tábor. Példaként említette, hogy néhány nappal ezelőtt egy bicskei hipermarketben egy illegális bevándorló "nézőpontjának nagyobb nyomatékot adva" kést rántott. "Megdöbbentünk és megijedtünk, tartunk a bevándorlóktól és féltjük hozzátartozóinkat, gyermekeinket, főleg a fiatal lányokat" – fogalmazott.

A képviselő kiemelte, hogy a bevándorlók láthatóan nem hajlandóak a törvényeket betartani, eleve törvényellenesen lépnek be az ország területére, majd nem hajlandóak együttműködni a hatóságokkal. Megemlítette, hogy Bicskén a bevándorlók besurrannak a házakba, a boltokban rendszeresen lopnak, a buszokon agresszív a magatartásuk a buszvezetőkkel és az utastársakkal szemben.

Tessely Zoltán jelezte, hogy a 12 000 fős Bicskén a migrációs tábor eredeti kapacitása 462 fő volt, ez mára 350 főre módosult, miközben jelenleg 1100 migráns tartózkodik az intézményben. Összehasonlításul megemlítette, hogy az 5700 fős Vámosszabadiban 400 fő, míg a 205 ezer lakosú Debrecenben 1600 migráns van jelenleg. Hangsúlyozta, hogy a város több terhet nem visel el, pedig „a határainkon szombaton is 1000 illegális határátlépőt állítottak meg”. Úgy vélte, az illegális bevándorlók zöme nem menekül semmi elől, hanem jelentős anyagi áldozatot sem kímélve a jobb élet reményében indult útnak.

Szerinte nem véletlen, hogy 10 menekültstátusz iránti kérelemből kevesebb, mint egy valós veszélyben lévő. Igazságtalannak tartjuk, hogy amíg ezek az emberek be akarnak csapni bennünket, addig hónapokon át mindenféle jogalap nélkül a mi költségünkre élnek itt, rajtunk élősködnek – mondta.

Tessely Zoltán kijelentette, hogy meg kell védeni Magyarországot a kontroll nélküli népvándorlástól. Méltatta, hogy a miniszterelnök "jól tárgyalt", így nem vonatkozik az országra az EU kvótákról szóló döntése.

Szerző

Határzár a hímivarsejteknek is

A Krio Intézet nem szegi és nem szegte meg szándékosan a hazai hatályos törvényeket - reagálta a szervezet szombaton az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) pénteken kiadott közleményére.

A tisztiorvosi szolgálat pénteken azt közölte az MTI-vel, hogy márciusban az európai riasztási rendszeren keresztül értesült az ÁNTSZ arról, hogy genetikailag hibás spermiumok kerültek Magyarországra beültetés céljából. Így derült fény arra, hogy a Krio Intézet Sejt- és Szövetbank Zrt. már 2013 óta törvénysértő módon importál hímivarsejteket egy dániai sejtbankból.

Az ÁNTSZ eljárást indított, és megtiltotta a jogellenes gyakorlatot. A büntető törvénykönyv szerint az, aki emberi ivarsejtet megszerez, forgalomba hoz, vagy azzal kereskedik, bűntettet követ el. Közleményük szerint az emberi szövetek, sejtek adományozásáról, gyűjtéséről, vizsgálatáról, feldolgozásáról, elosztásáról uniós irányelv rendelkezik. A tagállamok azonban ezzel összhangban szigorúbb konkrét szabályokat is alkothatnak.

A jelenleg hatályos magyar jogi szabályozás nem teszi lehetővé, hogy ivarsejteket külföldről hozzanak be az országba. Továbbá egy ivarsejtdonortól a magyar szabályozás szerint legfeljebb négy utód származhat, a dán szabályozás szerint viszont tizenkettő - hangsúlyozta az ÁNTSZ.

A Krio szerint viszont a Dániából származó minták a hazainál szigorúbb előírások szerint vizsgálták és kezelték. "A génhiba, amely az ügyet elindító mintában megtalálható volt, egy olyan hiba, amelyet Magyarországon nem kell szűrni, így tudomásunk sem lenne erről az elváltozásról, ha ezek a minták Magyarországon és nem Dániában kerültek volna levételre" - hangsúlyozták. Az uniós gyorsriasztás éppen a rendszer biztonságos működését bizonyította - tették hozzá.

Közölték azt is, hogy a Dániából származó spermaminták a hazai rendelkezésre álló állománynál jobban, több genetikai elváltozásra szűrtek, tehát azon leendő édesanyák számára, akik csak ilyen módon vállalhatnak gyermeket, semmivel nem kockázatosabbak, mint az itthon levettek. A hazai igényeket eleve nem fedezik a Magyarországról gyűjtött minták - írták.
A Krio Intézet saját jogértelmezése alapján törvényesen kezelte a spermaminták behozatalát az Európai Unió irányelvét figyelembe véve, amely kimondja, hogy fel kell szabadítani a minták felosztását és elosztását az Európai Unión belül a tagállamok között.

Mintákat ráadásul olyan uniós tagországból hoztak csak be - tették hozzá -, ahol a szabályozás szigorúbb, mint a hazai elvárások, tevékenységüket pedig 2013 óta az ÁNTSZ tudomásával végzik. "Az ÁNTSZ ez idáig semmilyen kifogást nem emelt ez ellen, ezért határozottan visszautasítjuk, hogy a hatóság kijátszásával vádolják intézetünket" - hangsúlyozták.

Szerző