Hétfőn választják meg Gömöri Zsolt utódát

A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) július 6-án tartandó rendkívüli közgyűlésén választ új elnököt.

Az időpontot csütörtöki közleményében jelentette be az MPB elnöksége, amely úgy döntött, hogy Deutsch Tamás alelnök mellett Ari Lajos elnökségi tagot bízza meg az együttes aláírási jog gyakorlásával.

Az MPB vezetésével kapcsolatos botrány május elején robbant ki, amikor kiderült, hogy Gömöri Zsolt elnök 2012-ben hárommillió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a bizottságtól hitele végtörlesztésére. A szervezetet emellett visszaélésekkel, törvénytelenséggel vádolták meg, a többi között vezetőinek indokolatlan utazásaival kapcsolatban.

Gömöri Zsolt múlt kedden mondott le az elnöki posztról, a főtitkári és sportigazgatói posztra vonatkozó munkaszerződését ugyancsak június 19-i nappal, közös megegyezéssel szüntette meg.

Szerző

Óvoda a határon

„Most már biztos, hogy néhány napja nincsen szerencsém, mert bármibe kezdek, sohasem úgy lesz, ahogyan szeretném. Hogyha játszani indulok, messzire nem jutok, mert az apukám megállít, s helyette rendet rakhatok; ilyenkor szívesen mondanám, amit erről gondolok: nem ér a nevem, káposzta a fejem.” Dolák-Saly Róbert gyermekdalát, s az elsőéves óvodisták világát idézi, ami körülöttünk történik.

Nagyjaink egy kaszárnyára való faragatlan bakafaló jutasi őrmester modorát és hatékonyságát mutatják nekünk és a körkörös világnak, bár rég nyuszik reszketnek a szívükben. Amint az egykori altisztképző jelmondata szólt, „Erős akarat minden akadályt legyőz - Erős akarat csak erős hitből fakad.”

Nagy szelet akartak fújni Európa orra alá a dublini egyezmény felrúgásával, de csak a nadrág lett lucskos. És ők akkor már nem is azt mondták, amit. (Kósa Lajos meg beleragadt a hutik és tuszuk, meg a huszuk és tutik fejtegetésébe.) Nem ér a nevük! Kerítés? Lehet, az se lesz, csak játszásiból mondták.

A MOB évek óta – és ez már jogerős - törvénytelenül működik, de Borkai Zsolt szerint ez így pont jó, annak káposzta a feje, aki ezt kiperelte. A bújócska mehet tovább.

A KSH nem számolja többé a riasztó létminimumot, mert ettől meggazdagszik rögtön mindenki, s dübörög a jobban teljesítés.

Eltakarják a szemüket, és hittel mondják: elbújtam, keress meg!

Persze ilyen cica mellett aludni is lehet.

Szerző
Veress Jenő